Könnyebb a tevének átjutni a tű fokán…

…mint egy rendes kézművest kitalálni ebben a témában. Mindenképpen valami tevéset szerettem volna erre a hétvégére, de két véglet volt az interneten talált ötletek között: vagy nagyon egyszerű volt, vagy túl maszatolós/festős, amit nem akartam. Egyrészt, mert nincs idő száradni, másrészt, mert akkor takaríthatjuk a hittantermet, harmadrészt, a szülőkkel sem akarok kiszúrni, hogy elhozzák a gyereket szép ruhában, én meg jól kezükbe adom a festékes ecsetet (egy zárójeles megjegyzés: bár sajnos, egyre inkább azt tapasztalom, hogy már vasárnapra sem öltöznek ki a gyerekek, sem a felnőttek. Nem tudom, milyen alkalom kell a MA emberének, hogy kiöltözzön, és elszakadjon az edzőcipő, farmernadrág, joggingfelső hármasától. Na, ez csak úgy kikívánkozott.)

Szóval, azon járattam az agyam, hogyan lehetne közepesen nehéz, de nem maszatolós, tevés kézművest összehozni. Ez a tű dolog is piszkálta a fantáziámat, még akkor is, ha “tű foka” még professzorok között sem eldöntött kérdés, mit is jelent valójában. Én viszont, mint kézműves beállítottságú ember, a tű fokát csak kézművesen tudom értelmezni, tehát varrni kell. Tudjátok, hogy vannak nekem ezek a remek műanyag tűim, amit kisebb gyerek kezébe is bátran oda merek adni (kivéve, ha a gyerek hajlamos bármelyik testnyílásába bedugni az ilyen jellegű tárgyakat).

Ht_teknosbeka03

 

Aztán addig-addig járatta az agyam, amíg eszembe jutott a fonalgrafika (Card Pricking néven lehet mindenféle ötleteket keresni). Így született ez az ötlet:

hid-tan_teve2015

Tű is kell hozzá, teve is van. Küldetés teljesítve 😉 A könnyebb kezdés érdekében az első néhány öltést beszámoztam, onnantól következetesen haladva könnyen elkészíthető. A fonákjáról szúrunk fel az első pontnál, át a kettesbe, majd mellette szúrunk fel, vissza a négyesbe, stb.

12086808_1026959714015136_1574081678_n

12092217_1026959750681799_1812782108_n

Innen letölthető. Keményebb lapra nyomtassuk, pl. műszaki rajzlapra vagy kartonra.

Teve fonalgrafika PDF

 

Gyíkunk van…

Ha valamiből elegünk van, akkor szoktuk ezt mondani, hogy: “Gyíkom van már ettől!” Sorolhatnám, mitől van már gyíkom (egyébként is pesszimista típus vagyok, meg olyan, aki szeret panaszkodni), többek között az egyáltalán nem júniusi időjárástól, meg a vizsgaidőszaktól (főleg ettől)…Persze nem vagyok mindig savanyúcukor! 🙂

De ezen a vasárnapon nem ettől volt gyíkunk, hanem mert gyíkokat (egyesek szerint gekkókat, bár szerintem a kettő ugyan az) gyártottunk. Találtam egy aranyos ÖTLETET, s mivel már eléggé nyár van, hogy a ping-pong mindent űbereljen, ez pont kapóra jött, mert aranyos is, egyszerű is, még egy picit meditatív is, ahogy a fonalakat tekergetjük…ja! És újrahasznosítós 🙂

Ht_gekko004

 

Kartondobozra előrajzoltam a gekkókat. Nem egyszerű egyébként kivágni a vastag kartont – én úgy segítettem a dolgon, hogy kicsit megtapostam, ettől a rétegelt papír vékonyabb és kezelhetőbb lett.

Ez után nincs más teendő, mint betekergetni mindenféle színű maradék fonallal.

Ht_gekko002

 

Ht_gekko001

 

Ragaszthatunk rá papírból kivágott, vagy műanyag rezgő szemeket, de e nélkül is jópofa. Mi még annyival megfejeltük a dolgot, hogy egy mágnest is ragasztottunk rá, így hűtőre, mágnestáblára “ragasztható”. A gyíkok amúgy is képesek a függőleges falon is mászkálni a tapadókorongos lábaikkal.

Volt, aki teljesen bebugyolálta fonallal a gekkóját, szinte ki se látszott belőle:

Ht_gekko003

A családos közösség meglepetéssel is készült, hiszen káplán atya is és én is mostanában ünnepeltük a születésnapunkat. Összesen 65 évet ünnepeltünk 😛 Ilyen csodaszép tortákat kaptunk, lehet tippelni, melyik volt az enyém! 😀

Ht_gekko005

Nagyon megleptek vele mindkettőnket, és nagyon hálás vagyok nekik! 🙂 Isten áldja meg őket!

Bemutatkozom

Szeretettel köszöntelek a blogomon! 🙂 Örülök, hogy idetaláltál! Remélem, találsz majd itt jó ötleteket hitoktatáshoz, vagy akár csak ahhoz, hogy hogyan “üssétek el” az időt a gyerekekkel. 🙂

Kezdetnek rögtön egy nemzeti ünnephez kapcsolódó kreatívság:

Nem kell hozzá más, csak egy feleslegessé vált CD vagy DVD, ízlés szerint; egy semleges színű felvetőszál; piros, fehér zöld fonalak (kb. mindegyikből 1m). Az eredmény egy csodaszép ajtó- vagy akárhova felakasztható dísz március 15-re. Persze szebb, ha nem a CD mintás felére szövünk, hanem a fényes oldalára, így még a nap is megcsillan rajta 🙂

Az ötletet ITT találtam.

Kellemes szövögetést! 🙂