Krisztus, a mindenség királya

A mai Közösségi Délelőtt elég “királyra” sikeredett 😉

Legutóbb az IKEÁ-ban bóklászva papírpoharakat fedeztem fel. Ez azért annyira korszakalkotó felfedezés, mert a papírpohár, mint olyan, már egy ideje piszkálta a fantáziámat, hogy mégis mit lehetne ebből kihozni…A kezembe került papírpoharak azonban mind valamilyen reklámot hordoztak. S bár le lehetne festeni őket, nem vagyok a festős kézművesek híve. Mert azt már tudom, hogy a sok kisgyerek, a szűk hittanterem és a festék nem jó kombináció, főleg vasárnap, amikor többnyire “ünneplős”, de legalábbis csinos ruhában jönnek. Szóval próbálom elkerülni az ilyen helyzeteket. A “tegezős áruház” papírpoharai azonban egyszínűek és feliratmentesek. Már csak egy bajom volt: én eredetileg Szent Miklóst terveztem ebből (persze nem mára!), piros poharat azonban nem lehetett kapni. Vagy zöld, vagy kék. Esetleg még ezüst hópihemintás. Így aztán erről az ötletről lemondtam, helyette jött azonban egy király gondolat: Krisztus király lesz a kék pohárból!

Jött a következő harci helyzet: a csillámos dekorgumi. Tudtommal ez újdonságnak számít kis hazánkban, én legalábbis még nem találkoztam vele korábban, de most rögtön beugrott nekem, hogy ez koronának kiváló lesz. Arany színűt szerettem volna – de olyan nincs. Van viszont lila, zöld, kék és piros. Nem értem amúgy a logikát, hogy arany és ezüst miért nincs (a közelemben lévő hobby boltokban legalábbis nem volt), de hát mindegy, nem kell nekem mindent értenem. Így lett lila és zöld korona. Kingus ugyan hiányolta a rózsaszínt, de végül kiegyezett a lilában 😀

Aztán előkerültek a strasszkövek is, mert az egy királyról nem hiányozhat, meg amúgy a gyerekek is szeretik.

A király Közösségi Délelőtthöz persze király süti is dukált, linzertésztából, Franciadrazséval.

Gréti baba pedig vágyakozóan figyelte, a nagyok hogyan ping-pongoznak az udvaron. Mert amíg nincs térdig érő hó, addig a ping-pong asztal előkerül 😛