Őrangyal

Arra gondoltam, hogy ezt az Őrangyalt akár a hittankönyv/füzet elejébe is be lehet ragasztani, hogy amikor kinyitja a gyerkőc, az angyalka mindig előbukkanjon. De persze a sablon alapján külön képeslapként is elkészíthető, akár így tanév elején, vagy később, amikor az angyalok, mint az Atya láthatatlan teremtményei témakör lesz.

Az alábbi fotók segítségével (remélem) könnyen elkészíthető 🙂 Innen tudjátok letölteni a sablont:

A képen látható módon hajtogassuk meg a hajtásvonalak mentén az angyalkát.

Az egyik oldalra a pontozott részhez ragasszuk oda a megfelelő szárny csücskét. Ez után a másik oldalon is ragasztózzuk be a jelölt részt, és egyszerűen csak hajtsuk rá a lapot az összehajtogatott angyalra. Így fog kialakulni ez a térbeli, “pop-up” hatás.

Akár keresztelőre, elsőáldozásra is el tudom képzelni, mint üdvözlőlapot. Ezt már rátok bízom 🙂

Síelő emberke

Ezt a kézművest még kb. két éve készítettem a templomi kézműves foglalkozásra, amikor a közösség nagy része sítáborba ment (én nem). Most, ez a farsang vége és március közötti két hét kicsit punnyadt, nincs igazán semmi izgalmas esemény, úgyhogy arra gondoltam, a téli sportok még pont beleférnek, mielőtt elkezdünk forradalmi meg húsvéti hangulatba jönni. Így nagy nehezen előbányásztam a hittanos szekrény aljából a sablont, és elkészítettük technika órán. Az osztályból amúgy is többen járnak síelni versenyszerűen is, így abszolút közel állt hozzájuk ez a téma. Látszik, hogy hegyvidéki gyerekek, én meg a síkságról csöppentem közéjük, mert én minden sporttól rettegek, amit lejtőn kell végezni. 😂

Szükséges eszközök:

  • A síelő emberke sablonja, rajzlapra (min. 120 g) nyomtatva
  • Fa spatula (gyógyszertárban vagy hobbiboltban is kapható)
  • Fogpiszkáló

Az elkészítés roppant egyszerű: színezzük ki a figurát, nyírjuk körbe. Fontos, hogy a szaggatott vonalak most nem a vágást jelölik. A spatulát is lehet díszíteni, mi nem tettük. Ragasszuk rá az emberke talpát a sílécekre. A fogpiszkáló elég hegyes lesz ahhoz, hogy átszúrjuk a kéznél és a síbot végénél, így itt külön lyukasztóra nem lesz szükség.

Egyelőre én feltűztem őket a faliújságra, hogy díszítse a termet. A3-as fehér papírokból hegyvidéket is varázsoltam mögéjük, hogy ne csak a semmiben lógjanak. Mutatós lett szerintem 🙂

Bohóc kézbáb

Ez most amolyan nem hittan Híd-tan lesz megint: az elmúlt pár hét nekünk a farsangról szólt, és pénteken osztály szinten egy kis mulatozás is lesz, úgyhogy a tanterem már teljes díszben 🙂

Napköziben is gyártjuk a girlandokat, álarcokat, és tegnap ezt a jópofa bohóc bábot készítettük el:

Interneten sok hasonlót láttam, mindenféle figurával, az egyik ilyet alakítottam át bohóccá. Az elkészítés szerintem magáért beszél, a hajtásvonalakon meg kell hajtogatni a kiszínezett, kivágott figurát, majd a kis “füleket” ráragasztani a hátára, hogy az ujjacskákat be lehessen csúsztatni. Nálam egész délután eljátszottak vele, miután elkészítették.

Régi-új Kánai menyegző

Ezt a kézművest még a kezdet kezdetén osztottam meg, sablon nélkül, amikor még azt gondoltam, elég, ha megmutatom a kész munkát, eszembe se jutott, hogy ez bárkinek is kelleni fog. 😜

(a fotó is milyen retró már 😂)

Bevallom, nagyon hiányzik, hogy alsósoknak hittant tanítsak, és nemrég elkezdtem rendbe tenni a sok év alatt felhalmozódott rajzot és feladatlapot. Így került elő ez a kánai menyegzős sablon, amit most itt végre megosztok 😊

Kicsit újrarajzoltam, egy-két dolgot módosítottam rajta, de az alap koncepció ugyan az maradt.

Pop-up Betlehem

Ez egy olyan Híd-tanos bejegyzés lesz, ami tényleg csak ide készült és csak a Híd-tan miatt, ezt ugyanis elsőbe még nem merném bevinni. Szóval vegyétek úgy, hogy ez egy EXKLUZÍV tartalom, csak most, csak Nektek 😉

Az elkészítése egyébként nem bonyolult, de inkább kicsit nagyobbakkal érdemes belefogni. Főleg a figurák felragasztása igényel precizitást, ugyanis csak akkor lehet szépen laposra hajtani a betlehemet, ha a figurák pontosan a helyükön vannak.

A vastag vonal mentén vágjuk be
A szürke satírozott részt ragasztózzuk be, és hajtsuk az alapot adó negyed alá!
Így kell meghajtogatni

A figurákat a legvégén, színezés után ragasszuk a helyükre. Ha jól dolgoztunk, teljesen laposra lehet majd hajtani, akár borítékban ajándékba is elküldhető! 🙂

ÁLDOTT KARÁCSONYT!

Egyszerű Mikulás

Ez a Mikulás elég kaotikus körülmények között készült, az iskolai covid-tesztelés közben, s mire kész lettünk, karanténba is tették az osztályomat. Hála Istennek, nem én lettem pozitív, és a kollégám is jól van, nagy eséllyel hamar átvészeljük ezt az időszakot. Azért még a Mikulások kikerültek a tanterem falára, bár nem fogja ezt nézegetni most senki. Ez egy ilyen év, csak azt sajnálom, hogy így az összes kézműves tervem kútba esett, amit az adventi időszakra terveztem. Annak viszont örülök, hogy ezzel legalább elkészültünk.

Azt kérlek, nézzétek el nekem, hogy nem püspök figurát készítettünk. Ha kimondottan hittanosokkal csináltam volna, nyilván úgy rajzolom meg, de nektek szabad rajta módosítani, tegyétek meg bátran!

Az elkészítése nagyon egyszerű:
Egy lapon két Mikulásfej van, hogy gazdaságosabb legyen a nyomtatás. Vágjuk ki, színezzük ki. A sapi/püspöksüveg eredetileg piros tépkedett papírral lett volna mozaikszerűen kirakva, de mint mondtam, kaotikus volt a helyzet, így rájuk hagytam, hogy elég színezni.

A szakáll adja a különlegességet: a szaggatott vonalnál be kell vagdosni, majd egy ceruza segítségével felpöndöríteni. Így egy A/5-ös színes lapra tökéletesen ráfér.

Angyalos fűzögető

Ez egy délutáni, napközis alkotás volt a gyerekekkel, mert most már azért egyre kevésbé tudunk kimenni hosszabb időre az udvarra. Egyrészt, ha Janka néni fázik, akkor fázzon mindenki. Másrészt, tanulóidő után már sötét van az udvaron. Így születtek ezek az egyszerű kis angyalkák egy hideg, sötét, tanterembe szorulós délutánon.

Az elkészítés egyszerű: én előre felszabdaltam a csíkokat, kb. 1 cm szélesre. Addig a gyerekek kivágták, kiszínezték az angyalkát, majd a kapott színes csíkokat befűzögették. Nem mindenkinek ment a szövés, van, aki minden sort egy irányból fűzött, de alapvetően szép, színes angyalsereg jött létre. Boldogan hozták, hogy a tanterem dísze legyen.

Adventi vasalós gyertya

Íme egy újabb bejegyzés nem hittanos hétköznapjaimból 😀 Viszont karácsony közeledtével azért elég sok, hittanon is alkalmazható ötlet lesz, remélem, időm is lesz feltölteni ezeket ide 🙂

Hála Istennek, a mi osztályunkban bontott csoportban tanítjuk a rajzot és a technikát; így csak a fele osztállyal azért sokkal könnyebb, és én is bátrabban bevállalok picit bonyolultabb, vagy több segítséget igénylő projekteket, mert nem mindegy, hogy 28, vagy 14 gyerekhez kell szaladgálni. Ezért mertem ezt a vasalós dolgot bevinni. Mondjuk elég sok előkészítést igényelt, mert a fekete papírra muszáj volt előrajzolnom fehér ceruzával a fekete keretet. De a végeredmény (szerintem) brutál szép lett, így megérte a melót 🙂

Annak idején rengeteg pauszpapírt kaptam valahonnan csak úgy (meg amúgy mindent IS gyűjtök, “majdjóleszvalamire” alapon).

Az elkészítése tehát:
A fekete papírra előrajzolt gyertyát a szaggatott vonal mentén félbehajtottuk, így könnyű kivágni a belső részeket.
A/5-ös méretű pauszpapírt félbehajtottuk, és csak az egyik felébe olajpasztellel a gyerekek rajzolhattak. Hangsúlyoztam, hogy töltsék ki a teret, és viszonylag vastagon színezzenek, hogy legyen a pauszon “anyag” bőven.

A pauszt félbehajtottuk, hogy a színezett felület belül legyen, majd odahozták nekem, hogy kivasaljam. Őket természetesen nem engedtem vasalni, viszont nézhették, ahogy a színek egybeolvadnak. Ahogy széthajtottuk a pauszt, mindkét felén megjelent az olvadt kréta. A hajtásvonalnál elvágtuk, mert igazából nekünk csak egy A/6-os méretű pausz kell. Félbehajtani a vasalás miatt kell, hogy ne legyen krétás a vasaló talpa. Így ugyan duplázódik a krétás pausz, de az egyiket hazavihették, és otthon is csinálhatnak majd ablakdíszt.

Az A/6-os krétás pauszt tehát ráragasztottuk a fekete gyertyás keretre, és kész is az ablakdísz 🙂

A gyertya sablonja

Ősztündér

Mint azt tudjátok, szeptembertől új vizekre eveztem, a hitoktatást (főállásban) abbahagytam, és 1. osztályban lettem tanító néni. Itt rajzot, technikát és erkölcstan tanítok a saját osztályomban.

Természetesen a hittan nem tűnt el az életemből, az iskolámban egy 7. osztályos csoportot kaptam meg, és nagyon élvezem a velük végzett munkát, rendkívül nyitottak, közlékenyek 🙂 Az oviba viszont a járványhelyzet miatt nem járhatok be, és a plébániai vasárnapi kézműves foglalkozásokat sem tarthatom meg, így az igazi hittanos Híd-tanos bejegyzéseket egyelőre nélkülöznötök kell…

Szóval elsős osztály… 🙂 Egész múlt héten elég szutyok idő volt, keveset tölthettünk az udvaron, és amikor kint voltunk, akkor se volt kellemes. Eredetileg vésztartaléknak szántam ezt az ötletet, de aztán a mai technika óra kerekedett ki belőle.

A figura alapja papírguriga, erre ragasztjuk rá a kiszínezett, kivágott testet és fejet. Bár ez a fotón nem látszik túl jól, a hátára került két falevél, szárnynak. Ezt én tűzőgéppel rögzítettem.

Ősztündér sablon

Nem mondom, azért néha az ősztündér helyett az angyalka szó valahogy automatikusabban jött a nyelvemre 😛