Vannak napok, amikor egyszerűen lehetetlen bármit is átadni a gyerekeknek, máskor pedig még magam is meglepődöm, milyen érdeklődéssel voltak egy téma iránt. A tékozló fiú története pl. mindegyik csoportban tök jól átment, bár az ovikban mostanában mindenféle járványok keringenek, és ennek “köszönhetően” kevesebben is vannak. Egy közel 30 fős (!!!) ovis csoportban 5-6 gyerkőc mínusz fényéveket javít a csapat kezelhetőségén, főleg, ha a problémásabbak hiányoznak.
Szóval a tékozló fiú. Nem variáltam sokat a kézművesen, a malackát kellett mozaikozva beragasztgatni, aztán színezni. Vannak, akik (ha hagynám) simán elszüttyögnének egy ilyen feladattal akár órákig is, mások meg rányomnak három papírfecnit, aztán kijelentik, hogy “KÉSZ! Rárajzolod a jelem?” És semmi pénzért nem színezik ki ott helyben. “Majd otthon”
Sokszor használom szemléltetésnek az “Isten szeret engem!” tankönyv színes mellékletét. Ennek kapcsán kérdezte meg az egyikük:
Ovis: “Ezeket te színezted ki?”
Én: “Nem, ezeket így vettem, ilyen szép színesen.”
Ovis: “Hol? A Sparban?”
Én: “Neeem, egy könyvesboltban.”
Ovis (elképedve): “Úúúúú!”
Jó is lenne, ha a Sparban is lehetne ilyeneket kapni! Mondjuk a Garfieldos matricagyűjtők helyett 🙂
