A nagyhét elég pörgős szokott nálunk lenni, ezért sem volt nagyon lehetőségem blogot írni. Először is a nagyok hittanos alkotását mutatnám meg: ugyebár mindhárom plébániai csoportommal készítettünk egy-egy nagyhéthez köthető alkotást. Tulajdonképpen a három csoport a három szent napot jelenítette meg.
Az első ugyebár az utolsó vacsora volt a legkisebbekkel, Nagycsütörtökhöz kapcsolódva:
A legnagyobbakkal Nagypéntekhez készítettünk egy plakátot. Kezünk lenyomatával keresztet formáztunk. Ó igen, nem csak a kis gyerkőcök szeretik összemaszatolni a kezüket a művészetért, hanem a kamaszok is. 🙂
A kis felsős csoporttal pedig a Szent Sírt készítettük el, utalva a Nagyszombatra. Nagyon izgultam, hogy a zsázsamagok kizöldüljenek Nagycsütörtökre! A borús, hideg idő nem igazán kedvezett a kis magoknak, ezért hétfőtől csütörtök délutánig melegebb helyen tartottuk, és csak vízpermettel “öntöztük”.
A sekrestyében való “teleltetés” nagyon jót tett neki 🙂
A szent három nap pedig nem másért volt mozgalmas, mint a szertartások miatt. Számomra ezzel válik teljessé az ünnep, hogy mind a három napon nem csak részt veszek, de ministrálok is. Nagyon gazdag ennek a három napnak a szimbólumrendszere, s nagyon megragadó, hogy szinte minden mozdulatnak jelentősége, jelentése van. És a legszebb, hogy a gyerekekben is megmozdul ilyenkor valami, és ha nem is fogják fel, vagy érzik át teljesen az egészet, mégis vannak pillanatok, amikor közelebb vannak a lényeghez, mint mi, felnőttek. És persze a gyerekszáj is működik.
Nagycsütörtökön a lábmosás szertartása közben a kórus az ilyenkorra előírt énekeket énekelte. Ezek többsége szentírási idézeten, zsoltárokon alapul, így nem verses a formája. Ez nyilván feltűnt az egyik ovis kislánynak, aki az első padból figyelte, hallgatta az énekkart, majd a beálló csendben méltatlankodva jegyezte meg: “Ez nem is rímelt!”
Egy nagyon megindító momentum Nagypénteken a keresztúton volt. Jézus halálának órájában, három órakor kezdtük az imádságot. A hetedik állomás után csak azt vettem észre, hogy a ministránsok egy része nagyon körbepátyolgatja a legkisebb ministránslányt. Kérdeztem, mi a baj. A legkisebb nagy, fájdalmas tekintettel rám nézett: “Meghalt Jézus…” Azonnal elszorult a szívem, mert erre a válaszra nem számítottam!
A szertartás után, amiben Jézus halálára emlékezünk, és valószínűleg a legmegrendítőbb liturgia az egész évben, az egyik ministráns gyerkőc hozzám bújva csak ennyit kérdezett: “Ugye ennél már nem lesz szomorúbb?” Megnyugtattam, hogy nem, holnap este már jön a feltámadás. Erre megkönnyebbülve felkiáltott: “Halleluja!”
Az itthoni dekoráció része az alábbi bárányka. Az ALDI-ban lehetett kapni ezt a piskótabárányt. Nem tudom, mi lehet benne, amitől még mindig puha és friss (legalábbis tapintásra), pedig virágvasárnap vettük. Na, de ami a lényeg, hogy keresztény asztali dekoráció legyen belőle, barkácsfilcből győzelmi zászlót készítettem, és a bárány lábaihoz szúrtam.
„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.”
![semana_santa007[1]](https://kreativcuccok.hu/janesz2020/wp-content/uploads/2014/03/semana_santa0071.jpg)
