Visszatértünk az idei hittanos plébániai táborból. Hála Istennek, egy nagyon jó kis hét áll mögöttünk, ahol azt érezhettük mi, szervezők, hogy megérte a sok fáradság, mert a programok jól sikerültek, a gyerekek szép élményekkel lettek gazdagabbak.
Minden táborban van legalább egy kézműves program is. Idén a batikolást választottuk. Mit ne mondjak, ötven gyerekkel/fiatallal nem annyira lazulós program, legalábbis azoknak nem, akik levezetik a foglalkozást (“Mennyi telt el két perc óta”, ugyebár…aki érti, az érti :-)) Aztán a végén persze mindenki boldog (mi is, mert végre az utolsó póló is a szárítókötélen, és a gyerkőc is, mert szép lett a végeredmény). És akkor jön az a rész, hogy “Isten végez”… És hatalmas özönvíz-szerű eső, jégeső és szélvihar zúdul a táborhelyre pont akkor, amikor a győri városnézős napról buszozunk vissza a szálláshelyünkre… A csodaszép pólók a földön, a sárban landolnak, majd összegyűjtjük őket és egy sarokba levágjuk az összeset, hiszen a házat is elönti lassan a víz. Szóval a frissen festett, még sérülékeny pólók szinte kivétel nélkül tönkrementek, de legalábbis összefogták egymást, és kioldódott a színük. 🙁
De mutatok pár képet még a friss, csodaszép és épségben lévő pólókról. Legalább ennyi megmaradt belőlük 🙂
