A plébániai „kamasz” csoportomnak készítettem egy széder-tálat. Hogy miért? Mert így, hogy nem csupán beszéltünk róla, hanem valóban meg is tapasztalták, hogy mi ez, biztos vagyok benne, hogy egy életre eszükbe vésődik. Az utolsó vacsora a katolikus hit egyik alapja: az Eucharisztia megalapítása. Fontos, hogy ezt az eseményt tudják hova helyezni, és tudniuk kell, hogy ez egy zsidó ünnepi vacsora volt. Sokan azt gondolják, hogy keresztényként minek foglalkozunk az Ószövetséggel, a zsidó hagyományokkal, szokásokkal. Minek??? Mert Jézus is ezek között a hagyományok között nőtt fel, ebben élt, ezt a szövetséget teljesítette be életével. Szerintem az Ószövetség nélkül nem lehet beszélni az Újszövetségről. A zsidó kultúra nélkül nem teljes igazán a keresztény kultúra sem.
Igyekeztem a lehető legautentikusabban elkészíteni a széder-tálat. Idézhetném a klasszikust: „Hát zsidó vagyok én?” Mert bár a Wikipedia jó barát, azért elég nehéz úgy életre hívni egy hagyományt, hogy őszintén szólva nem sokat tudok róla. De igyekeztem nagyon 🙂
Egy széder-tál alapvetően ezeket az ételeket tartalmazza:
Maror és chazeret – itt egy kicsit tévedtem, mert félreértettem az angol leírást és én vagy-vagy alapon csak a „maror” részt szereztem be. Ezek a keserű növények: keserű saláta és keserű gyökér. A saláta lehet római saláta, a gyökér pedig torma (ez nem volt nekünk). Mindkettő az egyiptomi keserű és kemény munkát szimbolizálja.
Haroset – apróra vágott/reszelt alma valamilyen olajos maggal, fahéjjal és vörös borban párolva. Én egyszerűen csak összedaráltam kis robotgéppel a nyers almát a dióval, és kevertem bele egy kis fahéjat. Az Egyiptomban használt maltert szimbolizálja, amit a rabszolgamunkánál használtak. Nagyon finom csemege egyébként.
Karpas – sós vízben áztatott zeller vagy petrezselyem. Én szárzellert vettem, ami szerintem nyersen is nagyon finom. Sós vízben áztattam majd tálaláskor egy kis pohárban még adtam mellé egy kis sós vizet, amibe még lehetett mártogatni. Ez ugyanis az Egyiptomban hullatott könnyeket szimbolizálja, hiszen a könny is nem más, mint sós víz.
Zeroah – a bárány lábszárcsontja sütve. Ez tulajdonképpen a húsvéti bárányt jelképezi. Én csirkeszárnyakat vettem, hiszen talán ez a leginkább „sok csont, kevés hús” része a csirkének. A kivonulás éjjelén a bárány vérével kenték meg a házak ajtajának szemöldökfáját, így a tizedik csapás a zsidó házakat elkerülte. (A húsvéti bárány számunkra természetesen Krisztus áldozatát jelenti.) Ha mást nem is, de ezt az egy ételt mindenképpen el kell készíteni a széder-tálhoz az ünnep során.
Beitzah – keményre főtt tojás. A főtt tojás egy hagyományos áldozati étel volt a jeruzsálemi Templomban, és később a gyász jelképévé vált a Templom lerombolása után. Hagyományosan ez volt az első étel, amit a temetés után egy halotti toron felszolgáltak.
Macesz – kovásztalan kenyér, pászka. Az ünnepi asztalra három maceszt tesznek fel, egymástól kendővel elválasztva. A kovásztalan kenyér a sietve elfogyasztott vacsorára emlékeztet a kivonulás előtti éjjelen, hiszen nem volt idő megkeleszteni a kenyeret. Boltban is lehet venni maceszt, ha még annyi ideje sincs az embernek, mint a zsidóknak a kivonulás éjjelén 😛
Vörös bort nyilván nem szolgáltam fel, de vettem piros szőlőlevet, csak a hangulat kedvéért.
Bár eleinte azt terveztem, hogy megpróbáljuk teljesen „eljátszani” az egész vacsorát úgy, ahogy a zsidó hagyományok megkövetelik, de végül csak röviden elmagyaráztam a fontosabb dolgokat, és „csak úgy” elfogyasztottuk a vacsorát. Közben beszélgettünk, illetve főleg ők beszéltek (csupa lány csapat, ez néha még engem is fáraszt 😀 ). De a hangulat jó volt, és jövő héten még egy kis visszautalás úgyis lesz.
