Karácsonyra készülve

Múlt héten az ovisokkal egy nagyon egyszerű, de mégis bájos képet készítettünk, már Jézus születésének jegyében. Sok szempontot figyelembe kell vennem, amikor az oviba készülök.

Először is: sosem tudom pontosan, mennyi gyerkőc lesz. Amikor átvettem ezt a kis csoportot, a jelentkezési listán 19 név szerepelt, de ennyien még sose voltak. Vannak, akik bár feliratkoztak, de sosem jöttek még, és olyanok is vannak, akik nem iratkoztak föl, de egyszer-egyszer eljönnek. Könnyen megoldható, hiszen ovin belül maradunk, viszont így sosem tudom pontosan, hányan leszünk. A rendszeresen járó gyerekek száma kb. 9-10 fő, de mindig akad 2-3 manó, akik “hozzánk csapódik”, mert éppen olyan kedve van. Legutóbb például 15-en voltunk.

Másodszor: mindent alaposan elő kell készíteni még itthon, hiszen ott az oviban tulajdonképpen csak egy külön termet kapok, és az egyetlen dolog, amiben bízhatok, az a saját táskám. Nincs tehát az a biztonságérzet, mint mondjuk a plébánián, hogy ha mondjuk nincs elég papír vagy filc, legfeljebb kiveszem a szekrényből. Fagyis és sajtos dobozokba szétszortírozom tehát az eszközöket, és egy jókora táskában viszem magammal.

Harmadszor: számítani kell a gyerekek különböző képességeire. A csoporton belül vannak egész kicsi 4 évesek, és vannak iskola előtt álló 6 évesek is. Így van, aki már magától is simán megoldja a feladatot szinte segítség nélkül, másoknak viszont még mindenben segíteni kell, beleértve a ragasztó kupakjának levételét és mondjuk egy arc megrajzolását. Egy hónap után viszont kezdek ráérezni, hogy milyen feladatok valók nekik 🙂 A legjobb, amikor a végén megkérdezik: “Ezt haza lehet vinni?” S amikor azt mondom, hogy igen, persze, akkor mindig hihetetlen boldogak, és elkezdik sorolni, kinek fogják megmutatni az alkotásukat.

Na, de most lássuk, mit műveltünk legutóbb! Csupa olyan alapanyagokat használtam fel, amiket éppen megtaláltam itthon. Ami kellett hozzá:

Széna

Sárga transzparenspapír, még a Márton napi lámpásokból maradt. Ledaráltam iratmegsemmisítővel, így kaptam ezt a széna-szerű kupacot.

Jászol

 

Egy kartondobozból készült el a jászol: az egyik réteget lehúztam, hogy egy kicsit rusztikusabb, “fásabb” textúrát kapjak.

PólyaMikulásra mikulás-zsákot varrtam, ahhoz vettem egy turkálóban ezt az alpaka-sálat. Pont annyi maradt, hogy elég legyen a hittanra a kis Jézus bepólyálásához. Jó puha és kellemes tapintású.

IstenarcHalvány, “testszínű” kartonból kis korongokat vágtam ki, ebből lett a kis Jézus arca.

Csillagok, csillagok...Színes papírból mintalyukasztóval csillagokat gyártottam. Ezekből a részletekből, illetve egy kék nyomtatópapírból állt össze a kép.

Elmélyült alkotás

A kész kép

 

Ezzel a kézművessel búcsúztam el tőlük erre az évre, majd jövőre találkozom velük legközelebb 🙂

 

 

 

XVI. Benedek pápa

Pár hete a gyerekekkel az Egyház földi vezetőjéről, a pápaválasztásról és a Vatikánról tanultunk. Ennek kapcsán részletesen is átvettük a jelenlegi egyházfő, XVI. Benedek életét. Egy Power Point diavetítést készítettem, amely szöveggel és képekkel mutatta be Joseph Ratzinger fiatalkorát, a pápává választását, és még néhány érdekesség is kiderült… pl., hogy a Szentatya kiválóan zongorázik 🙂

A témához kapcsolódóan készült az alábbi kis bábu:

XVI. Benedek

 

Az alapja papír-kéztörlő hengere. Erre készült el a nyomtatható-színezhető Benedek pápa. A tavalyi Ifjúsági Világtalálkozón kaptunk egy japán-manga stílusban megrajzolt képregényt a Szentatya életéről, ez alapján rajzoltam meg a bábu arcát. Színezés után felragasztottuk a papírhengerre.

Ragasszuk papírhengerre

 

A felesleges részt levágtam, majd a mitra vonalánál két oldalt benyomtuk a gurigát.

A püspöksüveg

 

A félreértések elkerülése végett nem fontos a pelerint pirosra színezni, én ugyanis nem egy embertől kaptam meg a “De jó, ki ez? A Mikulás?” felkiáltást… Pedig!

Forrás: wikipedia

 

Szerintem hasonlít! 🙂 Szerintetek? 🙂

Innen letöltheted PDF formátumban: XVI.Benedek

“TARTSD MEG ISTEN SZENTATYÁNKAT, KRISZTUSNAK HELYTARTÓJÁT!”

Idén elmarad a Mikulás…

…legalábbis az oviban. Ugyanis már csak akkor tudtak szólni az óvónénik, hogy ma nincs lehetőségem hittant tartani, amikor már ott álltam, hátamon a zsákommal, havasan, mint egy Mikulás. Sajna nem tudtak elérni, hogy hamarabb szóljanak, így hát elbúcsúztam a gyerkőcöktől, és ismét belevetettem magam a hóesésbe. Nem baj, legközelebb már tudjuk értesíteni egymást, csak azt sajnálom, hogy így a mikulásozós óra idén kimarad a kicsiknek. Ettől függetlenül megmutatom, mivel készültem ma, mert más még bőven elkészítheti Szent Miklós napjáig 🙂

Mikulásunk alapja egy talpas fehér papírzacskó. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert anyukám patikában dolgozik, és így ő tudott nekem ilyen csomagolózacskót szerezni, de sajnos akárki utcáról betévedt földi halandó nem vásárolhat patikából ilyen fehér tasakot. Tehát vagy egy patikában dolgozó bennfentest kell szerezni, vagy meg kell elégedni a barnás színű, papír-írószer boltokban fellelhető papír tasakokkal. Egyébként az is kiválóan megfelel a célnak, a zacskót úgyis befedjük színes papírral.

A figura lényege, hogy a végén akár bábként is tudjuk használni, az arc ugyanis a talpra van felragasztva, és alul bebújtathatjuk a kezünket. Az én Mikulásomnak is ez lett volna a mai küldetése, hogy bábozva jelenítse meg Szent Miklós egyik leghíresebb legendáját.

(a kézdublőr szerepében Öcsémet köszönthetjük :-P)

Arcnak kivágtam egy csésze-formát, arra vattából gömbölygettem pamacsokat, az lett a szakálla, illetve a prém a püspöksüveg peremén. Jobb kezébe ezüst zsenília-drótból kapott pásztorbotot, bal kezében pedig három aranyszínű “gömb” van, kartonból. Ugyan ez a karton díszíti a mitrát. Rezgő műanyag szemeket kapott, ettől lesz olyan bájos a tekintete 🙂

Elkészítettem még négy figurát:

Az édesapát,

aki három lányát nem tudta férjhez adni, mert nem volt elég pénze a hozományra. Ezért lányait utcalánynak akarta adni (természetesen oviban ezt az apró részletet kihagytam volna :-P). Íme, a három lány:

Miklós megtudta, hogy a szegénység miatt milyen szégyentelen sors vár a lányokra, ezért éjjel a száradni kiakasztott harisnyájukba aranyat rejtett. Innen az éjjel, titokban, zokniba/csizmába ajándékot rejtő Szent Miklós, a Mikulás alakja. Próbálom a gyerekek agyából a nagyon jól elültetett lappföldi télapó alakját kiiktatni, és szajkózni, hogy: nem télapó, nem Lappföld, nem rénszarvasok, hanem Mikulás, Myra és ló. Nem egyszerű 😛 Egy főiskolás vizsgatanításon történt, hogy a gyerekekkel megbeszéltük: Szent Miklós Myra város püspöke volt. Pont végigvettük az életrajzot, amikor betoppant az iskola Mikulása (katolikus iskoláról van szó), szépen beöltözve, ahogy egy Miklós püspöknek kell. És megkérdezte a gyerekeket: “Na, ki tudja, honnan jövök?” Természetesen “LAPPFÖLDRŐL!!!” volt a válasz…Oh, gondoltam, mintha nem kereken öt perce mondtuk volna el, hogy Myra-Myra-Myra… 😛

Más szentek papírtasakos megformázásához ITT találtok még ötleteket.

Irgalmas Istenünk, alázattal kérünk, Szent Miklós püspök közbenjárására engedd, hogy minden veszedelemben oltalmat találjunk nálad, és az üdvösség útján akadálytalanul haladjunk előre!

 

Adventhez közeledve…

Bár advent csak vasárnap kezdődik, és ezzel ez az időszak teljesen december hónapba szorul, a kicsikkel mi már tegnap adventeztünk. Szeretem ugyanis, ha a gyerekek úgy lépnek be egy ünnepbe, hogy már tudnak róla ezt-azt. Így majd vasárnap, ha látják, hogy minden lilába öltözött, már tudni fogják a jelentőségét. Persze, ha addig el nem felejtik 😛

Szóval tegnap már picit adventeztünk, s a kézműves rész is erről szólt: papírtányérból koszorút készítettünk.

Az egyszerűség kedvéért a gyertyákat én készítettem elő, a gyerekek “csak” ragasztottak.

Az elkészítés egyébként roppant egyszerű:

  1. Vágjuk ki a papírtányér közepét, hogy egy gyűrűt kapjunk.
  2. Lila kartonból vágjunk ki három téglalapot, illetve rózsaszín kartonból egyet. Az alját hajtsuk be, hogy fel tudjuk majd ragasztani.
  3. A gyertyák lángja nálunk méhsejtpapírból készült, de lehet ez is meggyűrt krepp-papírból vagy egyszerűen csak sárga kartonból. Én azért választottam a méhsejtpapírt, mert véletlenül találtam még egy kisebb darabot az egyik irattartóban 😛
  4. Zöld krepp-papírból tépkedjünk kis darabokat és enyhén gyűrjük meg. Így ragasztgassuk körbe az alapot. Lehet egész sűrűn is, a gyerekeknek most ennyire volt igényük.

Szerettem volna már most adventi énekeket tanulni velük, de közbeszólt a nátha és minden, ami ilyenkor ezzel jár, úgyhogy énekhang híján ezt elhalasztottuk. Remélem, jövő héten már ezzel sem lesz gond 🙂

 

Jézus háza, a templom

Az ovisokkal ma a templomról tanultunk. Bár a “tanulás” szó szerintem még túl erős kifejezés ebben a korban. Inkább csak beszélgettünk, élményeket osztottunk meg, aztán kreatívkodtunk. Az óra nagy részét a kézműves rész tölti ki. Nem csak azért, mert a kisebbek még lassan “szüttyögnek” egy-egy ilyen feladattal, hanem mert közben is beszélgetünk. Nagyon szeretnek csacsogni, és ilyenkor (amikor nem szemtől-szembe mondják, hanem csak úgy mellesleg, a rajzolásban elmerülve), sokkal nyíltabbak. Az alkotás felszabadítja őket. Meg aztán délután 4-5 óra felé már én magam sem vagyok fogékony mindenre, hát még ők, 4-5 évesen. Szóval elbíbelődünk, s közben észrevétlenül Jézus is közénk ül 🙂

A mai alkotófeladatot Pinteresten találtam (ez a Pinterest teljesen beszippantott, rengeteg jó ötletre bukkanok!). A pontos link ITT. Nagyon egyszerű! Csak egy hagyományos formájú boríték, egy dipa keménységű A/4-es lap és annyi spatula kell, ahányan vagyunk a családban. A gyerekek 3-6 éves korig, vegyesen vannak a csoportban, így mindenkinél máshogy mutatkozik meg a kreativitás, de mindegyiknél nagyon bájosan 🙂

Nekünk így sikerült.

Egyik-másik kis pajti olyan izgatott lett a feladattól, csak gyönyörködött és alkotott 🙂 Nagyon szeretem nézni, ahogy az ilyen kicsi, 4-8 éves gyerekek keze alatt hogyan elevenednek meg a dolgok. Gyönyörű dolog, amikor látom, hogy pl. az egyik kicsi csak kriksz-krakszokat rajzol, amiből tényleg semmit nem sejt ki az ember. Aztán pedig nekiáll, és elmeséli, mit próbált ő, a maga módján megvalósítani. És a “firkából” egyszerre napocska, felhő, anya, apa lesz.

 

Szent Erzsébet

Mivel közeleg Szent Erzsébet ünnepe – és a mi plébániánk számára kimondottan fontos az ő alakja -, hétfőn a kicsikkel róla tanultunk.

Szent Erzsébet a legismertebb magyar szent a világon. Ez a fiatal asszony, aki mindössze 23 évet kapott itt a földi életben, olyan hatással volt mindenkire, hogy gyermekei még éltek, amikor szentté avatták! És azóta megismerte őt nem csak Európa, de az összes földrész, ahova az evangelizáció eljutott. Csodálatos példa ez a királylány arra, hogy az életszentséget mindenkinek a saját élethelyzetében, hivatásában kell megtalálnia: legyen akár pap, szerzetes, vagy családos ember.

Erzsébet legismertebb csodája a rózsacsoda, amikor kenyereket akart “kicsempészni” a várból, hogy a szegény éhezőknek adja. Több verzió is létezik, hogy ki állta útját: az apja, II. András, a férje, Lajos, vagy a sógora, Henrik. A lényeg, hogy Erzsébet arra a kérdésre, hogy mit rejteget kötényében, zavarában – annak ellenére, hogy fagyos tél volt – azt válaszolta, hogy rózsákat. S hogy Isten ne hagyja őt szégyenben, csodát tett: s ahogy Erzsébet kibontotta kötényét, valóban rózsák hullottak ki belőle. Ezért a kenyér és a rózsa lett Erzsébet jelképe.

Ezt a csodát dolgoztuk fel az elsősökkel. Kaptak egy előrajzolt Erzsébetet.

A köténye üres, ruhájának szegélyén pedig egy befejezésre váró sorminta húzódik.

A gyerekek krepp-papírból kis galacsinokat gombolyítottak, ezek lettek a rózsák.

Utána kiszínezték, illetve a szoknyáján megoldották a sormintát.

Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!

 

Őskeresztény agapé

A 3-4. osztályos csoporttal ma visszautaztunk az időben! Ebben ma a “JÉZUS VILÁGA” c. könyv volt a segítségemre.

Nagyon sokat vadásztam rá, de szerencsére sikerült megrendelnem és remek ötletek vannak benne. Ma például lepényt sütöttem a könyv segítségével. A mai téma ugyanis az apostolok korabeli ősegyház volt. Ezzel a csoporttal idén liturgikát tanulunk, s szép lassacskán haladunk Jézus korától a mai egyház liturgiájáig. Ehhez a témához kellett nekem kovásztalan kenyér…vagy valami hasonló 😛

A könyv élesztős lepény receptjét adja meg, de én “kovásztalan” kenyeret szerettem volna, kicsit megelevenítve a Pászka lényegét is. És persze azért sem került bele élesztő, amiért azon a bizonyos éjszakán a zsidók sem tettek kovászt a lepénybe: siettem. Nem volt időm a kelésre várni. Az eredmény így viszonylag szikkadt és tömör lett, de nem bántam: valószínűleg Jézus korában is voltak hozzám hasonló kvalitású háziasszonyok, akiknek nem mindig sikerült úgy a kovásztalan lepény, ahogy az írva van. 😛

A gyerekek szokás szerint bevonultak a hittanterembe, én pedig egy másik teremben “megterítettem” az agapéhoz. Sajnos nem fotóztam le időben a szépen előkészített asztalt, így már csak a romok kerültem megörökítésre. Amit vittem:

  • A kovásztalan lepények
  • Szőlő
  • Füge
  • Alma
  • Dió
  • És “bor” (piros szőlő ízű Bolero italporból kevert lötty…csak mert most éppen van :-P)

Az óra elején beszélgettünk arról, hogyan ünnepelték az apostolok korában a szentmisét, és hogy mindig volt agapé, vagyis egy nagy lakoma is. Erre az egyik srácom ábrándosan megjegyezte: “De kár, hogy most már nincs ilyen!” Erre, szinte felháborodottan felpattant egy leányzó: “Szerinted a kilences mise után mi van?! Meg a roráték után!!!” És tényleg van nálunk agapé, s ezt a meggondolatlan elszólást elejtő fiú is elismerte. 🙂

A beszélgetés után átmentünk a másik terembe, ahol elénekeltük az étkezés előtti imát, majd hozzáláttunk a finomságoknak.

 

Illatos imádság

Ez a BLOG már nagyon sok remek ötlettel szolgált, vagy ha nem is konkrét ötlettel, de inspirációval, ihlettel. Most is innen merítettem a hittanos kézműves alapját.

Múlt héten megkaptam egy ovis hittanos csoportot. Sose tanítottam még ovisokat, legalábbis így, ilyen formában még nem foglalkoztam velük. Ráadásul nekem is el kellett hagynom a kis komfortzónámat, a plébánia hittantermét, mert most nem a gyerekek jönnek, hanem én megyek házhoz. A gyerekeknek pedig most új “nénihez” kell hozzászokni, hiszen az elmúlt pár hónapban nem én tanítottam őket. Szóval mindkét oldalról vannak izgalmak! 🙂

A mai alkalommal az imádságról volt szó. Az óra menetét most nem írnám le, mert egyelőre csak evickélek a kis gyerkőcökkel, és nem minden sül el úgy, ahogy én azt a fehér papír mellett kigondoltam 😛 De a kézműves általában mindent megold!

A gyerekeknek tehát elmondtam, hogy az imádság olyan, mint amikor a jó illatok szállnak az égbe a Mennyei Atyához. Ehhez kellett a Bolero italpor. Ez nem a reklám helye, de a márkát nehezen lehet ez esetben kikerülni. De nem merek belegondolni, mi lehet egy ilyen italporban, ha festeni lehet vele. Ja, igen! Mert festettünk! 🙂

Ami kell:

  • mindenféle ízű italpor
  • víz
  • fültisztító pálcika

 

A cola italpornak barna, a pirosszőlőnek lilás-bordós, a cseresznyének mélybordó, a narancsnak narancssárga, a citromnak nagyon halvány sárga színe van. Amit sajnálok, hogy zöld és kék színt eredményező italport nem találtam még 😛 A porokat külön-külön kis csészékbe öntöttem, és kevés vízzel hígítottam. Minden színhez járt 5-6 vattás pálcika, ezzel lehetett a színeket felvinni a rajzlapra. Egy imádkozó gyermekpárt ábrázoló színezőt kellett kiszínezniük.

Az óvónénik kíváncsian kérdezgették, mit alkottunk, ami ennyire jó illatú, és csodálkoztak, amikor elárultam az illatos festék titkát 🙂

 

Varázspapír

Nem mindig sikerül a témához szorosan kapcsolódó vagy éppen szemléltető jellegű kézművest találni. Igazából már kész voltam az előkészületekkel, amikor rájöttem, hogy ez a kézműves feladat akármelyik hittanórán előjöhetett volna, és fogalmam sincs, hogy miért pont most valósítottam meg.

Egy olyan foglalkozás keretein belül, ahol van idő a különböző munkafázisok között várakozni, a gyerekekkel is meg lehet valósítani az első lépésektől kezdve. Én az idő rövidsége miatt (és mert viszonylag kis létszámú a csoport), otthon előre elkészítettem a “varázspapírt”, a gyerekeknek már csak karcolni kellett. De már mutatom is, hogy érthető legyen:

A papír elkészítéséhez a következők szükségesek:

  • Műszaki rajzlap
  • Színes temperák
  • Fehér viaszgyertya
  • Szappan
  • Fekete tus vagy akrilfesték

Az elkészítés:

  1. Fessük le színes temperával a papírt. A legjobbak a világos színek, pl. citromsárga, világoszöld. Foltokban, csíkokban vigyük fel a különböző színeket.
  2. Várjuk meg, amíg a tempera teljesen megszárad. Ez után dörzsöljük át a gyertyával az egész felületet. Figyeljünk rá, hogy egyenletesen és alaposan lefedjük a viasszal a papírt, különben csak így tudjuk majd könnyen visszakaparni.
  3. A tust/akrilfestéket keverjük össze egy kis szappannal vagy mosogatószerrel (lehet folyékony is). Fessük le a színes, gyertyás lapot. A tus is és a fekete akrilfesték is azért jó, mert remekül fed. A végeredmény így egy teljesen fekete papír lesz.
  4. Én ebben a fázisban adtam át a papírt a gyerekeknek. Először csak néztek rám nagy szemekkel, hogy mi a csuda lesz ebből a koromfekete rajzlapból. Tompa-hegyű ollóval vissza lehet kaparni a fekete felszínt, és ekkor előtűnik a tarka alap.

Az elmúlt két órán a jeruzsálemi Templomról beszéltünk, hogy milyen jelentősége volt az ószövetségi időkben, illetve Jézus életében. A varázspapírra egy szentírási idézetet írtunk fel: “Emészt a buzgóság a te házad iránt” (Jn 2,17) A fennmaradó helyet pedig tovább rajzolhatjuk, díszíthetjük.

Blancsi, remélem, sikerül otthon is megvalósítani 😉

Nehéz témák

Számomra (legalábbis eddigi “pályafutásom” során) két nehéz hittanos téma van, ami gyerekeknél előjöhet: az egyik a 6. parancs (ki tudja, miért :-P), a másik pedig az elmúlás, a halál témaköre. Utóbbi került most terítékre, mivel a hosszú hétvégéknek és iskolai szüneteknek “hála”, a kicsikkel most találkozom utoljára halottak napja előtt. Nehéz téma ez, hiszen még felnőtt fejjel is nehéz néha feldolgozni egy-egy szerettünk halálát, főleg, ha az illető mondjuk tragikus körülmények között vagy emberi mércével túl korán távozott el. Ilyen tapasztalata már egy elsősnek is lehet. Egy ilyen traumát egy mélyen hívő családban is nehéz feldolgozni, és nem ritka, hogy ilyenkor a hit is megrendül – egy pillanatra, vagy egy életre. Ezt a gyermek is érzékeli, látja, hallja.

Hogyan magyarázzam hát meg egy 7-8 éves kisgyereknek, hogy mi történik velünk, ha meghalunk? Hogyan adhatnék választ az életnek erre a súlyos kérdésére?

Segítségemre egy régi-régi kiadású könyv volt: Monika Nemetschek – Isten a gyermek életében. Bár 1979-es kiadású írásról van szó, hihetetlenül aktuális a mai hitre nevelésben is – elvégre a hit tartalma nem változott az elmúlt 2000 évben 😉 A lényeg, hogy a mai (hit)oktatásban is abszolút használható és praktikus módszereket tartalmaz ez a könyv.

Végül úgy érzem, hogy sikerült megbeszélni a gyerekekkel a lélek halhatatlanságának témakörét. Annyira fantasztikus a kicsikben ez a feltétlen bizalom és elfogadás, amit az új dolgok irányában mutatnak! Bár az is igaz, hogy elképesztően agyafúrtak is ám! 🙂 A végén ugyanis kaptam egy ilyen kérdést: “De te ezeket honnan tudod?” Nyilván rájött a kis leányzó, hogy halott még én sem voltam, így nagyon nem beszélhetek saját tapasztalatról, amikor a lélek halhatatlanságáról és az örök boldogságról van szó, nem beszélve a feltámadásról. Bízom benne azért, hogy ha majd arra kerül a sor, és bekövetkezik mindaz, amiről tegnap beszélgettünk, nem fognak csalódni és azt gondolni, hogy én annak idején teljesen más dolgokat mondtam 😉

Levezetésnek természetesen kézműveskedtünk.

Találtam egy nagyon egyszerű emberalakot, amit műszaki rajzlapra kinyomtattam nekik. A feladat első fele az volt, hogy színezzék/rajzolják meg a figurát úgy, mintha őket magukat ábrázolná.

A széles mosoly mindenképpen stimmel 🙂

Amíg ők megalkották a földi testüket a rajzlapon, én átlátszó előlapfóliából elkészítettem nekik a “léleket”, ahogy ők mondták. A kettőt végül tűzőgéppel kapcsoltuk össze. Megbeszéltük, hogy a lélek láthatatlan, és ez a részünk a halál után a Mennyei Atyához repül az örök boldogságba. Hozzátettem még, hogy a világ végén Jézus olyan új testet ad majd nekünk, ami többé nem fog fájni.

A következő hittanig pedig feladták nekem a leckét, mert egyikük kijelentette, hogy az “Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem” kezdetű esti imát már úúúúúgy unja, mert minden este ezt imádkozzák otthon a családdal. Így közkívánatra óra végén azt az imát mondtuk el, amiben “valami olyasmi van, hogy ‘adj kenyeret minden nap’ “. 🙂 Én meg kereshetek valami új esti imádságot nekik 🙂