Az akadályverseny másik, számomra kedvenc projektje ez a célbadobós játék volt. Interneten böngészve láttam már korábban hasonlót, és évek óta tervezem a megvalósítást.
Decathlonban vettünk ún. “sátoraljat”. (Itt engedjétek meg az alábbi szörnyen rossz szóviccet: aki eddig a sátor tetején aludt, annak a Sátoraljaújhely. Ha-ha-ha… 😀 ) Szóvar sátoralj. Amiért ez jó, mert alapból be van szegve, és a szegélyén riglik is vannak, így könnyen fel lehet feszíteni pl. egy ilyen helyre, mint a képen.
A lyukakat forrasztópákával készítettük el (illetve én néztem, Káplán atya pedig dolgozott). Mivel műanyag az egész, a forrasztópákával egyszerre kivágtuk és el is dolgoztuk a vágás szélét. Ezt követően élénk színű akrilfestékkel festettem le a lyukak szélét, ill. a dobás pontszámát (itt Káplán atya nézett, és én dolgoztam…aztán Plébános atya letesztelte a munkánkat, úgyhogy abszolút csapatban működünk 😀 ).
Mivel műanyag és erős anyag, tartós, így későbbiekre is el lehet tenni.
Kezdek visszarázódni a hétköznapokba (bár ebben a melegben ez elég nehéz), ezért megmutatom az idei hittantábor akadályversenyének (szerintem) legjobb darabját. Nekem legalábbis nagyon a szívem csücskében van. Egyszerű, de mégis szuper.
Kicsit a dominó elvén működik: a kirakósdarabok szélén lévő rajz ill. szöveg meghatározza, hogy melyik darab illik hozzá. Csak egyfajta megoldás létezik. A kép csak szöveggel lehet párban, de ezt az infót mi nem közöltük, hagytuk, hogy a csapat jöjjön rá a kirakási elvre. Fent már a végeredmény, itt pedig egy kezdeti fázis:
Mint látjátok, a kirakós darabjai egész nagyok. Kartonra, kézzel rajzoltam/írtam meg. Igazából bármilyen témakörben elkészíthető, lehet nehezíteni, hogy csak szavakat kell párosítani, stb. Én nagyon szerettem elkészíteni, és úgy láttam, a gyerekek szerették kirakni. Alább a stilizált forma, ennek segítségével ti is készíthettek hasonlót.
Már régi tervem volt egy szerencsekerék megalkotása, és végül is idén megvalósult 🙂
Ami kell hozzá: hiszitek vagy sem, egy IKEÁS pizzakínáló tál. Ennek a trükkje abban rejlik, hogy igazából nem más, mint egy lapos fa korong, ami egy kisebb alaphoz rögzítettek csavarokkal és csapággyal. Így könnyen forgatható, és akár még pizzakínálásra is lehet használni, ha éppen nem játékot gyárt belőle az ember.
A tálat lefestettem élénk zöldre.
Ezek után kerestünk apukámmal egy régi bútorelemet a pincében, amire felszerelhettük a kereket. Végül fehér öntapadós fóliából kivágtam a cikkelyeket, és felragasztottam. A közepére egy kis korongot ragasztottam csillámos fóliából, így eltakartam a cikkelyek kicsit kuszán álló belső csúcsait. A bútorlapra ragasztottam egy piros háromszöget, ez jelezte, hogy melyik szelet az érvényben lévő feladat.
A játék, amihez készítettem: a fenti képen látjátok, hogy van a kezemben egy nagy szivacs dobókocka. Kijelöltem egy rajt és egy célvonalat egymástól 5-6 méterre. Az akadályverseny egyik állomása volt ez: a csapat felállt a starthoz egy vonalban. A kerékkel pörgettem ki a lépés fajtáját (pl. tyúklépés, óriáslépés, verébugrás, rákjárás, stb.), utána dobtam a nagy dobókockával, ez adta meg, mennyit kell megtenni az adott lépésből. Voltak úgymond “egyéb” feladatok is, pl. “Csak a lányok!” – és ilyenkor a következőnek kipörgetett feladatot csak a lányok végezték el.
A szerencsekerék táblafilccel újraírható, letörölhető, így bármilyen más feladathoz, játékhoz is fel lehet használni.
Az alábbi játékból egy apró részletet már mutattam a Facebookon, de most eljutottam ide is, és megosztom itt is Veletek. A Hittantáborban én voltam az akadályverseny egyik szervezője. Az állomásokon igyekeztünk arra ügyelni, hogy mindig mindenki részt tudjon venni a játékokban, tehát ne csak az a 2-3 okos vagy ügyes játsszon, hanem az egész csapat együtt tudja csak elérni a célt.
Ez az akadály volt az egyik kedvencem 🙂 Persze egy picit mindegyik az volt, hiszen nagyon sokat dolgoztunk vele, de ez a kódfejtős különösen is büszkeséggel tölt el. Annyira király lett 😛 A recept a szokásos: találtam valahol valami inspirálót, aztán a saját igényeimhez, ízlésemhez igazítottam. Az sem titok, hogy nagyon szeretem a Sherlock Holmes novellákat (meg mindent, ami Sherlock Holmes), így amikor rátaláltam erre a kódfejtő tárcsára, nem volt kérdés, hogy átalakítom kicsit Sherlockosra. Rögtön eszembe jutott a Táncoló emberkék című novella, amiben tulajdonképpen Holmes megfejt egy titkosírást. És volt egy elvetemült rajongó a világban, aki megalkotta a Dancing Men fontot (betűtípust), így elég volt csak ezt letölteni és begépelni.
Kinyomtattam és fénymásolóval felnagyítottam a Krokotak kódfejtő köreit. Erős szürkelemezre (a papírtömböket védő vastag kartonra) ragasztottam mindkettőt, így elég tartós és stabil lett. Előtte még megalkottam a táncoló emberkékkel ellátott kört. Jobb ötletem (és eszközöm) nem lévén, kikísérleteztem, hogy mekkora méretben kell kinyomtatnom az emberkés ábécét ahhoz, hogy elférjenek a cikkelyekben. Majd egyenként kivagdostam, a megfelelő cikkelybe ragasztottam őket, végül az egész kört újra lefénymásoltam, hogy egységes felületet kapjak. Ezt ragasztottam az erős kartonra. Átlyukasztottam mindkét kört a közepén, és miltonkapoccsal egymáshoz erősítettem. Tökéletes lett!
A játék lényege a következő volt: összegyűjtöttem sok-sok, főleg hittannal, hittel kapcsolatos, három szótagú szót. Minden szóból egy szótagot titkosírással átírtam és kinyomtattam, majd lamináltam. A maradék, betűvel kiírt szótagokat pedig összekevertük. A gyerekeknek meg kellett fejteni a titkos kódot, majd a szótagokból értelmes szavakat kirakni.
Mivel a titkosírással írt szótagokat lamináltam, ezért fehértábla-filccel rá tudták írni a megfejtést, a játék végén az állomásvezető pedig le tudta törölni, hogy a következő csapat is tudjon vele játszani.
Ismétléshez, vagy csak hogy kicsit felpörgessük a hittanórákat, teljesen jó, akár az eredeti, betű-betű kódfejtő tárcsa is. Tapasztalatom szerint a gyerekek nagyon szeretik az ilyen titkosírásos feladatokat, korábban is sokszor csináltam velük hasonló kódfejtést.
A 3-5. osztályosoknak egy “ütős” záró hittant szerettem volna, ezért egy kincskereső kalandot állítottam nekik össze. Az ihlet INNEN jött, ahol az alap ötlet egy nagyobb gyerekekre szabott húsvéti tojáskeresés.
A kaland tehát a következő: a gyerekek hitkutatók, a hit elrejtett kincseit kell megkeresniük. Először mindenki egy egyéni feladatlapot kapott, amin egy titkosírást kellett megfejteni. Nem bonyolult hieroglifákat, egyszerűen adtam nekik egy abc-t, amin minden betű mellé egy számot írtam. A rejtvényben csak a számokat adtam meg, nekik kellett kikeresni, hogy melyik számhoz melyik betű tartozik. Ebből a rejtvényből kiderült, hogy hol találják a térképet, és az is, hogy kikkel kerül egy csapatba.
A térkép a templom alaprajzát mutatja. Bejelöltem a főbb támpontokat is. Eleve sárgás színű papírra nyomtattam, majd a szélét megégettem, bekormoztam, majd jól összegyűrtem. Így már teljesen úgy nézett ki, mintha a kutya szájából húztam volna elő.
Két csapatot terveztem: piros és kék. Találtak tehát 1-1 kincsesládát.
Benne volt a térkép a csapat színének megfelelő szalaggal átkötve, illetve egy játékszabályos boríték. A kincsesládák fagyisdobozok voltak, bevontam őket dekor-kartonnal.
A borítékban a játékszabályok voltak, hogy miután megalakultak a csapatok, nélkülem tudják folytatni a kutatást. Ebben leírtam minden fontos instrukciót és jó tanácsot. Ebből egy okozott nehézséget: ne fuss, mert templomban vagy. Hát futottak, persze 😛
A levél közös elolvasása után nekiláttak a keresésnek. 10-10 darab “kindertojásbólasárgaműanyagtojás”-t rejtettem el a templom különböző zugaiban. Az egyszerűség kedvéért én kapszuláknak hívtam ezeket, de G. megjegyezte, hogy szerinte ez elég fura szó a tojásokra 😛
Volt, hogy alig bírták megtalálni a kapszulákat, pedig ott volt az orruk előtt! 😀 Ilyenkor ilyen instrukciókat adtam: “Nézzetek körül az Isten háta mögött is” (a főoltár, ahol az Oltáriszentséget őrizzük, körbejárható, és ezt nevezzük viccesen az Isten háta mögötti résznek); vagy: az egyik tojást úgy sikerült elrejteni, hogy a Szent Antal szobor előtti vázába, pont egy hatalmas fehér liliom kelyhébe pottyant. Úgy nézett ki, mintha ez lenne a virág bibéje. Ezt sem találták meg elsőre. Mondtam: “Ha a hitedet ápolod, akkor az kivirágzik” Ebből rögtön kitalálták, hogy valahol a váza környékén kell keresgélni.
Minden kapszulában egy puzzle darabja volt: egy belaminált kép szétvágva. Apa szerint akkor estem túlzásba, amikor a két kirakót úgy készítettem el, hogy az egyiknek kék, a másiknak piros háta volt 😛
Össze kellett gyűjteni mind a 10 tojást, majd ha ez megvolt, kinyitogatni őket és kirakni a puzzlet.
A végső feladat a képen található szentírási rész kikeresése volt. A játék kezdetekor jutott eszembe, hogy elfelejtettem átvinni a templomba két Szentírást. Kérdeztem a sekrestyést, hogy van-e itt helyben. Mondta van, pont kettő: az egyik kék, a másik piros kötésű 😀 Szóval ez a két szín mindenhol megjelent, szinte már giccses volt 😀
Piros csapatKék csapat
Nem volt eredményhirdetés, nem kiáltottunk ki senkit győztesnek, nem ez volt a cél, és a gyerekek nem is voltak csalódottak, hogy ez elmaradt. A játék után közös édességet ettünk, és mindenki örült a bárányvásáron szerzett portékáknak 🙂
