Idegen tollak Nagyhétre

Háááát igen, sajna én az a típus vagyok, akinek kevés saját ötlete van, viszont szereti kicsit a saját ízlésére formálni azokat az ötleteket, amiket másoktól “nyúlt le”. 😛 Ez az ötlet is egy ilyen “lopott” fajta. A Gyereketetőn találtam, és a hírlevélből le is töltöttem ezt a szupi kis füzetet. Kinyomtattam, aztán hirtelen felindulásból újra is rajzoltam. Egyrészt azért, hogy A/5-ös formátumú legyen, másrészt, hogy ne kelljen túl sok instrukciót adni a gyerekeknek a ragasztás miatt. Így minden oldalt csak ki kell vágni, színezni, és a végén én tűzőgéppel mindenkinek összetűztem.

Szóval íme (a képek minőségéért elnézést, már eléggé este van egy jó fotó készítéséhez):

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (2) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (3) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (4) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (5)

 

Nem volt időm/energiám teljesen kiszínezni, a címlap mégis úgy megtetszett az egyik gyerkőcnek, hogy szinte 100%-os hűséggel másolta a színezési technikát. A végén én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy melyik az enyém és melyik az övé 🙂 Alapvetően sikert aratott a kis füzet, bár volt olyan fiú is, aki tüntetőleg szétnyirbálta az egészet aztán kijelentette, hogy ő nem csinálja meg (igen, ez az a bizonyos “nehéz eset” osztály, akikről már más fórumon szóltam). Hát mindegy. Remélem, ti azért nagyobb becsben tartjátok majd 🙂 Innen letölthető, nyomtatható.

Nagyhét füzet színező

Illetve innen letölthetitek még a nagy sikert aratott ÓRIÁS HÚSVÉTI SZÍNEZŐT, valamint a FELTÁMADÁS HABCSÓK receptjét:

Húsvéti ÓRIÁS SZÍNEZŐ

 

Húsvéti feltámadás habcsók RECEPT

Korábbi NAGYBÖJTÖS bejegyzések a Híd-tanon:

NAGYBÖJT

 

Ezt meg csak úgy, mert találtam és cuki 🙂

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (1)

 

Betűsaláta a kánai menyegzőn

Az utolsó, gyógyitalos bejegyzésem óta már túl vagyok egy gyenge influenzán (vagy hasonlón), úgyhogy innentől nem tűnik túl hitelesnek ez a dolog… 😀 Persze lehet, hogy a megelőzésben nem, de a gyógyulásban segítségemre volt, ezt nem tudom. Mivel régen jelentkeztem, kárpótlásul álljon itt egy LETÖLTHETŐ, nyomtatható feladatlap.

Ismeritek a betűsalátát? Nem, ezt nem lehet megenni, viszont BÁRMILYEN témához elővehető az iskolában. A lényeg, hogy egy látszólag értelmetlen betűsorozatból ki kell húzni a feleslegesnek megjelölt betűket, így sorban összeolvasva egy értelmes mondatot kapunk a maradékból. Ezen az elven alapul az alábbi feladatlap, amit szabadon letölthettek 🙂

hid-tan.kanai_2015

Kánai menyegző PDF

Ez egy saját készítésű feladatlap, ezt máshol nem találod meg! 😉 Kérlek, mindig jelöld meg a forrást, ha felhasználod az itt talált dolgokat! Köszönöm!

A GALÉRIA hamarosan átalakul, ahova TI is feltölthetitek majd saját ötleteiteket, vagy az itt talált kézműves feladatok alapján elkészült alkotásokat! Így segíthetünk egymásnak az ötletelésben, felkészülésben, tanításban! 🙂 Ehhez nem kell mást tenned, mint regisztrálni a GALÉRIÁN belül!

Jairus lánya

Iskolai hittanon nincs nagyon lehetőség kézműveskedésre, hiszen nincsenek alapanyagok (az iskola jó esetben csak termet biztosít, rossz esetben még azt sem, és taníthatok a folyosón). A plébániai hittan más: ott van egy hittanterem, tele a kézműves cuccaimmal, eszközökkel, alapanyagokkal, amit nem kell cipelni. A suliban az van, amit a gyerkőc éppen magával tud hurcolni a hittanozáshoz kijelölt helyre: tolltartó, tankönyv, füzet és esetleg ragasztó.

Szóval az iskolákba inkább feladatlapokat készítek, amiből párat már meg is osztottam itt veletek. Ezek egy része saját gyártmány, tehát én rajzolom meg, én állítom össze. Másik része innen-onnan összeollózott, átalakított, kikozmetikázott kész feladatlapok.

A Jairus lánya témához (2. osztály) egy főleg máshonnan összehalászott feladatlapot állítottam össze. Kicsit módosítottam a képeket és hozzáadtam 1-2 saját ötletet. Így született meg ez a kis foglalkoztató.

A felhasznált képek forrása:

My Little House (egyébként ajánlom böngészésre, SZUPER grafikák bibliai témákban!!!)

Bethlehem Inn Maze (kis átalakítással használtam fel)

Itt pedig következzen az én feladatlapom 🙂

Jairus lánya feladatlap, PDF

Bár nem 100%-ban az én munkám, jelöld meg ezt az oldalt forrásként, ha kérdezik, hol találtad! 🙂

Jairus
Forrás

Két fillér

Milyen jó, hogy az özvegy asszony két fillérjét már nem azzal kell kezdeni, hogy elmagyarázom, mi az a fillér. Hanem azzal, hogy elmagyarázom, mi az az 1 és 2 Forint. Mert a fillérre én még emlékszem. Bizony! De nekik már az 1-2 Forintos érmék is történelem. Mindegy, azért nem mentünk bele mélyen gazdasági és pénzügyi kérdésekbe. A lényeg, hogy érezzék: két fillér az igazán nem sok semmi, ha már az 1 és 2 Forintos érméket is kivonták a forgalomból…Abba már bele se kezdtem, hogy a Bibliában említett fillér nem azonos a magyar fillérrel…

Készítettem inkább öntapadós fóliából kis korongokat, hogy ők maguk ragaszthassák fel a feladatlapra a filléreket. Ez picit feldobja a sima színezős-kitöltős feladatlapot. Először nagyon felvillanyozódtak, amikor azt mondtam, kapnak tőlem egy kis pénzt…

hid-tan_ketfiller (1)

 

De persze hamar rájöttek, hogy ez “csak” matrica. Ez van.

hid-tan_ketfiller (2) hid-tan_ketfiller (3)

 

Leírtuk (ja, igen: 2. osztályosokról van szó), mit jelent az adomány, vagy adományozni, aztán felragasztották a két matricát, végül lehetett színezni. Sokszor megy a vita, hogy valaki kölcsön adja-e a másiknak a színes ceruzáit, filctollait. A tulajdonos nyilván aggódik, nehogy a kölcsönző tönkretegye, kitörje, eltörje, megrágja. Ez a történet jó alkalom megbeszélni ezeket, hogy amink van, bátran osszuk meg másokkal.

A kereszt titka

Az alap ötletet EZ a bejegyzés adta, csak én átültettem egy kicsit egyszerűbb, 20 állandóan mozgó és rohangálni vágyó ovis igényeire. Úgy indult, hogy van itthon egy hatalmas, 200×80 cm-es kartonom, ami egy asztallap csomagolója volt. És nem engedtem kidobni. Kerülgettük, rakosgattuk, de nem voltam hajlandó kidobni. Ma eljött az ő ideje! Kivágtam belőle egy nagy keresztet.

20140408_140434

Vettem szív alakú POST-IT (öntapadós) jegyzettömböt. Horror ára van. De a muszáj nagy úr, és ez volt a legeslegegyszerűbb megoldás.

20140408_140447

 

Ez után szó szerint felvettem a keresztemet, hogy keresztülbugizzak a városon.

20140408_140552

 

A gyerekeknek adtam egy-egy filctollat, többnyire sötétebb árnyalatúakat válogattam össze (fekete, barna, lila, sötétzöld, sötétkék). Megkérdeztem őket, volt-e már, hogy megbántották anyát vagy apát; vagy hogy egymást bántották, verekedtek; vagy hogy nem fogadtak szót az óvónéninek. Addig soroltam ezeket a dolgokat, amíg nagyjából mindenki “találva” érezte magát. Én is mindegyiknél feltettem a kezem, hogy érezzék, nem csak ők hibáznak olykor-olykor, hanem a felnőttek is. Még én is. 😛

Aztán mondtam, hogy most rajzoljanak a filctollal sötét foltokat a keresztre. Jézus minden hibánkat, rosszalkodásunkat felvette a keresztre.

20140408_161438 20140408_161445 20140408_161527

 

Amikor befejezték, kérdeztem, hogy hogyan lehetne ezeket leszedni a keresztről. Végül kihoztuk, hogy ezt bizony nem lehet leszedni. Nekünk legalábbis nem. Egyedül Isten tud a bűnökkel valamit tenni. Méghozzá a szeretetével “eltakarja”, befedi a mi hibáinkat. Megbocsát nekünk. Ekkor adtam nekik a szív alakú post-itből, hogy fedjük be a rosszaságok, bűnök okozta sötét foltokat.

20140408_161924 20140408_162244

Utána egy tavaly már bevetett kézművest készítettünk: krepp-papír galacsinokkal kirakni egy kereszt sziluettjét.

20140408_162921

 

20140408_162927 20140408_164249

Zakeus

Az új ovis csoportom, akiket pár hete vettem át, egy érdekes kis csapat, mert nagy részük most kezdett el hittanra járni. Ergo: nincs sok hittanos múltjuk, szinte a nulláról kezdünk mindent. Viszont nem csaphatok rögtön bele a közepébe azzal, hogy Jézus meghalt értünk, miközben nincs meg hozzá az előismeretük. Kis túlzással azt se tudják, kicsoda Jézus – és máris kezdjem a halálával???

Szóval ilyen kis alap dolgokkal kezdünk: amiről már lehet tapasztalatuk, vagy ami nem igényel nagyobb “előképzettséget”. Az első hittanozós alkalommal ezért vettük Zakeus történetét: így rá lehet vezetni a gyerekeket, hogy ahogyan Zakeus is, úgy mi is szeretnénk Jézussal találkozni. Csak nekünk nem a fára kell felmászni, hanem hittanra járni, templomba menni.

Először is (mivel sok az apró, 3-4 éves), mozgásosan adtam elő nekik a történetet. Amit lehetett, a történet elmondása közben mozgással kísértünk (pl. Zakeus alacsony volt, akkor guggolva járjunk egy kicsit; felmászott egy fára, csináljunk úgy, mint amikor létrára mászunk; keresi, hol van Jézus, akkor látványosan nézzünk körbe, stb.)

A kézműves egyszerű, kiegészítős-ragasztós volt: egy üres tájképbe kellett a jó helyre beragasztani Zakeust és Jézust. Direkt két különböző formába tettem a két alakot, hogy könnyebb legyen a helyére illeszteni.

20140401_124221 20140401_124238 20140401_124317 20140401_124339

 

Utolsó vacsora

A legnagyobb misztériumról beszélni ovisoknak? Háááááát, szinte lehetetlen küldetés. Persze azért próbálkozik az ember lánya. Érdekes látni, hogy egyik-másik ovis csoportban mennyire másként “ülepszik” a mondandóm. Az egyikben például sportot űznek abból, hogy a legváratlanabb pillanatban fennhangon benyögje valaki: “Ez engem nem érdekel!” És én megfeszülhetek, akkor se érdekli… Ilyenkor általában a kézművesben bízok, hogy talán az majd valamennyire ráirányítja a figyelmét a mondókámra…

Ht_vacsora001

Az utolsó vacsorához készített kézművesem most kicsit több előkészületet igényelt. A gyerekek általában ugyan azt a feladatot kapják: ragasztás, színezés. De pont ezért valamit mindig muszáj variálnom, hogy – bár a feladat mindig ugyan az – mégis változatosnak tűnjön.

Ht_vacsora003

 

Ez ilyen “háromdés” kép. Az asztal a tanítványokkal és Jézussal külön került fel az alapra. Itt a titok nyitja:

Ht_vacsora002 Ht_vacsora004

Nem árt kicsit segíteni a helyes felragasztásban, mert a kicsiknek ez nem annyira egyértelmű. Viszont látványos a végeredmény.

Update: a letölthető sablont ITT találjátok.

Jézus bevonul Jeruzsálembe

Kicsit izgultam, mit fognak szólni a gyerekek, ha ugyan azt a feladatlapot viszem be nekik ebben a témában, mint tavaly, de szó nélkül dolgoztak rajta. Persze azért kis módosítást vittem a feladatba, és az egyetlen “kritika” az volt, hogy Jézusnak nincs orra.

TAVALY:

Ht_hozsanna001

 

IDÉN:

20140324_161730

 

Tavaly kis kezemmel vágtam ki sok-sok-sok levél és ruhaformát. Idén először is az jutott eszembe, hogy IGAZI textilt is ragaszthatunk, így anyagmaradékból vágtam ki kis csíkokat.

20140324_125123

 

Utána pedig mérrrrhetetlen mennyiségű pálmalevelet készítettem a vágógéppel.

20140324_12555520140324_12505020140325_144603

 

Volt aki kisebb dzsungelt kreált Jézus köré, és biztos, ami biztos, Jézusra is ragasztott néhány textildarabot. 🙂 A feladatlapot megtalálod a tavalyi bejegyzésemben (link fentebb).

A naimi ifjú…

…vagy kis átalakítással Jairus lánya is lehet 🙂 Oviba rajzoltam az alábbi kis kreatívkodni-valót.

IMGP3647

UPDATE! Letölthető a feladatlap! 🙂

Naimi ifjú PDF

Mint látható, a hordágyon fekvő fiú fel tud ülni, s ha félbehajtjuk a lapot a szaggatott vonal mentén, olyan, mintha az özvegyasszony és Jézus mellette állnának. A hordágyon bejelöltem azt a kis részt, amit be kellett ragasztózni (azt, és CSAK azt a részt engedtem), így a fiút elég volt csak ráfektetni a hordágyra. Azt azért még nem ártott elmondani, hogy a feje a párnán legyen. Biztos, ami biztos.

IMGP3633

 

A ragasztás után lehetett színezni.

Tegnap volt az első alkalom az új ovis helyszínen. Az egyik kisfiú pár perc után nekem szegezte a kérdést: “Hol van a pap?”
“Ő most nem jön” – feleltem.
“És akkor ki fog nekünk Jézusról mesélni?!” – kérdezte a fiúcska megrökönyödve.
“Majd én!” – válaszoltam, nem kevésbé meglepve. Ezen az órán persze még nem tanultunk semmi hittanosat, csak ismerkedtünk, játszottunk, rajzoltunk. “És ma nem is mesélsz Jézusról?” – kérdezte csalódottan ugyan az a kisfiú a hittan végén. Egy újabb kis csalódás…na nem baj, jövő héttől már csak Jézusról fogok “mesélni” 🙂 Csak a végén meg ne unja 😀

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. (Mt 5,6)

Szomjúság

Jó régen írtam már…De most itt vagyok ismét! A plébániai hittanórák nagy részét a farsangi műsorra való próbák vitték el, és bár igyekeztem a témákat is tartani, nem mindig sikerült. Az ovis hittanokon is volt némi kavarodás, és az is előfordult, hogy az iskolában a kötelező hit- és erkölcstant a folyosón kellett megtartanom, mert nem volt üres terem…

Az ovisokkal a szamariai asszony történetét vettük, kisebb-nagyobb csúszásokkal, de legalább most már mindegyik csoport ugyan annál a témánál tart.

Hajtogattam sok-sok (több, mint 30) kis vödröt. Nem bonyolult, első osztályosok már elég ügyesen megcsinálják.

hid-tan_vodor2014

IMGP3599

 

Ez után készítettem egy alap rajzot, amin az asszony látható, és bejelöltem a helyet, ahova a gyerekeknek fel kell ragasztani a vödröt. Érdemes egy pötty ragasztóval leragasztani a vödörke “fülét”, különben a gyerekek elkezdenek kombinálni, hogy mit hova hajtsanak, pedig nekik igazán nincs már dolguk vele a felragasztáson kívül 😛

Mindenki kapott még egy szentírási idézettel ellátott vízcseppet is, amit egyszerűen beletettek a vödörbe. Természetesen felolvastam nekik, mit írtam a vízcseppre.

IMGP3593 IMGP3594 IMGP3595

Van egy kisfiú, aki sosem hajlandó hazavinni az elkészült munkáját, általában az övét fotózom le utólag. Nem tudom, miért nem akarja hazavinni, egyszerűen nem tudom rábeszélni.

Az ovis mentalitáshoz viszont egyszerűen lehetetlen hozzászokni, mindig meg tudnak lepni. 😀 Valamelyik nap pl. épp egy történet közepén voltam, amikor az egyik csak úgy közbeszólt: “De szép a fülbevalód!” Hát köszi, gondoltam 😀 Legalább ezt érdekesnek találta, ha már a hittan nem kötötte le… Persze kit érdekel a hittan egy 8 négyzetméteres, 30°C-ra befűtött, játékokkal telezsúfolt logopédiaszobában, délután negyed 5-kor… Valószínűleg, csak engem 😛