Gimis koromban egy röpke évig jártam fotószakkörre. De olyan rendes igazi hagyományos fotószakkörre, ahol papírra hívtunk elő fekete-fehér képeket, sötétkamrában, piros fénynél, vegyszerekkel…Még mindig van valahol egy csomag fotópapír, amire elő lehetett hívni a képeket. Persze már biztos nem működnének, hiszen fény érte őket. A fotószakkör lezárásaként egy portfóliót kellett készíteni. Fotózgattam is szorgalmasan, majd előhívattam a képeket, mire a tanár azt mondta, hogy mindenféle koncepció nélkül fotózom, mint egy kínai turista. Nekem ennyi elég is volt. Nem készítettem el a portfóliót, és nem is vettem részt a kiállításon.
Viszont fotózni szeretek. Olyannyira, hogy pár éve kaptam egy kis digitális gépet, ami elfér a zsebben, mindig nálam lehet és mindig megörökíthetem vele azt, amit éppen fontosnak tartok. Nem művészkedem, csak fotózom. Mint a turisták 😛
A fotószakkörön még azt is “megtanultam”, hogy a digitális fényképezésben az a rossz, hogy az ember gondolkodás nélkül fotózgat bele a nagyvilágba, egy dologról 10 képet is csinál ész nélkül, pedig ahj, régen, a filmtekercses időkben kétszer is meggondoltuk, mire lőjük el azt a 24 kockát.
Persze, ez valahol igaz, mert az én gyerekkoromban is filmtekercses gépek voltak, de nem is mertem vele fotózni. Mert mi van, ha elfogy a film idő előtt? Ami viszont hiányzik, az a fényképek előhívása: beadni a fotóshoz a filmet, és várni, majd izgalommal kézhez venni a borítékot, és együtt végignézegetni…EZ nagyon hiányzik, és csak akkor döbbentem rá, amikor nemrég előhívattam néhány digitális képet a Rossmannban. Nagyon jó volt leülni, és KÉZBE VENNI a fotókat!
A felesleges fotók készítése egyébként egy – már jó ideje működő – kezdeményezés miatt jutott eszembe. Ez a NAP FOTÓJA. A blog írója minden hónapra feltölt egy listát, ami a napi fotótémákat tartalmazza. Minden nap készíteni kell egy fotót az adott szó alapján.
Egykori fotószakkörös tanárom ettől biztos agyvérzést kapna, hiszen alapvetően semmi értelme nincs. Semmi következménye nincs, ez nem verseny. Csak minden napra jut valami apróság, ami ihletet adhat. És úgy döntöttem, hogy most januárban megpróbálom én is: minden nap készítek egy fotót! Ezek kicsit ilyen “ego-blogos” bejegyzések lesznek, de remélem, ennyi önmutogatást megengedtek nekem. Régen írtam naplót, most scrapbookozok meg fotózgatok… 🙂 Hát íme az első adag (az első nap hiányzik, mert másodikán kezdtem el).
2. G, mint… Gömb. Vagy girland. A könyvespolcra van ez a műfenyő girland felrögzítve. Nagyon hangulatos fényt áraszt a karácsonyfával együtt.
3. Az én városom. A főváros. Ami először eszembe jutott ezzel kapcsolatban, az, ami jelenleg abszolút meghatározza Budapest arculatát: az útfelújítások. Boltba menet bele is botlottam egybe (igazából az lett volna a fura, ha nem esik utamba legalább egy ilyen).
De aztán este egy másik pillanat is megihletett. A lakóhelyem környéke, hazafelé menet.
4. Egy szó, ami szerint élek. Mondjuk, hogy ez egy mottó, vagy kedvenc idézet. A Szentírásból. Ez az idézet egy időben nagy erőt adott nekem.
5. Talált. Bár valamelyik nap találtam egy kis szentírási idézetes cetlit a templom takarítása közben, most mégsem ezt mutatnám meg, hanem egy Szerencsi szaloncukrot. Ezt még a Mikulás “hozta”, és csak keveset vettünk belőle, tényleg csak pár szemet fejenként. Ma viszont találtunk még belőle két darabot, elbújva a többi édesség között…és nagyon jó volt!!! Azért ez mégiscsak Szerencsi…! 😛
Egyelőre ennyi, szerintem jó móka lesz! 🙂
Ha csatlakozni akartok, itt az ötlet gazdájának blogja: Fat Mum Slim
Illetve egy magyar blog, ahol magyarul is megtaláljátok a témákat, én itt olvastam először erről a játékról: Sucika blogja
Jó fotózgatást!!! 🙂
