NO halloween!

A halloween, ahogy azt már korábban említettem, több szempontból is irritál engem. Tavaly beszélgettünk már erről a gyerekekkel, de az az érzésem, hogy inkább a szülőkkel kéne ezt megbeszélni, miért is nem való egy keresztény családba a halloween. Persze nehéz, hiszen ha egy suliban “halloween-party”-t tartanak, nem egyszerű megmagyarázni egy gyereknek, hogy miért “szabad” ezen részt venni a többieknek, és neki mért nem. Úgy érezheti, hogy kimarad valamiből, ami buli.

Amikor én voltam gyerek, nem volt még szokás itthon halloweenezni. Így én is csak most szembesülök azzal, hogy mekkora divat lett ebből (és mellesleg mekkora piac épült erre – is). És nem azért ünnepeljük, mert közünk van hozzá, hanem mert Amerikából jön, és ami Amerikából jön, az biztos jó móka. Közben pedig elfelejtünk utánanézni, hogy mi a fene is ez valójában.

Az alábbi cikket ITT találtam. Érdemes elolvasni.

“A Halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, amelyet október 31-én tartanak. Valószínűleg a kelta kultúra őszre eső Samhain ünnepéből ered, amely a termések begyűjtésének utolsó alkalma volt. Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán, az elmúlt évben megholtak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, így mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma). Október 31. nemcsak a kelta kultúrában, hanem a sátánizmusban is fontos dátum lett. Az idők során a töklámpás lett a Halloween legfontosabb jelképe. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördöggel egyességet kötött, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ez egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel. (Jack O’Lantern)

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat. Keresztény családok nem engedhetik, hogy gyermekeik részt vegyenek ilyen beöltözéseken, felvonulásokon, mert azzal a Sátán kultuszát támogatnák A Halloweennel kacérkodó ember kárt szenved lelkében, meggyengül kapcsolata Istennel, aki egyedül képes arra, hogy megóvjon bennünket minden ártalmas lelki hatástól.”

Nem is gondolnánk, mennyire alattomos dolog az okkultizmus, ezért is kell nagyon felkészültnek lenni. Kiváltképpen most, a Hit Évében!

Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. (Ef 6,16)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük