Hittantábor Kisokos – 3. rész

Hid-tan_Kisokos2015

 

Már azt gondoltátok, hogy nincs több tábori kisokos? DE VAN!!!! 😀 Íme a 3. rész, hiszen már csak 8 hónap, és itt a nyár!!! A mai helyszín:

BAKONYSZENTLÁSZLÓ-VINYE

 

kisokos_vinye

 

 

Előtörténet: ezt a helyet már a jelenlegi Plébános atya választotta, sok-sok internetbújás után bukkant rá. Ez még egy kis-csapatos, autókkal közlekedős tábor volt. Jött velünk egy diakónus (közösségünk egyik oszlopos tagja felesége halála után választotta a papságot, azóta már a Fehérvári Egyházmegye egyik plébánosa, Istennek hála!), és egy elsőéves kispap is (aki azóta már negyedéves…hogy repül az idő!!!)

Az itt bemutatott összes fotó saját, kérlek, ne másold vagy használd a forrás megjelölése nélkül!

A helyszín: Bakonyszentlászló – ahogy a neve is sejteti – a Bakony lábánál található, Győr-Moson-Sopron megyében, a Veszprémi Főegyházmegye területén. Nem tudom eldönteni, hogy Vinye Bakonyszentlászlóhoz tartozik-e, vagy hogy külön település-e egyáltalán, annyira kicsi. Igazság szerint egy turisztikai központ, ahonnan különböző túrákat lehet indítani (ha most egy vinyei ezt olvassa, kérem, ne sértődjön meg, tényleg nem tudom 😀 ).

Maga a táborhely a Hosszú Ház nevű turistaszálló. A linkre kattintva tulajdonképpen minden hasznos infirmációt megtalálhattok. Minden esetre hosszú évek után ez volt az első olyan táborhely, amikor nem egy régi plébánián, hanem egy kimondottan erre kialakított szállóban aludtunk. Ez nem jelentett ötcsillagos körülményeket, egy nagyon egyszerű, de kulturált, igényes szállásról van szó.

IMG_7131
A ház terasza

A Hosszú Ház – hiszitek vagy sem – egy hosszú ház (bumm!). Három nagyobb alvórésszel, amelyek külön bejárattal rendelkeznek az udvar felől. Mivel ezek a lakrészek valóban különállóak (külön mosdóval és mellékhelyiséggel), akár szeparálni is lehet az előttük lévő udvarokat, így tudnak több, különböző társaságot is fogadni a tulajdonosok. Összesen kb. 30-an férnek el a házban, illetve egy-két sátor az udvaron is felállítható.

IMG_3364 IMG_7978

A körbekerített udvaron kívül, ami tulajdonképpeni parkoló, szintén körülkerített a terület (bár nem zárható), és szép füves. Mi ide állítottuk fel a röpi-pályát, illetve sárkányröptetésre is alkalmas hely 😀

IMG_8037 IMG_8565

A ház mögötti udvar szintén hatalmas, itt focizni, és ismételten sárkányt röptetni érdemes. A szobák 6-8 fősek, emeletes ágyakkal ellátottak. Hálózsákot, párnát magunknak vittünk.

IMG_7135

IMG_8622a

A konyháról igazán jó képet mutatni nem tudok, de elég tágas, jól felszerelt, van hűtő és gáztűzhely.

IMG_8354

Szomszédok igazán nincsenek, az egész táborhely kerítéssel körülvett, maga a ház előtti udvar zárható. Eső vagy rossz idő esetén a konyha is elég tágas közösségi térnek, de a fedett tornác is a sörpadokkal kiváló hely akár étkezni, akár imádkozni, beszélgetni, játszani.

Étkezés: hittantábor lévén talán a közelben lévő vendéglő neve volt a legviccesebb számunkra.

IMG_7139

A Pokol Csárda, kérem szépen 😀 Menüs étkezésre van lehetőség, mi, ha jól emlékszem, csak kétszer ettünk ott, mert mi szeretünk magunkra főzni 🙂 Sajnos a Pokolhoz elérhetőséget nem tudok adni… (hahahaha, hitoktatóként egy ilyen mondatot leírni kimondottan vicces 😀 )

A Hosszú Ház minden apartmanja előtt van tűzrakó hely (három részre szeparálható a terasz előtti udvar, tehát akár szimultán három bográcsban is főzhetünk).

Vinyén nincs bolt, mi kocsival jártunk be Bakonyszentlászlóra, ahol vásárolni tudtunk a helyi közértben.

Programlehetőségek: a tulajdonosok saját szervezésű programokat is ajánlanak, mi ebből a korongozást, a lovaglást és az íjászatot próbáltuk ki. A korongozás remek volt, hatalmas élmény, egy egész délutános program. Az oktató hölgy nagyon kedves volt, nagyon segítőkész és türelmes. A lovaglás majdnem kudarcba fulladt, mert a leszervezett lovas társaság valami miatt több órás késéssel érkeztek meg. Szerencsénkre, teljesen véletlenül egy másik (a táborhelytől független) lovas csoport épp ott pihent abban az időszakban, így ők szívesen lóra ültették a gyerkőcöket egy-egy körre. Az íjászat nekem egy kicsit amatőrnek tűnt, de ez megint csak nem hinném, hogy a tulajdonos hibája volt, egyszerűen az íjászat “oktató” volt felkészületlen (azóta beszereztünk magunknak egy íjász-felszerelést, így ezt a programot most már mindig magunknak oldjuk meg).

IMG_2423

Strandlehetőség Pápán van, a Várkert Fürdő. Nagyon szuper kis strand, fedett és szabadtéri résszel, termálvízzel és csúszdaparkkal.

IMG_7150 IMG_7143 IMG_8321

Vinye a Cuha-völgye bejáratánál található.

IMG_8144

Pár perc séta, és már az erdőben is vagyunk, és a Kőpince-forrás vár minket.

IMGP1100

Gyönyörű útvonalon túrázhatunk át Csesznekre, a várhoz.

IMG_8164

IMG_8174

Illetve a Cuha-patak mentén eljuthatunk Porva-Csesznekre, ahonnan vonattal visszautazhatunk Vinyére (az állomás szintén pár perc séta a táborhelytől).

IMG_3605 IMG_3607 IMG_3489

ÖSSZEGZÉS

Kiknek ajánlom? – Közepes csoportoknak (kb. 30 fő). A szállásadók sok szervezett programot ajánlanak, akár vezetett túrákat, gokartozást is tervezhetünk. Így a kevésbé kreatív táborszervezők is boldogulnak, hiszen a tulajdonostól sok segítséget kaphatunk.

Milyen árban? – Az árakról és a szolgáltatásokról itt lehet érdeklődni: Hosszú Ház

A szállás címe: 8431 Bakonyszentlászló, Vinye 14.

Szállásfoglalás, információ:
+36-88-465-144
+36-30-325-35-20
+36-20-581-07-00

E-mail:  info@hosszuhaz.hu

Mire kell figyelni? – Nem is tudom igazán… szuper kis hely 🙂 Ja, mégis van valami: Vinyén nincs bolt, ezért Bakonyszentlászlóra kell bemenni, ha vásárolni akarunk. Épp ezért jó, ha van legalább egy felnőtt kocsival, aki ilyen esetben tud furikázni. Mi amúgy is mindig úgy készülünk, hogy habár mindenki busszal/vonattal utazik, legalább egy autó is van velünk az ilyen helyzetekre (vagy pl. orvoshoz rohangáláshoz is ez a legegyszerűbb megoldás. Sajnos eddig minden évben jártunk a balesetin, mert velünk mindig történik valami….)

Utazás – Mi autókkal mentünk, mert így tűnt kényelmesnek és egyszerűbbnek. Vonattal: Budapest-Déliből Győrig, majd átszállással Vinyéig.

IMG_3427

Tűzhely – van (1 db gáztűzhely a legnagyobb lakrészben. A többiben, megmondom őszintén, nem emlékszem, milyen főzési lehetőség van.)

Tűzrakóhely a szabadban – van, 3 db.

Zuhanyzó – van, minden épületrészben.

WC – van, minden épületrészben.

Ágyak – vannak, többnyire emeletes ágy.

Ágynemű – feláras. Mi magunknak vittük.

Étkészlet, tányérok – Van jól felszerelt konyha, sőt, igazság szerint mindegyik lakrészhez külön konyha tartozik.

Étterem a közelben – van, Pokol Csárda. Menüs étkezésre van lehetőség.

Strand – Pápai Várkert Fürdő.

Más táborhely a közelben – van több vendégház és szálláshely, de azokról nem tudom, mennyire “táborozhatóak”.

Amiért nekem tetszett a hely: nincsenek közvetlen szomszédok, Vinye pedig nagyon csendes település. A szállásadók nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, de nem nyomultak. Amikor kellett, a segítségünkre voltak. A környék csodálatos, a szálláshely hatalmas játszóterülettel van körülvéve, sok játékra ad lehetőséget. Bár az árak nyilván magasabbak, mint egy “lepukkant” plébánián, de a hely jól felszerelt, kulturált, rendezett, minden egy köpésre van, szó szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük