Játék – Oldal 3

Pörgettyű

Szeretem az olyan kézműves dolgokat, amikor az eredmény valami használható dolog lesz. Úgy értem, amit nem csak dísznek lehet otthon kitenni – persze ilyenek is kellenek -, hanem amivel utána is lehet játszani, vagy használni valamire. Valljuk be, a Kinder tojásban is izgalmasabb az az ajándék, amivel utána játszani is lehet, nem csak puff, kivesszük a műanyagból és kész, se összerakás, se izgalom. Na, a lényeg, hogy a mai kézművesre egy játékot találtam. Egy ilyen búgócsiga-szerűt. Csak ez nem búg 😛

Az ötlet INNEN. Sok más remek papír játékot is találtok az oldalon 🙂

Ami kell:

A sablon, amit nyomtass ki műszaki rajzlapra.
Saslik vagy hurkapálca.
Fa gyöngy, 10mm
Ragasztópisztoly

Az elkészítése nagyon egyszerű: ki kell színezni a sablont. Végtelen lehetőségek következnek, a gyerekek csodaszépeket készítettek! Nem is értem, miért nem készült róla fotó. Kicsit megzavart minket, hogy kiköltöztettek minket a szokásos hittanteremből… 😛

Ragasszuk össze a jelölt helyeken, majd szúrjuk bele a saslikot. A fagolyót egy csepp erős, gyorsan száradó ragasztóval rögzítsük.

És működés közben. A gyöngy miatt nagyon jól fog pörögni, és minél színesebb, annál szebb mintát mutat! 🙂

Ki vagyok én?

Ez persze mindig nagy kérdés, de ez most nem filozófiai eszmefuttatás lesz, hanem egy játék. Ezt is biztos sokan ismeritek. Ha másra nem is, de arra talán jó lesz ez a bejegyzés, hogy ismét eszetekbe jusson, milyen jó kis játék ez 🙂 Én ezer éve nem játszottam ilyet, de ma ismét előkerült, és nagyon jókat nevettünk 😀

(Bocs, ezt a képet nem hagyhattam ki :-P)

A játék, ahogy mi játszottuk:

Körbeültünk (voltunk vagy tízen), és egy öntapadós jegyzetlapra mindenki felírt egy valós vagy kitalált személyt/lényt. A saját cetlit ezután mindenki felragasztotta a tőle balra ülő homlokára. Így minden játékos látta, hogy kicsoda a másik, de azt, hogy a saját homlokán milyen név van, azt nem tudta. Miután mindenki jóóól kinevette magát, kezdődhet a játék, vagyis a barkóba. Egy játékos egyenként mindenkinek feltesz egy eldöntendő kérdést saját magával kapcsolatban. Csak igennel/nemmel lehet válaszolni. Ha az illető jó kérdéseket tesz fel, akár egy kör alatt kitalálhatja, kicsoda ő. Nálunk volt Chewbakkától kezdve Bachig minden.

Én – hiszitek vagy sem – Jézust kaptam a homlokomra. 😀 Kemény dió volt, nem is jöttem rá. Amit viszont megtudhattam róla a kérdéseim alapján: Nem kitalált személy. Ma is élő személy. Férfi. Nem európai és nem is amerikai (először, sejtve azt, hogy az én fejemre valami hittanos/vallási dolgot ragasztanak, Ferenc pápára tippeltem volna). Nem találkozhattam vele még szemtől szemben, bár ennél a kérdésnél voltak bizonytalanságok, hogy talán mégis 🙂 Világhírű, valószínűleg már mindenki hallott róla a világon. Láthattam már őt a TV-ben (végül is…)

Szabadtéri játék — Evolúció

Nosh…íme egy újabb közös, agybomlasztóan jó szabadtéri/tornatermi játék 😀 Biztos sokan ismeritek, én ezt egy ősrégi egyházmegyei hittantáborban ismertem meg. Minél többen vagyunk a játékhoz, annál jobb. Alap feltétel, hogy mindenki tudjon kő-papír-ollót játszani, ez segít majd ugyanis, hogy lépkedni tudjunk az evolúció ranglétráján.

Mindenki buta kis amőbaként kezdi, aki nem tud mást csinálni, mint bambán ismételgetni a saját nevét: “Amőba, amőba, amőba”…Közben kezünkkel olyan mozdulatokat teszünk, mint a mellúszásnál, csak kicsit kisebbeket. Merthogy az amőba is kicsi és ráadásul szegény elég együgyű is. Szóval a kis amőbák úszkálnak ide-oda. Ez a kezdő “állás”.

A játék lényege, hogy feljussunk az evolúciós ranglétra tetejére, vagyis emberekké váljunk. Mindennek dogmatikai, biológiai és egyéb részleteit hittanórán meg lehet beszélni, most fogadjuk el, hogy amőbából emberekké lehet válni. A ranglétra a következő:

AMŐBA — “úszkál” és azt hajtogatja, hogy “amőba, amőba…”

TÜCSÖK — mutatóujjunkkal jelezzük a csápot a fejünk tetején, ugrálunk és azt mondjuk: “cirip, cirip”

NYUSZI — tenyerünkkel füleket formázunk és szintén ugrálunk. Itt megoszlottak a vélemények, hogy egy nyuszi mit mond (ez legalább annyira nagy kérdés, mint az, hogy “Mit mond a róka?”). Lehet “nyusz-nyusz-nyusz” vagy “mak-mak-mak”.

GORILLA — mint egy rendes gorilla, a mellét veri és szolidan üvölt hozzá.

EMBER — mivel elérte a ranglétra tetejét, kiáll a játékból, győzött.

A lényeg, hogy eljussunk az ember-állapotig. Ez a következőképpen történik: mindenki ugyebár buta kis amőbaként kezdi. Keres magának valakit a tömegben, akivel megküzd a hagyományos kő-papír-olló szabályai szerint. A nyertes ugrik egyet az evolúcióban, a vesztes marad, ami volt. Mindig hasonló fokon lévő játékost kell keresni a tömegben. Tehát pl. tücsök csak tücsökkel, gorilla csak gorillával küzdhet meg.

A gyerekek kérték, hogy legyen még egyszarvú is (pontosítok: a kislányok kérték), de mivel nem tudtam eldönteni, hogy az unikornis hol áll az evolúcióban, elvetettük az ötletet. 😛

Szabadtéri játék – Sárkány, hercegnő, herceg

Újra itt! 😀 Kezdésnek egy jó kis szabadtéri/tornatermi játékot hoztam, amit a napközis táborunkban tanultam a nálunk gyakorlaton lévő kispaptól. Már tíz fővel is jól játszható, kell hozzá megbeszélés, kompromisszumkészség, gyors reakcióidő és egy kis futás…Meg egy jó nagy terület, mondjuk egy tornaterem vagy rét.

Két csapatot alakítunk. A játékterület két végén van a “ház”, mondjuk egy-egy fa. Itt beszélik meg a csapatok a taktikát, vagyis hogy mivé fognak változni. A két csapat nem tudja egymásról, hogy mivé változik a másik. Három lehetőség van: sárkány, hercegnő vagy herceg.

Tulajdonképpen olyan ez a játék, mint egy nagy közösségi kő-papír-olló. A sárkány legyőzi a hercegnőt; a hercegnő a herceget (elrabolja a szívét-ez a romantikus rész :-D); a herceg legyőzi a sárkányt.

Mindhez tartozik egy mozdulat:

SÁRKÁNY – karjainkkal csattogunk, mintha a sárkány hatalmas szája lenne; közben lehet hangosan üvölteni is, ez általában kérés nélkül megy a gyerekeknek.

HERCEG – előrántjuk a kardot, vagy legalábbis elmutogatjuk; közben azt kiáltjuk: En garde! (“angard”)

HERCEGNŐ – hát itt minden csajos mozdulat jöhet; mi egyik kezünket csípőre tettük, a másikkal meglibbentettük a hajunkat (a fiúk csak virtuálisan :-P) De lehet pl. puszit dobni vagy ilyesmi. Mindegyik mozdulat lényege, hogy kábé egy másodperc alatt rá lehessen jönni, kit jelképez.

Mindkét csapat tehát testületileg eldönti, hogy kik lesznek. A két fa között félúton a két csapat feláll egymással szemben, sorban. Egyvalaki számol: három, kettő, egy! Hirtelen mindkét csapat elkezdi a saját mozdulatát. Pl. “A” csapat sárkány, “B” csapat a hercegnő. Abban a pillanatban, hogy rájött a két csapat, mit csinál az ellenfél (ez 1-2 másodperc csak) FUTÁS! A vesztes csapat (ez esetben a “B”) rohan a saját “házába”, hogy megérintse. A győztes “A” csapat pedig fut a vesztesek után. Ha még a “ház” előtt elfognak valakit a vesztes csapatból, akkor az az emberke átkerül az “A” csapatba. Nálunk volt olyan, hogy az egyik csapatban már vagy 15-en voltak, a másikban pedig csak 2-en. 😛

Ha mindkét csapat mondjuk a herceget választja, akkor nincs semmi, új kör jön és új karaktert kell választani. Nagyon jó móka, kicsik-nagyok egyaránt élvezték, én meg örültem, hogy tanultam egy ilyen kis szuper játékot. Ti ismertétek? 🙂

Kincskeresés és meglepetések

A kicsikkel azt a kincskeresős játékot játszottuk, amit tavaly a nagyobbakkal vetettem be először. Mivel anno jól sikerült, gondoltam akkor a másik csapattal is menni fog. És valóban 🙂 Szerencsére elég jó állapotban tettem el tavaly, így most igazság szerint minimális előkészülettel sikerült lebonyolítani. Nem is volt baj, mert egy megfázásnak hála lázas voltam, és ilyenkor az ember nem túl életképes…

Először ugyebár mindenki kitöltött egy egyszemélyes tesztet, ami megmutatta, hol a bázis, a kincsesláda, és hogy kikkel kerül egy csapatba.

A csapatok megalakulása után el kellett olvasni a játékszabályokat, valamint megtalálták a térképet, ami az elrejtett kincseket jelölte.

Ezek a kincsek. Ugye, ránézésre is hihetetlenül értékesek? 😀 Mindegyikben egy puzzle darabka volt.

A kirakott képen pedig egy-egy szentírási idézet helye, amit kikereshettek a kitett Szentírásból.

Utána következett a plébánián az év végi bárányvásár. De közben jól rám rontottak, az első tized másodpercben meg is fordult a fejemben: “Mit keresnek ők itt?! Nem lehet már egy nyugis órát sem tartani???” Ez tényleg csak egy tizedmásodpercig jutott eszembe, mert aztán kiderült, mire ez a nagy merénylet:

Tortát kaptam! 🙂 Bezony! Szülinapra! Ugye, milyen cukker??? Bárányfej torta!!! Itt találjátok a Facebookon a torta alkotóját: KANGA SÜTIK

Talán nem haragszik meg ezért a kis reklámért 😛

Ezt pedig az egyik kislányomtól kaptam:

Társasjáték

Pár hónappal ezelőtt rábukkantam egy spanyol blogra, ahol csupa újrahasznosított anyagokból készít a blog szerzője játékokat, babákat, kisautókat, terepasztalt, iskolai eszközöket. Szerintem zseniális. Én is gyűjtögető típus vagyok, de ő még rajtam is túltesz, és szenzációsan hasznosítja a kidobásra ítélt “vackokat”. Itt találtam egy társasjátékot, amit a blog írója Hexágon-IS-nek nevez. És úgy voltam vele, hogy ilyen nekem is kell. Gyorsan kerestem egy ismerőst, aki legalább tud valamennyit spanyolul, hogy fordítsa le a játékszabályokat. Úgyhogy a képek és a spanyol szöveg alapján valamicskét sikerült kikombinálni. Aztán tartogattam magamban az ötletet, míg végül mostanra sikerült összehoznom a saját Hexágon-IS játékomat (ha valaki tud egy frappáns magyar elnevezést erre, szóljon!!!)

A játék közepe egy CD-gyűjtő kis…izé. E köré alakítjuk ki a táblát a hat különálló panelből. Mindegyik panel kezdő lapja egy fehér mező. A játék innen indul és ide tér vissza.

Innentől kezdve bármilyen szabályt kitalálhatunk a játékhoz. Az én játékomban (igazodva az eredeti ötlethez) a cél az, hogy mindegyik színt, vagyis mindegyik témakört érintse a játékos vagy csapat. Ezért a mezőkön egy ilyen kis gyűjtőtárcsával közlekedünk:

Ez egy átlátszó, a CD-ket védő korongra lett felragasztva forróragasztóval. Kindertojások. Középen utazik a játékos/csapat által választott figura. A külső féltojásokba pedig kis papír hatszögeket kellett gyűjteni, mindegyik színből egyet (de úgy is lehet, hogy mindegyik színből minél többet…mondom, a szabályok innentől kezdve végtelenségig variálható és alakítható a játékosokhoz).

A társasjáték kellékeit egy nagy dobozba gyűjtöttem össze.

És használat közben:

A hat színt így osztottam fel témakörökre:

CITROM – Ószövetség
NARANCS – Újszövetség
RÓZSASZÍN – Az Egyház
LILA – Szentírás
KÉK – Szűz Mária és szentek
ZÖLD – Liturgia

Nagyon tetszett a gyerekeknek. Mi három, három fős csapatot alakítottunk ki. Hogy mindig mindenki játékban legyen, a csapaton belül mindig másnak kellett dobni a kockával, viszont elsősorban az ő dolga volt válaszolni is. Ha egyedül nem tudta, a csapattagok megsúghatták neki. Közös tanácskozás alapján haladtak a táblán is. Passz vagy rossz válasz esetén nem történt semmi, illetve csak annyi, hogy nem kapták meg az adott színből a korongot. Következő körben egy másik ugyan olyan színű mezőn pótolhatták a hiányt.

Saul elveszett szamarai

Saul királlyá kenésének történetét egy nagy egyszerű játékkal zártam le. Kivágtam a Silhouette gépemmel 15 szamárfigurát és egy kapcsolódó szentírási rész szavait írtam fel külön-külön rájuk. Hogy miért kékek? Mert ilyen papírom volt kéznél 😛

Az udvaron és a plébánia folyosóján elrejtettem a csacsikat, aztán megbeszéltük Saul kiválasztásának történetét. Az óra végén pedig mi is elindultunk megkeresni az elkóborolt szamarakat: mindenkinek egyet kellett találnia, majd amikor összegyűltek, sorba kellett rakni az idézetet.

Nem egy bonyolult vagy túlvariált játék 🙂

Tábori hangulat és tombolda

A mai órára ismétlést ígértem a nagyoknak, de mindezt valami játékos, izgalmas formában szerettem volna. Ezért addig böngésztem, hogy végül ismét Noémi oldalán találtam egy szupi ötletet 🙂 Nekem nem volt maradék tombolám, ezért gyártottam 80 darab jegyet.

Perforált, lehetett tépkedni. Az ellenőrzőszelvényt csak simán felszeletelt papírból készítettem, szintén két színben. Aztán összekotortam mindenféle vackokat. Szoktam néha kapni ilyen vackokat, pl. nagycsomó mini színes ceruzám van, meg fogmosásra buzdító, pufis, rezgőszemes matricám, sőt, rengeteg “mindjártlejár, megkellenni” táblás csokim is volt most.

20140409_160902 — Mindenféle “vackok” egy része

A tombolajegy-vásárlás a Noéminál leírtak szerint történt: feltettem egy kérdést (Mózes születésétől Sámuel meghívásáig volt a témakör), aztán felszólítottam valamelyik jelentkezőt. A helyes válaszért tombolajegy járt. Igyekeztem arra figyelni, hogy mindenkinek legyen minimum 3 jegye. Persze volt, akinél már nem tudtam, milyen kérdést tegyek fel, hogy végre jelentkezzen és adhassak neki egy cetlit…

Természetesen, mint minden tombolánál, itt is kevesebb volt az ajándék, mint a kisorsolható jegy. Mondjuk voltak tartalékaim, így addig sorsoltam, amíg mindenkinek legalább egyvalamit sikerült bezsebelni. Itt a fő lényeg úgy is az, hogy nyerjen. Teljesen mindegy, hogy mit. A fődíj egy kupon volt, ami három bárányos pecsétet ért.

Óra végén pedig tüzet gyújtottunk. Még indokolt is volt, mert elég hidegen fújt a szél, de a valódi ok nem a melegedés volt. Egész nagyböjtben, minden hittanóra elején kiosztottam egy-egy cetlit, amire mindenki írt egy imaszándékot (lehetőleg nem magáért, hanem valaki másért). Ezeket összegyűjtöttük, és most az egész nagyböjti “termést” elégettük. Az imáink, mint a füst, felszálltak az égbe, Isten elé. Jó füstös szagunk lett, teljesen nyári tábor hangulatom lett 🙂

Ez persze nem az a tűz, amit mi raktunk, csak ott nem volt lehetőségem és időm fotózni. De majdnem így égett. Ez a tavalyi tűzszentelésen készült fotó.

Buszjegyek és Vörös-tenger

Két hete volt az őszi nagy közösségi kirándulás. Mivel úgy volt, hogy kb. 170-en (!) megyünk, három buszt rendeltünk. Hogy könnyebben és kavarodás nélkül tudjunk majd felszállni a buszokra, megbeszéltük, hogy majd én színes kártyákat készítek, annyit, ahány hely van egy adott buszon. Így egy színt addig osztunk, amíg el nem fogy, s akkor tudjuk, hogy a busz betelt.

Az alapötlet tehát megvolt, rám várt a megvalósítás. Tulajdonképpen tömbjegyeket készítettem. Szövegszerkesztőben megszerkesztettem a jegyeket, majd perforáltam őket, hogy könnyen szakítható legyen: a kijelölt vonal mentén varrógéppel (természetesen cérna nélkül) “végigvarrtam” a papírt. Aztán felszeleteltem, és tűzőgéppel megtűztem.

Induláskor sajnos kiderült, hogy sokan lemondták az utat, így csak két busszal megyünk, de így is voltunk több, mint 130-an! A buszok megtöltése gyorsan és egyszerűen ment, mindenki “jegyet váltott” valamelyik buszra, s akik együtt szerettek volna utazni, azok egy sorba álltak be a jegyért.

Ami mindenkit megérintett, az az egyik néni története, aki feliratkozott a jelentkezők közé, hogy szeretne jönni a kirándulásra, de közben az Úr magához szólította, így már nem tarthatott velünk… Megrendítő volt szembesülni azzal, hogy valóban nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Érte is imádkoztunk a keresztúton, amit rögtön az érkezés után mondtunk el.

Amit még szeretnék megosztani Veletek, az az egyik közösségépítő játékunk volt. Előrebocsátom, hogy nem az én briliáns ötletem 😛 Viszont nagyon jó 🙂

A játék neve (mi legalábbis így neveztük el): átkelés a Vörös-tengeren. Ami kell hozzá: sok-sok ember, teljesen mindegy, milyen korúak. Egy viszonylag nagy terület, és kartondobozokból kivágott panelek, amire 4-8 ember rá tud állni. A panelekre vastag filccel rajzoljunk rá különböző illesztési pontokat, így nem tud majd a csapat nyílegyenesen a túlpartra jutni, hanem csak úgy, ahogy a panelek engedik.

Igen ám, de ha az összes ilyen lapot letesszük, akkor sem ér el egyik parttól a másikig. Így egy idő után mindenkinek fel kell zsúfolódni a kartonokra úgy, hogy az utolsó panel szabaddá váljon. Azt előre kell adogatni, az ügyeletes Mózes pedig leteszi a sor elején, ahogy a rajz engedi. És zsúfolódunk tovább. A vízbe senki sem léphet.

Jó móka volt 🙂