Plakát

Plébániánkon megújulóban a Karitasz közösség, ezért megbeszéltük a közösség vezetőjével és Plébános atyával, hogy egy állandó templomi plakáttal kéne felhívni a figyelmet a csoport állandó programjaira. Eredetileg úgy volt, hogy a gyerekekkel együtt készítjük el, de közben eszünkbe jutott, hogy az őszi szünet nagyon kitolná a plakát elkészültének idejét, így végül egyedül láttam hozzá. Ez abból a szempontból nagyon jó volt, hogy így meg tudtam 100%-osan valósítani azt, ami elsőre kialakult a fejemben, amikor a plakátkészítés ötlete felmerült. Mert szinte rögtön jött az ihlet!

Természetesen a Karitasz közösségünk Szent Erzsébet nevét viseli, ezért az ő alakját szerettem volna megjeleníteni a plakáton. A másik, amit rögtön tudtam, hogy a kötényt, melyben a kenyerek rózsává változtak, térben fogom megvalósítani, hogy kiemelkedjen a plakát síkjából.

Ehhez a vágógépemmel “tekerős rózsákat” készítettem.

Ht_plakaterzsebet001 Ht_plakaterzsebet002 Ht_plakaterzsebet003

 

Egyszerűbb verziót akár vágógép nélkül is készíthetünk: ITT találhatsz képes leírást.

A feliratokat szintén a vágógéppel készítettem…végre! Az elsőáldozáshoz még kinyomtatott betűket kisollóval vagdostam ki…

Ht_plakaterzsebet007

 

A kötényt egy nagyon könnyű, tüllszerű anyagmaradékból készítettem el, amelynek nagyon lágy, szép esése van. A rózsákat milton-kapoccsal rögzítettem a tablóra, ami nem ment egyszerűen, meg is sebesültem, folyt a vér meg minden…! Sebtapasz híján…

Ht_plakaterzsebet005

 

…jön a papírzsepi és a SÁRGA ragasztószalag. De legalább nem véreztem össze mindent, mert tényleg nagyon vérzett az ujjam.

Ht_plakaterzsebet006

És íme a végeredmény. A zászlókba a felirat jó öreg betűsablonnal készült. 🙂

Ht_plakaterzsebet008

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük