Karácsonyi óriás színező

Pár éve elkészítettem egy húsvéti óriás színezőt, ami nagy sikernek örvend. Tavaly pedig rajzoltam egy karácsonyi verziót is, csak mivel az utolsó pillanatban, advent közepén lettem vele kész, már nem volt időm ide is feltölteni. De most még időben vagyok, így már most megmutatom nektek, hogy az extra rövid adventben legyen idő elkészíteni. Alsó tagozatban nagyon szokták szeretni a gyerekek. Én 8 darab A/3-as papírra nagyítom fel, így tényleg hatalmas és látványos lesz.

Karácsonyi ÓRIÁS színező PDF

Ha szeretnéd megosztani, akkor kérlek, hogy ennek a bejegyzésnek a linkjét oszd meg, ne csak önmagában a PDF-et! Köszönöm!

 

Adventi készület

Hamarosan itt az Advent (még kimondani is borzongató, egyszerre izgalmas és rémisztő 😀 ). Hogy időben fel tudjatok készülni, egy régi bejegyzést frissítettem most fel.

Körülbelül öt éve készítettem el a saját Jessze-fámat, saját rajzokkal, és az internetről összeszedett, főleg angolból fordított imafüzettel. Ezt dolgoztam át, újítottam fel nektek az idei évre, hogy még egyszerűbb legyen a letöltés és a használat. A kép alatti linkekről letölthető az oválisra szerkesztett díszek fekete-fehér változata, amely kinyomtatva akár gyerekekkel együtt is kiszínezhető. Utána érdemes laminálni, vagy áttetsző öntapadós fóliával bevonni. Az imafüzetet .docx formátumban töltöttem fel, hogy tudjátok szerkeszteni a saját igényeiteknek megfelelően, esetleg aktualizálni az adott évre.

Jessze fa KÉPEK PDF

Jessze fa IMAFÜZET DOCX

A Jessze fa ötletét külföldi (főleg amerikai) oldalakon láttam először. A lényeg, hogy adventben minden nap olyan szentírási részeket olvasunk fel, amely elsősorban Isten ígéreteire, gondoskodására, és a(z ószövetségi) Messiásvárásra fókuszál. Ahogy az Adventi Naptár általában édességeket rejt, a Jessze fa is valami ilyesmit kínál – a léleknek. A képek berejthetők a Naptárba, vagy az imasarokban, az adventi koszorú mellett el lehet helyezni egy kosárban. Minden este a közös családi imánál olvassátok fel az aznapi szentírási szakaszt, és akasszátok a megfelelő képet egy fenyőágra, faágra, parafa táblára, vagy bármilyen alkalmas helyre. Az imafüzetben találtok még egy rövid elmélkedést/magyarázatot a szentírási szakaszhoz, egy beszélgetésindító kérdést, illetve egy rövid fohászt.

Veni, Emmanuel!

Christus Mansionem Benedicat

Tegnap átvittem a kicsi alsós csapatomat a templomba, hadd lássanak egy kis csodát: ugyanis befagyott a szenteltvíz a bejáratnál, igazi nagy jégtáblák vannak benne. Nagyon élvezték, szinte pancsoltak benne (ne botránkozzatok meg, azért ritkán van ilyen, hogy befagy a szenteltvíz…igen, a sós víz). A lényeget azért így is megértették, hogy mire való, hol használjuk. Utána szétszereltünk egy szenteltvíz-hintőt is, megnéztük benne a szivacsot, és aztán megszórtam őket. Sajnos a többségük (bár ez plébániai hittan) nem jár rendszeresen templomba, sose láttak még ilyet, nagyon nem is volt részük abban, hogy meghintik őket szenteltvízzel. Talán a kegyelem így is működik, ha minden áldás és ima nélkül, csak a szemléltetés kedvéért meghintettem őket 😉

Utána átjöttünk melegedni a plébániára, és házi áldást készítettünk. Egészen pontosan a lakásszentelést beszéltük meg, és ehhez készítettem egy feladatlapot. Nektek ide már a szépen újrarajzolt verziót töltöm fel, mert tegnap elég kapkodósra sikeredett a gyerekek feladatlapja.

hid-tan_CMB2017

Lakásszentelés feladatlap PDF

Találtam a KIK-ben ilyen dekorgumi (craft foam) öntapadós betűket. Kiválogattam, sajna egy csomagban betűnként csak 5 db van benne, úgyhogy nekem 2 csomagból jött össze a mennyiség, ami kellett. Ha nem találsz dekorgumi betűket, matricabetűk is jók, vagy egyszerűen csak írják át vastag ceruzával a halvány számokat és betűket. Utána a házba belerajzolhatják a családjukat. Azért írtam azt, hogy “akikkel együtt laksz”, mert sajnos nem biztos, hogy a család minden tagja a gyermekkel együtt lakik, meg ilyenkor előkerül az összes plüss és háziállat is, általában ezek is felkerülnek a rajzra. A matricás feladatok mindig nagy sikert aratnak 🙂

Modern Szentcsalád szobor

Az alábbi blog szintén az egyik nagy kedvenceim közé tartozik, fáj a szívem, hogy csak nagyon kevés dolgot tudunk megvalósítani az itt talált ötletekből…

THAT ARTIST WOMAN

A modern Szentcsaládot is itt találtam. Na nem kell megijedni, nem rossz értelemben vett “modern”, hanem inkább minimalista, szerintem nagyon kifejező kis szobrocskák. Íme az egyik, általunk elkészített darab:

hidtan_claynativity2016

A leírást, képes útmutatóval ITT találjátok. Mi nem agyaggal dolgoztunk, hanem levegőn száradó gyurmát vettem. Két hittanórát szántunk rá, így volt egy hét a száradáshoz (egyébként 1-2 nap elég). Temperával festettük le, persze akrillal, utána lelakkozva sokkal jobb lett volna, de erre voltak lehetőségeim.

Szerintem ZSENIÁLIS. Én 7-8-9. osztályos lányokkal csináltam meg, pici segítséggel nagyon ügyesen el tudták készíteni. A lényeg, hogy minden figura egymásba illeszthető legyen: a kis Jézus férjen el Mária “ölében”, József pedig mindkettejüket átöleli.

Tudom, hogy késői, bár Szent Család ünnepére még elkészíthető…sajna Advent utolsó hete teljes őrültek háza volt nálam/nálunk, már egy picit úgy is voltam vele, hogy túúúúúl hosszú ez az advent (egyébként a leghosszabb volt, ami csak lehetséges). Szóval fogadjátok ezt így utólag 🙂

Áldott Karácsonyt!

 

Szent Miklós

Ez a bejegyzés is, mint a Mikulás, késő este érkezik. Elég mozgalmas hét áll mögöttem, szóval nem sok időm volt blogot írni, ezért csak most dobom fel a Mikulásos kézművest.

hid-tan_mikulas01

Szent Miklós puttonya PDF

Én ezeken a mintadarabokon nagyon minimálra fogtam a dizájnt, de természetesen, ahogy a dokumentumban olvashatjátok, lehet piperézni vele: kiszínezni a puttonyt, vattát ragasztani rá, stb.

hid-tan_mikulas02

A puttony maga nem más, mint a Szent Erzsébet kötényénél alkalmazott “snack pohár”, csak itt nem előre, hanem a hátra került a pohár. Ebbe kerülhetnek bele a finomságok. Elég sok minden belefér. 🙂

hid-tan_mikulas03

Az egyházi év

Lassan vége ennek az egyházi évnek is, ezért most (sok év után) feltöltöm nyomtatható verzióban is a már korábban bemutatott egyházi évkörömet.

IMGP2075

Amint látjátok, az elkészítése rendkívül egyszerű: egy nagyobb kerek papír tálcára kell ráragasztani a kinyomtatott évkört. A bejelölt vonalakat a tányér széléig meghosszabbítva kapjuk meg a főbb időszakokat, majd kiszínezzük. Középen a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertya, mely arra emlékeztet, hogy az egész év a feltámadás misztériumára mutat.

IMGP2076

Egyházi évkör PDF

A rajzokat a régi Adoremus Junior illusztrációi ihlették, de egyébként saját munkám, kérlek ezért, hogy csak forrásmegjelöléssel használd! Köszönöm!

És előre is: Boldog Új (Egyházi) Évet! 😉

Aranyat, tömjént, mirhát

Szokás szerint kicsit elmaradva közlöm a vízkereszthez készített ÚJ ovis feladatlapot. De gondolom, már hozzászoktatok 😛 Az oviba amúgy sem szoktam sokat variálni, általában ugyan az a feladat: ragasztás, színezés. Többre nagyon nincs lehetőség. De ezt a két műveletet a végtelenségig lehet variálni velük, és nem reklamálnak, hogy már megint ez a feladat?!

Az alábbi feladatlap kis előkészületet igényel a hitoktatótól, ha nem akar ollót adni a gyerekek kezébe. Ez nálam sajna így van, és nem csak azért, mert annyira vegyes a korosztály (4-6 éves korig vannak vegyesen mindegyik ovis csoportomban), hanem olyan lírai okai vannak, mint pl. nincs annyi ollóm, az ovik pedig nem biztosítanak az üres termen kívül semmit. De igazából főleg a vegyes korosztály nálam a döntő, mert nincs lehetőségem azzal foglalkozni, hogy ki hogyan aprítja fecnikre a feladatlapot, és szórja szét ezeket a csoportszobában.

A feladatlap szabadon letölthető PDF formátumban, a forrás megjelölésével átvehető. Ha kérdezik, hol találtad, nyugodtan mondd meg, hogy itt 🙂 Ez ismét saját rajzolmány, már csak ezért is kérem, hogy becsüld meg 🙂

Napkeleti bolcsek_OVI_2015_Hid-tan

Itt pedig a tavalyi napkeleti bölcsekhez tartozó feladatlap:

Napkeleti bölcsek feladatlap

ht_bolcsek002

Egyszerű kis Betlehem

ht_betlehem (3) Ezt Advent 2. vasárnapján készítettük a Közösségi Délelőttön. Az alapja egy Macisajtos doboz alja (ez fontos, mert az a szélesebb a két fél közül). Van egy rendszeres Macisajtos beszállítóm, aki havonta 3-4 dobozt biztos hoz, így ebből sosincs hiányom 🙂

ht_betlehem (1)

 

Sajnos magát a nyomtatható rajzot egyelőre nem tudom csatolni, de az ügyesebbek ez alapján is lemásolhatják 😉 A rajzot én készítettem, úgyhogy ezt máshol nem találod meg! 🙂

ht_betlehem02

Először a doboz belsejébe vágjunk egy sötétkék korongot, ragasszuk bele, majd flitterekkel díszítsük.

A zöld rész szélét körben kis cikk-cakkos fülekkel láttam el, amit behajtogatva fel lehet ragasztani a doboz szélére. Körben egy kb. 2 cm széles kék vagy szürke csíkkal lehet eltakarni a dobozt és a ragasztásokat.

ht_betlehem (2)

Ha kész, több módon felhasználhatjuk. Fűzhetünk a tetejébe egy cérnát akasztónak, hogy szekrényre, ajtóra fellógatható legyen; anyukám egy régi reklám-mágnest (tudjátok, azt a vékony, lapos hűtőmágnest) ragasztott rá ragasztópisztollyal, így a munkahelyén a mágnestáblára tudta kitenni dísznek; én blutack-kel ragasztottam az egyik üvegajtós szekrényre.

Ajtódísz

Öcsém kérésére, Sógornőm névnapjára készült el az alábbi ajtódísz. Sokáig gondolkodtam, milyen karácsonyi témájú kopogtatót készítsek nekik, amikor végül egy kreatív vásáron láttam valami ehhez hasonlót. Biztos vagyok benne, hogy olcsóbb lett volna készen megvenni, de abban nem lett volna benne az elkészítés öröme. És lássuk be, kevés jobb dolog van, mint ajándékot készíteni 😉

ht_ajtodisz (1)

Az alap egy natúr fa tábla volt, amit így, lánccal együtt vettem. Lealapoztam fehérre, majd ezzel a metálos zöld akrillal festettem át. Száradás után kicsit visszacsiszoltam.

ht_ajtodisz (4)

Így kicsit rusztikusabb lett. Az angyalkát is kifestettem, és a szalagokat, gömböket, csengőket elrendeztem.

ht_ajtodisz (3)

ht_ajtodisz (2)

A feliratot vágógéppel vágtam ki öntapadós fóliából.

Adventi “Minden napra 1 fotó” kihívás

Szeretnélek meghívni Titeket, kedves Híd-Tanosok, egy közös adventi készületre. Ezt az ötletet eredetileg a kiskamasz hittanos csoportomnak eszeltem ki, de úgy döntöttem, nyilvánossá teszem, hogy minél többen csatlakozhassatok.

Ez egy ún. “Photo a day” kihívás. Hasonló kihíváshoz már én is csatlakoztam egy külföldi oldal fotótémái alapján. Most én készítettem egy ilyesmit, csak kicsit megspékeltem 🙂

hid-tan_photoaday2014

 

A lényeg tehát: minden adventi nap szentírási részlete alapján kijelöltem egy napi “kulcsszót”. Ez a szó adja meg az aznapi fotótémát. Bármit lehet fotózni, nem kell kimondottan vallással, hittannal kapcsolatosnak lennie. Pl. a 11. napon az a szó, hogy VÍZ. Ez lehet egy üveg ásványvíz, vagy a Duna/Tisza/akármilyen folyó, egy pocsolya, hóesés, szenteltvíztartó, akármi! Ami téged inspirál a “víz” szó kapcsán. 🙂 Természetesen a feladathoz hozzá tartozik, hogy olvassátok el az aznapi szentírási részt is!

Megjegyzem, hogy ugye ez alapból a helyi igényekre készült, ezért pl. a “PRÓBA” szó a “külsős” játékosoknak nem él, mert azt a mi karácsonyi műsorpróbánk miatt tettem be. Ti az ANGYAL szóval játszatok. Persze ha aznap nálatok is van pásztorjáték-próba, akkor fotózhatjátok azt is! 🙂

Hogyan csatlakozz a kihíváshoz?

  1. Regisztrálj itt az oldalon, vagy “teccikeld” a Híd-Tan Facebook oldalát (a regisztráció itt az oldalon a képfeltöltés miatt kell, és ingyenes!)
  2. Jelentkezz be!
  3. Töltsd fel a fotókat a hamarosan induló GALÉRIÁBA (legkésőbb dec. 6-án szeretném üzembe helyezni, addig kérem a türelmet :-))
  4. VAGY töltsd fel a Híd-Tan Facebook oldalára
  5. Bátran nézd végig a többiek fotóit a nyilvános GALÉRIÁBAN!
  6. Nyugodtan szólj ismerőseidnek is! 😉

Mire jó ez?

Konkrét célja nincs. Ez nem verseny, nem hirdetek nyertest, nincs díjazás. A cél eredetileg pusztán az volt, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyem a kiskamasz csapatnak az adventi készületet. Remélem, ez sikerül is! 🙂 Voltak, akik meglepő lelkesedéssel fogadták ezt a feladatot 🙂 Talán a Facebook, Instagram, és selfie világában nem nagy kérés a fiataloktól, hogy fotózzanak párat és azt tegyék közkincsé 🙂

Itt letöltheted a napi fotótémákat: Advent photo a day

Csatlakozzatok bátran! 🙂

Forrás
Forrás