Visszaszámlálás

Az adventi időszakban mindig azt sajnáltam, hogy nem csinálhattam közös adventi naptárat a gyerekeknek, amit mindig hittanórán együtt nyithatnánk ki, mert hetente csak egyszer találkozom velük, nem pedig mindennaposan. Nincs hát értelme a hittantermi adventi naptárnak. Viszont valahogyan mégis érzékeltetni akartam velük, hogy egyre közelebb vagyunk az Úr születéséhez. És ahogy általában mindig, most is az internet jött segítségemre. Találtam egy ilyet:

Forrás
Forrás

Rögtön tudtam, hogy egy hasonlót nekem is készíteni kell a plébánia hittantermébe! 🙂 És a hétvégén el is készült, tegnap pedig elvittem a gyerekeknek.

hid-tan_adventi naptar (1)

 

Biztos sokan felhördülnek most, hogy minek már most, november elején elkezdeni a karácsonyi őrületet. Volt olyan év, amikor november 30-ig hallani sem akartam karácsonyi készületről, és csakis adventi időben voltam hajlandó ezzel foglalkozni…és ki is futottam az időből (az időbeosztás nem az erősségem…) Másrészt, ha már az üzletek, a kereskedelem, a média is belecsapott a nagy karácsonyi készületbe, akkor gondoltam jobb, ha én is minél hamarabb nekiállok ráhangolni a gyerekeket az ünnep IGAZI jelentésére. Nem úgy, hogy már most karácsonyfát állítunk és Mennyből az angyalt éneklünk, hanem ilyen apróságokkal, hogy “vágjuk a centit”. 45 nap amúgy sem sok. Az Advent itt a plébánián egyébként is 100000%-ban a karácsonyi színdarabról szól, nem árt már most ráhangolni a gyerekek szívét.

hid-tan_adventi naptar (3)

Tehát az elkészítés:

Hobby boltban vettem ezt a natúr fa képkeretet. A belső részt lefestettem fekete táblafestékkel, a keretet enyhén csillámos hatású akril festékkel (most, hogy belegondolok, inkább lilával kellett volna lefesteni…na mindegy). A belső mintát matt aranyszínű öntapadós fóliából, Silhouette géppel vágtam ki. Ismét hangsúlyozom, hogy e nélkül a masina nélkül is tudtok hasonlót készíteni, pl. egy ilyesmit:

Forrás
Forrás

A matricát áthelyeztem a megszáradt táblára, majd bekereteztem. Kész is! Enyhén nedves szivaccsal letörölhető, és minden nap átírható 🙂

hid-tan_adventi naptar (2)

 

Direkt nem egy karácsonyi motívumot választottam az aljára, hanem egy olyat, ahol még a Szentcsalád is úton van Betlehem felé.

hid-tan_adventi naptar (4) hid-tan_adventi naptar (5)

Karácsonyig még 44 nap 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük