Kis “puska”

Október Szűz Máriának szentelt hónap, ezért minden este nálunk közös rózsafüzér-imádság van a templomban. Ebbe szerettük volna kicsit belekapcsolni a “kis” hittanos csoportot, így ma hittan helyett mi is átmentünk a templomba, és a gyerekek voltak az előimádkozók. Ehhez készítettem mindenkinek egy kis “puskát”. Hiszen ez mégiscsak egyfajta reflektorfény, hogy sok ember előtt kell “szerepelni”. Ilyenkor azért mindenki hajlamos belekavarodni egy olyan hétköznapi dologba is, mint az Üdvözlégy.

Ht_rozsafuzer (1)

 

Silhouette vágógéppel készítettem ilyen kis kártyákat, csak hogy ne egy szimpla sajtpapíron adjam a kezükbe, és mert ezt később is elővehetik. Tulajdonképpen azért készítettem el így, hogyha valaki nem hozza el otthonról a saját rózsafüzérét, akkor is tudja követni az imádságot. Arra persze nem gondoltam, hogy Plébános atyának egy szatyorra való rózsafüzére van pont az ilyen helyzetekre, így mindenki kezébe jutott “igazi” szentolvasó is. Nekem ezzel a két segítséggel is sikerült elszámolnom magam és egyel kevesebb Üdvözlégyet előimádkozni, de senki nem reklamált. Az elmaradt egy – innen üzenem – házi feladat 😉

Ht_rozsafuzer (2)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük