Egy kezdő hitoktató élményei
Egész pontosan a kanál nyelét díszítettem FIMO gyurmával. “Kistesómnak” és menyasszonyának készült, a jövőbeni közös reggelikhez 🙂 Két “babakanál” igazából, kisebb, mint egy normális evőkanál, zabpehelyhez, müzlihez ideális. Meg majd lehet valóban gyerekkanálnak is használni, ha lesz gyerkőc, aki használja 🙂
Ezt egy 6 éves mondta nekem tegnap, és talán nem is kaphattam ennél nagyobb elismerést. Újabb ovis hittancsoportom lett, s tegnap voltam bemutatkozni a szülőknek és a gyerekeknek. A tájékoztató végén néhányan még maradtak, nekik egy egyszerű színezős-rajzolós feladatot vittem, a lent látható színező egyszerűbb változatát.
A kicsik rajzolgattak is, végül az egyik kisfiú kérte, hogy a neve mellé rajzoljam fel a jelét is. “Mi a jeled?” – kérdeztem. “Mozdony” Uhhh…hát mozdonyból sosem voltam jó, de azért rajzoltam valamit. Elégedett volt. Majd egy másik, nagyobbacska fiú is közölte velem, hogy ő is mozdony. Jajj, mondom, muszáj lesz megtanulnom mozdonyt rajzolni…
“Megtanítsalak?” – kérdezte a nagyobbik “mozdonytulajdonos”.
“Igen, az jó lenne.” – mentem bele a játékba. Annyira csodás a gyerekek közvetlensége, nem is értem, hol veszítjük el ezt, melyik életszakaszban… Szóval rajzolt nekem egy mozdonyt.
“Most te is próbáld meg! Ott van papír, a kosárban.” – adta ki a feladatot a kis mester.
Rajzolgattam…”Még kell egy gőzkieresztő kémény is. Egy kis félkör, oda.” (ahhoz képest, hogy ilyen gőzmozdonyokat már én is csak múzeumban láthattam, elég precíz volt a kis srác :-D)
“Kész! Jó lett?”
“Igen, ügyes vagy!” – szólt az ítélet. Mindig tanul valamit az ember 🙂 Ez itt az én példányom. Büszke vagyok magamra 😀
Ma volt az idei nagyböjt első közös keresztútja. Nálunk minden héten más-más kisközösség vezeti a keresztutat. Ez azt jelenti, hogy mindig az aktuális közösség tagjai olvassák fel az elmélkedéseket a stációknál. Ma a ministránsoké volt ez a feladat, ebből kifolyólag sok gyerek vett részt. A legkisebb, egy 4 éves leányzó, bár még nem ministrál, végig ott jött mellettem, fogta a kezemet. A 13. állomás előtt beálló rövid csöndben rám nézett és félhangosan megszólalt:
“Janka!” (ez vagyok én)
“Igen?” – közelebb hajoltam hozzá, de ő változatlan hangerővel nekem szegezte:
“Te hova jártál oviba?” – Oh! 😀 Nyilván életbevágó kérdés volt ez a kis hölgy részéről. Minden esetre nem beszéltük meg ott ezt a fontos dolgot 🙂
Úgy látszik, ez a minden nap fotózzunk egy adott témában dolog nekem nem megy…Nemhogy a legtöbb fotót nem aznap készítettem, amikor a téma adott volt, de volt, hogy egyáltalán semmilyen fotót nem sikerült összehozni. Szokás szerint az elején nagyon lelkes voltam, aztán valahol a felénél elfogyott ez a dolog. A februárt már el se kezdtem…de talán egyszer még újrakezdem 🙂
Azért megmutatom, miket sikerült megörökíteni. Az első 5 napot már mutattam.
6. Minden nap megtörténik – vagy megtörténhetne
Ez nálam a kávézás. Minden reggelemet ezzel kezdem, és karácsony környékén ezt igazán úri módra tehettem, ugyanis kaptam ajándékba egy csomag Starbuck’s kávét. És még tejszínhab is volt, sőt, barna cukor is.
7. Fejjel lefelé
Egész nap azon agyaltam, mit lehetne ehhez fotózni. Aztán ovis hittanon szokás szerint az egyik gyerkőc 3 percet szánt a kézművesre. Kezébe nyomtam egy verses könyvet, addig, amíg a többiek dolgoznak, ő ellesz vele. Egyszer csak hallom, ahogy nevetve mondja egyik társának: “Nézd, ez az ember fejjel lefelé van!” Ez lett a nap fotója.
8. Szerencseszám
Nem igazán foglalkoztat ez a szerencseszám dolog, de ha már mondani kell egyet, akkor az a 8. Már az önmagában vicces, hogy ez a 8. nap témája volt. Itt pedig vendégségben voltam. Nem pont aznap, pár nappal később, de a házszám megihletett.
9. Természet(es)
Az első, amire gondoltam, hogy lefotózom a református iskola kémia-biosz szertárában ezt a szemléltető babát. Ugyanis ott, a szertárban tartom a katolikus gyerekeknek a hittant, gumibelek-agyak és kémcsövek között. Ez a terem szabad ugyanis. Az természetes, hogy egy ember így néz ki belülről.
Az viszont nem, hogy januárban kibújnak a krókuszok a balkonládánkban.
10. Ember alkotta
Nagy szerelmese vagyok a gótikának, illetve a neogótikának. Szerintem csodálatos! Önmagában az, hogy az ember képes a művészetekre, már egy csoda.
11. Lenézni
Honnan is nézhetnék le, mint a fejemből a lábamra 😀 Iszonyat kreatív fotó:
12. Színes
Sok-sok szívószál, az egyik kézműveshez kellett.
13. Megnevettet
Ezen a napon az egyik ovisom elkérte a fényképezőgépemet, had fotózzon párat. Készültek is a képek, ez pl. az ő munkája, amit megörökített. Jót nevettem rajta, mert nagyon édi volt, ahogy bűvészkedett a géppel 🙂
14. Három dolog
Ez a három doboz minden ovis hittanra jön velem: zsírkréta, gyertya, ragasztók.
15. Fekete-fehér
Őszintén mondom, nem szeretek bábozni. Voltak már próbálkozásaim arra, hogy kicsiknek bábozzak, de nekem ez nagyon nem megy. Pedig van két ilyen kis édes báránykám. Bábok mindketten. És fekete-fehér.
16. Nap
Eskü, egész héten nem sütött a nap, csak ezen a napon!
17. Apró
Ezt a hógömböt egy kirakatban láttam. Kábé akkora a gömb maga, mint egy ping-pong labda. Mellette meg egy kézilabda-méretű óriás hógömb volt.
Ezek pedig a filozófia jegyzeteim. Hogy mi köze ennek a “kicsi” témához? Mert hihetetlenül kicsi esélyem volt ebből a tárgyból átmenni. De sikerült! Várakozáson felüli eredmény született, de ezt csak és kizárólag a Szentléleknek tulajdonítom.
18. Boldog hely
Én inkább kedvenc helyet fotóztam, bár a kedvenc helyén talán boldog is az ember valamennyire. Ez egy papírbolt, de akármelyik hobby vagy papírboltot fotózhattam volna. Ha választhatnék, milyen üzletet vezessek, akkor az biztos egy papír-írószer bolt lenne!
20. Tennivalók listája
(A 19-es a “Reggeli” lett volna, de elfelejtettem lefotózni. Na sebaj. Nem ez lesz az utolsó, amit kihagytam)
Szeretek listát írni, szerintem tipikus listázó vagyok. Utazás előtt mindig összeírom a becsomagolandókat, aztán összehordom őket egy kupacba, mint valami hangya. Órára készülve azonban nem írom le, csak tényleg mindent igyekszem egy helyre tenni, hogy otthon ne felejtsem.
21. Kék
Ezen a napon vettük az átkelést a Vörös-tengeren. Kék papírok és krepp mindenhol.
24. Az én helyem
Az én helyem ezen a napon a varrógép mellett volt. Szeretek varrni, csak ritkán jut rá időm.
25. A tél íze
Ez a fotó ismét csalás, mert nem aznap készült, hanem 2 nappal később. Előtte ugyanis nemhogy hó, de igazán hideg sem volt. A forró kávé nem hiányozhat, persze 🙂
26. Vicces dolog
Interneten láttam ezt az ötletet: a szabóollóra annyi kis mágneskorongot tettem, ami a varrásráhagyáshoz elég. Így könnyű tartani a távolságot.
27. Vettem
Mivel még hosszú volt a délután, kiszaladtam a plébániáról egy kis éjjel-nappaliba, és vettem 1 tasak Nescafét. Aznap ez volt az összes vásárlásom.
És itt elfogyott az ihlet, a többi naphoz már nem készült fotó. Ennyi tellett tőlem 🙂
Ez egy egyszerű kis ajándék. Születésnapra készült egy ismerősömnek, aki nagyon szereti a japán kultúrát.
A baba hátára egy kis, szintén a vágógéppel kivágott tasak került, amibe cukorkákat rejtettem. Az arcot egy kör alakú dekorgumi segítségével, bélyegzéshez használt festékpárnával festettem meg. A szemeket tűfilccel rajzoltam.
Ha elfogy belőle az édesség, a csomagolás díszként használható.
Felhasznált sablon (kis átalakítással): Japanese doll 3
Gimis koromban egy röpke évig jártam fotószakkörre. De olyan rendes igazi hagyományos fotószakkörre, ahol papírra hívtunk elő fekete-fehér képeket, sötétkamrában, piros fénynél, vegyszerekkel…Még mindig van valahol egy csomag fotópapír, amire elő lehetett hívni a képeket. Persze már biztos nem működnének, hiszen fény érte őket. A fotószakkör lezárásaként egy portfóliót kellett készíteni. Fotózgattam is szorgalmasan, majd előhívattam a képeket, mire a tanár azt mondta, hogy mindenféle koncepció nélkül fotózom, mint egy kínai turista. Nekem ennyi elég is volt. Nem készítettem el a portfóliót, és nem is vettem részt a kiállításon.
Viszont fotózni szeretek. Olyannyira, hogy pár éve kaptam egy kis digitális gépet, ami elfér a zsebben, mindig nálam lehet és mindig megörökíthetem vele azt, amit éppen fontosnak tartok. Nem művészkedem, csak fotózom. Mint a turisták 😛
A fotószakkörön még azt is “megtanultam”, hogy a digitális fényképezésben az a rossz, hogy az ember gondolkodás nélkül fotózgat bele a nagyvilágba, egy dologról 10 képet is csinál ész nélkül, pedig ahj, régen, a filmtekercses időkben kétszer is meggondoltuk, mire lőjük el azt a 24 kockát.
Persze, ez valahol igaz, mert az én gyerekkoromban is filmtekercses gépek voltak, de nem is mertem vele fotózni. Mert mi van, ha elfogy a film idő előtt? Ami viszont hiányzik, az a fényképek előhívása: beadni a fotóshoz a filmet, és várni, majd izgalommal kézhez venni a borítékot, és együtt végignézegetni…EZ nagyon hiányzik, és csak akkor döbbentem rá, amikor nemrég előhívattam néhány digitális képet a Rossmannban. Nagyon jó volt leülni, és KÉZBE VENNI a fotókat!
A felesleges fotók készítése egyébként egy – már jó ideje működő – kezdeményezés miatt jutott eszembe. Ez a NAP FOTÓJA. A blog írója minden hónapra feltölt egy listát, ami a napi fotótémákat tartalmazza. Minden nap készíteni kell egy fotót az adott szó alapján.
Egykori fotószakkörös tanárom ettől biztos agyvérzést kapna, hiszen alapvetően semmi értelme nincs. Semmi következménye nincs, ez nem verseny. Csak minden napra jut valami apróság, ami ihletet adhat. És úgy döntöttem, hogy most januárban megpróbálom én is: minden nap készítek egy fotót! Ezek kicsit ilyen “ego-blogos” bejegyzések lesznek, de remélem, ennyi önmutogatást megengedtek nekem. Régen írtam naplót, most scrapbookozok meg fotózgatok… 🙂 Hát íme az első adag (az első nap hiányzik, mert másodikán kezdtem el).
2. G, mint… Gömb. Vagy girland. A könyvespolcra van ez a műfenyő girland felrögzítve. Nagyon hangulatos fényt áraszt a karácsonyfával együtt.
3. Az én városom. A főváros. Ami először eszembe jutott ezzel kapcsolatban, az, ami jelenleg abszolút meghatározza Budapest arculatát: az útfelújítások. Boltba menet bele is botlottam egybe (igazából az lett volna a fura, ha nem esik utamba legalább egy ilyen).
De aztán este egy másik pillanat is megihletett. A lakóhelyem környéke, hazafelé menet.
4. Egy szó, ami szerint élek. Mondjuk, hogy ez egy mottó, vagy kedvenc idézet. A Szentírásból. Ez az idézet egy időben nagy erőt adott nekem.
5. Talált. Bár valamelyik nap találtam egy kis szentírási idézetes cetlit a templom takarítása közben, most mégsem ezt mutatnám meg, hanem egy Szerencsi szaloncukrot. Ezt még a Mikulás “hozta”, és csak keveset vettünk belőle, tényleg csak pár szemet fejenként. Ma viszont találtunk még belőle két darabot, elbújva a többi édesség között…és nagyon jó volt!!! Azért ez mégiscsak Szerencsi…! 😛
Egyelőre ennyi, szerintem jó móka lesz! 🙂
Ha csatlakozni akartok, itt az ötlet gazdájának blogja: Fat Mum Slim
Illetve egy magyar blog, ahol magyarul is megtaláljátok a témákat, én itt olvastam először erről a játékról: Sucika blogja
Jó fotózgatást!!! 🙂
Leendő sógornőmnek leendő lakásába vettem egy fűszertartó készletet. De úgy gondoltam, valahogyan magamat is bele kell adnom ebbe az ajándékba – merthogy ezt adtam neki karácsonyra. Így egyedi címkéket készítettem a Silhouette Cameo vágógéppel.
A címkék kétrétegűek: az alap bronzszínű öntapadós fólia, a felső rétegbe pedig belevágtam a fűszerek nevét.
Később bővíthető, hiszen akármilyen fűszer nevét elkészíthetem még.
Most, hál’ Istennek, hogy túl vagyok a főiskolás zárógyakorlatomon, picit fellélegezhettem. Illetve csak annyira, hogy most már a szabad energiáimat a karácsonyba fektethetem: ajándékok gyártása, karácsonyi műsor próbája, plakátrajzolás, díszítés…Unatkozni minden esetre nem fogok. Szerencsére a roráték miatt korábban kelek, így a napom is hamarabb indul, talán kicsivel több idő jut ezekre.
Szombaton este relaxálásnak quillingeztem. Elég szöszmötölős, de kikapcsolódásnak jó, én legalábbis nagyon jól elvagyok vele 🙂 Két teamécsestartót készítettem ajándékba. Alapvetően nem bonyolult, tényleg csak annyi baja van, hogy időigényes, nem kimondottan “dobjunk össze valamit” ajándék 😛
Idén több “külsős” helyre is kell mennem hitoktatni, vagyis olyan iskolákba, ovikba, ahol nem feltétlenül van helyben adventi koszorú. Ezért kellett egy “mobil” koszorút készítenem, amit nyugodtan hurcolászhatok. Szereztem hát egy nagyjából tenyérnyi kicsi, mohás koszorút. Négy sima, fehér teamécsest is vettem, amihez maradék viaszt és színes zsírkrétát olvasztottam, hogy a mécses tetejére öntve megszínezzem. Erős ragasztóval erősítettem a mécseseket a koszorúra. Pont elfér egy 12×12 cm-es jégkrémes dobozban, tök jól hordozható. Zsebkoszorú 🙂 A célnak megfelel!
Plébániai hittanon a kicsikkel egy templomi plakátot készítettünk. Igazából nem volt nagyon időm komolyan felkészülni az órára, de mivel úgyis az adventről beszélgettünk volna, úgy gondoltam, az óra nagy részét rászánjuk erre a plakátra. A végén olyan jól sikerült, hogy magam is meglepődtem, mennyire mutatós 🙂
Az előkészület: itthon mindenféle árnyalatú és mintájú zöld papírt behajigáltam a táskámba. Ennyi. 😛 A hittanteremben volt még lila és rózsaszín karton, illetve korábbi kézműves akcióimból egy kartondoboz-darab.
A gyerekek fejenként 3 tenyérsziluettet vágtak ki: világos, sötét és mintás papírból. Én addig kivágtam egy nagy kört a doboz kartonjából, és egy másik kört lila papírból.
Az alapra felragasztottuk körben a zöld “leveleket”.
Papírból gyertyákat ragasztottam még rá.
A közepébe még beírtam: Ó jöjj, Üdvözítő. És kitűztem a templomi faliújságra. Jó nagy egyébként, ezen a képen nem is érezhető annyira, de tényleg mutatós 🙂
Emlékeztek még az óriás és nagyfejű bárányomra? 😀 És arra, hogy ajándékba készült?
Íme a bárányka, és új gazdija, aki egyelőre még nem sok érdeklődést mutat a plüssök iránt… 🙂
