Szilveszter – világi vagy egyházi ünnep?

Nem vagyok benne biztos, hogy bárkinek is eszébe jut szilveszterkor I. Szilveszter pápa, hiszen a világi körítés és zajongás szinte teljesen elfeledtette velünk az ünnep névadó szentjét (csak úgy, mint Valentin-napon). Bár Szilveszter pápának azon kívül, hogy ünnepe a polgári év utolsó napjára esik, semmi köze nincs az óév-búcsúztatáshoz, mégis – vagy talán pont ezért – fontos róla megemlékezni. Már csak azért is, mert kis hazánkban Szilveszter neve egyben köznév is, így nevezzük az új év előestjét, vigíliáját.

I. Szilveszter pápa a konstantini fordulat korában került Szent Péter székébe, s így sokban elősegítette az Egyház megszervezését az új történelmi helyzetben. Követei részt vettek az első egyetemes zsinaton, és a legendák szerint a szerény pápa súlyos betegségből gyógyította meg Nagy Konstantin császárt.

Idén úgy gondoltam, ha már a plébániai barátaimmal töltöm a szilvesztert, illik a dekorációban is megemlékezni Szilveszter pápáról, hiszen mégiscsak katolikusok vagyunk mind 🙂

A dekoráció alapja színes papírtányérok.

Dekoráció

 

Az egyik ilyen tányérra ragasztottam egy internetről nyomtatott KÉPET.

I. Szilveszter

 

Hogy kicsit kiemeljem az arcot, és hogy eredetibbé tegyem, arany akrilfestékkel átfestettem a glóriát. Olyan, mint egy igazi ikon 🙂

Mivel szilveszter estéjén az idő múlása a központi motívum, ehhez illő rágcsálnivalót is készítettem. Igen, már most, mert ez addig is jól elvan. Az ALDI-ban lehet kapni ezt az amerikai kekszet, ami tulajdonképpen nem más, mint Pilóta keksz…majdnem. Csak a Pilóta keksz finomabb 😛 Az amerikai verzióra csak a színei miatt csaptam le.

Amerika íze

 

Megláttam ugyanis bennük az idő múlását! De tényleg! A kekszeket egyenként egy kés segítségével félbeszedtem úgy, hogy az egyik felén rajta maradjon a fehér krém. A másik, üres kekszet el lehet rágcsálni kávé mellé 🙂

Félbevágva

 

Gőz fölött csokit olvasztottam, majd zacskóba téve számlapot rajzoltam…

Órasütik

 

Kész is a szilveszteri süti! 🙂

 

NO halloween!

A halloween, ahogy azt már korábban említettem, több szempontból is irritál engem. Tavaly beszélgettünk már erről a gyerekekkel, de az az érzésem, hogy inkább a szülőkkel kéne ezt megbeszélni, miért is nem való egy keresztény családba a halloween. Persze nehéz, hiszen ha egy suliban “halloween-party”-t tartanak, nem egyszerű megmagyarázni egy gyereknek, hogy miért “szabad” ezen részt venni a többieknek, és neki mért nem. Úgy érezheti, hogy kimarad valamiből, ami buli.

Amikor én voltam gyerek, nem volt még szokás itthon halloweenezni. Így én is csak most szembesülök azzal, hogy mekkora divat lett ebből (és mellesleg mekkora piac épült erre – is). És nem azért ünnepeljük, mert közünk van hozzá, hanem mert Amerikából jön, és ami Amerikából jön, az biztos jó móka. Közben pedig elfelejtünk utánanézni, hogy mi a fene is ez valójában.

Az alábbi cikket ITT találtam. Érdemes elolvasni.

“A Halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, amelyet október 31-én tartanak. Valószínűleg a kelta kultúra őszre eső Samhain ünnepéből ered, amely a termések begyűjtésének utolsó alkalma volt. Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán, az elmúlt évben megholtak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, így mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma). Október 31. nemcsak a kelta kultúrában, hanem a sátánizmusban is fontos dátum lett. Az idők során a töklámpás lett a Halloween legfontosabb jelképe. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördöggel egyességet kötött, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ez egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel. (Jack O’Lantern)

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat. Keresztény családok nem engedhetik, hogy gyermekeik részt vegyenek ilyen beöltözéseken, felvonulásokon, mert azzal a Sátán kultuszát támogatnák A Halloweennel kacérkodó ember kárt szenved lelkében, meggyengül kapcsolata Istennel, aki egyedül képes arra, hogy megóvjon bennünket minden ártalmas lelki hatástól.”

Nem is gondolnánk, mennyire alattomos dolog az okkultizmus, ezért is kell nagyon felkészültnek lenni. Kiváltképpen most, a Hit Évében!

Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. (Ef 6,16)

 

 

Mit csinálsz? Adventi koszorút?!

A fenti kérdést ma kétszer is megkaptam: mindkét férfi családtag egymástól függetlenül, nagyjából öt percen belül szegezte nekem szó szerint ugyan azt a kérdést. Aztán pedig jött az újabb hozzászólás: “Miért nem szóltál, hoztam volna neked szalmakoszorút!” Az igazság az, hogy ha lett is volna itthon úgymond “rendes” koszorúalap, akkor is ezt a verziót választom, mert annyira megtetszett az ötlet, hogy muszáj volt megvalósítani.

A minap bukkantam rá a Kifli és Levendula blogra, és ezzel együtt egy csomó szuper ötletre. Eszembe se jutott volna pl. papírgurigákból koszorúalapot készíteni, a blog szerzője, Levendulalány azonban TÉNYLEG ebből kreált ajtódíszt a lakásba.

Sokat törtem a fejemet azon, hogyan, miből lehetne szép őszi témájú ajtódíszt készíteni. Sajnos érthetetlenül divatba jött a halloween kis hazánkban is, ami több szempontból is taszít engem: egyáltalán, de tényleg semmi köze a mi kultúránkhoz; másrészt egyáltalán, de semmi köze a kereszténységhez, egyszerűen összeférhetetlen a kettő.

Gondban voltam tehát, hogy milyen legyen az ajtódíszünk, ami hozza az őszi hangulatot, nem kell messzire menni az alapanyagokért (értsd erdőbe gesztenyére, csipkebogyóra, színes falevélre vadászni), és szigorúan csontváz és töklámpás-mentes. Tavaly gyűjtöttem én egy csokorra való erdei bogyót és levelet, de a koszorúkészítésig nem jutottam velük, és a karácsonyi lakásdekorálás során a család szigorúan kidobatta velem a fonnyadt piros- és narancssárga-bogyós gallyakat.

Ma délután azonban hirtelen ötlettől vezérelve nekiültem a “guriga-koszorút” elkészíteni. Magamhoz vettem még némi barna és sárgás-rózsaszínes batikolt papírt, néhány félbevágott parafadugót illetve dióhéjat. Kis plébániai kitérőm során pedig az udvarról elcsentem egy kb. 2 méter hosszú, apró leveles vadszőlő-indát. Szegény vadszőlő úgyis kiirtásra lett ítélve, ezen már nem múlik.

Először is elkészítettem a koszorúalapot:

A gurigák egyik felét összenyomtam, hogy egymásba illeszthetőek legyenek. Így rakosgattam sorba, amíg szabályos körré tudtam alakítani. Széles, erős celluxot tekertem köré, hogy szét ne csússzon:

Jó-jó, nem lett tökéletes kör, de a célnak megfelel 😛

Ez után kb. 3 centi széles csíkokat vágtam a batikolt papírból (krepp papír is lehet, az olcsóbb is, de nekem most ilyen volt itthon), és váltogatva a színeket körbetekertem vele az alapot, hogy teljesen befedje.

Erős barkácsragasztóval (de jó még a pillanatragasztó vagy forró műanyagragasztó is) felragasztottam a parafadugókat és dióhéjakat.

Picit hagytam száradni, majd gemkapocsból akasztót ragasztottam neki. Legvégül körbetekertem a vadszőlő indájával. Kész is!

Akár egy tokaji borospince ajtajára is elmehetne, de szerintem hangulatos lett 🙂

 

Ajtódísz

Pár hete egy nagyon testhezálló “megbízást” kaptam: egy elsős osztálynak kellett ajtódíszt készítenem, ráadásul egy báránykát! Clairei barátnőm most kapott elsős osztályt, és az ő iskolájukban az a szokás, hogy minden osztály választ magának egy kabalát, valamilyen jelképet. Mivel Clairei is “bárányőrült”, egyértelmű volt, hogy új kis osztálya bárányka osztály lesz 🙂

A figura alapja erős karton, teste fehér barkácsfilc, lába, arca, “kezecskéi” és fülei dekorgumi. Kapott a nyakába egy szalagot, amin “száncsengő” fityeg (Clairei elmondása szerint az apukák nagy örömére :-D). Kezébe készen vehető filc tulipánokat kapott. A hátát szigetelőszalaggal és hurkapálcával erősítettem meg, akasztója pedig meghajlított gemkapocs. Szemei minden mozdulatra gurgulázó rezgő szemek.

Veni Sancte

Mi vasárnap kezdjük a tanévet, ekkor indul be újra a Közösségi Délelőtt, és hétfőtől a hittanórák is elkezdődnek. Már nagyon várom! 🙂 Nyáron tapasztaltam, mennyire tudnak hiányozni a gyerekek! Van olyan gyerkőc, akit a tábor óta nem láttam, mert egész nyáron jött-ment a család, meg én sem voltam mindig itthon. Jó lesz újra együtt “küzdeni”! 🙂

 

Könyvvadászat

Ma tettem egy kis sétát Budapesten a “Szent Gettóban”, vagyis a Ferenciek terén. Szerintem itt található a legtöbb kegytárgy- és keresztény/katolikus könyvesbolt egy kupacban kicsiny hazánkban. Először kicsit furcsa, hogy minek ennyi hasonló kínálatú üzlet egyetlen földrajzi pontra – de aztán ha jobban belegondolunk, a ma emberét pont az ilyen jellegű “létesítmények” vonzzák. Gondoljunk bele, egy pláza pont ettől lesz pláza. Sok kicsi bolt, szinte egyforma portékákkal.

Természetesen nem akarom ezzel becsmérelni (és a plázák szintjére alacsonyítani) a “Szent Gettót”, hiszen VALÓBAN ez benne a LEGJOBB: egyik üzletből ki, a másikba be, és mindig van valami, ami a másik boltban nincs. Vagy nincs annyi! Egyszer egyik pap ismerősöm mesélte, hogy kamasz-hittanos csapatának vadászott egy bizonyos kötetet – de abból viszont sokat. Mivel a karácsony előtti “shopping-őrületben” nem akarta vesztegetni az időt (sem sajátját, sem másét), a Ferenciek terén lévő könyvesboltok mindegyikébe épp csak benézett, és elkiáltotta magát: “VAN IGAZI SZERELEM???” Miután magára hívta a figyelmet ezzel – a pap szájából elég ritkán elhangzó – kérdéssel, megmagyarázta, hogy csak Mary Beth Bonacci – Igazi szerelem című műve után érdeklődik. Végül sikerült a megfelelő mennyiséget beszerezni.

Én viszont ma nem jártam sikerrel, mert bár az Igazi szerelmet megtaláltam (mármint a könyvet!), azokat a köteteket, amelyekre nekem fájt a fogam, sehol nem leltem (itt egy picit elgondolkodtam, hogy a főiskolán kapott könyvlistát, amin a hitoktatási segédanyagok egész tárháza sorakozik, érdemes-e még tartogatni, őrizgetni…mert szerintem már a felét se kapnám meg az ott felsorolt könyveknek). Úgyhogy kiterjesztettem a keresést a Ferenciek teréről az internetre, és most webáruházról webáruházra “járok”, hátha valahol még akad egy-egy kóbor példány…

Szent Bigyó

A nyár kellős közepén (főleg ilyen “kellemes” hőségben) aktuális a táboroztatás. Kicsit szomorú vagyok, mert sajna egyre nehezebb úgymond “lenyűgözni” a gyerekeket akár táborban, akár más közös rendezvényen – vagy csak “simán” egy hittanórán. Manapság már annyi mindent megkapnak, annyi minden közül választhatnak, annyi “high tech cucc” veszi őket körül, hogy néha úgy érzem, nem tudom tartani a lépést ezekkel a dolgokkal. Az, hogy a táborban rendezünk egy közös fagyizást, amit a táborvezető fizet mindenkinek, már nem versenyképes azzal a zsebpénzmennyiséggel, amivel néha elengedik a csemetéket a szülők. Hiszen ha a gyerek a strandon úgy gondolja, hogy ő még három jégkrémmel megfejeli az ajándék fagylaltot – hát megteheti, hiszen van miből. Csak így elvész a varázsa az ajándéknak, az csak egy fagyi lesz a sok közül…

Természetesen nem keseregni akarok, de az tény, hogy néha nehéz VALÓDI ajándékot, meglepetést szerezni. Sokszor küzdök magamban a “Bárányvásárok” idején, hogy mit vegyek nekik a választható ajándékok közé, ami nem “gagyi”. De, hála Istennek, a “Szent Bigyók” valahogy mindig sikert arattak.

Jó pár éve Olaszországban volt szerencsém egy bevásárlószatyornyi kagylót-csigát-kavicsot gyűjteni, és ez a mennyiség a mai napig kitart még. Még általános iskolás voltam, amikor az egyik nyári hittanos táborban mindenki kapott egy nyakláncot: egy bőr szíjon egy kis tengeri kagylót, a kagylóban egy szentírási idézetre mutató rövidítéssel, amit aztán mindenki magának kikereshetett. Ez a gyerekkori ajándék ihletett meg tavaly előtt, s édesapám segítségével kb. 30 darab ilyen nyakláncot gyártottunk le.

Mindegyikbe más-más idézet hivatkozása került, amit tűhegyű alkoholos filctollal írtam a kagylók belső felébe. A tábori Szentségimádást követően minden résztvevő választott egyet – rábízva a Szentlélekre azt, hogy neki milyen szentírási vers jut. Bár, ha jobban belegondolok, elsősorban a selyemszalagok színe befolyásolta a döntést 🙂 Jó volt látni, hogy a legtöbben a tábor idején végig, sőt, még utána is sokáig hordta ezt a “Szent Bigyót”. Bízom benne, hogy a bennük lévő bibliai vers még évek múlva is irányt adó lesz mindegyikük életében.

Quilling

Mindig szeretek új technikákat kipróbálni. Úgy igazán egyiknek sem leszek a megszállottja, hanem mindig azt veszem elő, amihez éppen kedvem, hangulatom – és alapanyagom – van.

A quillinget tavaly fedeztem fel, és bár rablásnak éreztem azt az összeget, amit egy csomag quilling-papírért kértek, úgy ítéltem meg, hogy kezdésnek ez is jó lesz. Meg sajnos nem tudok ennyire egyforma széles papírcsíkokat gyártani magamnak. Beszereztem még egy pödrő-eszközt, és azóta tart a “szerelem”. Bár nem készítek minden nap ezzel a technikával képeket, mégis, amikor előveszem, nagyon élvezetes a munka. A papírcsíkok pödrése, tekergetése nem éppen az a változatos tevékenység, engem mégis valamilyen szinten kikapcsol, de legalábbis nem engedi, hogy nagyon másra koncentráljak. Egy mászkálós nap után igazi felüdülés egy ilyet elkészíteni. Kicsit egyszerűbb formában és mintákkal akár gyerekekkel is ki lehet próbálni.

Most egy diakónusszentelés kapcsán szedtem elő ismét a quillinges dobozomat. Egyik kedves ismerősömet a hétvégén szentelték diakónussá, hogy aztán jövőre pap lehessen belőle. Erre az alkalomra készítettem neki ezt a faliképet.

Sajnos a fotó nem igazán adja vissza a színeket, de alapvetően három színt variáltam: fekete, sötétzöld és barna. Minden elemet egyenként kell megpödörni, majd egy picit leragasztani a csík végét, végül formára nyomni. Ha minden eleme kész, egy akkora papír alapra ragasztottam a részeket, amely belehelyezhető egy képkeretbe. Mivel a papírcsík kidomborodik a kép síkjából, üveg nélkül. Nem nehéz, mégis mutatós. Szinte légies formát kapunk.

 

Ember tervez…

…és a gyerekek is terveznek, és közben a Jó Isten is tervez. Ebből az lesz, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy azt a hitoktató tervezte 😛

Plébániai hittanon nehéz olyan jutalom-rendszert kialakítani, ami ösztönzi is a gyerekeket, meg persze értelme (értsd: eredménye) is van mind az én részemről, de főleg a gyerekek részéről.

Kezdtem azzal, hogy nem jutalmaztam, nem büntettem, egyszóval semmilyen jutalmazási rendszerem nem volt. Mentségemre szóljon, ez még az első hitoktatós félévemben volt, amikor még örültem, hogy ezzel a főiskolai gyakorlatomat letudtam.

Aztán pöttyöztem. A kicsiknek. A nagyoknak nem, mert milyen már az. A pirospont az dedós. Végül ez sem jött be, sem a nagyoknál, sem a kicsiknél. A kicsiknél azért, mert a füzetbe írtam a pontokat, s ha a füzet otthon maradt (márpedig otthon maradt!), akkor hiába volt a gyerkőc nagyon ügyes és okos és szorgalmas, a pontok elszálltak a semmibe, mert nem tudtam feljegyezni.

Rövid időn belül rájöttem, hogy egyrészt: a nagyokat is kéne jutalmazni; másrészt: ők még annyira sem hordanak magukkal füzetet, mint a kicsik. Így plakát lett belőle. Mindenkinek felírtam a nevét egy nagy-nagy kartonra, és SÁRGA pontokat gyűjtöttek, amit öntapadós fóliából vágtam ki. Azért sárga, mert az mégsem piros, és ezzel a “dedós”-nak titulált pirospont-gyűjtést kiküszöböltük. Illetve csak félig, mert a ministrálásért piros öntapadós pötty járt, ami dupla sárgát ért. Így tavaly már mindkét csapatom lelkes pontgyűjtésben volt.

Aztán elkészült a bélyegző. Rajzoltam egy bárányt, amiből kerek, öntintázó bélyegzőt készíttettem. Itt már nem foglalkoztam azzal, hogy a bárány egy hatodikosnak ciki-e vagy sem: mindenki bárányt gyűjtött a saját, névre szóló kártyáján. Ezt a kártyát minden óra elején kiosztom, majd bélyegzek, ha jár a bárány, aztán hazaviszem magammal. Így van jutalmazás, és maximum az én hibám lehet, ha a kártyák vagy a bélyegző otthon marad.

A félévek végén (a karácsonyi ill. a nyári szünet előtti utolsó alkalommal) pedig “Bárányvásárt” tartunk. Itt lehetőség van mindenféle édességre és tárgyi ajándékra beváltani a bárányokat.

Minden megkezdett tíz bárányért egy ajándék jár. Tehát pl. 12 bárányért már két ajándék választható. Az édességeknek általában nagyobb sikere van, mint a maradandó tárgyaknak. Mindig figyelem őket, hogyan dilemmáznak. 🙂 Van ugyanis néhány csavar!

Vannak megnevezett ajándékok, amik pl. nagyobbak vagy értékesebbek. Ezekért azonban két választási lehetőséget kell beáldozni, tehát eggyel kevesebb ajándék birtokosai lehetnek. Illetve vannak olyan nem megnevezett tárgyak, amik automatikusan plusz egy édességet vonzanak maguk után. Ezek általában “vallásos” tárgyak (rózsafüzér, szentet ábrázoló szobrocska, stb.). Van olyan gyerek, aki már rájött erre a szisztémára, és direkt választ egy rózsafüzért, mert tudja, hogy ahhoz ingyen cukorka jár. Van, aki képes áldozatot hozni, és inkább lemond egy ajándékról, csak hogy az értékesebbet tudhassa magáénak. És van olyan is, aki egész féléves munkájának gyümölcsét – minden báránykáját – édességre váltja.

Ami pedig az emberkéimet illeti:

Hittanon nem kerültek bevetésre 🙁

A kicsik kerek-perec kijelentették, hogy ők nem szeretnek társasozni. Pedig még az időjárás is a hittanteremben ücsörgést szorgalmazta, hiszen szakadt az eső. De nem, nem. Nem akarnak társasozni. Pedig a fenti emberkék e miatt készültek: bábuk, társashoz.

E helyett kitalálták, hogy a nyári esőtől párás, szűk hittanteremben TWISTER-ezni akarnak. Nem értem, miért jobb lehetetlen pózokban támaszkodni a földön, de hát ha egy csapat 9-10 éves gyerek azt mondja, hogy ez jó, akkor biztosan az 🙂 Én nem vitatkozom.

A nagyoknál pedig jó idő volt, és ebből egyenesen következik a ping-pong. Így velük sem társasoztunk. Pedig már nagyon kíváncsi voltam, hiszen ezúttal nem saját gyártású játékot hoztam, hanem egy teljesen (számomra is) vadi újat.

Nemrég ugyanis úgy döntöttem, meglepem magam ezzel a társassal: ÚTON, ÚTFÉLEN. Azóta itthon a családdal már leteszteltük, és nagyon elnyerte a tetszésünket! Felnőtt fejjel is nagyon élveztük, gyerekekkel pedig kimondottan jó lehet. A hittanos táborba biztos visszük magunkkal 🙂