Híd-Tan

Egy kezdő hitoktató élményei
You are currently browsing the Ünnep category

Szent Sír makett

  • 2017.04.13 11:25

Kicsit fel akartam rázni a kamasz lányokat (hiszen önmagában kamasznak lenni egy állandó világfájdalmat jelent), így arra gondoltam, hogy most ezt a pár hetet egy hosszú távú projectnek szentelem. Ez az egész Nagyböjt alatt folyt, 4 hittant szántam rá, de azt hiszem, sok szempontból megérte belevágni.

hidtan_szentsirmakett_2017

Makettet készítettünk. Rengeteg hasonló makettet láttam a neten, és bár tudtam, közel sem tudunk majd olyan profi Szent Sírt készíteni, de valami hasonlót azért megpróbálunk. A fő szempont az volt, hogy a lányok maguknak szervezzék meg az elkészítést, én csak irányvonalakat jelöltem ki. csináltam egy tervrajzot, ami nagyjából az elképzeléseimet tükrözte, de onnantól rájuk bíztam.

Vettem hungarocell lapokat (itt is köszönöm a Szállítómnak a segítséget 😉 ). Alapvetően ez adta az egésznek a vázát. Elsőnek egy dobozra akartam ráépíteni, meg is volt már a kiszemelt doboz, de valaki lenyúlta/kidobta a hittanteremből, a csuda tudja, miért 🙁 Végül doboz nélkül készült el.

hidtan_szentsirmakett_2017b hidtan_szentsirmakett_2017e

A lányok kivágták a sírbolt oldalait, majd gipszet kevertünk, ezzel alakítottuk ki a szikla textúráját. A Golgota domborzata gipszbe mártott vászonanyagból készült. Lefestettük.

hidtan_szentsirmakett_2017c

Közben figurákat készítettünk, illetve ezeket főleg én készítgettem, mert csak két öntőformám volt. Velük nagyon megszenvedtem, mert sajna a formából nehéz volt úgy kiemelni, hogy ne törjön el nyakban a figura. Ezért utólag próbáltam összegipszelni a nyakuknál, de így meg a sűrű, lefolyt gipsz hamar megkötve ilyen ragyás lefolyásokat eredményezett. Így lett a farizeusnak szakálla, Veronikának meg olyan hosszú haja, amit Rapunzel is megirinyelt volna 😀

hidtan_szentsirmakett_2017f hidtan_szentsirmakett_2017d 17918272_1459951967382573_304291489_n

Az angyalt egy vendégmunkás, az egyik kamasz lány nagyon lelkes kishúga készítette (mármint a festését). De, mint a legalsó fotón látszik is, elég rémült arca lett. Ezért – bár ezért nyilván sokan megköveznének, hogy mit rondítok bele a kis művésznő alkotásába -, kijavítottam. A kis leányzó nem direkt festette ilyenre, egy kicsit megszaladt az ecset a száj festésekor, és kicsit úgy tűnt, mintha rémülten kiabálna az angyal 😀 A figurákhoz még annyi közöm, hogy a Veronika kendőjén az Arcot én festettem meg, mert a leányzó nem vállalta.

Az elemeket külön átvittük aztán a templomba, és ott szereltük össze. Majd készítek róla jobb képeket is, sajnos a mobilom ennyire képes.

Ja, és miért van rajta két bejárat: az oldalsó lyuk azért van rajta, hogy még jobban be lehessen kukucskálni. Jézus alakja alapvetően nincs rajta a maketten, mert nem tudtam igazán, hogyan kéne Őt odatenni (a keresztre? a sírba? vagy már feltámadottként?). Szóval Jézus nincs ott…feltámadt 🙂

ÁLDOTT NAGYHETET, ÉS A FELTÁMADT KRISZTUS FÉNYESSÉGÉT KÍVÁNOM NEKTEK!

 

“Padlókép” 2.0

  • 2017.04.10 21:27

Na jó, az már kiderült, hogy ez, amit én csinálok, nem a hagyományos értelemben vett padlókép. Itt is köszönöm szépen egyrészt a felvilágosítást, másrészt a sok-sok ötletet, segítséget. Egyelőre gondolkodom, hol és hogyan tudnám bevetni a Kett-módszert, mert első ránézésre elég sok eszközt igényel. Másrészt magáról a módszertanról nem sokat tudok, ahhoz jó lenne egy képzésen vagy legalább egy ilyen módon levezetett tanórán/foglalkozáson bent lenni. De ami késik, nem múlik 🙂

3. osztályban ugye mi más lenne a téma, mint a Tízparancsolat. Mi kicsit elcsúsztunk a tananyaggal, most értünk a végére, és ez a körcikkelyes megoldás ehhez a témához is nagyon pászolt. Úgyhogy mivel üssem el az időt vasárnap délután, ha nem ezzel? 😀 Csináltam egy Tízparancsolat kört.

hidtan_padlokep_cim2

Ez értelemszerűen 10 szeletes kör, a római számokkal, magukkal a parancsolatokkal és egy-egy szemléltető képpel.

hidtan_padlokep2_02

A kis képekhez Fecske Orsolya festményei adták az alap ihletet, de mindegyik saját készítésű. Nyilván ez a leginkább pepecselős része a dolognak, meg a sok cikkely kivágása (a keresztút 14 cikkelyes lenne,gondoljátok el 😀 )

Először kiraktam a közepét, majd sorban a számokat. Majd kérdeztem, melyik számhoz melyik parancsolat illik, hellyel közzel jól mondogatták, kis füzetes segítséggel. Azután szétosztottam a képeket, és kértem, hogy helyezzék ahhoz a parancshoz, ahova ők jónak érzik. Ezt is ügyesen megoldották, talán csak egy képet (az 1. és 2. parancshoz tartozót) kellett utólag megcserélni. Megbeszéltük a képek, szimbólumok jelentését is, hogy értsék, ha esetleg túl elvont lenne. Elég izgága csoport, mégis egész jól lekötötte őket 🙂

hidtan_padlokep2_03

 

De mi az a padlókép???

  • 2017.04.05 23:13

Ez egy picit olyan nekem, mint a mumus: mindenki beszél róla, de soha senki nem látta még. Én legalábbis még sosem láttam egy tisztességes padlóképet sem, pedig szinte nem telik el szakmai nap, hogy ne dobná be valaki. De csak így, ennyit, pusztán a szót: padlókép. De hogy mi is az, hogyan működik, hogy kéne kinéznie, miből van – azt soha senki nem mondta. Egy módszertani könyv sem említi, nem is volt róla szó se főiskolán, se máshol.

Na, egyik reggel viszonylag amortizált állapotban, köbö beszédhang nélkül, náthásan iszogattam a kávémat, és közben azon gondolkodtam, van-e értelme aznap tanítanom, hiszen hanggal nem nagyon bírnám zsinórban a 8 órát (nem is bírtam)…és akkor Pinteresten szembejött velem egy ötlet.

AHH-HA! Ez zseniális! Olyan nincs, hogy nekem nincs ilyenem! Gyorsan még levadásztam pár fotót a témában, és ott helyben gyorsan felvázoltam a saját kis körömet egy papírra, egyelőre csak tényleg tervrajz-szerűen. Úgy gondoltam, hogy a hangom nélkül nem tudok nagyon tanítani, viszont ha már otthon maradok, akkor készítek egy ilyet. Mert olyan sincs, hogy én nem rögtön állok neki egy ilyen projectnek. Így is egy hete azon agyaltam, hogy az újonnan kapott csoportokban, melyeket múlt héten vettem át, hogyan lehet gyorsan-ügyesen elmondani mindazt, ami a tanárváltás miatti zűrzavarban kimaradt nekik.

Tehát nekiálltam. Lázasan készültem, mint utóbb kiderült, valószínűleg szó szerint, de elkészült (a plébániai hittant azért megtartottam, hozzájuk valószínűleg félholtan is bekúsznék).

hidtan_padlokep_cim

Később utánanéztem, ez hivatalosan nem padlókép (Franz Kett módszerét nevezik hivatalosan így), de elég nagy ahhoz, hogy padlón rakjuk ki.

hidtan_padlokep01

Maga a feldolgozandó téma címe adja a kör középpontját, e köré pakolgatjuk fel a cikkelyeket. Az én köröm öt részre, minden rész további 4 részre osztott. A legbelső körben a Nagyhét egyes napjai vannak, alattuk egy rövid leírás, majd két-két rajzos szimbólum. Teljesen szétbontható cikkelyekre, ismétléskor összekeverhető, kiosztható, hogy az osztály együtt rakja ki helyesen.

hidtan_padlokep02

Mivel elég nagy, ezért mindent kézzel gyártottam le, írtam rá, festettem, stb. Megszerkeszteni számítógépen nekem ez több időbe tellett volna…meg egy picit kényszeres kézzel író/firkálgató vagyok 😀

hidtan_padlokep03

És ami a legzseniálisabb, hogy hihetetlenül bevált! Legalábbis ahol eddig bevetettem (4-5-6. osztály), nagyon bejött a gyerekeknek, versengtek, hogy ki olvassa fel a szöveget, ki tehesse le a képet. Az egyik ötödikes srác (SRÁC!) totál le volt nyűgözve, hogy ezt én csináltam, és “hűűű de nagyon menci!”. Komolyan nagy élmény volt ez most nekem, mindig nagyon jó látni, ha egy ötlet működik a gyakorlatban. Biztos, hogy gyártok még más témában is (pl. tízparancsolat).

 

Ja, és mint mondtam, utána néztem az IGAZI padlóképnek is, és rávetem magam az internetre még ez ügyben, mert nagyon tetszik. 🙂

 

 

Szamárság és az ukulele

  • 2017.03.25 18:39

Először mutatom a szamárságot. Szóval úgy döntöttem, hogy most elszakadok a táblától és a papír báboktól (egy picit), ezért készítettem egy papír csacsit. Bár azért a jeruzsálemi bevonulásban nem feltétlenül a szamár a főszereplő, de azért elég fontos elem, meg a kicsik úgyis szeretik az állatokat, meg szeretik őket megtapizni is, szóval ez lett belőle.

hidtan_csacsi01

Már megkaptam, hogy “Janka néni, azért szemet majd rajzolj neki!” 😀

Egy pizzásdobozból készült, a távot méretre vágott papírgurigák tartják benne, és hogy véletlenül se lehessen behorpasztani, újságpapírral (szigorúan keresztény sajtóval) tömtem ki. Az éleit széleit maszkolószalaggal fedtem be, majd akril festékkel befestettem. Feketére, mert a fehér festékem elfogyott… 😛

Barna csomagolópapírból készítettem egy kb 5 méteres csíkot, ami a Jeruzsálembe vezető út volt. A gyerekeket leültettem az út két oldalára, Jézust pedig a szamárra ültettem.

hidtan_csacsi02

Az egyik gyerek foghatta, ő “vezette” égig Jézust az úton az éneklő gyerekek között.

Ezt szoktuk énekelni, persze egyelőre csak az első versszakkal:

Nem egy ördöngös akkordmenet, így én ukulelén is el tudom játszani, a gyerekek pedig tapsoltak hozzá. Nagyobbakkal (értsd 1-2. osztályban) pálmalevelet gyártottunk, ők azt lengették közben. Utána jutalomként mindenki pengethette kicsit a “pici gitárt” (vagy más helyeken “kukulelének” is nevezik 😀 )

hidtan_csacsi03

 

Szent József

  • 2017.03.16 10:00

Tavaly már elkövettem egy hasonlót, és igazság szerint ez eredetileg egy Szűz Máriás kézműves volt. Egy fizetős oldalon láttam az ötletadót még pár éve, de tudjátok, ha úgy látom, hogy magamtól is meg tudom rajzolni, akkor én nem töltöm le, nem fizetek érte, csak inspirációnak használom az interneten látottakat.

Idén Szent József készült, mert ugye hétvégén József nap (bár a vasárnap miatt az egyházi ünnep most hétfőre csúsztatott). Ilyenkor lehet köszönteni az édesapákat, hiszen József, mint Jézus nevelőapja minden édesapa példaképe lehet. És én hozzáteszem, hogy ilyenkor lehet köszönteni a (római katolikus) papokat, lelkipásztorokat, akik nem igazi édesapák, de atyaként vezetnek egy-egy közösséget.

hidtan_sztjozsefpapir2017

Szent József PDF

Szűz Máriának és a kis Jézusnak azért nem készült glória, mert egész egyszerűen túl nagy volt, és kitakarta magát Szent Józsefet, így levágtam róla. A nyomtatható lapon már nincs is rajta.

hidtan_sztjozsefpapir2017c

hidtan_sztjozsefpapir2017b

Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, , hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért!