Ismerkedős horgászat

Szeretnék most egy könyvet ajánlani, ugyanis ennek a könyvnek a az egyik tréning feladata adta az ötletet az alábbi játékhoz: TRÉNINGKOKTÉL a címe, és igazság szerint céges csapatépítéshez ajánlják, vagy munkahelyi, céges „fejtágítások” feldobásához. De gyerekekhez, osztályokhoz, közösségi alkalmakhoz is nagyon jól alkalmazható feladatok vannak benne.

Az egyik ilyen játék a horgászat, amely egy ismerkedős játék. Én kicsit átalakítottam, hogy alsós gyerekekhez is használható legyen.

Horgászat ismerkedős játék PDF

A játék: minden gyerek kap egy halacskát, amin kitölti a kérdőívet. A nevét természetesen nem írja rá, csak és kizárólag azokat az adatokat írhatja rá, amire a halacska rákérdez. Ezeket a kitöltött halakat beszedjük, összekeverjük, majd újra kiosztjuk. Fontos, hogy ne a sajátját kapja vissza a gyerek, hanem valaki másét. Ezután kezdődik a halászat: a kérdésekre adott válasz alapján meg kell keresni azt, aki eredetileg kitöltötte a halacskát. Jó kis zsibongós játék, tanév elején vagy akár az emberhalász témához is felhasználható.

Imagine! – játékajánló

Ma kaptam kézhez az egyházmegyei hitoktatós eszközpályázaton nyert játékokat, és az egyik már most óriási szerelem, pedig gyerekekkel még nem is próbáltam. Biztos vagyok benne, hogy siker lesz, már alig várom, hogy a kezükbe adjam!

A játék az imagine. A ReflexShop-ból ti is be tudjátok szerezni, szerintem érdemes. A játék lényege, hogy az átlátszó plasztik kártyákra nyomtatott szimbólumok segítségével kell képet alkotni.

Mivel a kártyák átlátszóak, könnyen összeilleszthetőek. A csomag tartalmaz még szókártyákat, ami a feladatokat adja. Az eredeti szabály szerint a kártyáról kell választani egy feladványt, azt kirakni, a többi játékos pedig kitalálja, hogy mi lehet az. Én persze rögtön hittanos aggyal kezdtem gondolkodni. Kitaláljátok, milyen bibliai eseményeket raktam ki?

Ha van még iskola, ahol írásvetítőt használnak, szerintem azzal is működik.

Önnek egy új üzenete érkezett!

Azért nem mondhatja senki, hogy nem figyelek a prédikációra a szentmiséken, mert ezt a feladatlapot éppen egy húsvéthétfői szentbeszéd ihlette (köszi, Plébános atya 😉 )

A feladat nagyon egyszerű: a gyerekek olvassák el valamelyik, feltámadásról szóló evangéliumi szakaszt, és írjanak egy üzit. Pl. mintha Mária Magdolna nem elfutott volna a tanítványokért, hanem dobott volna egy Viber üzenetet Péternek és Jánosnak. Vagy bármi hasonló. 😉 Nyugodtan használják a gyerekek az internetes szlenget, TÉNYLEG legyen a mai kor üzenete!

Innen letölthetsz ehhez egy feladatlapot.

ÖRÖMHÍR feladatlap PDF

Szent háromnap diorama

Ez a kis nagyheti diorama az igazat megvallva súrolja a plágium határait, bár alapvetően csak az alap ötletet „nyúltam le”, minden mást újrarajzoltam a saját ízlésemnek megfelelően. Természetesen, közlöm az eredeti forrást is, és egyben ajánlom figyelmetekbe a honlapot, mert rengeteg kiváló ötlet található rajta. Nekem csak egy „problémám” van vele, hogy a figurák nem igazán az én ízlésem, ezért szeretem újrarajzolni őket. Credit

Az én kis makettem a nagyhét eseményeit dolgozza fel, három kis jelenetet kiragadva.

Az elkészítését vagy családosan ajánlom, vagy inkább nagyobb gyerekekkel, mert elég aprólékos. A középső 3D-s kereszt leírását (illetve néhány gyakorlati tanácsot az egész makett elkészítéséhez) az eredeti bejegyzésben találjátok ITT.

Innen letöltheted Híd-tan verzióját:

Nagyhét diorama PDF

Ha kérdezik, hol találtad, ne felejtsd el megemlíteni 😉

Karácsonyi óriás színező

Pár éve elkészítettem egy húsvéti óriás színezőt, ami nagy sikernek örvend. Tavaly pedig rajzoltam egy karácsonyi verziót is, csak mivel az utolsó pillanatban, advent közepén lettem vele kész, már nem volt időm ide is feltölteni. De most még időben vagyok, így már most megmutatom nektek, hogy az extra rövid adventben legyen idő elkészíteni. Alsó tagozatban nagyon szokták szeretni a gyerekek. Én 8 darab A/3-as papírra nagyítom fel, így tényleg hatalmas és látványos lesz.

Karácsonyi ÓRIÁS színező PDF

Ha szeretnéd megosztani, akkor kérlek, hogy ennek a bejegyzésnek a linkjét oszd meg, ne csak önmagában a PDF-et! Köszönöm!

 

A régen várt TÍZPARANCSOLAT PADLÓKÖR!!!

Jóóóó régen, tettem egy ígéretet. Még az előző tanév végén mutattam az egyik „találmányomat”, a padlókört. Majd egy Facebookos bejegyzés kapcsán azt az ígéretet tettem, hogy letölthetővé teszem a Tízparancsolat padlókört. Hát ezt az ígéretemet jó sokáig halogattam, de most itt van 🙂

Amit tudnod kell:

Egyrészt, jó sok dolgod lesz még vele neked is: ugyanis csak a képeket digitalizáltam. Minden körcikkelyhez feltöltöttem a sablont, de az írásos rész a Tiéd lesz.

Ugyan ez vonatkozik a kör közepére: mivel nagyobb, mint egy A/4-es lap, csak a két kőtábla rajzát szkenneltem be.

Megtalálható katolikus és protestáns verzió is: az utolsó dokumentum a protestáns felosztást egészíti ki. Remélem, így mindenki használni tudja. A belső körlapon lévő kőtáblákon viszont nem javítottam a felírást, ezt nézzétek el nekem. Ez úton is kérem, hogy mellőzzétek az „Ez így nem helyes, ez a Bibliában nem így van” stb. hozzászólásokat. Tisztában vagyok vele, hogy vannak eltérések. 😉 Ha fel tudod használni a hitoktatásban, katekézisben, akkor használd egészséggel. Ha nem, akkor kérlek fogadd el, hogy katolikus hitoktató vagyok, katolikus tartalmakkal a blogon 😉

És akkor íme a rajzok:

10parancspadlokep_hid-tan201701

10parancspadlokep_hid-tan201702

10parancspadlokep_hid-tan201703

10parancspadlokep_hid-tan201704

10parancspadlokep_hid-tan201705

Sablon a körcikkelyekhez:

10parancspadlokep_hid-tan201706

10parancspadlokep_hid-tan201707

A kiegészítés:

10parancspadlokep_hid-tan201708

Így készítsd el:

A dokumentumokat A/4-es méretben szerkesztettem meg, tehát ha eredeti méretben nyomtatod ki mindet, akkor működnie kell.

Nyomtasd ki a rajzokat. A körcikkelyek sablonjait vagy nyomtasd ki 10 példányban műszaki rajzlapra, vagy egy erősebb kartonra rajzold át mindegyik mintát 10x. A középső körlap méretét úgy kapod meg, ha a legkisebb, belső körcikkelyeket egymás mellé illeszted. Kb. egy 27 cm átmérőjű körlapot kell kapnod (én egy nagy méretű papírtálcáról vettem a sablont annak idején).

Vágd körbe a kinyomtatott rajzokat, és ragaszd a külső (legnagyobb) cikkelyekbe.

Írd meg vastag filctollal a számokat és a parancsolat szövegeit.

KÉSZ! 🙂 Remélem, érdemes volt rá ennyit várni!

Ha sikerült elkészítened, akkor oszd meg velem a kész padlókörről készült fotókat a Facebookon 🙂

Ószövetségi feladatlapok

Nem könnyű, ha nem találsz igazán jó tankönyvet…illetve ha rájössz, hogy az adott tankönyv nem megfelelő a borítón szereplő korosztálynak. Van olyan könyv, amit 2. osztályosoknak készítettek, de néha még a 4. osztályosok is küzdenek vele. Mert igen, 4-5. osztályban használom a 2. osztályos tankönyvet. Vajon tesztelték ezeket a feladatokat valaha? Én van, hogy 2-3-szor is újragyártok egy feladatlapot, mire úgy ítélem meg, hogy az megfelel egy adott korcsoportba. Hála Istennek, azért alsó tagozatban már vannak nagyon jó kiadványok is, de felsőben…

Aztán jön az, hogy oké, ezt a könyvet elvetjük, nem használjuk…de akkor mit? És ilyenkor kezdődik a saját feladatlapok gyártása, és annyi fénymásolás, hogy nem győzöm papírral.

Az 5. osztályaim idén olyanok, hogy más-más könyvet használok a két csoportban. Egyrészt, nem én rendeltem nekik a tankönyvet, másrészt, én se tudtam volna nekik jobbat találni. A (szerencsére kisebb létszámú) csoportban a Kis képes Bibliát használjuk. Egyébként szerintem ez egy nagyon jó alap, egy baj van vele, hogy ugye nincs hozzá semmilyen feladat. Nem szeretek diktálni, az szerintem rém uncsi a gyereknek is. Ezért ilyenkor jön az internetről túrás, vagy a saját rajz. Na, utóbbiból hoztam most nektek hármat (sajna az elsőt, a teremtéshez tartozót nem találom most).

Bűnbeesés PDF

Káin és Ábel PDF

Káin és Ábel lap megoldása

Özönvíz PDF

 

Új tanév – Új órarend

Tavaly már készítettem egy „Híd-tanos” órarendet, idén újra megpróbálkoztam vele. Nem mondom, hogy jobban értek a képszerkesztő programokhoz, de ez szerintem jobban sikerült, mint az előző, bár én azt is szerettem 🙂 Fogadjátok ezt is szeretettel!

ÓRAREND 2017 PDF

Az órarend A/5-ös méretű. Ha kiosztásra szánod a gyerekek között és nyomtatnád, akkor kérlek, a vízjelezést ne tüntesd el, ne töröld ki! Köszönöm!

„Padlókép” 2.0

Na jó, az már kiderült, hogy ez, amit én csinálok, nem a hagyományos értelemben vett padlókép. Itt is köszönöm szépen egyrészt a felvilágosítást, másrészt a sok-sok ötletet, segítséget. Egyelőre gondolkodom, hol és hogyan tudnám bevetni a Kett-módszert, mert első ránézésre elég sok eszközt igényel. Másrészt magáról a módszertanról nem sokat tudok, ahhoz jó lenne egy képzésen vagy legalább egy ilyen módon levezetett tanórán/foglalkozáson bent lenni. De ami késik, nem múlik 🙂

3. osztályban ugye mi más lenne a téma, mint a Tízparancsolat. Mi kicsit elcsúsztunk a tananyaggal, most értünk a végére, és ez a körcikkelyes megoldás ehhez a témához is nagyon pászolt. Úgyhogy mivel üssem el az időt vasárnap délután, ha nem ezzel? 😀 Csináltam egy Tízparancsolat kört.

hidtan_padlokep_cim2

Ez értelemszerűen 10 szeletes kör, a római számokkal, magukkal a parancsolatokkal és egy-egy szemléltető képpel.

hidtan_padlokep2_02

A kis képekhez Fecske Orsolya festményei adták az alap ihletet, de mindegyik saját készítésű. Nyilván ez a leginkább pepecselős része a dolognak, meg a sok cikkely kivágása (a keresztút 14 cikkelyes lenne,gondoljátok el 😀 )

Először kiraktam a közepét, majd sorban a számokat. Majd kérdeztem, melyik számhoz melyik parancsolat illik, hellyel közzel jól mondogatták, kis füzetes segítséggel. Azután szétosztottam a képeket, és kértem, hogy helyezzék ahhoz a parancshoz, ahova ők jónak érzik. Ezt is ügyesen megoldották, talán csak egy képet (az 1. és 2. parancshoz tartozót) kellett utólag megcserélni. Megbeszéltük a képek, szimbólumok jelentését is, hogy értsék, ha esetleg túl elvont lenne. Elég izgága csoport, mégis egész jól lekötötte őket 🙂

hidtan_padlokep2_03