Két hete volt az őszi nagy közösségi kirándulás. Mivel úgy volt, hogy kb. 170-en (!) megyünk, három buszt rendeltünk. Hogy könnyebben és kavarodás nélkül tudjunk majd felszállni a buszokra, megbeszéltük, hogy majd én színes kártyákat készítek, annyit, ahány hely van egy adott buszon. Így egy színt addig osztunk, amíg el nem fogy, s akkor tudjuk, hogy a busz betelt.
Az alapötlet tehát megvolt, rám várt a megvalósítás. Tulajdonképpen tömbjegyeket készítettem. Szövegszerkesztőben megszerkesztettem a jegyeket, majd perforáltam őket, hogy könnyen szakítható legyen: a kijelölt vonal mentén varrógéppel (természetesen cérna nélkül) “végigvarrtam” a papírt. Aztán felszeleteltem, és tűzőgéppel megtűztem.
Induláskor sajnos kiderült, hogy sokan lemondták az utat, így csak két busszal megyünk, de így is voltunk több, mint 130-an! A buszok megtöltése gyorsan és egyszerűen ment, mindenki “jegyet váltott” valamelyik buszra, s akik együtt szerettek volna utazni, azok egy sorba álltak be a jegyért.
Ami mindenkit megérintett, az az egyik néni története, aki feliratkozott a jelentkezők közé, hogy szeretne jönni a kirándulásra, de közben az Úr magához szólította, így már nem tarthatott velünk… Megrendítő volt szembesülni azzal, hogy valóban nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Érte is imádkoztunk a keresztúton, amit rögtön az érkezés után mondtunk el.
Amit még szeretnék megosztani Veletek, az az egyik közösségépítő játékunk volt. Előrebocsátom, hogy nem az én briliáns ötletem 😛 Viszont nagyon jó 🙂
A játék neve (mi legalábbis így neveztük el): átkelés a Vörös-tengeren. Ami kell hozzá: sok-sok ember, teljesen mindegy, milyen korúak. Egy viszonylag nagy terület, és kartondobozokból kivágott panelek, amire 4-8 ember rá tud állni. A panelekre vastag filccel rajzoljunk rá különböző illesztési pontokat, így nem tud majd a csapat nyílegyenesen a túlpartra jutni, hanem csak úgy, ahogy a panelek engedik.
Igen ám, de ha az összes ilyen lapot letesszük, akkor sem ér el egyik parttól a másikig. Így egy idő után mindenkinek fel kell zsúfolódni a kartonokra úgy, hogy az utolsó panel szabaddá váljon. Azt előre kell adogatni, az ügyeletes Mózes pedig leteszi a sor elején, ahogy a rajz engedi. És zsúfolódunk tovább. A vízbe senki sem léphet.
Jó móka volt 🙂
