Látogatás

A hónap elején írtam, hogy elég mozgalmas néhány hétnek nézünk elébe, minden hétvégén volt valami esemény. De a legfontosabb ez a hétvége volt, ugyanis ma bérmálkozás volt. 33 közösségi tag részesült ebben a szentségben. Ez önmagában is nagy esemény egy közösség életében, főleg, ha a szentség kiszolgáltatója a Bíboros atya. Főpásztorunk pedig nem csupán a bérmálás miatt volt a vendégünk, hanem ezen a hétvégén vizitációt tartott a plébániánkon. Ez elég sok előkészülettel jár, én most csak egy részletét, egy apró szeletét mutatnám meg.

A családos közösséggel egy albumot ajándékoztunk a Bíboros atyának. Az ötlet nem az enyém, rám “csak” a kivitelezést bízták, de a legnagyobb “munka” a családoké volt 🙂 Az albumba ugyanis imádságokat gyűjtöttünk.

Megbíztuk a családokat, hogy két héten keresztül imádkozzanak a Bíboros atyáért, és minden családtag fejenként számolja össze, mennyi imát mondott. Alapvetően a Miatyánk és Üdvözlégy imádságokat számoltuk. Ezeket az imákat gyűjtöttük össze az albumba, melynek kivitelezése volt az én feladatom.

Ht_biboros002

 

A nyáj imái a pásztorért. Fedlap ismerős lehet, hiszen az elsőáldozók plakátja is hasonló mintával készült.

Ht_tablok003

 

Az album lapjai színes fotókartonok, és minden oldalra egy kézzel rajzolt mintát nyomtattam rá.

Ht_biboros004 Ht_biboros003 Ht_biboros006

 

A kész lapokat és a borítót elvittem egy fénymásoló üzletbe, spiráloztatni. Itt kaptam egy kisebb infarktust. Alapvetően az a típus vagyok, aki nehezen bíz rá másokra dolgokat. Ez nyilván gyengeségem, hiszen ez egyfajta bizalmatlanság az emberek iránt, de úgy vagyok sokszor vele, hogy az a biztos, amit én csinálok meg. Viszont vannak helyzetek, amikor MUSZÁJ másra bízni dolgokat. Megcsinálnám én is a spirálozást, ha tudnám, de nem tudom. Így kénytelen vagyok egy vadidegenre bízni a munkámat. Hát, meg is lett az ára. Mondtam ugyanis a kedves kollégának, hogy a lapok rövidebbik oldalán, és bal oldalon szeretnék spirált kérni. Fickó elvitte a lapokat. Majd alig 10 másodperc múlva hozza vissza a borítót. Azt a borítót, amivel én fél napig dolgoztam. És hogy nagyon sajnálja, de véletlenül mégiscsak jobb oldalon lyukasztotta ki. De ne aggódjak, megoldja. Gondoltam, minek is aggódnék, hiszen kerek két másodperc alatt tette tönkre a munkámat. Végül is valóban megoldotta, ugyanis szerencsére volt elég hely arra, hogy levágja az elrontott részt, és ezután minden lapot hozzászabjon a fedőlaphoz. Probléma megoldva, be is lett spirálozva, majd ennek tetejébe kifizettem a teljes költséget… Az album elkészült, számolhattam össze az imákat.

Ht_biboros007

 

 

Az utolsó oldal egy összesítő lap volt, ahova a “végösszeg” került. Több, mint 1100 Miatyánk, és több, mint 1700 Üdvözlégy gyűlt össze!

Ht_biboros005

 

Ma, a szentmise után a Bíboros atya személyesen is találkozott a családos közösséggel, ahol a gyerekek átadták neki az albumot. Nagy örömmel és meghatottsággal fogadta az ajándékot.

Ht_biboros001

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük