A kereszt titka

Az alap ötletet EZ a bejegyzés adta, csak én átültettem egy kicsit egyszerűbb, 20 állandóan mozgó és rohangálni vágyó ovis igényeire. Úgy indult, hogy van itthon egy hatalmas, 200×80 cm-es kartonom, ami egy asztallap csomagolója volt. És nem engedtem kidobni. Kerülgettük, rakosgattuk, de nem voltam hajlandó kidobni. Ma eljött az ő ideje! Kivágtam belőle egy nagy keresztet.

20140408_140434

Vettem szív alakú POST-IT (öntapadós) jegyzettömböt. Horror ára van. De a muszáj nagy úr, és ez volt a legeslegegyszerűbb megoldás.

20140408_140447

 

Ez után szó szerint felvettem a keresztemet, hogy keresztülbugizzak a városon.

20140408_140552

 

A gyerekeknek adtam egy-egy filctollat, többnyire sötétebb árnyalatúakat válogattam össze (fekete, barna, lila, sötétzöld, sötétkék). Megkérdeztem őket, volt-e már, hogy megbántották anyát vagy apát; vagy hogy egymást bántották, verekedtek; vagy hogy nem fogadtak szót az óvónéninek. Addig soroltam ezeket a dolgokat, amíg nagyjából mindenki „találva” érezte magát. Én is mindegyiknél feltettem a kezem, hogy érezzék, nem csak ők hibáznak olykor-olykor, hanem a felnőttek is. Még én is. 😛

Aztán mondtam, hogy most rajzoljanak a filctollal sötét foltokat a keresztre. Jézus minden hibánkat, rosszalkodásunkat felvette a keresztre.

20140408_161438 20140408_161445 20140408_161527

 

Amikor befejezték, kérdeztem, hogy hogyan lehetne ezeket leszedni a keresztről. Végül kihoztuk, hogy ezt bizony nem lehet leszedni. Nekünk legalábbis nem. Egyedül Isten tud a bűnökkel valamit tenni. Méghozzá a szeretetével „eltakarja”, befedi a mi hibáinkat. Megbocsát nekünk. Ekkor adtam nekik a szív alakú post-itből, hogy fedjük be a rosszaságok, bűnök okozta sötét foltokat.

20140408_161924 20140408_162244

Utána egy tavaly már bevetett kézművest készítettünk: krepp-papír galacsinokkal kirakni egy kereszt sziluettjét.

20140408_162921

 

20140408_162927 20140408_164249

Utolsó vacsora

A legnagyobb misztériumról beszélni ovisoknak? Háááááát, szinte lehetetlen küldetés. Persze azért próbálkozik az ember lánya. Érdekes látni, hogy egyik-másik ovis csoportban mennyire másként „ülepszik” a mondandóm. Az egyikben például sportot űznek abból, hogy a legváratlanabb pillanatban fennhangon benyögje valaki: „Ez engem nem érdekel!” És én megfeszülhetek, akkor se érdekli… Ilyenkor általában a kézművesben bízok, hogy talán az majd valamennyire ráirányítja a figyelmét a mondókámra…

Ht_vacsora001

Az utolsó vacsorához készített kézművesem most kicsit több előkészületet igényelt. A gyerekek általában ugyan azt a feladatot kapják: ragasztás, színezés. De pont ezért valamit mindig muszáj variálnom, hogy – bár a feladat mindig ugyan az – mégis változatosnak tűnjön.

Ht_vacsora003

 

Ez ilyen „háromdés” kép. Az asztal a tanítványokkal és Jézussal külön került fel az alapra. Itt a titok nyitja:

Ht_vacsora002 Ht_vacsora004

Nem árt kicsit segíteni a helyes felragasztásban, mert a kicsiknek ez nem annyira egyértelmű. Viszont látványos a végeredmény.

Update: a letölthető sablont ITT találjátok.

„Pucér!”

Sok mindenre számítottam a mai kézműves végén, de erre a kijelentésre nem. 😀

Nagy nehezen szültem meg ezt az ötletet, aztán meg úgy jártam, hogy most alig voltak a Közösségi Délelőttön. Talán a jó idő, meg az óraátállítás is közrejátszott, de nagyon családiasra sikeredett.

Ht_kereszt002

 

Még régebben kaptam sok-sok CD-t, ez lett az alap, amit zöld papírral vontunk be. Kaptam még filc virágokat is így készen. A nyomtatható, kivágható, színezhető képet pedig ITT találtam. Itt több húsvéti, nyomtatható papírmakett található.

semana_santa007[1]

 

Ht_kereszt003
Ht_kereszt004

 

Az egyik kicsi lány úgy gondolta, biztosabb, ha apára bízza a makett elkészítését, és ő közben egyéb fontos dolgokkal (ugrálás, bogarak vizsgálása) foglalkozik. Amikor apukája elkészült, a kislány megnézte a keresztet, Jézusra mutatott és szinte nevetve felkiáltott: „PUCÉÉÉR!” 🙂 Később azért elárult nekem valamit: „Tudod, Jézus fent van a mennyben!”

Ht_kereszt001

Jézus bevonul Jeruzsálembe

Kicsit izgultam, mit fognak szólni a gyerekek, ha ugyan azt a feladatlapot viszem be nekik ebben a témában, mint tavaly, de szó nélkül dolgoztak rajta. Persze azért kis módosítást vittem a feladatba, és az egyetlen „kritika” az volt, hogy Jézusnak nincs orra.

TAVALY:

Ht_hozsanna001

 

IDÉN:

20140324_161730

 

Tavaly kis kezemmel vágtam ki sok-sok-sok levél és ruhaformát. Idén először is az jutott eszembe, hogy IGAZI textilt is ragaszthatunk, így anyagmaradékból vágtam ki kis csíkokat.

20140324_125123

 

Utána pedig mérrrrhetetlen mennyiségű pálmalevelet készítettem a vágógéppel.

20140324_12555520140324_12505020140325_144603

 

Volt aki kisebb dzsungelt kreált Jézus köré, és biztos, ami biztos, Jézusra is ragasztott néhány textildarabot. 🙂 A feladatlapot megtalálod a tavalyi bejegyzésemben (link fentebb).

Kereszt – recycling #2

Ahogy ígértem – bár kicsit lassan -, de itt az újrahasznosítós bejegyzéseim második része. Ezt a legnagyobbakkal valósítottam meg.

Ami szükséges hozzá:

  • egy darab kartondoboz (ez benne az újrahasznosítás)
  • gipszes géz
  • festékek
  • víz

Vágjunk ki egy kereszt-formát a kartondobozból.

Ht_gipszkereszt001

 

A gipszes gézt vágjuk keskenyebb csíkokra, majd pár másodpercre mártsuk vízbe, hogy a gipsz átnedvesedjen. Ez után tekerjük körbe a kartonkeresztet.

Ht_gipszkereszt002

 

Fessük ki kedvünk szerint. Nem szükséges megvárni, amíg megszárad, már így, nedvesen is ráfesthetünk.

Ht_gipszkereszt003

 

Ht_gipszkereszt004

 

Hagyjuk megszáradni. A víztől a karton eleinte átázik, de ha a gipsz megköt, egészen stabil lesz.

Mennek az asszonyok

Tegnap volt az első hittanos nap a tavaszi szünet után, és hál’ Istennek, a nap is VÉGRE kisütött – és nem csak 1-2 perc erejéig! Tegnapi 1-2. osztályos, illetve a mai ovis hittanon is a sírhoz siető asszonyokról beszélgettünk.

Az iskolás csapattal a témához illően egy feltámadási életképet készítettünk a Catholic Icing blog aranyos kis figuráival. Nem kell hozzá más, mint a kinyomtatott rajzok és néhány papírhenger. Ja, és még egy nagyobb gyógyszeres vagy akármilyen doboz, a sírbolthoz. Mi 7 alakot és a sziklasírt készítettük el.

Ht_feltamadas001

 

Ja, igen, a képen csak 6 figura van, mert utólag, amikor már a gyerekek elmentek vettem észre, hogy az egyik szereplőt valószínűleg az alkotója hazavitte 😀 És pont a sírhoz siető, csodálkozó arcú asszony az! Mindegy, tekintsétek úgy, hogy ő már hazament, és szólt Péternek és Szűz Máriának (a kép bal, ill. jobb oldalán), s már nem ment vissza velük 😛

Ht_feltamadas002

 

Az ovisoknak egy egyszerű, saját rajzolású színezőt vittem. Annyi extrát tettem azért bele, hogy az alakokat nem rajzoltam a helyükre, azt nekik kellett külön a megfelelő helyre felragasztani.

Ht_feltamadas003

 

Ht_feltamadas004

 

Az ovis hittan kétségtelen sztárjai az újonnan beszerzett stift-ragasztók voltak. A ragasztó színe ugyanis LILA, de a papírra kenve pár másodperc után színtelenné válik.

Ht_feltamadas006

 

Ht_feltamadas005

 

Az egyik pöttöm csillogó szemmel kérdezte, hogy ugye, legközelebb is ezt a szép lila ragasztót hozom? 🙂

Isteni irgalmasság

A mai vasárnap elég kaotikusan indult számomra, ugyanis elaludtam…persze a kézműves így sem maradt el, de a prototípust a szentáldozás alatt a sekrestyés „csempészte” be az oltárra. Mindezek után persze mindenkitől megkaptam a „Jól kipihented magad?” és a „Mit álmodtál?” kérdéseket 😀 És a legrosszabb, hogy még csak frissebb sem voltam a plusz egy óra alvástól… 😛

A kézműves az isteni irgalmasság üzenetéhez kapcsolódott.

Kinyomtattam egy A/4-es oldalnyi irgalmas Jézus képet, majd lamináltattam.

Ht_rozsafuzerirg001

 

Kivágtam a kis képeket. Később lyukasztóval kilyukasztottam. Ez lett a medál.

Ht_rozsafuzerirg002

 

Már korábban láttam a papírgyöngyök készítésének módját. Az alap ötletet ez adta. Ha van időm, akkor a táblára is fel szoktam írni az elkészítés menetét. Így ha valaki később érkezik, nem kell újra elmondanom a készítési folyamatot, illetve közben is segítségére lehet az alkotó társaságnak.

Ht_irgalmassag001

 

A háromszögek rövid oldala 3 cm, a magassága pedig 20 cm. A feladat tehát nem más, mint a beragasztózott háromszögeket feltekerni, ha lehet, egyenletesen.

Ht_irgalmassag002

 

Így készül el 11 gyöngy.

Ht_irgalmassag003

 

Ezek után már csak fel kell fűzni a gyöngyöket.

Ht_irgalmassag004

 

Délután pedig közösségi szentségimádáson vettünk részt, az irgalmasság vasárnapjához kötődően. Utána közösségépítő játékokkal zártuk az összejövetelt. Nagyon nagy ereje van a közösségben megélt imának és játéknak! 🙂

Ht_irgalmassag005

Ht_irgalmassag006

 

„Ó Vér és Víz, mely Jézus Szívéből törtél elő, mint irgalmunk forrása – bízom benned”

Húsvéti utórezgések

A nagyhét elég pörgős szokott nálunk lenni, ezért sem volt nagyon lehetőségem blogot írni. Először is a nagyok hittanos alkotását mutatnám meg: ugyebár mindhárom plébániai csoportommal készítettünk egy-egy nagyhéthez köthető alkotást. Tulajdonképpen a három csoport a három szent napot jelenítette meg.

Az első ugyebár az utolsó vacsora volt a legkisebbekkel, Nagycsütörtökhöz kapcsolódva:

Ht_utolsovacsora003

 

A legnagyobbakkal Nagypéntekhez készítettünk egy plakátot. Kezünk lenyomatával keresztet formáztunk. Ó igen, nem csak a kis gyerkőcök szeretik összemaszatolni a kezüket a művészetért, hanem a kamaszok is. 🙂

Ht_sztkereszt001

 

A kis felsős csoporttal pedig a Szent Sírt készítettük el, utalva a Nagyszombatra. Nagyon izgultam, hogy a zsázsamagok kizöldüljenek Nagycsütörtökre! A borús, hideg idő nem igazán kedvezett a kis magoknak, ezért hétfőtől csütörtök délutánig melegebb helyen tartottuk, és csak vízpermettel „öntöztük”.

Ht_szentsir01

 

A sekrestyében való „teleltetés” nagyon jót tett neki 🙂

Ht_szentsir02

 

A szent három nap pedig nem másért volt mozgalmas, mint a szertartások miatt. Számomra ezzel válik teljessé az ünnep, hogy mind a három napon nem csak részt veszek, de ministrálok is. Nagyon gazdag ennek a három napnak a szimbólumrendszere, s nagyon megragadó, hogy szinte minden mozdulatnak jelentősége, jelentése van. És a legszebb, hogy a gyerekekben is megmozdul ilyenkor valami, és ha nem is fogják fel, vagy érzik át teljesen az egészet, mégis vannak pillanatok, amikor közelebb vannak a lényeghez, mint mi, felnőttek. És persze a gyerekszáj is működik.

Nagycsütörtökön a lábmosás szertartása közben a kórus az ilyenkorra előírt énekeket énekelte. Ezek többsége szentírási idézeten, zsoltárokon alapul, így nem verses a formája. Ez nyilván feltűnt az egyik ovis kislánynak, aki az első padból figyelte, hallgatta az énekkart, majd a beálló csendben méltatlankodva jegyezte meg: „Ez nem is rímelt!”

Ht_labmosas01

Egy nagyon megindító momentum Nagypénteken a keresztúton volt. Jézus halálának órájában, három órakor kezdtük az imádságot. A hetedik állomás után csak azt vettem észre, hogy a ministránsok egy része nagyon körbepátyolgatja a legkisebb ministránslányt. Kérdeztem, mi a baj. A legkisebb nagy, fájdalmas tekintettel rám nézett: „Meghalt Jézus…” Azonnal elszorult a szívem, mert erre a válaszra nem számítottam!

Ht_keresztut001

A szertartás után, amiben Jézus halálára emlékezünk, és valószínűleg a legmegrendítőbb liturgia az egész évben, az egyik ministráns gyerkőc hozzám bújva csak ennyit kérdezett: „Ugye ennél már nem lesz szomorúbb?” Megnyugtattam, hogy nem, holnap este már jön a feltámadás. Erre megkönnyebbülve felkiáltott: „Halleluja!”

Ht_husvethetfo002

 

Az itthoni dekoráció része az alábbi bárányka. Az ALDI-ban lehetett kapni ezt a piskótabárányt. Nem tudom, mi lehet benne, amitől még mindig puha és friss (legalábbis tapintásra), pedig virágvasárnap vettük. Na, de ami a lényeg, hogy keresztény asztali dekoráció legyen belőle, barkácsfilcből győzelmi zászlót készítettem, és a bárány lábaihoz szúrtam.

Ht_husvethetfo001

 

 „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.”

Hot cross buns

Minden évben tanul valami újat az ember, ami talán hagyománnyá válhat a következő években. Gyerekkoromban a húsvétot (beleértve a szent három napot is) mindig vidéken, nagymamáknál töltöttük, így az ottani hagyományokat, szokásokat követtük. Az elmúlt tíz évben ez a szokás, hogy nagymamáknál húsvétozunk, elmaradozott. Köszönhető ez annak, hogy már túl nagyok voltunk a nyuszitojás-kereséshez, és elkezdtünk ministrálni is. Így a szent három napon és húsvét vasárnap is a templomban teszünk szolgálatot. Viszont húsvéti szokások nélkül maradtunk, hiszen városban, emeletes házban nehéz (nehezebb) ugyan azokat a hagyományokat ápolni, mint egy kertes házban. Ki kellett hát alakítani a saját hagyományainkat.

Tavaly akkora sikert aratott a Feltámadás zsemle, hogy már nem is kérdés: idén is megsütjük.

Ajándék zsemlék

 

Ebben az évben lépten-nyomon belebotlottunk egy másik, angol hagyományokból származó péksüteménybe: ez a hot cross buns. A Képmás 2013/03 számában külön cikket szenteltek a „meleg keresztes-bucinak”. Innen idézek:

„A kereszténység előtt Eostre istennő tiszteletére készítették és fogyasztották a kis bucikat. Sokan úgy gondolják, hogy a kereszt a holdnegyedeket szimbolizálja. „Eostre” valószínűleg a húsvét – „easter” – szó eredete.

I. Erzsébet, Anglia uralkodója rendeletével (1592) megtiltotta a „meleg keresztes-zsemle” és más fűszeres kenyér árusítását, kivéve temetkezéskor, nagypénteken és karácsonykor. A rendelet megsértésének büntetése az volt, hogy valamennyi tiltott terméket a szegények között kellett szétosztani.”

Ht_hotcrossbuns005

A kereszténység megjelenésével vált tehát ez az ősi angol péksütemény a húsvét (illetve a szent három nap) csemegéjévé. Az eredeti recept szerint mazsolát és kandírozott gyümölcsöt is kevertek a tésztájába. Én ettől eltekintettem, mivel nem rajongok különösebben a mazsoláért…mondjuk ki: ki nem állhatom.

Mi este 10 körül fogtunk hozzá, mert mindennel együtt (nagycsütörtöki szertartás, Jeremiás siralmai, stb.) ekkor ért mindenki haza. Így mi nem a templomban, hanem a sütő mellett virrasztottunk (a sütő mellett mindenképpen melegebb van).

Íme a recept:

TÉSZTA (12 bucihoz)

  • 210 ml tej
  • 1 db közepes tojás
  • 450 g liszt
  • 1,5 teáskanál mézeskalács fűszer (vagy ánizs, kardamom és szegfűszeg keveréke)
  • 0,5 tk. fahéj
  • 0,5 tk. só
  • 50 g kristálycukor
  • 50 g vaj
  • 1,5 tk. instant élesztő
  • Kandírozott gyümölcsök, mazsola (na ez az, amit én NEM tettem bele)

KERESZTHEZ

  • 50 g liszt
  • 25 g vaj
  • 1 tasak vaníliás-cukor
  • víz

MEGKENÉSHEZ

  • tej
  • kristálycukor

Elkészítés: mi a buci hozzávalóit kenyérsütő gépben dagasztottuk illetve kelesztettük. Ez esetben figyeljünk  kenyérsütő gép használati utasításaira (fontos, hogy hozzávalókat milyen sorrendben tesszük a gépbe. Azon kuncogtam tegnap, hogy ez kicsit olyan, mintha valami szertartás vagy bájital lenne :-D). Természetesen kézzel is összegyúrható. Kenyérsütő gépen válasszuk a kelt tészta programot. Amíg a gép elintézi magának a tésztát, készítsük el a kereszthez a masszát. Annyi vizet tegyünk hozzá, hogy nyomózsákból ne túl folyós, de azért kezelhető dolgot kapjunk. Közben szörnyülködjünk, hogy már éjfél van!

A kész tésztát osszuk 12 egyforma darabra és formázzunk belőle helyes kis zsemléket. A fűszerkeveréktől kicsit karácsony lesz a hangulat, de azért ez ne zavarjon minket 🙂 A masszát töltsük valami adagolóba, és rajzoljunk kereszteket a zsömik tetejére.

Ht_hotcrossbuns001

Ht_hotcrossbuns002

Ht_hotcrossbuns003

 

Előmelegített sütőben 200°C-on süssük 20 percig, amíg aranybarnára pirulnak. Próbáljunk meg ébren maradni.

A még forró bucikat kenjük meg cukros tejjel.

Ht_hotcrossbuns004

 

Nem kell megijedni, nem lesz durván mézeskalács íze. Nagyon kellemes, nem túl édes zsemléket kapunk, ami pont illik a nagypénteki böjtbe. Reggelire, tea-vajjal megkenve kiváló!

Ht_hotcrossbuns006

 

 

 

 

Krepp-papír kereszt

Az oviban egy klasszikus, nagyjából minden témához felhasználható kézművessel dolgoztuk fel Jézus kereszthalálát: krepp-papír galacsinokat ragasztottunk. Mindenki kapott egy lapot, rajta egy kereszt sziluettjével.

Ht_kereszt001

 

Ht_kereszt002

 

Mindig van valaki, aki ott felejti a hittanra kijelölt teremben a munkáját…általában ezeket a kóbor példányokat fotózom le, mint kész alkotást.

 

Ht_kereszt003