Szent Ágnes báránykája

Újévi fogadalom: többet írok a Blogra… Eddig nem teljesítek valami jól :-/

Ma Szent Ágnest ünnepeljük. Az ő jelképe azért lett a bárány, mert a latinul Agnes név és agnus = bárány szó nagyon hasonlít egymásra. Ehhez kapcsolódik egy érdekes szokás: ilyenkor újszülött bárányokat visznek a pápának megáldani, hogy majd a húsvét előtti birkanyírásból származó gyapjúból készíthessék el az új érseki palliumokat.

Ebből az alkalomból készítettünk vasárnap báránykákat a gyerekekkel a kézműves foglalkozáson.

A bárányka teste papír uzsonnás tasak (én a Müllerben vettem). A bárány fejét és lábait műszaki rajzlapra nyomtattam ki, a gyerekek kivágták, kiszínezték. Felragasztottuk a papírtasakra úgy, hogy a tasak száján be lehessen nyúlni, mint egy kesztyűbábba. A bari fejére sminklemosó vattakorongot ragasztottunk.

Itt a letölthető sablon, egy A4-es lapon kettő fér el, így gazdaságosabb fénymásolni.

Papírtasak bárány sablon PDF

 

Isten éltesse az Ágneseket! 🙂

Kapszula bárány

Jó Pásztor vasárnapjára mindig valami bárányosat találok ki a kézművesre. Még korábban beizzítottam az egyik anyukát, akiről tudtam, hogy kapszulás kávégépe van, hogy gyűjtse nekem a kiürült kapszulákat. “Majdcsakjóleszvalamire” alapon. Sok ilyen “majdcsakjóleszvalamire” cuccom van, pl. margarinos-dobozok, óriás WC-papírtekercsek óriás gurigái, vagy az áruházak játékkkütyü automatáiból származó átlátszó golyó, kindertojás-sárgája…….. Szóval ilyen vackok, amik akármikor megihlethetnek. 🙂

A kapszulák mellé nem kell sok minden, csak vatta, fekete karton és rezgő szemek.

hid-tan_kapszulabari2015 (1)

 

A lábakat nem egyszerű beleragasztani, vagy ha mégis, akkor azt még a vattázás előtt kell. Pillanat- vagy forróragasztóval gyorsabb, csak kevésbé gyerekbarát. De amúgy lábak nélkül is aranyos, ilyenkor olyan, mintha összegömbölyödve ülne a földön.

hid-tan_kapszulabari2015 (2)

 

Helyes kis mini-barik lesznek 🙂

Bárányos ötlet még:

Ht_barika001
Link

 

Ht_barany002
Link