gyerekszáj

“Pucér!”

Sok mindenre számítottam a mai kézműves végén, de erre a kijelentésre nem. 😀

Nagy nehezen szültem meg ezt az ötletet, aztán meg úgy jártam, hogy most alig voltak a Közösségi Délelőttön. Talán a jó idő, meg az óraátállítás is közrejátszott, de nagyon családiasra sikeredett.

Még régebben kaptam sok-sok CD-t, ez lett az alap, amit zöld papírral vontunk be. Kaptam még filc virágokat is így készen. A nyomtatható, kivágható, színezhető képet pedig ITT találtam. Itt több húsvéti, nyomtatható papírmakett található.

Az egyik kicsi lány úgy gondolta, biztosabb, ha apára bízza a makett elkészítését, és ő közben egyéb fontos dolgokkal (ugrálás, bogarak vizsgálása) foglalkozik. Amikor apukája elkészült, a kislány megnézte a keresztet, Jézusra mutatott és szinte nevetve felkiáltott: “PUCÉÉÉR!” 🙂 Később azért elárult nekem valamit: “Tudod, Jézus fent van a mennyben!”

A naimi ifjú…

…vagy kis átalakítással Jairus lánya is lehet 🙂 Oviba rajzoltam az alábbi kis kreatívkodni-valót.

UPDATE! Letölthető a feladatlap! 🙂

Naimi ifjú PDF

Mint látható, a hordágyon fekvő fiú fel tud ülni, s ha félbehajtjuk a lapot a szaggatott vonal mentén, olyan, mintha az özvegyasszony és Jézus mellette állnának. A hordágyon bejelöltem azt a kis részt, amit be kellett ragasztózni (azt, és CSAK azt a részt engedtem), így a fiút elég volt csak ráfektetni a hordágyra. Azt azért még nem ártott elmondani, hogy a feje a párnán legyen. Biztos, ami biztos.

A ragasztás után lehetett színezni.

Tegnap volt az első alkalom az új ovis helyszínen. Az egyik kisfiú pár perc után nekem szegezte a kérdést: “Hol van a pap?”
“Ő most nem jön” – feleltem.
“És akkor ki fog nekünk Jézusról mesélni?!” – kérdezte a fiúcska megrökönyödve.
“Majd én!” – válaszoltam, nem kevésbé meglepve. Ezen az órán persze még nem tanultunk semmi hittanosat, csak ismerkedtünk, játszottunk, rajzoltunk. “És ma nem is mesélsz Jézusról?” – kérdezte csalódottan ugyan az a kisfiú a hittan végén. Egy újabb kis csalódás…na nem baj, jövő héttől már csak Jézusról fogok “mesélni” 🙂 Csak a végén meg ne unja 😀

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. (Mt 5,6)

“Ügyes vagy!”

Ezt egy 6 éves mondta nekem tegnap, és talán nem is kaphattam ennél nagyobb elismerést. Újabb ovis hittancsoportom lett, s tegnap voltam bemutatkozni a szülőknek és a gyerekeknek. A tájékoztató végén néhányan még maradtak, nekik egy egyszerű színezős-rajzolós feladatot vittem, a lent látható színező egyszerűbb változatát.

A kicsik rajzolgattak is, végül az egyik kisfiú kérte, hogy a neve mellé rajzoljam fel a jelét is. “Mi a jeled?” – kérdeztem. “Mozdony” Uhhh…hát mozdonyból sosem voltam jó, de azért rajzoltam valamit. Elégedett volt. Majd egy másik, nagyobbacska fiú is közölte velem, hogy ő is mozdony. Jajj, mondom, muszáj lesz megtanulnom mozdonyt rajzolni…

“Megtanítsalak?” – kérdezte a nagyobbik “mozdonytulajdonos”.
“Igen, az jó lenne.” – mentem bele a játékba. Annyira csodás a gyerekek közvetlensége, nem is értem, hol veszítjük el ezt, melyik életszakaszban… Szóval rajzolt nekem egy mozdonyt.
“Most te is próbáld meg! Ott van papír, a kosárban.” – adta ki a feladatot a kis mester.
Rajzolgattam…”Még kell egy gőzkieresztő kémény is. Egy kis félkör, oda.” (ahhoz képest, hogy ilyen gőzmozdonyokat már én is csak múzeumban láthattam, elég precíz volt a kis srác :-D)
“Kész! Jó lett?”
“Igen, ügyes vagy!” – szólt az ítélet. Mindig tanul valamit az ember 🙂 Ez itt az én példányom. Büszke vagyok magamra 😀

Gyerekszáj és a keresztút

Ma volt az idei nagyböjt első közös keresztútja. Nálunk minden héten más-más kisközösség vezeti a keresztutat. Ez azt jelenti, hogy mindig az aktuális közösség tagjai olvassák fel az elmélkedéseket a stációknál. Ma a ministránsoké volt ez a feladat, ebből kifolyólag sok gyerek vett részt. A legkisebb, egy 4 éves leányzó, bár még nem ministrál, végig ott jött mellettem, fogta a kezemet. A 13. állomás előtt beálló rövid csöndben rám nézett és félhangosan megszólalt:

“Janka!” (ez vagyok én)
“Igen?” – közelebb hajoltam hozzá, de ő változatlan hangerővel nekem szegezte:
“Te hova jártál oviba?” – Oh! 😀 Nyilván életbevágó kérdés volt ez a kis hölgy részéről. Minden esetre nem beszéltük meg ott ezt a fontos dolgot 🙂

Az ehető rom

Tegnap hittan előtt a 3. osztályosoknak még volt egy kis ideje “bohóckodni”, amíg én összeszereltem a laptopot a projektorral. Az egyik lánykánál volt egy könyv: Sző, fon, nem takács, mi az? Szerintem mindenkinek volt egy ilyen korszaka, amikor ebből a könyvből vett találós kérdésekkel bombázta környezetét.

Szóval a könyv tulajdonosa, L. mindenféle kérdéseket olvasott fel a könyvből. Többek között ezt is: “Melyik rom ehető?”

Na? Tudjátok a választ? 🙂

A gyerekek persze nem tudták (leszámítva persze azt, akinek a kezében a könyv volt). A kis csapat egyetlen férfipalántája kicsit gondolkodott, majd rávágta: “BURGONYASZIROM!”

A helyes válasz persze a citrom lett volna (a könyv szerint). Férfiemberünk elfintorodott: “Azért a burgonyaszirom finomabb”

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3)

Tegnap a Bíboros atya külön találkozott a ministránsokkal is, ahol lehetőség volt tőle kérdezni. Előre megbeszéltük az egyik 2. osztályos kisfiúval, hogy majd ő megkérdezi, ministrált-e a Bíboros atya gyerekként. Elmondtuk, hogy a “Bíboros atya” megszólítás az illendő, épp csak azt nem említettük neki, hogy magázva kéne megszólítani…G. viszont az ő egyszerű gyermeki stílusával megkérdezte:

“Bíboros atya…amikor TE kicsi voltál, akkor TE ministráltál?” – Bíboros atya még csak meg se hökkent, csak mi kuncogtunk magunkban. És természetesen, hogy ministrált, amikor kicsi volt 🙂

A hittanteremben a családos közösséggel való találkozás végén csak annyit láttam, hogy az egyik óvodás korú kisfiú, R., ezerrel furakodik a tömegben, hogy a Bíboros atya közelébe férkőzzön. Ez sikerült is neki, majd megrángatta a Bíboros atya zakójának szegélyét, hogy felhívja magára a figyelmet. Bíboros atya ránézett, majd R. nemes egyszerűséggel közölte: “Ott van a fényképed a falon!” – és valóban, ahogy az szokás, a plébánián ki van függesztve a Szentatya és a helyi püspök fényképe a falra. Arra sajnos kicsi az esély, hogy egyszer a pápának is felhívja a figyelmét arra, hogy az ő képe is kint van a falon. 🙂