Lelki tükör

Még tavaly készítettük el a 10 parancsolat lapbookot az akkori harmadikosokkal, s abba készült el az alábbi Lelki Tükör.

lelki tukor_7-10_ht

Úgy döntöttem, hogy most teljes terjedelemben elérhetővé teszem Számotokra. Az idei farsang úgyis olyan rövid, hipp-hopp és itt a Nagyböjt. Mivel én nagyobb csoportnak készítettem, minden oldalon három egyforma lelki tükör van. Hetente egy-egy parancsolatot vettünk, mindegyikhez külön lelkiismeret-vizsgálat tartozik. Ezeket kivágtuk, összetűztük és az aktuális parancsolatot összefoglaló rajzlapra ragasztottuk. Természetesen egyetlen füzetté is összefogható. A lelkiismeret-vizsgálat értelemszerűen halad végig a parancsolatokon, a 6. és 9. parancsot, ill. a 7. és 10. parancsot egyben vettük, a legvégén pedig a 8. parancsolat áll.

Kérlek, hogy csak saját célra használd, és mindig jelöld meg, hogy honnan töltötted le! A lelkiismeret-vizsgálat szempontjai természetesen nem az én kitalációim, csak a kivitelezés az én munkám.

PDF: Lelkitukor_hid-tan_2012

 

Ami a szemnek láthatatlan

Arra már rájöttem, hogy minden témához érdemes valami „bütyköldével” készülni, mert akármennyire furcsa is, a gyerekek szeretnek ragasztani, vágni, kézműveskedni. Én ritkán tanítok például énekeket, bár tudom, hogy ez is fontos lenne. Viszont gyakran viszek nekik valami ügyeskednivalót.

Az elsőáldozás központi kérdése – egyértelműen – az Eucharisztia. A mai órán arra akartam a gyerekek figyelmét ráirányítani, hogy bár nem látjuk, Jézus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Hiába látunk pusztán kenyeret és bort, ha azokat az atya a szentmisében átlényegítette, abban maga Krisztus van benne. Még akkor is, ha semmilyen különbséget nem látunk a szemünkkel. A szemünk nem látja, csak a lelkünk…

Húsvétkor az egyik Kinder-tojásban volt egy nagyon érdekes játék, ami tulajdonképpen a mai hittant is inspirálta. Egy piros, de átlátszó műanyag lap volt benne, és egy papír, ami tele volt rajzolva piros és narancsszínű virágokkal. Ha viszont fölé tartottuk a piros lapocskát, a virágok eltűntek, és láthatóvá vált a rejtett minta: bogarak, csigák, lepkék, madarak. Amikor szabad szemmel jobban megnéztük a lapot, látni lehetett, hogy halványzölddel a virágok közé vannak rajzolva ezek a figurák, de a sűrű piros vonalak között szinte alig észrevehető. Csak a piros üvegen keresztül „bújtak elő” a kis élőlények.

Így született meg a „Lelki szemüveg”, és a hozzá tartozó rajz, aminek segítségével felfedezhetik Jézust az Oltáriszentségben 🙂

A rajzon pirossal keresztény jelképek láthatók: hal, kenyér, búzakalász, szőlő. De ha felvesszük a „Lelki szemüveget”, akkor előtűnik a lényeg: Jézus!

A varázslatos képhez egy kis mappa is készült: a kelyhet öntapadós fóliából vágtuk ki, a szemüvegnek pedig zsebet ragasztottuk, hogy legyen hol tárolni. E mellé még egy rövid szövegkiegészítős feladat is tartozott.

A végén a kelyhet fényvisszaverős fóliával díszítettük.

A „varázskép” saját felhasználásra innen letölthető, piros előlapfóliát pedig egy jobb papír-írószer boltban lehet venni.

 

 

 

Minibook

Rá kellett jönnöm, hogy a plébániai hittan nem az a foglalkozás, ahova a gyerkőc elhozza a füzetét. Ezért olyan módszert kellett keresnem, ahova nem kell a füzet, de mégis maradandó nyoma van a foglalkozásnak. Ezért kezdtük el pl. a Tízparancsolat-mappát (lapbookot). Érthetetlen módon – bár az ellenkezőjére kisebb összegben mertem volna fogadni – a mappák minden alkalommal eljutottak a hittanórákra, legalábbis többnyire. Még azok is rendszeresen elhozták, akik amúgy a füzetet soha.

Sajna minden témából nem csinálhatunk lapbookot, főleg, ha egy rövidebb, ismétlő jellegű dologról van szó. A kis-csoportom egy része most lesz elsőáldozó, és bár korábban már volt szó a bűnbocsánat szentségéről, most ismét elő kellett venni, frissítésképpen. A gyakorlati gyónást majd a plébános atyával fogják tanulni az elsőáldozóknak szóló vasárnapi hittanon, nekem úgymond teológiailag kellett ezt megalapoznom, hogy tudják, miért ajándék számunkra gyónáshoz járulni. Szóval egy nagy lapbook elkészítése most nem jöhetett szóba, így jött a minibook ötlete.

A minibook nem más, mint egy A/4-es lap, jelen esetben 8 részre hajtva, mint egy kis leporelló. A gyerekek is így nevezték 🙂

Minden kis blokkban kb. 1-2 mondat szerepel, néhány behelyettesítendő hellyel. Ehhez kellettek a nagy szókártyák. Az óra első felében szóban átbeszéltük a fontosabb részeket, majd kitettem a szókártyákat, a gyerekek pedig behelyettesítették a minibook hiányzó szavait. Végül meghajtogattuk, és aki szerette, kiszínezhette a kész minibookot.

 

Nagyhét jelképei – #2

Hétfőn befejeztük – kisebb-nagyobb hisztirohamok közepette – a nagyheti lapbook-ot. Hiába, a melegfront a gyerekeknek is melegfront, és ha nekik nem is fájt a fejük (mint nekem), azért érezhetően „zizibbek” voltak. Ez van 🙂 A lapbook azért elkészült, illetve „befejeződött”. Itt most a saját példányomat mutatom, mert valahogy fotózásra ott a hittanon már nem maradt energiám 😛

Fölül kis fülecskéken Jézus szenvedésének 12 jelképe látható, amit a múlt héten tárgyakkal is szemléltettem. Minden fülecske felnyitható, alá pedig röviden odaírtuk, hogy melyik tárgy mit szimbolizál.

A mappa alsó felébe a Szent Háromnap eseményeit írtuk be röviden. Előtte kis cédulákra írtam fel ezeket az eseményeket, majd a gyerekek szétválogatták, hogy mi történt Nagycsütörtökön, Nagypénteken és Nagyszombaton. Ez után ezeket a mondatokat a lapbook-ba is beírták. A Nagyszombatba nem kevertem bele még a vigíliát, egyelőre kizárólag a Nagyhétre illetve Jézus szenvedéstörténetére akartam a figyelmüket összpontosítani.

Amikor mondtam nekik, hogy Nagypénteken a templomban meg lehet látogatni a Szent Sírt és imádkozhatunk a halott Jézust ábrázoló szobor előtt, egyikük rémülten kérdezte, hogy hogyan fog az kinézni. Ezek szerint sikerült megértetni velük, mekkora szenvedéssel és fájdalommal járhatott ez a fajta kivégzési módszer, mert ez alapján nem voltak kíváncsiak egy ennyire összetört ember holttestére. Nyilván valami véresre és rémisztőre számítottak. De megnyugtattam őket, hogy ez a szobor (annak ellenére, hogy a halott Jézust ábrázolja) szép és nem kell félni tőle, nyugodtan megnézhetik. Ha belegondolok, a gyerekeknek van igazuk: egy megostorozott, tövissel koronázott majd keresztre szegezett férfi holtteste biztos nem volt annyira tiszta és szép látvány, ahogy azt a templomi szobor mutatja. Néha az az érzésem, hogy a kisgyerekek jobban értik azt, ami Jézussal történt, mint mi, felnőttek…

Játék a Gyereketetőben :-)

Rendszeres olvasója vagyok Virág blogjának, a Gyereketetőnek. Ezen a blogon olvastam először a lapbookról, mint módszerről, s a blogon most is egy lapbookos játékra hívja az olvasókat 🙂 Juppí! A tét egy húsvét lapbook!

A játékszabályok, amit ITT is olvashatsz:

1. Legyél rendszeres olvasóm, tehát iratkozz fel a jobb oldalon a „Rendszeres olvasók” közé. Egy kattintás az egész. 🙂
2. Oszd meg a facebook-on ezt a posztot, vagy tedd közzé a blogodon, avagy mindkét helyen.
3. Hagyj itt egy hozzászólást, hogy játszani szeretnél.
Én pedig drukkolok, hogy te nyerd meg. 🙂

Read more: http://gyereketeto.blogspot.com/2012/03/husvet-lapbook.html#ixzz1pr2MILEG

Mivel Facebook-böjtön vagyok, ott most nem osztom meg 😉

Nagyhét jelképei

Igaz, hogy még a Nagyhét egy kicsit odébb van, de addig már csak 2x (illetve most már csak egyszer) találkozunk – és ez egy sokkal fontosabb és nagyobb témakör annál, hogy egyetlen órába sűrítsük -, már most elkezdtük átbeszélni Jézus szenvedéstörténetét.

Ma Jézus szenvedésének főbb szimbólumait, tárgyait vettük át. 12 eseményt szedtem össze, amihez egy-egy tárgyat kapcsoltam.

  1. Jézus bevonulása Jeruzsálembe – BARKA
  2. Utolsó vacsora – KEHELY
  3. Lábmosás – TÁL és KANCSÓ
  4. Júdás árulása – 30 EZÜSTPÉNZ
  5. Jézus megostorozása – OSTOR
  6. Jézus kigúnyolása – TÖVISKORONA
  7. Veronika letörli Jézus arcát – KENDŐ
  8. Keresztrefeszítés – SZÖGEK
  9. Elosztják Jézus ruháit – DOBÓKOCKÁK
  10. Feje fölé táblát helyeznek – tábla I.N.R.I. felirattal
  11. Jézus meghal a kereszten – FESZÜLET
  12. Átszúrják Jézus oldalát – DÁRDA

Az udvarra körben elhelyeztem a tárgyakat. Igen, igazi tárgyakat szereztem: barkát (drágán), kelyhet, kancsót, tálat a templomból kölcsön, ezüstpénzt (külföldi, de nem drahma, sajnos :-P), dárdát, Veronika kendőjét (home-made, de hiteles)… stb. Lényeg, hogy mindegyikhez volt valami kézzel fogható tárgyunk.

Az udvaron, a kellemes tavaszi időben a gyerekek felolvasták Jézus szenvedésének (általam „gyerekre” fordított, rövidített) történetét, majd minden tárgynál megbeszéltük, hogy hol, mikor, hogyan kapcsolódott ez Jézus szenvedéstörténetéhez.

Ez után lapbookot készítettünk a megszemlélt jelképekről, illetve jövő héten még kiegészítjük a Szent Három Nap eseményeinek részleteivel.

A kis képeket én rajzoltam, nem szeretek internetről összehalászott képekkel dolgozni, így legalább olyan, amilyennek én elképzeltem.

Egyik kis hölgyikém fejjel lefelé ragasztotta fel a rajzokat, s miután megállapítottam, hogy nem baj, így is jó lesz, azt mondta: „Nem baj, újrakezdem, mert én a kihívások embere vagyok!” 😀 Kilenc évesen ez elég jó hozzáállás 🙂

 

 

 

 

Tízparancsolat lapbook

A lapbook fogalmáról először ezen a blogon olvastam. Sokáig forgattam a fejemben ezt az ötletet, hogy milyen témákat és hogyan lehetne ezzel a módszerrel feldolgozni, heti 1×1 órában egy 8 fős (állandóan izgő-mozgó :-)) csoporttal.

Tudomásom szerint a lapbook-gyártás itthon még nem divat, illetve csoportos foglalkozások keretében ritka. Inkább az otthonoktatást vállaló szülők (anyukák) dolgoznak fel így egy-egy témát gyermekeikkel. Minden esetre egy fél évet érleltem a gondolatot, s amikor oda értünk a kis-hittanos csoportommal, hogy 10 parancsolat: gondoltam, belevágunk – szó szerint. Hétről-hétre egy egy parancsolatot dolgoztunk fel így, lapbook-szerűen. Vágtunk, ragasztottunk, tűztünk, lyukasztottunk. És most értünk a végére. Minden lapbook egyedi, de tartalmában (tanításában) mégis egységes lett.

Minden oldalhoz tartozik egy „fejléc”, amit saját ízlésüknek, kedvüknek megfelelően a gyerekek átírhattak színes filctollal. Az adott parancsolat fő mondanivalóját valamilyen rejtvényben kapták meg, és minden parancsolathoz megkapták a megfelelő lelki-tükröt is.

Ezt a kis albumot aztán otthon elővehetik, átnézhetik, nem beszélve arról, hogy miközben vágták-ragasztották az album elemeit, már valamennyire rögzült is a fejükben a lényeg – legalábbis remélem 🙂

A rajzok, rejtvények többségét magam rajzoltam illetve állítottam össze a gyerkőcök szájízének megfelelően. Odavannak a titkosírásokért 🙂