Varázspapír

Nem mindig sikerül a témához szorosan kapcsolódó vagy éppen szemléltető jellegű kézművest találni. Igazából már kész voltam az előkészületekkel, amikor rájöttem, hogy ez a kézműves feladat akármelyik hittanórán előjöhetett volna, és fogalmam sincs, hogy miért pont most valósítottam meg.

Egy olyan foglalkozás keretein belül, ahol van idő a különböző munkafázisok között várakozni, a gyerekekkel is meg lehet valósítani az első lépésektől kezdve. Én az idő rövidsége miatt (és mert viszonylag kis létszámú a csoport), otthon előre elkészítettem a “varázspapírt”, a gyerekeknek már csak karcolni kellett. De már mutatom is, hogy érthető legyen:

A papír elkészítéséhez a következők szükségesek:

  • Műszaki rajzlap
  • Színes temperák
  • Fehér viaszgyertya
  • Szappan
  • Fekete tus vagy akrilfesték

Az elkészítés:

  1. Fessük le színes temperával a papírt. A legjobbak a világos színek, pl. citromsárga, világoszöld. Foltokban, csíkokban vigyük fel a különböző színeket.
  2. Várjuk meg, amíg a tempera teljesen megszárad. Ez után dörzsöljük át a gyertyával az egész felületet. Figyeljünk rá, hogy egyenletesen és alaposan lefedjük a viasszal a papírt, különben csak így tudjuk majd könnyen visszakaparni.
  3. A tust/akrilfestéket keverjük össze egy kis szappannal vagy mosogatószerrel (lehet folyékony is). Fessük le a színes, gyertyás lapot. A tus is és a fekete akrilfesték is azért jó, mert remekül fed. A végeredmény így egy teljesen fekete papír lesz.
  4. Én ebben a fázisban adtam át a papírt a gyerekeknek. Először csak néztek rám nagy szemekkel, hogy mi a csuda lesz ebből a koromfekete rajzlapból. Tompa-hegyű ollóval vissza lehet kaparni a fekete felszínt, és ekkor előtűnik a tarka alap.

Az elmúlt két órán a jeruzsálemi Templomról beszéltünk, hogy milyen jelentősége volt az ószövetségi időkben, illetve Jézus életében. A varázspapírra egy szentírási idézetet írtunk fel: “Emészt a buzgóság a te házad iránt” (Jn 2,17) A fennmaradó helyet pedig tovább rajzolhatjuk, díszíthetjük.

Blancsi, remélem, sikerül otthon is megvalósítani 😉

Hittantábor

Nem is tudom, mikor váltam én táborozóból táboroztató, de szinte észrevétlenül. Az egyik nyáron már azon kaptam magam, hogy a “nagyok” közé tartozom, akik már a tábor előtti hetekben is csak a táborral tudnak (kénytelenek?) foglalkozni: szervezés, feladatkészítés, nyomtatás, fénymásolás, egyenpólók, nyakkendők készítése, vasalása, imádságok összeállítása, táborhely előfelderítése, bevásárlás… Volt, amikor én voltam a segítő bal kéz (mert a segítő jobb “kéz” mindig a Szentlélek), aztán volt olyan év is, amikor nekem voltak segítségemre mások.

Mióta én hittanos táborokra emlékszem, mindig volt valami alap jelmondat, mottó, amire épült a tábor tematikája. Ehhez általában feladat is kapcsolódott.

Ez a nagy plakát például tavaly előtt készült. Előrajzoltam egy templom kontúrját, a tetőt és talajt kiszíneztem, a feliratot öntapadós betűkből ragasztottam. A plakátot aztán a táborhelyszínen az ebédlőben kiragasztottuk a falra, a közelében pedig tollat, Szentírást és öntapadós jegyzettömböt helyeztem el. Mindenki kereshetett egy szentírási idézetet, amit felírt a jegyzetpapírra, majd – mint egy kis téglát – “beépítette” a templomba. A hét végére felépült a kis lelki templomunk, csupa szentírási versekből.

Tavaly jelmondat igazán nem volt (nem tudom miért, ezúttal kimaradt), viszont volt lelki feladat, amihez az ötletet ITT találtam. Nem kell hozzá más, csak papír és spatula. Utóbbit szorgalmasabbak és édesszájúak jégkrémekből, kevésbé gyűjtögetőek pedig patikából szerezhetnek. Mi a szárnyakra imaszándékokat írtunk, az angyalokat ragadós gyurmával (blutech) erősítettük a nagy kartonra. Ezt a plakátot aztán elvittük magunkkal a szentmisére és az oltár elé helyeztük. A hét további részében az előszobát díszítette, hazaérkezésünk után pedig itthon, a templomban is kiragasztottuk.

Idén a jelmondatunk: SZÁMÍTHATSZ RÁ!

Egy hatalmas zászló is készülőben van:

 

Mustárfa

A mai Közösségi Délelőttre egy korábban meg nem valósult (egész pontosan csak félig megvalósult) kézművessel készültünk. Minden alapanyag adott volt, nem kellett utána járni, beszerezni és izgulni, hogy vajon elég lesz-e minden eszköz. Ráadásul, miután már megegyeztünk, hogy ezt fogjuk készíteni, akkor jöttem rá, hogy még passzol is a mai evangéliumhoz.

A mustármagról szóló példabeszéd valóban egyszerűen megérthető, hiszen mustármagot még egy mai embernek sem túl bonyolult beszerezni. Bár mustárfát aligha láttunk már közelről, Jézus az evangéliumban leírja, milyen hatalmasra nőhet meg – hiszen madarak fészkelnek az ágai között! A prédikációban a Plébános atya kifejtette a gyerekeknek, hogy ahogy konkrétan a fa növekedését sem láthatjuk, úgy azt sem mindig érzékeljük, ahogy Isten Országa nő. Ekkor a kis Ricsi odahajolt hozzám és odasúgta: “Hát mert a felhők eltakarják!” 🙂

A gyöngyfa elkészítését talán nem kell részletesen leírni, szinte nincs olyan gyerek kézművest vezető felnőtt, aki ne készített volna már ilyet – vagy hasonlót – a gyerkőcökkel. Mi kb. 15 gyöngyöt használtunk fel egy-egy fához.

Ilyen “faágakból” áll össze egy fa. A bekarikázott részen pedig egy szezámmag látható, csak mert mustármag nem volt kéznél. Hiába, a Plébános atya nem járatos a savanyúság-eltevésben, és nem tart otthon mustármagot 🙂

Akik pedig már rendelkeztek “mustárfával”, azok virágot készítettek. A módszer ugyan az, csak egy drótra nem egy szem, hanem 9-10 darab gyöngy került. 5 szirom, egy bibe a közepére, és egy levél a szárra: ezeket kellett egybe összesodorni, hasonlóan a fácskához.

Nyáron szünetelnek a hittanórák, és kézműves foglalkozás sem lesz heti rendszerességgel, ezért talán kicsit ritkábban fog “híd-tanos” bejegyzés születni a részemről. Mindenkinek áldott, élményekben gazdag nyarat kívánok! 🙂

Ember tervez…

…és a gyerekek is terveznek, és közben a Jó Isten is tervez. Ebből az lesz, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy azt a hitoktató tervezte 😛

Plébániai hittanon nehéz olyan jutalom-rendszert kialakítani, ami ösztönzi is a gyerekeket, meg persze értelme (értsd: eredménye) is van mind az én részemről, de főleg a gyerekek részéről.

Kezdtem azzal, hogy nem jutalmaztam, nem büntettem, egyszóval semmilyen jutalmazási rendszerem nem volt. Mentségemre szóljon, ez még az első hitoktatós félévemben volt, amikor még örültem, hogy ezzel a főiskolai gyakorlatomat letudtam.

Aztán pöttyöztem. A kicsiknek. A nagyoknak nem, mert milyen már az. A pirospont az dedós. Végül ez sem jött be, sem a nagyoknál, sem a kicsiknél. A kicsiknél azért, mert a füzetbe írtam a pontokat, s ha a füzet otthon maradt (márpedig otthon maradt!), akkor hiába volt a gyerkőc nagyon ügyes és okos és szorgalmas, a pontok elszálltak a semmibe, mert nem tudtam feljegyezni.

Rövid időn belül rájöttem, hogy egyrészt: a nagyokat is kéne jutalmazni; másrészt: ők még annyira sem hordanak magukkal füzetet, mint a kicsik. Így plakát lett belőle. Mindenkinek felírtam a nevét egy nagy-nagy kartonra, és SÁRGA pontokat gyűjtöttek, amit öntapadós fóliából vágtam ki. Azért sárga, mert az mégsem piros, és ezzel a “dedós”-nak titulált pirospont-gyűjtést kiküszöböltük. Illetve csak félig, mert a ministrálásért piros öntapadós pötty járt, ami dupla sárgát ért. Így tavaly már mindkét csapatom lelkes pontgyűjtésben volt.

Aztán elkészült a bélyegző. Rajzoltam egy bárányt, amiből kerek, öntintázó bélyegzőt készíttettem. Itt már nem foglalkoztam azzal, hogy a bárány egy hatodikosnak ciki-e vagy sem: mindenki bárányt gyűjtött a saját, névre szóló kártyáján. Ezt a kártyát minden óra elején kiosztom, majd bélyegzek, ha jár a bárány, aztán hazaviszem magammal. Így van jutalmazás, és maximum az én hibám lehet, ha a kártyák vagy a bélyegző otthon marad.

A félévek végén (a karácsonyi ill. a nyári szünet előtti utolsó alkalommal) pedig “Bárányvásárt” tartunk. Itt lehetőség van mindenféle édességre és tárgyi ajándékra beváltani a bárányokat.

Minden megkezdett tíz bárányért egy ajándék jár. Tehát pl. 12 bárányért már két ajándék választható. Az édességeknek általában nagyobb sikere van, mint a maradandó tárgyaknak. Mindig figyelem őket, hogyan dilemmáznak. 🙂 Van ugyanis néhány csavar!

Vannak megnevezett ajándékok, amik pl. nagyobbak vagy értékesebbek. Ezekért azonban két választási lehetőséget kell beáldozni, tehát eggyel kevesebb ajándék birtokosai lehetnek. Illetve vannak olyan nem megnevezett tárgyak, amik automatikusan plusz egy édességet vonzanak maguk után. Ezek általában “vallásos” tárgyak (rózsafüzér, szentet ábrázoló szobrocska, stb.). Van olyan gyerek, aki már rájött erre a szisztémára, és direkt választ egy rózsafüzért, mert tudja, hogy ahhoz ingyen cukorka jár. Van, aki képes áldozatot hozni, és inkább lemond egy ajándékról, csak hogy az értékesebbet tudhassa magáénak. És van olyan is, aki egész féléves munkájának gyümölcsét – minden báránykáját – édességre váltja.

Ami pedig az emberkéimet illeti:

Hittanon nem kerültek bevetésre 🙁

A kicsik kerek-perec kijelentették, hogy ők nem szeretnek társasozni. Pedig még az időjárás is a hittanteremben ücsörgést szorgalmazta, hiszen szakadt az eső. De nem, nem. Nem akarnak társasozni. Pedig a fenti emberkék e miatt készültek: bábuk, társashoz.

E helyett kitalálták, hogy a nyári esőtől párás, szűk hittanteremben TWISTER-ezni akarnak. Nem értem, miért jobb lehetetlen pózokban támaszkodni a földön, de hát ha egy csapat 9-10 éves gyerek azt mondja, hogy ez jó, akkor biztosan az 🙂 Én nem vitatkozom.

A nagyoknál pedig jó idő volt, és ebből egyenesen következik a ping-pong. Így velük sem társasoztunk. Pedig már nagyon kíváncsi voltam, hiszen ezúttal nem saját gyártású játékot hoztam, hanem egy teljesen (számomra is) vadi újat.

Nemrég ugyanis úgy döntöttem, meglepem magam ezzel a társassal: ÚTON, ÚTFÉLEN. Azóta itthon a családdal már leteszteltük, és nagyon elnyerte a tetszésünket! Felnőtt fejjel is nagyon élveztük, gyerekekkel pedig kimondottan jó lehet. A hittanos táborba biztos visszük magunkkal 🙂

Ördögi teke

Októberben megkezdődik a Hit Éve, ennek előfutáraként beszélgettünk ma egy kicsit a gyerekekkel a hitről: mi is az, miben, Kiben hiszünk, mi hitünk alapja, és miben van segítségünkre az Istenbe vetett, szilárd hit. Ezt megerősítendő, ördögtekét játszottunk az óra második felében. Az udvaron most lehetőség volt felállítani egy lengőteke-állványt, ezt kihasználva “megideologizáltam” a játékot.

Ördögfigurát rajzoltam, piros papírra fénymásoltam és kivágtam 9 példányt, minden tekebábura egyet-egyet. Bluetech-kel, illetve cellux-szal rögzítettem a figurákat, elég strapabíróak lettek. Hosszú távon persze érdemes lenne lamináltatni az ördögöket, de természetesen ez az ötlet is az utolsó pillanatban ugrott be, úgyhogy ilyenre nem volt időm. A tekegolyóra pedig szintén egy papírcsíkot ragasztottam, amire öntapadós betűkkel felírtam, hogy HIT (sajnos ez a fotón nem látszódik, de higgyétek el :-))

Ha tehát elég erős a hitünk, akkor legyőzhetjük a sátánt. Ezt próbáltam szemléltetni ezzel a szuper kis játékkal. 🙂

A szabályok egyszerűek: 9 bábu van, 8 egyforma, és egy “király”, középen. Három lökésből minél nagyobbat kell tarolni. Ha a király középen egyedül marad állva, az 12 pontot ér, ha csak a királyt sikerül “kikapni” középről úgy, hogy a többi 8 bábu állva marad, az 24 pontot ér. Egyéb esetben minden baba 1-1 pont. Meg lehet egyezni, hogy pl. 10 körből áll egy meccs, és az győz, akinek a végén több pontja van. Nagyon szórakoztató és izgalmas nyári játék, egyetlen hibája, hogy minden borítás után magunknak kell talpra állítani a bábukat. 😛

“Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.” (Ef 6,16)

Megkésett pünkösdi kézműves

Az elmúlt pár nap elég intenzív volt, ezért nem igazán volt időm – meg főleg kedvem – leülni a gép elé, képeket válogatni, bejegyzést írni, és várni, hogy a feltöltés lassan elkészüljön… Így kicsit megkésve, szinte már aktualitását vesztve teszem közzé a pünkösdi kézműves ötletet. A következő pünkösdig (vagy szeptemberben a Veni Sancte-ra) még időben elkészülhet 😀

Ami kell hozzá:

  • Fehér vagy sárga papírtányér
  • Kreppapír (piros, narancs)
  • Sütőpapír (fehér)
  • Sniccer
  • Olló
  • Ragasztó

A tányérra előrajzoltam a galambformát:

Sniccerrel kivágtam (ollóval nagyon nehéz)

A tűz-színű kreppapír-csíkokkal körberagasztottam:

A galambformába belógó kreppapírokat a tányér hátára simítottam, majd ráragasztottam egy darab sütőpapírt:

Ezzel el is készült a dísz. Mi a gyerekekkel még a múlt hét elején elkészítettük, a fent látható példány a hittanterem dísze lett. Jól jelképezi a Szentlélek tüzét a lenge és libbenő krepp, a szinte áttetsző, sejtelmes sütőpapír pedig a Lélek láthatatlanságát szimbolizálja. Ablakra rögzítve szép dísze lehet a lakásnak.

Remélem, mindnyájan átéltétek szívetekben a pünkösdi tüzet! Kívánom, hogy ez a tűz egész évben kitartson, s hogy ezt a fényt tovább tudjátok adni másoknak is, ahogy annak idején az apostolok tették!

Dekorgumi, a sokoldalú

Mint már említettem, gyűjtögető típus vagyok, és így van ez a lehulló darabokkal is. Sokszor használtunk dekorgumit a kézműves foglalkozásokon. Nagyon sokoldalú és gyerekbarát alapanyag, egyik kedvencem. A maradék, leeső darabokat sem dobom ki, még az egészen kicsiket sem, mert hátha jó lesz még valamire…

Az elsőáldozós csoporttal most végre hasznát vettük a már irgalmatlan mennyiségű dekorgumi-hulladéknak: mozaikot készítettünk.

Még múlt héten beszélgettünk arról, hogy bárhol járulunk szentáldozáshoz a világon, legyünk akár Afrikában vagy Dél-Amerikában (“Vagy Kínában” – tették hozzá), ugyan azzal a Jézus Krisztussal találkozunk az Oltáriszentségben. S ahogy a sok különböző mozaikdarabból végül egy kép lesz, úgy egyesít minket a világ különböző pontjain az Eucharisztia.

Készítettem egy mintapéldányt, majd mindenkinek a fantáziájára bíztam, hogyan oldja meg a saját mozaikját.

A kész mozaikokat a templomban fogom kiállítani, hogy az egész közösség láthassa a gyerekek munkáját.

A nagyobb darab maradék dekorgumiból pedig hétvégén egy ügyességi játékot készítettünk. Sajnos, fázisfotók nem készültek, így már csak a kész játékot mutatom:

A kis elefánt 3 rétegű: középen egy réteg dekorgumi, a borítás pedig barkácsfilc. Az elefánt ormánya alól egy kb. 30 cm-es fonal lóg, végén egy műanyag függönykarikával. A játék célja egyértelmű: úgy meglendíteni a madzagon lógó karikát, hogy az ráakadjon a kis elefánt orrára.

Elkészíteni is jó móka, de utána játszani vele még jobb! 🙂

Időutazás

A nagyokat mostanában egyetlen dologgal lehet lekötni, és ez a ping-pong. Persze azt ők is tudják, hogy nem lehet minden hittanóra helyett játszani, de mindig megpróbálják ezt a lehetőséget is kicsikarni. A mai alkalommal viszont a Szentírás űberelte még az asztaliteniszt is. És ezen én lepődtem meg a legjobban! 😀

Sajnos a történelem nem az én asztalom, sosem szerettem igazán, pedig jó tanáraim voltak. Viszont kikerülhetetlen, még hittanórán is, hiszen felsőben már illik egyháztörit is tanulni. Meg kellett hát valahogy “oldani” ezt is: többnyire a szentek életén keresztül ismerkedünk meg egy egy korszakkal. A mai órán például Szent Jeromos és a Szentírásfordítás volt a téma. Ennek kapcsán tettünk egy kis időutazást, ugyanis Szentírást másoltunk: ha nem is az egészet, de egy-két verset. Méghozzá nádtollal!

Volt itthon nád – mert én már csak ilyen gyűjtögető vagyok -, a “majd jó lesz valamire” jegyében. És most jó lett valamire, ugyanis tollakat nyestem belőlük. Nem kellett sok, mert nem nagy a csoportlétszám.

A nádat 10-15 percig áztattam egy pohárban, majd ferdén lenyestem a végéből egy darabot. Azután sniccerrel kialakítottam a tollhegyet.

Volt itthon fekete tinta, azt vittem a gyerekeknek. Üdítős palackok kupakjába mindenki kapott néhány cseppet. Színes, de nem fényes felületű, halványsárga kartonra írhattak vele. Három szentírási helyet jelöltem meg, amiből választhattak, de volt, aki annyira belejött a másolásba, hogy mindhármat kiírta.

Aki készen volt, mehetett az udvarra ping-pongozni. És itt jött a varázslat: mert nem mindenki akart menni. Még azok sem, akik amúgy rögtön, már az óra első percében megkérdezik, hogy mehetnek-e játszani 🙂 “Lemásolhatom a másik két szöveget is?” Szólt a kérdés az amúgy állandóan izgő-mozgó Gege szájából. És csöndben, erősen a feladatra koncentrálva teleírta a papírt, miközben a csoport másik fele már az udvaron pötyögött a labdával. 🙂

Miközben írtak, elmeséltem nekik, hogy régen, amikor Jeromos a Bibliát fordította, nem volt ám szuper golyóstoll, de még patronos töltőtoll sem. Bár nem tudom pontosan, hogy Bibliafordító szentünk milyen íróeszközzel írhatott, de biztos, hogy a nádtoll közelíti az ő általa használt alkalmatosságot. Ráadásul Szent Jeromos nem két verset, hanem a TELJES Szentírást leírta! A gyerekek nagyon élvezték a munkát, viccelődtek, hogy a nyelvtan tanár a suliban mennyire meglepődne, ha ezzel a tollal akarnának órán dolgozni. 🙂

A nádtollat természetesen hazavihették, és már azon gondolkoztak, honnan szerezzenek tintát, hogy otthon is írhassanak a mártogatós tollal.

Istenünk, ki Szent Jeromos áldozópapodba odaadó és minden áldozatra kész szeretetet oltottál a Szentírás iránt, kérünk, add, hogy néped is megtalálja Igédben az élet forrását, és egyre többet merítsen belőle!

 

Napos csibék

A vasárnapi kézműves foglalkozásokra általában ketten-hárman készülünk, van amikor én hozom az ötletet és készülök elő, van, amikor Kátya talál valamit, amihez beszerzi az eszközöket, és van, amikor egyikünk megtalálja az ötletet, másikunk pedig “beszerez”. De a legjobb az, amikor olyat készítünk, amihez otthon is megvan minden eszköz (most például Kinder tojások “sárgáját” gyűjtöm “egyszer majd jó lesz valamire” alapon). A mai vasárnapra teniszlabda kellett, sok. Kátyának szerencsére ez nem okozott gondot, hiszen több teniszoktató van a családjában 🙂 Így nem volt akadálya, hogy megvalósítsuk ezt a kis apróságot:

A szentmise után tehát nekiálltak a gyerkőcök a csibegyártásnak. Folyt a ragasztó, szálltak a sárga pihék, gurultak a szemek, pattogtak a labdák…

De végül megszülettek a sárga kis csibék.

Végül az udvaron tomboltuk ki magunkat. Ága pedig bemutatta saját híd-tan tudományát 🙂