Vannak dolgok, amik nagyon tudnak irritálni. Ilyen például az “imádom” szó indokolatlan használata, a “kellemes ünnepeket” mondat és ha “télapó”-nak nevezik a Mikulást. Gyerekeknek nem szoktam mondani, hogy a télapó hülyeség (eleve a hülyeség szót ritkán használom hittanórákon :-P), inkább azt mondom – mert azért az ünnep varázsát nem ölhetem meg azzal, hogy “TÉLAPÓ NEM LÉTEZIK!!!” -, hogy jobban szereti (ti. a télapó), ha Mikulásnak hívják őt a gyerekek. Nem tudom, ezzel mennyit rombolok vagy építek a kis lelkivilágukban, csak finoman át szeretném bennük fordítani ezt a képzavart, amit Lappföld és a kimondhatatlan nevű Joulupukki okoz…meg persze az angolszász népek, ahol december 6-án nem is ünneplik a családok Szent Miklóst (csak az elvetemültebb katolikusok ;-)), ugyanis arrafelé a “Santa” karácsonykor jön. Na mindegy.
Itt egy kis diavetítés, amit a St. Nicholas Center honlapjáról lehalászott képekkel illusztráltam.
Szent Miklós püspök — diavetítés (.ppsx)
Illetve alább egy klasszikus kis kézműves, almából, apróbb dióból és vattából.
Az elkészítés egyszerű:
Egy helyes fogpiszkálót belefúrunk a dió aljába, ahol a csonthéjak összeilleszkednek. Itt általában van egy akkora kis lyuk, ahova gyerekek is könnyen beleszúrhatják a fogvájót. Ez után kell a másik felét egy szép piros almába szúrni. Vattából szakállat, piros papírból püspöksüveget lehet ragasztani, a pásztorbot pedig meghajlított arany pipatisztító. Kész is 🙂
