Készségfejlesztés és hittan

A kötelező hit- és erkölcstannak hála, most rengeteg elsőst tanítok. Van olyan csoportom, ahol egyszerre 25 gyerekkel kell foglalkozni, mert összevonták a három elsős osztályt egy hittanra. Úgy gondoltam, ha már iskolai körülmények között iskolásan kell hittanozni, akkor fordítsunk figyelmet azokra a képességekre is, amiket amúgy is el kell sajátítaniuk első osztályban. Ennyi gyerekkel nem tudok majd mindig kézműveskedni, viszont az ovis ragasztunk-színezünk körforgásból is szeretnék túllépni velük. Így születtek meg az írásfejlesztő feladatlapok, amelyből egyet most – premier előtt – megmutatok Nektek.

ht_feladatlap1.o

 

Egyelőre itt még csak a vonalvezetés a lényeg, pici gyakorlás és egy kis színezés. A feladatlap ingyenesen, saját használatra letölthető, de ha kérdezik, hol találtad, mondd el, hogy itt 🙂

IMÁDSÁG FELADATLAP 1. osztály

Ja, hogy miért fekete-fehér? Mert én csak fekete-fehérben tudok fénymásolni, és ezért eleve csak így készítettem el. Bocsi!