Őrangyal

Arra gondoltam, hogy ezt az Őrangyalt akár a hittankönyv/füzet elejébe is be lehet ragasztani, hogy amikor kinyitja a gyerkőc, az angyalka mindig előbukkanjon. De persze a sablon alapján külön képeslapként is elkészíthető, akár így tanév elején, vagy később, amikor az angyalok, mint az Atya láthatatlan teremtményei témakör lesz.

Az alábbi fotók segítségével (remélem) könnyen elkészíthető 🙂 Innen tudjátok letölteni a sablont:

A képen látható módon hajtogassuk meg a hajtásvonalak mentén az angyalkát.

Az egyik oldalra a pontozott részhez ragasszuk oda a megfelelő szárny csücskét. Ez után a másik oldalon is ragasztózzuk be a jelölt részt, és egyszerűen csak hajtsuk rá a lapot az összehajtogatott angyalra. Így fog kialakulni ez a térbeli, “pop-up” hatás.

Akár keresztelőre, elsőáldozásra is el tudom képzelni, mint üdvözlőlapot. Ezt már rátok bízom 🙂

Az utolsó vacsora

Kicsit csapongok a témák között, de ahogy kezembe akadnak a régi feladatlapok, úgy töltöm fel őket. Bár ez nem az első ovis csoportomba készült, de majdnem, és egyébként közzé is tettem már itt, csak sablon nélkül.

(retró fotóválogatás következik 😆)

Ez volna az, egy 2014-es bejegyzés. https://hid-tan.kreativcuccok.hu/2014/04/02/utolso-vacsora-2/

Ezt a feladatlapot újítottam föl, és teszem közzé 🙂 A rajz a régi maradt, a szöveget viszont szépen rászerkesztettem. Így egy fokkal igényesebben néz ki talán 😉

Nem készítettem most el, és nem fotózom be a szép új verziót, mert a lényeg úgy is látszódik az eredeti, 2014-es bejegyzésben.

A szentmise felépítése

Néha kezembe akadnak könyvek, amikről nem is tudtam, hogy nekem ilyen is van. Sok helyről kapok könyveket, segédanyagokat, nem győzöm tárolni őket, és legtöbbször csak elsúvasztom, meg sem nézem pontosan, mi az. A Jézus Szíve Nővérek kiadványait viszont, ha kezembe akadnak, mind elöl is hagyom, mert mindig találok benne valami újat (vagy olyat, amit még én kaptam meg, mint hittanos, és akkor nosztalgiázom picit).

A plébániai külön hittanon idén liturgikát tanítok a kiskamaszoknak. Kicsit előre készülve már a NEK 2020-ra, meg a többségük lelkes ministráns. Mivel nincs külön ministráns foglalkozás, itt a hittanon vesszük át a fontosabb, elméleti tudnivalókat. Néha ugyanis az az érzésem, hogy ott vannak, lelkesek, de nem igazán értik, mi történik pontosan, illetve itt van lehetőség az egészen apró részletekre is felhívni a figyelmet.

Ehhez találtam most egy nagyon jó kis illusztrációt Fogassy Judit nővértől, ez alapján készült egy újabb padlós szemléltető (csak ez most nem kör alakú, úgyhogy nem tudom, milyen nevet adjak neki :-D)

Ezt a képet vettem alapul. Nagy fehér kartonjaim vannak, egy gyárból kaptam őket, valami csomagolási kellék volt. Tulajdonképpen egy óriási kirakót készítettem belőle. Ezt részenként megbeszélve raktam egymás mellé a földre, majd óra végén összekevertem, és a gyerekek sorba tudták újra rakni.

(Bocsánat, ez panorámakép, ezért nem lett túl jó a minősége)

Itt már a gyerekek dolgoznak rajta.

Nincs most nyomtatható verzió. Egyrészt, nagyon nagyok az egyes elemek, nem tudnám beszkennelni. Másrészt nagyon egyszerű kis rajzokat használtam, Judit nővér rajza alapján.

Csodás képeslap – Az Eucharisztia

Mindig nehéz igazán jól elmagyarázni egy emberi ésszel felfoghatatlan dolgot – például az Eucharisztia titkát. Csak próbálkozunk mi hitoktatók is azzal, hogy átadjunk, megsejtessünk valamit ebből. Ezt próbálja szemléltetni ez a kis képeslap:

A lényeg tehát: bár szemünkkel nem láthatjuk, Jézus mégis titokzatos módon jelen van a kenyérben és a borban.

Az alábbiakban megmutatom, hogyan készítsd el. Amire szükség lesz:

  • írásvetítő fólia
  • letölthető sablon Eucharisztia sablon
  • fehér műszaki rajzlap
  • színes műszaki rajzlap
  • alkoholos filc
  • színes ceruza/filctoll
  1. Nyomtassuk ki és vágjuk le a kehely rajz széleit. Ehhez mérten vágjuk le egy darab írásvetítő fóliát (előlapfólia vagy víztiszta genoterm is jó)
  2. Egy kis darab kartonnal illesszük össze a rajzot és a fóliát.
  3. Hajtsuk a fóliát a rajzra, és alkoholos filctollal másoljuk át a kehely és az ostya körvonalait. A szürkével rajzolt részeket NE rajzoljuk át!
  4. Készítsük el a keretet: Egy A/4-es színes karton rövidebb oldalát hajtsuk be kb. 1,5 cm szélesen! Majd hajtsuk az egész lapot félbe! Vágjunk rá egy ablakot úgy, hogy a lap széleitől kb. 2 cm-es keretet kapjunk:
  5. A fehér műszaki rajzlapból készül el az elválasztó: mérjük a fóliás rajzhoz a lapot, és ehhez mérten kb. 1,5 cm-er szélesebb darabot vágjunk le. Hajtsuk be ezt a ráhagyást, ez lesz a ragasztófül. 
  6. Ezzel kialakítunk tulajdonképpen egy kis zsebet, amibe a fóliás rajzot belecsúsztatjuk. Fontos, hogy a rajzot könnyen ki-be tudjuk mozgatni ebben a zsebben!
  7. Csúsztassuk be a kiszínezett rajzot a zsebbe, a fóliás részt pedig hajtsuk a fehér karton elé. A színes karton ablakos felét pedig hajtsuk rá, és a fülnél ragasszuk meg.Ha kihúzzuk a képet, olyan, mintha saját magát színezné ki, illetve előtűnik a lényeg, hogy Jézus ott van az Oltáriszentségben.

Itt egy videó arról, hogyan kell készíteni, talán így érthetőbb 🙂

“Padlókép” 2.0

Na jó, az már kiderült, hogy ez, amit én csinálok, nem a hagyományos értelemben vett padlókép. Itt is köszönöm szépen egyrészt a felvilágosítást, másrészt a sok-sok ötletet, segítséget. Egyelőre gondolkodom, hol és hogyan tudnám bevetni a Kett-módszert, mert első ránézésre elég sok eszközt igényel. Másrészt magáról a módszertanról nem sokat tudok, ahhoz jó lenne egy képzésen vagy legalább egy ilyen módon levezetett tanórán/foglalkozáson bent lenni. De ami késik, nem múlik 🙂

3. osztályban ugye mi más lenne a téma, mint a Tízparancsolat. Mi kicsit elcsúsztunk a tananyaggal, most értünk a végére, és ez a körcikkelyes megoldás ehhez a témához is nagyon pászolt. Úgyhogy mivel üssem el az időt vasárnap délután, ha nem ezzel? 😀 Csináltam egy Tízparancsolat kört.

hidtan_padlokep_cim2

Ez értelemszerűen 10 szeletes kör, a római számokkal, magukkal a parancsolatokkal és egy-egy szemléltető képpel.

hidtan_padlokep2_02

A kis képekhez Fecske Orsolya festményei adták az alap ihletet, de mindegyik saját készítésű. Nyilván ez a leginkább pepecselős része a dolognak, meg a sok cikkely kivágása (a keresztút 14 cikkelyes lenne,gondoljátok el 😀 )

Először kiraktam a közepét, majd sorban a számokat. Majd kérdeztem, melyik számhoz melyik parancsolat illik, hellyel közzel jól mondogatták, kis füzetes segítséggel. Azután szétosztottam a képeket, és kértem, hogy helyezzék ahhoz a parancshoz, ahova ők jónak érzik. Ezt is ügyesen megoldották, talán csak egy képet (az 1. és 2. parancshoz tartozót) kellett utólag megcserélni. Megbeszéltük a képek, szimbólumok jelentését is, hogy értsék, ha esetleg túl elvont lenne. Elég izgága csoport, mégis egész jól lekötötte őket 🙂

hidtan_padlokep2_03

 

Színező nagyoknak

Alapvetően úgy gondolom, hogy 1-2 gyerekkel hittanozni kötelező jelleggel nem a legideálisabb. Pedig nálunk sajnos ez a helyzet, hogy felső tagozatban (ahol már nincsenek évfolyamonként összevonva, hanem osztályonként van nekik a hittan) ennyi a létszám: 1, 2, maximum 3 fős csoportokat viszünk. Kényelmetlen a gyereknek is, kényelmetlen egy picit a tanárnak is, én legalábbis nem szeretek így tanítani. Voltam a másik oldalon is, amikor egy szem hallgató voltam egyházi ének órán a fősulin…képzelhetitek…egyedül énekelhettem a fél Éneklő Egyházat.

A pozitívum viszont, hogy nagyon bensőséges tud lenni egy ilyen óra, ha elnyertük a diák bizalmát. Én mindig elmondom nekik, hogy ami a hittanon történik, az ott is marad. Nem adom tovább (de ők sem adják tovább), amiket megbeszéltük, vegyék úgy, mint a gyónási titkot.

Másrészt jobban meg lehet ismerni a gyerekeket. 24 fős csoportnál örülök, ha a nevüket megjegyzem, meg ha az osztályából ki tudom arc alapján halászni a hittanosokat 😛

Van egy két fős csapatom, két hetedikes lány, és szeretnek színezni, és sokszor nem is hittanos dolgokról (legalábbis szorosan véve nem) beszélgetünk, hanem amit ők felvetnek. A tankönyv is csak dísznek van, még szinte bele se lapoztunk, mert annyi más, korábbról elmaradt téma jött fel, hogy nincs értelme a tanterv szerint előírtakat venni (rám ne küldjetek valami tanfelügyelőt, légyszi 😀 ).

Mivel szeretnek színezni, úgy voltam vele, hogy akkor már a témába vágó színezőt viszek nekik. De nem ám olyan ovis szintűt, hanem ami most amúgy is divat: egy brutál részletes “felnőtt” színezőhöz hasonló dolgot gyártottam nekik. Holnap indul bevetésre, de ti már most letölthetitek:

ht_felnottszinezo2016

Színező nagyoknak PDF

Hiszitek vagy sem, nem szeretek színezni! Bármikor megrajzolok egy ilyet, de ki nem színezném! Ti hogy vagytok ezekkel a felnőtt színezőkkel? Szeretitek? Színeznétek ilyeneket?

A hét szentség összefoglaló

Szeretek külföldi ötleteket “magyarítani”, mert szerintem nem szégyen, ha mástól vesszük az ötletet, és azt a magunk igényeihez igazítjuk. Itt igazság szerint semmin nem változtattam, a nyelvet kivéve. Nagyon szeretem ezt a blogot: Look To Him and Be Radiant. Rengeteg, de tényleg rengeteg és szuper jó ötletet találtok itt, persze angolul, de akinek van egy kis nyelvtudása, könnyen átformálhatja a feladatokat. Tényleg csak ajánlani tudom. Innen vettem pl. a Via Lucis rajzait is, és még sok mást is használtam már, akár egy az egyben, akár csak inspirációként.

Kép és az ötlet forrása
Kép és az ötlet forrása

Ez egy nagyon jó kis összefoglaló oldal a szentségekhez. Én csak üresen készítettem el, tehát a szimbólumokat a gyerekekkel együtt, megbeszélés után, vagy akár számonkérésként kell beírni a megfelelő helyre.

A magyar verzió letölthető innen: Hét szentség összefoglaló PDF

Elsőáldozási zászlók

Évről-évre egyre több tapasztalatot szerzek ezeknek a zászlóknak az elkészítésében, és idén már szinte zökkenőmentesen készült el 20 zászló a gyerekek közreműködésével.

Ht004

 

Az elmúlt két évben sok fejfájást okozott, hogy bár a gyerekekre bíztam a minta megtervezését, sablon híján elég suta dolgok is születtek. Másrészt a csillámos ragasztó, ami szvsz egy kiváló találmány, nagyon drága, és nagyon keveset préselnek bele egy tubusba. Ezt a mennyiséget pedig a gyerekek hajlamosak voltak egyetlen név felírásához elhasználni. Ezt a két akadályt idén leküzdöttem, bár az is tény, hogy ezzel nem a gyerekeket mentesítettem, hanem magamnak adtam több munkát. Így viszont az eredmény is jobb lett, bár az ajándékozottak tavaly meg tavaly előtt sem panaszkodtak.

Tehát sablonokat készítettem, illetve a csillámos ragasztót nem adtam ki a gyerekeknek. Mindenki név nélküli zászlót készített, a neveket én írtam rá utólag a csillámos ragasztóval. Még így is éppen elég volt! A többit az alkotókra bíztam.

Ht001 Ht002 Ht003Természetesen most is készült egy extravagáns darab. Az egyik “fiam” meg is jegyezte, hogy aki ezt megkapja, tuti sírva fakad, de biztos, hogy ha éjszaka ránéz, megijed tőle…

Ht005Emlékeztek a vicsorgó pápára? Az alkotó ugyan az! 😀 A koncepciót nem igazán értem, de a készítő fiatalember semmilyen rábeszélésre/lebeszélésre nem hatódott meg, és így hagyta a bárányt. A megajándékozott elsőáldozó viszont biztos, hogy egy igazán egyedi darabbal lett gazdagabb 😛

Ht_elsoald001 Ht_elsoald002 Ht_elsoald003

Az Oltáriszentség

Elsőáldozás előtt nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megértsék az Oltáriszentség legmélyebb titkát. Megértsék…ki tudja ezt megérteni igazán??? Megsejtsék, vagy legalább egy picit megízleljék ezt a misztériumot. A Catholic Icing oldalon találtam egy nagyon ötletes és látványos kézművest ebben a témában. Ilyenkor mindig ez motoszkál bennem: miért nem nekem jutott ez eszembe??? 😀

20140505_183119

 

A kép lényege, hogy két rajz van “összemixelve”. Ha a gyerekek kiszínezik és meghajtogatják, akkor egyik oldalról Jézus arca…

20140505_183133

 

…a másik oldalról egy monstrancia és az Oltáriszentség látható.

20140505_183143

 

Amíg meg nem hajtogatták, a gyerekek nehezen tudták elképzelni, hogy mégis mi lesz ebből, hiába bizonygattam, hogy mekkora poén. Aztán amikor az első gyerkőc kész lett: “Húúúááá! Dejóóó! Nézzétek, nézzétek!” És körbe kellett mindenkinek hurcolni az első kész példányt, hogy mindenki megcsodálhassa 🙂

20140505_183213

 

Korábban én is készítettem ehhez a témához kézművest, annak idején az is nagy sikert aratott:

Varázskép

 

Piros előlapfólián keresztül nézve a a kenyér, szőlő és hal eltűnik…

A lelki szemüveg

 

…és megjelenik Jézus arca. A fenti képet nyugodtan kinyomtathatod és felhasználhatod. Természetesen, ha kérdezik, mondd el, hogy az ötletet itt találtad 🙂

 

“Üdvözlégy, örökké áldott légy,
az Oltáriszentségben jelenlévő isteni Fölség!”