Gyógykoktél

Tegnap bementem az egyik általános iskolába, ahol hittant tartok 1. és 2. osztályos gyerekeknek. Azt tudni kell, hogy itt vannak a legnagyobb létszámú csoportjaim, mert ebben az intézményben évfolyamonként összevonva tartjuk a hittanokat, tehát három osztályból jön össze egy csoport. Így van egy 16 fős 2. osztályom és egy 25 (!) fős 1. osztályom. Tegnap viszont bementem az épületbe, és azt hittem, rossz helyen járok, annyira nem volt sehol senki. Mint kiderült, rövidített órákat tartottak (amiről csak a hitoktatókat felejtették el értesíteni), másrészt pedig vagy járvány, vagy ételmérgezés miatt a gyerekek többsége nem jött iskolába (itt máris kezdtem én is kicsit émelyegni…ha gyomorpanaszokról van szó, hajlamos vagyok némi hipochondriára…). Szóval volt olyan osztály, ahol 25 gyerekből csak négyen jöttek be, de átlagban minden osztályból 10-en hiányoztak. Így a hittanórákon is viszonylag családias volt a hangulat (persze azok a gyerekek, akik rendszeresen tönkreteszik rendetlen viselkedésükkel az órákat, sosem hiányoznak, még egy hányós vírus esetén sem…ez valami Murphy törvény lehet :-P)

Ezért gondoltam, itt az ideje, hogy most egy kis immunerősítő forró koktél receptjét megosszam veletek. Alapvetően inkább náthaűző ital, de a gyömbér és a kurkuma miatt az emésztésre ill. a gyomorra is jó hatással van. És finom is 🙂

Hozzávalók:

  • 1 mokkáskanál kurkumapor
  • 1 ek. méz
  • 1/2 mokkáskanálnyi frissen őrölt bors
  • 1/2 mokkáskanálnyi mézeskalács fűszerkeverék (vagy a Kotányi-féle filteres forralt bor fűszerkeverékből egy filter. Így nem lesz annyira üledékes a kész ital)
  • 1 ujjnyi friss gyömbér
  • 1/2 (bio) citrom leve
  • 300 ml (tisztított) víz

A gyömbért tisztítsuk meg és szeleteljük vékonyra. Aaaaannyira finom illata van! A vízben 5 percig forraljuk a gyömbérszeleteket. Hagyjuk egy kicsit hűlni (ha fűszerfiltert használunk, akkor most lehet beleáztatni a vízbe). Addig a mézet keverjük el a kurkumával és borssal. A gyömbérfőzetet öntsük a mézre, majd csavarjuk bele a citromlevet. Forrón kortyolgassuk! 😛

Ht_gyogykoktel01

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük