Ismerkedős horgászat

Szeretnék most egy könyvet ajánlani, ugyanis ennek a könyvnek a az egyik tréning feladata adta az ötletet az alábbi játékhoz: TRÉNINGKOKTÉL a címe, és igazság szerint céges csapatépítéshez ajánlják, vagy munkahelyi, céges “fejtágítások” feldobásához. De gyerekekhez, osztályokhoz, közösségi alkalmakhoz is nagyon jól alkalmazható feladatok vannak benne.

Az egyik ilyen játék a horgászat, amely egy ismerkedős játék. Én kicsit átalakítottam, hogy alsós gyerekekhez is használható legyen.

Horgászat ismerkedős játék PDF

A játék: minden gyerek kap egy halacskát, amin kitölti a kérdőívet. A nevét természetesen nem írja rá, csak és kizárólag azokat az adatokat írhatja rá, amire a halacska rákérdez. Ezeket a kitöltött halakat beszedjük, összekeverjük, majd újra kiosztjuk. Fontos, hogy ne a sajátját kapja vissza a gyerek, hanem valaki másét. Ezután kezdődik a halászat: a kérdésekre adott válasz alapján meg kell keresni azt, aki eredetileg kitöltötte a halacskát. Jó kis zsibongós játék, tanév elején vagy akár az emberhalász témához is felhasználható.

Ismerkedős játék

Még gyerekként találkoztam először ezzel a játékkal, aztán egy hitoktatós szakmai napon is előkerült, és rájöttem, mennyire SZUPER ez a játék, és hogy miért nem vetettem én ezt még be hittanórán vagy táborban… Aztán ez megint így megpihent, de most eszembe jutott, és csináltam egy feladatlapot is hozzá, hogy majd a tanév első napján ezzel indíthassunk. A dokumentumban találtok egy kitöltött és egy üres verziót, hogy megalkothassátok a saját bingó-lapotokat.

bingo_name

A játék lényege a következő: a legjobb ezt nagyobb csoporttal játszani, ahol sokan vannak (20 fő fölött). Mindenki kap egy-egy bingo-lapot és tollat/ceruzát. Minden rubrikában van egy állítás, pl. Keress valakit, aki szereti a mazsolát. A játékos elindul a tömegben a saját kis bingójával, és megszólít valakit, és felteszi neki az egyik kérdést a táblázatból. Ha az illetőre igaz az állítás (pl. szereti a mazsolát), abba a mezőbe bele lehet írni az ő nevét. Ha az állítás nem igaz rá, a játékos nem tehet fel neki másik kérdést (hátha az bejön), hanem keresni kell valaki mást. Addig-addig kell keresgélni, amíg minden mezőbe kerül egy név. Fontos, hogy minden mezőbe MÁS név kerüljön, tehát nem lehet “letáborozni” egyvalakinél és ahova csak lehet, csak őt beírni.

Olyan csoportokban jó ezt játszani, ahol:

  • sokan vannak
  • ritkán vannak így együtt (pl. iskolai hittanon több osztály összevonva, vagy táborban, közösségi napon, stb.), ezért talán nem ismerik még annyira egymást
  • csapatépítésnek sem utolsó, pl. munkahelyen kollégákkal
  • tudnak írni-olvasni (tehát 2. osztálytól felfelé a végtelenségig)

Olyan kérdéseket érdemes beírni, ami kevés emberre lehet jellemző (a túl kommersz állításokra pikk-pakk találsz valakit, no de olyat, aki szereti a pókokat??? :-P) Ettől lesz izgi és érdekes, hiszen lehet, hogy ezt még PONT nem tudtad valakiről. A korosztályhoz, a csoport adottságaihoz lehet alakítani az állításokat. Én pl. azért tettem bele a “járt már templomban” állítást, mert iskolai hit- és erkölcs órán szeretném majd bevetni ezt a játékot, és ott, sajna, nem alapfelszereltség a templomba járás (vagy akár templomba tévedés).

Néhány más tipp — KERESS OLYAT, AKI:

  • körbebiciklizte már a Balatont
  • szeret rajzolni
  • nem járt oviba
  • van idősebb testvére
  • külön sportra jár
  • balkezes
  • szereti a matekot
  • megmászta már a Kékest
  • rollerrel jár iskolába
  • nem szereti a Nutellát (megj.: hihetetlen, de létezik ilyen ember!!! Nem én 😛 😀 )

…és így tovább, a többit Rátok bízom 🙂

És itt a letölthető BINGO! lap: Ismerkedős bingo PDF