Ezt egy 6 éves mondta nekem tegnap, és talán nem is kaphattam ennél nagyobb elismerést. Újabb ovis hittancsoportom lett, s tegnap voltam bemutatkozni a szülőknek és a gyerekeknek. A tájékoztató végén néhányan még maradtak, nekik egy egyszerű színezős-rajzolós feladatot vittem, a lent látható színező egyszerűbb változatát.
A kicsik rajzolgattak is, végül az egyik kisfiú kérte, hogy a neve mellé rajzoljam fel a jelét is. “Mi a jeled?” – kérdeztem. “Mozdony” Uhhh…hát mozdonyból sosem voltam jó, de azért rajzoltam valamit. Elégedett volt. Majd egy másik, nagyobbacska fiú is közölte velem, hogy ő is mozdony. Jajj, mondom, muszáj lesz megtanulnom mozdonyt rajzolni…
“Megtanítsalak?” – kérdezte a nagyobbik “mozdonytulajdonos”.
“Igen, az jó lenne.” – mentem bele a játékba. Annyira csodás a gyerekek közvetlensége, nem is értem, hol veszítjük el ezt, melyik életszakaszban… Szóval rajzolt nekem egy mozdonyt.
“Most te is próbáld meg! Ott van papír, a kosárban.” – adta ki a feladatot a kis mester.
Rajzolgattam…”Még kell egy gőzkieresztő kémény is. Egy kis félkör, oda.” (ahhoz képest, hogy ilyen gőzmozdonyokat már én is csak múzeumban láthattam, elég precíz volt a kis srác :-D)
“Kész! Jó lett?”
“Igen, ügyes vagy!” – szólt az ítélet. Mindig tanul valamit az ember 🙂 Ez itt az én példányom. Büszke vagyok magamra 😀
