Gyufásdoboznyi Szentsír

Az Ecclesia első osztályos tankönyvében van egy gyufás skatulya Betlehem. Ezt minden évben megcsinálom a gyerekekkel, szerintem nagyon aranyos, s mindemellett egyszerű is. Ennek mintájára elkészítettem egy húsvéti verziót. Mindenben megegyezik az eredeti ötlet elkészítésével, csak a grafika más – az saját, és húsvéti 🙂

Először az asszonyok jönnek az üres sírhoz…

…aztán az apostolok.

Innen letölthető: Gyufásdoboz Szentsír PDF

 

Szent Sír makett

Kicsit fel akartam rázni a kamasz lányokat (hiszen önmagában kamasznak lenni egy állandó világfájdalmat jelent), így arra gondoltam, hogy most ezt a pár hetet egy hosszú távú projectnek szentelem. Ez az egész Nagyböjt alatt folyt, 4 hittant szántam rá, de azt hiszem, sok szempontból megérte belevágni.

hidtan_szentsirmakett_2017

Makettet készítettünk. Rengeteg hasonló makettet láttam a neten, és bár tudtam, közel sem tudunk majd olyan profi Szent Sírt készíteni, de valami hasonlót azért megpróbálunk. A fő szempont az volt, hogy a lányok maguknak szervezzék meg az elkészítést, én csak irányvonalakat jelöltem ki. csináltam egy tervrajzot, ami nagyjából az elképzeléseimet tükrözte, de onnantól rájuk bíztam.

Vettem hungarocell lapokat (itt is köszönöm a Szállítómnak a segítséget 😉 ). Alapvetően ez adta az egésznek a vázát. Elsőnek egy dobozra akartam ráépíteni, meg is volt már a kiszemelt doboz, de valaki lenyúlta/kidobta a hittanteremből, a csuda tudja, miért 🙁 Végül doboz nélkül készült el.

hidtan_szentsirmakett_2017b hidtan_szentsirmakett_2017e

A lányok kivágták a sírbolt oldalait, majd gipszet kevertünk, ezzel alakítottuk ki a szikla textúráját. A Golgota domborzata gipszbe mártott vászonanyagból készült. Lefestettük.

hidtan_szentsirmakett_2017c

Közben figurákat készítettünk, illetve ezeket főleg én készítgettem, mert csak két öntőformám volt. Velük nagyon megszenvedtem, mert sajna a formából nehéz volt úgy kiemelni, hogy ne törjön el nyakban a figura. Ezért utólag próbáltam összegipszelni a nyakuknál, de így meg a sűrű, lefolyt gipsz hamar megkötve ilyen ragyás lefolyásokat eredményezett. Így lett a farizeusnak szakálla, Veronikának meg olyan hosszú haja, amit Rapunzel is megirinyelt volna 😀

hidtan_szentsirmakett_2017f hidtan_szentsirmakett_2017d 17918272_1459951967382573_304291489_n

Az angyalt egy vendégmunkás, az egyik kamasz lány nagyon lelkes kishúga készítette (mármint a festését). De, mint a legalsó fotón látszik is, elég rémült arca lett. Ezért – bár ezért nyilván sokan megköveznének, hogy mit rondítok bele a kis művésznő alkotásába -, kijavítottam. A kis leányzó nem direkt festette ilyenre, egy kicsit megszaladt az ecset a száj festésekor, és kicsit úgy tűnt, mintha rémülten kiabálna az angyal 😀 A figurákhoz még annyi közöm, hogy a Veronika kendőjén az Arcot én festettem meg, mert a leányzó nem vállalta.

Az elemeket külön átvittük aztán a templomba, és ott szereltük össze. Majd készítek róla jobb képeket is, sajnos a mobilom ennyire képes.

Ja, és miért van rajta két bejárat: az oldalsó lyuk azért van rajta, hogy még jobban be lehessen kukucskálni. Jézus alakja alapvetően nincs rajta a maketten, mert nem tudtam igazán, hogyan kéne Őt odatenni (a keresztre? a sírba? vagy már feltámadottként?). Szóval Jézus nincs ott…feltámadt 🙂

ÁLDOTT NAGYHETET, ÉS A FELTÁMADT KRISZTUS FÉNYESSÉGÉT KÍVÁNOM NEKTEK!

 

Színező nagyoknak, felnőtteknek

Most nagyoknak is gyártanom kell színezőt, mert idén ismét kaptam egy csupa nagylány iskolai csoportot, akik, bár felsősök, nagyon szeretnek színezni, és persze a tananyagon kívül BÁRMIRŐL beszélgetni. Legutóbb pl. a zsidó és muszlim női öltözködési szokások voltak spontán terítéken (kéttannyelvű iskola, ahol mindenféle nemzet gyermeke megfordul). Miközben beszélgetünk, kérdezgetnek, válaszolgatok, ők színeznek. Nagy találmány volt ez a felnőtt színező, mert így nem ciki, ha ilyet viszek nekik. Persze nem az ovis könyv stílusában rajzolok ilyenkor nekik, hanem pl. ilyet, amit le is tölthettek.

hid-tan_menjetekel_szinezo20161027

LETÖLTHETŐ SZÍNEZŐ PDF

Ha tetszik, színezd ki te is, és mutasd meg a Facebookon vagy itt a Galériában a végeredményt! Elő a színes ceruzákkal! 🙂

Húsvéti gyertya

Az alap ihletet egy krokotak.com ötlet adta. Ezt agyaltam tovább, és kicsit újrarajzolva “hídtanosítottam”, ahogy azt már megszokhattátok tőlem 😛

ht_husvetigyertya20161

Az alábbi képen láthatjátok lépésről lépésre, hogyan is kell elkészíteni, ugyan ezen a módon a húsvéti gyertya is könnyen megvalósítható.

Forrás: krokotak.com
Forrás: krokotak.com

A kép varázsa ugyebár abban áll, hogy a gyertya teste kidomborodik a képeslap síkjából. 1-2. osztályos gyerekek is ügyesen el tudják már készíteni.

ht_husvetigyertya20162

 

Jócselekedet liszt

A kamasz csapatomnak Nagyböjt elején adtam egy-egy kisebb fajta befőttes üveget. Megbeszéltem velük, hogy egész Nagyböjtben gyűjthetik benne a lisztet: minden jócselekedetért, amit tesznek, egy kanál lisztet tegyenek az üvegbe, hogy aztán közösen, az összes lisztet egybeöntve kalácsot süssünk. Tulajdonképpen a jótetteikből sütünk majd. Még kis fa kanalat is adtam hozzá, hogy egységes legyen. Gyűjtögették tehát a lisztet szorgalmasan, és Nagyhét szerdáján nekiláttunk a nagy sütögetésnek.

hidtan_liszt2016

Több, mint egy kiló liszt jött így össze, nem is tudtuk mindet felhasználni, de mindenki lisztjéből került a tésztába. Egy kiló lisztből készült kelt tésztából sütöttünk kis kalácsokat. Itt a recept, amit használtunk (Rákóczi Feri rádiós műsorvezető receptje):

  • 500 g finomliszt
  • 2 egész tojás, plusz 1 a kenéshez
  • 20 g friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek cukor
  • 1 tk só
  • 100 g puha vaj

Mi ezt az adagot dupláztuk. Hagytam a gyerekeket, hogy meggyúrják-dagasszák.

hidtan_liszt2016b

A kalácsot festett tojásokkal tettük érdekesebbé: NYERS tojásokat festettünk meg, majd a tésztából mindenki kapott egy kis adagot, amiből kétfonatos koszorút készítettek.hidtan_liszt2016c

Ennek a koszorúnak a közepébe tettük a színes tojásokat. A tojásokat nem fontos előre megfőzni, ugyanis a tészta sülése közben tökéletesen megfőnek a tészta közepén.

hidtan_liszt2016d

Mindenki készített egyet magának, amit aztán hazavihettek. Így lesz kézzelfogható minden jócselekedet 🙂

 

 

Széder-tál

A plébániai “kamasz” csoportomnak készítettem egy széder-tálat. Hogy miért? Mert így, hogy nem csupán beszéltünk róla, hanem valóban meg is tapasztalták, hogy mi ez, biztos vagyok benne, hogy egy életre eszükbe vésődik. Az utolsó vacsora a katolikus hit egyik alapja: az Eucharisztia megalapítása. Fontos, hogy ezt az eseményt tudják hova helyezni, és tudniuk kell, hogy ez egy zsidó ünnepi vacsora volt. Sokan azt gondolják, hogy keresztényként minek foglalkozunk az Ószövetséggel, a zsidó hagyományokkal, szokásokkal. Minek??? Mert Jézus is ezek között a hagyományok között nőtt fel, ebben élt, ezt a szövetséget teljesítette be életével. Szerintem az Ószövetség nélkül nem lehet beszélni az Újszövetségről. A zsidó kultúra nélkül nem teljes igazán a keresztény kultúra sem.

Igyekeztem a lehető legautentikusabban elkészíteni a széder-tálat. Idézhetném a klasszikust: “Hát zsidó vagyok én?” Mert bár a Wikipedia jó barát, azért elég nehéz úgy életre hívni egy hagyományt, hogy őszintén szólva nem sokat tudok róla. De igyekeztem nagyon 🙂

hid-tan_sederplate2016-1

Egy széder-tál alapvetően ezeket az ételeket tartalmazza:

Maror és chazeret – itt egy kicsit tévedtem, mert félreértettem az angol leírást és én vagy-vagy alapon csak a “maror” részt szereztem be. Ezek a keserű növények: keserű saláta és keserű gyökér. A saláta lehet római saláta, a gyökér pedig torma (ez nem volt nekünk). Mindkettő az egyiptomi keserű és kemény munkát szimbolizálja.

Haroset – apróra vágott/reszelt alma valamilyen olajos maggal, fahéjjal és vörös borban párolva. Én egyszerűen csak összedaráltam kis robotgéppel a nyers almát a dióval, és kevertem bele egy kis fahéjat. Az Egyiptomban használt maltert szimbolizálja, amit a rabszolgamunkánál használtak. Nagyon finom csemege egyébként.

Karpas – sós vízben áztatott zeller vagy petrezselyem. Én szárzellert vettem, ami szerintem nyersen is nagyon finom. Sós vízben áztattam majd tálaláskor egy kis pohárban még adtam mellé egy kis sós vizet, amibe még lehetett mártogatni. Ez ugyanis az Egyiptomban hullatott könnyeket szimbolizálja, hiszen a könny is nem más, mint sós víz.

Zeroah – a bárány lábszárcsontja sütve. Ez tulajdonképpen a húsvéti bárányt jelképezi. Én csirkeszárnyakat vettem, hiszen talán ez a leginkább “sok csont, kevés hús” része a csirkének. A kivonulás éjjelén a bárány vérével kenték meg a házak ajtajának szemöldökfáját, így a tizedik csapás a zsidó házakat elkerülte. (A húsvéti bárány számunkra természetesen Krisztus áldozatát jelenti.)  Ha mást nem is, de ezt az egy ételt mindenképpen el kell készíteni a széder-tálhoz az ünnep során.

Beitzah – keményre főtt tojás. A főtt tojás egy hagyományos áldozati étel volt a jeruzsálemi Templomban, és később a gyász jelképévé vált a Templom lerombolása után. Hagyományosan ez volt az első étel, amit a temetés után egy halotti toron felszolgáltak.

Maceszkovásztalan kenyér, pászka. Az ünnepi asztalra három maceszt tesznek fel, egymástól kendővel elválasztva. A kovásztalan kenyér a sietve elfogyasztott vacsorára emlékeztet a kivonulás előtti éjjelen, hiszen nem volt idő megkeleszteni a kenyeret. Boltban is lehet venni maceszt, ha még annyi ideje sincs az embernek, mint a zsidóknak a kivonulás éjjelén 😛

Vörös bort nyilván nem szolgáltam fel, de vettem piros szőlőlevet, csak a hangulat kedvéért.

hid-tan_sederplate2016-2

Bár eleinte azt terveztem, hogy megpróbáljuk teljesen “eljátszani” az egész vacsorát úgy, ahogy a zsidó hagyományok megkövetelik, de végül csak röviden elmagyaráztam a fontosabb dolgokat, és “csak úgy” elfogyasztottuk a vacsorát. Közben beszélgettünk, illetve főleg ők beszéltek (csupa lány csapat, ez néha még engem is fáraszt 😀 ). De a hangulat jó volt, és jövő héten még egy kis visszautalás úgyis lesz.

Nagyhét jelképei LAPBOOK

Ahogy ígértem, itt a nagyhét jelképei lapbook!

A Facebookon meghirdetett “játék” nyertese ti vagytok, immár 676-an, aminek én végtelenül örülök! Nagyon jó érzés, tényleg sok lendületet ad nekem! Alig 2 nap alatt több, mint száz új tag csatlakozott az oldalhoz! Isten hozott Titeket!

Nagyheti lapbook

Nagyhét jelképei lapbook 2. PDF

Nagyhét jelképei lapbook 1. PDF

Félbehajtott kartonra vagy gyorsfűzős mappába is elkészíthető. Használjátok egészséggel! 🙂

Kereszt színező

A festegetés nem az én bizniszem, már ami a kézműves foglalkozásokat és hittanórákat illeti. Nagyon maszatolós, takarítani pedig nem szeretek, illetve azt se akarom, hogy a szülők kiakadjanak a festékes gyerekek és ruhák miatt. Szóval nagy ritkán vetemedem festésre. Még korábban találtam egy versikét egy nagyböjti imádsághoz, amit zselébabokkal (Jelly Beans) lehet mondani. A magyar verziót a gyereketeto.hu oldalon találjátok. Mi nem használtunk zselébabokat, viszont összedobtam hozzá egy színezőt.

20160217_171108

A kereszt mintáját valahol Pinteresten találtam, már az eredeti forrást nem tudom. A kereszt mellé leírtam a verset, kiszíneztem a szíveket, és így színesen fénymásoltam. A gyerekeknek kikészítettem a megfelelő színeket, és mindegyik színhez egy fültisztító pálcikát tettem. Ebben semmi készségfejlesztői hátsószándék nincs, egyszerűen nincs annyi ecsetem. Így viszont készségfejlesztőnek is elmegy 🙂

20160217_172125

(Bocsánat, mobillal készült kép, nem túl jó minőségben)

A feladatlap letölthető innen:

Kereszt kifestő PDF

Örömút

Életemben először Dunaszentmiklóson találkoztam ilyennel, hogy Örömút. Pár éve ott táboroztunk, és pont akkor tavasszal készültek el a kis katolikus templom körül a stációk. Az Örömút, a Keresztúthoz hasonlóan 14 állomásból áll, csak a nagyböjti verzióval ellentétben, itt a feltámadás utáni eseményeken elmélkedik. Nincs még fixen megállapítva (milyen szépen, magyarul fogalmaztam meg), hogy konkrétan mely 14 eseményről szóljanak az elmélkedések, de azért van már egy általánosan elfogadott, nemhivatalos verzió.

  1. Jézus föltámad halottaiból
  2. A tanítványok látják az üres sírban hagyott lepleket
  3. Jézus megjelenik Mária Magdolnának
  4. Jézus megjelenik az emmauszi tanítványoknak
  5. Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben
  6. Jézus megjelenik a tizenegy apostolnak (Itt a gyerekek reklamáltak, hogy igazából csak TÍZ apostol volt ott, mert ugyebár Tamás másfelé kószált éppen. És igazuk van, nem? Mátyás még nem volt velük akkor…)
  7. Jézus hatalmat ad tanítványainak a bűnök bocsánatára
  8. Jézus megjelenik Tamásnak
  9. Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál
  10. Jézus átadja a főhatalmat Péternek
  11. Jézus tanítványait a világba küldi
  12. Jézus a mennybe megy
  13. Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét
  14. Krisztus elküldi a Szentlelket

Ez a leginkább elterjedt forma, külföldi oldalakon is nagy valószínűséggel ezt fogjátok megtalálni. Én itt találtam az Örömúthoz (vagy Fény útjának, Via Lucisnak is szokták nevezni) képeket: Look to Him and be Radiant

Illetve már magyarul is található kis imakönyv, Barsi Balázs atyának köszönhetően: Barsi Balázs-Húsvéti stációk PDF

E kettő felhasználásával mi is tartottunk az alsós csapattal egy Örömút imádságot az udvaron. Kinyomtattam és magyarra átírtam a kártyákat, majd saslikpálcára celluxoztuk, hogy földbe szúrható legyen.

Hid-tan_vialucis2015 (1) Hid-tan_vialucis2015 (2) Hid-tan_vialucis2015 (3) Hid-tan_vialucis2015 (4)

 

A magyarra átírt verzió letölthető innen: Örömút magyarul PDF