Híd-Tan

Egy kezdő hitoktató élményei
You are currently browsing all posts tagged with társas

Az elveszett bárány – dobj és rajzolj!

  • 2016.01.20 14:38

Facebookon már megosztottam, de itt még nem:

Külföldi oldalakon gyakran belefutok ilyen feladatlapokba, és tudjátok, ha van egy jó ötlet, azt én rögtön a magam ízlésére, amolyan “híd-tanosra” formálom. Ezúttal a ROLL AND DRAW, vagyis a dobj és rajzolj típusú feladatokra kattantam rá, és az első teszten nagyon sikeresen átment 🙂

rollanddrawsheep

Dobj és rajzolj bárányt! PDF

A játék alapvetően úgy zajlik, hogy minden gyerek külön dob a kockával, és amit dobott, a hozzá tartozó testrészt felrajzolja az alapra. Mivel az osztályban, ahol kipróbáltuk, sok gyerkőc van, ezért én padsoronként osztottam fel őket. Mindig kihívtam valakit az egyik padsorból, aki dobott, és az eredményt csak az adott csapatnak kellett rajzolni. Plébános atyának van egy ilyen szupi, óriás szivacs dobókockája. Korábban már mutattam:

Ht_dobokocka002

Mi ezzel nyomultunk, nagyon élvezték a gyerekek 😀 Volt nagy visongás, drukkolás! Mi ezt az elveszett bárány témához vettük most elő 2. osztályosokkal, de nagyobbak is biztos élvezik, esetleg komolyabb rajzolási feladatokkal.

Memory

  • 2015.06.02 19:30

Ez a játékom már megvan egy jó ideje, mégsem került bevetésre – eddig. A kis létszámú iskolai csoportoknak ez kétségtelenül előnye, hogy lehet velük akár társasozni is. És hogyan tanulunk a legjobban, ha nem játék közben? (Nem is értem, miért nem gyártottam még társasjátékot az államvizsgatételeimhez……)

hid-tan_memory (1)

 

Ez nem más, mint egy teljesen egyszerű, hagyományos memóriakártya. Az extrája abban rejlik, hogy ezt én készítettem, és tökéletesen katolikus 😛 A kártyák alapja nem más, mint a hobby-boltokban kapható natúr söralátét kártyák. Ezeken semmi minta nincs, mindkét oldala egyformán üres és semleges. És még sört sem kell fogyasztani hozzá 😀

hid-tan_memory (4)

 

Kitaláltam, mik legyenek a kártyákon, megrajzoltam őket, majd indigóval – hogy két teljesen egyforma rajz szülessen – átmásoltam egy-egy kartonra. Ezek után kézzel színeztem ki őket ritka unalmas pillanataimban. Végül, hogy tartósabb legyen, átlátszó öntapadós fóliával “lamináltam” a rajzos felületet.

hid-tan_memory (2) hid-tan_memory (3)

 

Aztán sokáig, mint jokert tettem be néha a táskámba, hogyha valami miatt borul a terv, legyen nálam egy tartalék játék, de sose volt rá szükség. Most viszont, mivel már év vége meg minden más miatt mindenki kicsit fáradtabb, játszottunk vele egyet, és nagy sikere volt. Van, ami sosem megy ki a divatból, a memóriajáték is egy ilyen örök klasszikus.

hid-tan_memory (5)

Ember tervez…

  • 2012.06.13 13:59

…és a gyerekek is terveznek, és közben a Jó Isten is tervez. Ebből az lesz, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy azt a hitoktató tervezte 😛

Plébániai hittanon nehéz olyan jutalom-rendszert kialakítani, ami ösztönzi is a gyerekeket, meg persze értelme (értsd: eredménye) is van mind az én részemről, de főleg a gyerekek részéről.

Kezdtem azzal, hogy nem jutalmaztam, nem büntettem, egyszóval semmilyen jutalmazási rendszerem nem volt. Mentségemre szóljon, ez még az első hitoktatós félévemben volt, amikor még örültem, hogy ezzel a főiskolai gyakorlatomat letudtam.

Aztán pöttyöztem. A kicsiknek. A nagyoknak nem, mert milyen már az. A pirospont az dedós. Végül ez sem jött be, sem a nagyoknál, sem a kicsiknél. A kicsiknél azért, mert a füzetbe írtam a pontokat, s ha a füzet otthon maradt (márpedig otthon maradt!), akkor hiába volt a gyerkőc nagyon ügyes és okos és szorgalmas, a pontok elszálltak a semmibe, mert nem tudtam feljegyezni.

Rövid időn belül rájöttem, hogy egyrészt: a nagyokat is kéne jutalmazni; másrészt: ők még annyira sem hordanak magukkal füzetet, mint a kicsik. Így plakát lett belőle. Mindenkinek felírtam a nevét egy nagy-nagy kartonra, és SÁRGA pontokat gyűjtöttek, amit öntapadós fóliából vágtam ki. Azért sárga, mert az mégsem piros, és ezzel a “dedós”-nak titulált pirospont-gyűjtést kiküszöböltük. Illetve csak félig, mert a ministrálásért piros öntapadós pötty járt, ami dupla sárgát ért. Így tavaly már mindkét csapatom lelkes pontgyűjtésben volt.

Aztán elkészült a bélyegző. Rajzoltam egy bárányt, amiből kerek, öntintázó bélyegzőt készíttettem. Itt már nem foglalkoztam azzal, hogy a bárány egy hatodikosnak ciki-e vagy sem: mindenki bárányt gyűjtött a saját, névre szóló kártyáján. Ezt a kártyát minden óra elején kiosztom, majd bélyegzek, ha jár a bárány, aztán hazaviszem magammal. Így van jutalmazás, és maximum az én hibám lehet, ha a kártyák vagy a bélyegző otthon marad.

A félévek végén (a karácsonyi ill. a nyári szünet előtti utolsó alkalommal) pedig “Bárányvásárt” tartunk. Itt lehetőség van mindenféle édességre és tárgyi ajándékra beváltani a bárányokat.

Minden megkezdett tíz bárányért egy ajándék jár. Tehát pl. 12 bárányért már két ajándék választható. Az édességeknek általában nagyobb sikere van, mint a maradandó tárgyaknak. Mindig figyelem őket, hogyan dilemmáznak. 🙂 Van ugyanis néhány csavar!

Vannak megnevezett ajándékok, amik pl. nagyobbak vagy értékesebbek. Ezekért azonban két választási lehetőséget kell beáldozni, tehát eggyel kevesebb ajándék birtokosai lehetnek. Illetve vannak olyan nem megnevezett tárgyak, amik automatikusan plusz egy édességet vonzanak maguk után. Ezek általában “vallásos” tárgyak (rózsafüzér, szentet ábrázoló szobrocska, stb.). Van olyan gyerek, aki már rájött erre a szisztémára, és direkt választ egy rózsafüzért, mert tudja, hogy ahhoz ingyen cukorka jár. Van, aki képes áldozatot hozni, és inkább lemond egy ajándékról, csak hogy az értékesebbet tudhassa magáénak. És van olyan is, aki egész féléves munkájának gyümölcsét – minden báránykáját – édességre váltja.

Ami pedig az emberkéimet illeti:

Hittanon nem kerültek bevetésre 🙁

A kicsik kerek-perec kijelentették, hogy ők nem szeretnek társasozni. Pedig még az időjárás is a hittanteremben ücsörgést szorgalmazta, hiszen szakadt az eső. De nem, nem. Nem akarnak társasozni. Pedig a fenti emberkék e miatt készültek: bábuk, társashoz.

E helyett kitalálták, hogy a nyári esőtől párás, szűk hittanteremben TWISTER-ezni akarnak. Nem értem, miért jobb lehetetlen pózokban támaszkodni a földön, de hát ha egy csapat 9-10 éves gyerek azt mondja, hogy ez jó, akkor biztosan az 🙂 Én nem vitatkozom.

A nagyoknál pedig jó idő volt, és ebből egyenesen következik a ping-pong. Így velük sem társasoztunk. Pedig már nagyon kíváncsi voltam, hiszen ezúttal nem saját gyártású játékot hoztam, hanem egy teljesen (számomra is) vadi újat.

Nemrég ugyanis úgy döntöttem, meglepem magam ezzel a társassal: ÚTON, ÚTFÉLEN. Azóta itthon a családdal már leteszteltük, és nagyon elnyerte a tetszésünket! Felnőtt fejjel is nagyon élveztük, gyerekekkel pedig kimondottan jó lehet. A hittanos táborba biztos visszük magunkkal 🙂

Kis emberkék

  • 2012.06.03 13:46

Merre tartanak, hova készülnek ezek a kis emberkék? 🙂

Holnap egészen pontosan kiderül, mert bevetésre készen várják a hittanórát ezek a kis égethető gyurmából készült figurák.

Újabb társas – nem csak pünkösdre

  • 2012.05.29 13:25

A nagyoknak nem kézművessel készültem Pünkösd előtt, bár mint kiderült, ők is jobban szeretik a “bügyköldét”, mintha csak úgy “simán tanulunk”. Viszont még a kézművesnél is jobban szeretnek társasozni, ezért most egy pünkösdi társassal leptem meg őket.

Ha ismerős a játéktábla, akkor már játszottál LOGOSZ-t, az alap ötletet ugyanis ez a játék adta, ennek is az Ószövetség része. 🙂 A táblát egy nagy papírra (kb. A/2-es méret) megrajzoltam, ez volt talán az izzasztóbb része a dolognak. A kis kártyákra csupa Szentlélekkel kapcsolatos szavak kerültek: a 7 ajándék, a 7 szentség, a három isteni személy és három olyan bibliai esemény, ahol a Szentlélek kiemelkedően is megjelenik. Így összesen 20 kártyát kaptam. Legyártottam ezen kívül kicsit több, mint ötven kvízkártyát.

A játék szabályai egyszerűek: minden játékos egy szürke négyzetből indul, és a dobott számnak megfelelően bármely irányba haladhat. Ha piros pöttyre lép, húz egy kérdést. Helyes válasz esetén lelépheti a kérdés után zárójelben feltüntetett számot, illetve felhúz a tábláról egy kártyát a húszból. Rossz válasz vagy passz esetén a birtokában lévő kártyákból egyet vissza kell tenni a játéktáblára. Ha egyik játékos kiüti a másikat, a kiütött játékos a fekete mezőre kerül (onnan folytatja a játékot), aki pedig kiütötte, elzsákmányolja a kiütött játékos összes kártyáját. A játék akkor ér véget, ha mind a 20 kártya elfogyott a tábláról (vagy amikor becsöngetnek a szülők, hogy vége az órának :-)). A nyertes az, akinél a játék végén a legtöbb kártya van.