Keresztút

Gondolkoztam, hogyan lehetne a keresztutat apránként “beadagolni” a gyerekeknek. Többségük most kezdett el ministrálni a tanév elején, s még nem nagyon vettek részt keresztúton. Azért, hogy nagyjából megtanulják az állomásokat, illetve hogy a hittanteremben is tudjunk röviden imádkozni, a hittanóra keretében elkészítettük a mi kis “kompakt” stációinkat.

Ami kell hozzá:

  • befőttesüveg-fedők
  • pauszpapír
  • karton (lila vagy fekete)
  • ragasztó (a stiftet ajánlom, attól nem lesz hullámos a pausz)
  • stációképek, pl. INNEN

Az állomások képeit rányomtattam a pauszpapírra, illetve a kartonra előrajzoltam a keretet. A gyerkőcök kivágták a képeket és a keretet, majd összeragasztották őket. Ez után ezt a fedőre is ráragasztottuk, mint egy palástot, így kaptunk egy mécsestartót. Minden gyerek 1-2 állomást készített, majd ráírták az állomás számát. Mindegyik mécsestartóba tettünk egy-egy teamécsest.

Hittanon nem nagyon volt arra idő, hogy elmélkedésekkel együtt, hosszan imádkozzuk. Ezért csak rövid csendet tartottunk minden stációnál, s meggyújtottunk egy-egy mécsest. Így sötétben kezdtük az imát, de mire a végére értünk, minden stáció-mécsestartóban égett egy kis lángocska. Hangulatos volt 🙂 Ha jobb idő lesz, az udvaron is elimádkozzuk.

Otthon is elkészíthető a gyerekekkel, hogy legyen egy házi keresztút, s családban is tudjatok elmélkedni Krisztus szenvedésén.

 

 

Mintha ólomüveg lenne

Sokat böngészek más blogokon, általában külföldieken, hátha beleakadok valami egyszerű, de mégis nagyszerű ötletbe. Az alap koncepció az, hogy fiúknak, lányoknak egyaránt izgalmas legyen, egy ovis is el tudja (kis segítséggel) készíteni, de egy nagyobb, 7-8. osztályos se tartsa dedósnak vagy “uncsinak”.

A fent látható ötletre ITT bukkantam rá. Nagyböjt első vasárnapján készítettük el a kézműves foglalkozás keretében.

A keresztet előrajzoltam sütőpapírra, amit selyempapír-mozaikokkal fedtünk be. Ez után a fekete kartonból keretet vágtunk ki, ráragasztottuk a színes alapra, s a felesleges sütőpapírt körben lenyírtuk.

Ugye, milyen szép? 🙂 Ha ablakra felragasztjuk, szépen átsüt rajta a nap, olyan, mint egy katedrális ablaka 🙂

Bemutatkozom

Szeretettel köszöntelek a blogomon! 🙂 Örülök, hogy idetaláltál! Remélem, találsz majd itt jó ötleteket hitoktatáshoz, vagy akár csak ahhoz, hogy hogyan “üssétek el” az időt a gyerekekkel. 🙂

Kezdetnek rögtön egy nemzeti ünnephez kapcsolódó kreatívság:

Nem kell hozzá más, csak egy feleslegessé vált CD vagy DVD, ízlés szerint; egy semleges színű felvetőszál; piros, fehér zöld fonalak (kb. mindegyikből 1m). Az eredmény egy csodaszép ajtó- vagy akárhova felakasztható dísz március 15-re. Persze szebb, ha nem a CD mintás felére szövünk, hanem a fényes oldalára, így még a nap is megcsillan rajta 🙂

Az ötletet ITT találtam.

Kellemes szövögetést! 🙂