Szent Erzsébet rózsái

Ez egy újabb, nagyon egyszerű kis kézműves legkedvesebb szentem kapcsán.

Ami a kép érdekességét adja, az a síkból kiemelkedő rózsák. Ezt a hatást nagyon egyszerűen, egy-egy papírgyűrűvel lehet elérni.

A dokumentumot innen tölthetitek le:

Böngésszetek a Híd-tanon korábbi Szent Erzsébetes ötletekért is! 😉

Őrangyal

Arra gondoltam, hogy ezt az Őrangyalt akár a hittankönyv/füzet elejébe is be lehet ragasztani, hogy amikor kinyitja a gyerkőc, az angyalka mindig előbukkanjon. De persze a sablon alapján külön képeslapként is elkészíthető, akár így tanév elején, vagy később, amikor az angyalok, mint az Atya láthatatlan teremtményei témakör lesz.

Az alábbi fotók segítségével (remélem) könnyen elkészíthető 🙂 Innen tudjátok letölteni a sablont:

A képen látható módon hajtogassuk meg a hajtásvonalak mentén az angyalkát.

Az egyik oldalra a pontozott részhez ragasszuk oda a megfelelő szárny csücskét. Ez után a másik oldalon is ragasztózzuk be a jelölt részt, és egyszerűen csak hajtsuk rá a lapot az összehajtogatott angyalra. Így fog kialakulni ez a térbeli, “pop-up” hatás.

Akár keresztelőre, elsőáldozásra is el tudom képzelni, mint üdvözlőlapot. Ezt már rátok bízom 🙂

Irgalmas Jézus

Ennél az Irgalmas Jézus figuránál jártam úgy, hogy pár éve újra elő akartam venni, hogy beviszem az egyik hittanórára, de nem találtam. Gondoltam oké, majd letöltöm a blogról (számtalanszor csináltam ezt, hogy a saját dolgaimat töltöttem le innen, mert nem találtam az eredetit)…De rá kellett jönnöm, hogy ezt (sem) töltöttem még fel, úgyhogy ugrott a dolog. Ezért most itt van, méghozzá rögtön két példányban: fekete fehérben, és digitálisan színezett formában.

Ha csak sima nyomtatópapírra nyomtatjuk, érdemes a figurát felragasztani egy papírgurigára (leánykori nevén WC papír guriga), így stabilabb lesz.

Az elkészült figurát felhasználhatjátok ehhez az ötlethez: Irgalmasság kilencede számláló. Szerintem nagyon jó, és ha nem ismernétek a Catholic Icing oldalt, ajánlom figyelmetekbe, én is sok jó ötletet találtam már itt 🙂

A kilenced imádságait ITT találjátok.

Itt pedig egy régebbi Híd-tan bejegyzést találtok, ami alapján elkészíthetitek a saját irgalmasság rózsafüzéreteket.

Az utolsó vacsora

Kicsit csapongok a témák között, de ahogy kezembe akadnak a régi feladatlapok, úgy töltöm fel őket. Bár ez nem az első ovis csoportomba készült, de majdnem, és egyébként közzé is tettem már itt, csak sablon nélkül.

(retró fotóválogatás következik 😆)

Ez volna az, egy 2014-es bejegyzés. https://hid-tan.kreativcuccok.hu/2014/04/02/utolso-vacsora-2/

Ezt a feladatlapot újítottam föl, és teszem közzé 🙂 A rajz a régi maradt, a szöveget viszont szépen rászerkesztettem. Így egy fokkal igényesebben néz ki talán 😉

Nem készítettem most el, és nem fotózom be a szép új verziót, mert a lényeg úgy is látszódik az eredeti, 2014-es bejegyzésben.

Húsvéti feladatlap…

…egy kis csavarral. Itt ugyanis nem csak egy szimpla feladatlapról van szó, hanem egy kis kézművesről is. Az eredmény pedig egy 3D-s kép.

Az elkészítéshez itt egy kis képes útmutató. Nem bonyolult amúgy.

Ennyi az egész 🙂

Ha szeretnétek, küldjétek el nyugodtan hittanosaitoknak az online oktatásban, hogy húsvétra elkészíthessék!

Síelő emberke

Ezt a kézművest még kb. két éve készítettem a templomi kézműves foglalkozásra, amikor a közösség nagy része sítáborba ment (én nem). Most, ez a farsang vége és március közötti két hét kicsit punnyadt, nincs igazán semmi izgalmas esemény, úgyhogy arra gondoltam, a téli sportok még pont beleférnek, mielőtt elkezdünk forradalmi meg húsvéti hangulatba jönni. Így nagy nehezen előbányásztam a hittanos szekrény aljából a sablont, és elkészítettük technika órán. Az osztályból amúgy is többen járnak síelni versenyszerűen is, így abszolút közel állt hozzájuk ez a téma. Látszik, hogy hegyvidéki gyerekek, én meg a síkságról csöppentem közéjük, mert én minden sporttól rettegek, amit lejtőn kell végezni. 😂

Szükséges eszközök:

  • A síelő emberke sablonja, rajzlapra (min. 120 g) nyomtatva
  • Fa spatula (gyógyszertárban vagy hobbiboltban is kapható)
  • Fogpiszkáló

Az elkészítés roppant egyszerű: színezzük ki a figurát, nyírjuk körbe. Fontos, hogy a szaggatott vonalak most nem a vágást jelölik. A spatulát is lehet díszíteni, mi nem tettük. Ragasszuk rá az emberke talpát a sílécekre. A fogpiszkáló elég hegyes lesz ahhoz, hogy átszúrjuk a kéznél és a síbot végénél, így itt külön lyukasztóra nem lesz szükség.

Egyelőre én feltűztem őket a faliújságra, hogy díszítse a termet. A3-as fehér papírokból hegyvidéket is varázsoltam mögéjük, hogy ne csak a semmiben lógjanak. Mutatós lett szerintem 🙂

Régi-új Kánai menyegző

Ezt a kézművest még a kezdet kezdetén osztottam meg, sablon nélkül, amikor még azt gondoltam, elég, ha megmutatom a kész munkát, eszembe se jutott, hogy ez bárkinek is kelleni fog. 😜

(a fotó is milyen retró már 😂)

Bevallom, nagyon hiányzik, hogy alsósoknak hittant tanítsak, és nemrég elkezdtem rendbe tenni a sok év alatt felhalmozódott rajzot és feladatlapot. Így került elő ez a kánai menyegzős sablon, amit most itt végre megosztok 😊

Kicsit újrarajzoltam, egy-két dolgot módosítottam rajta, de az alap koncepció ugyan az maradt.

Függődísz Nagyhétre

Egy nagyon egyszerű kézművest hoztam, így a Nagyhéthez közeledve. Én ezt most 1-3. osztályosaimnak küldtem el feladatnak, remélhetőleg nem fog ki rajtuk. Igazából csak színezni és vágni kell, meg némi ügyeskedés kell a madzaggal.

A korongok hátuljára felírtam az adott nap nevét is.

Nagyhét függődísz PDF

 

Erények – REMÉNY

“Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” Róm 15,13

Beszélgessetek:

Mi a remény? Nem más, mint BIZALOMMAL VÁRNI Isten segítségét. Várni: hogy amikor már mindent megtettünk, ami saját erőnkből telik, Isten segít ezt a várakozást beteljesíteni.

Egy sima hétköznapon miben szoktunk reménykedni? Hogy jó idő lesz… Hogy elmarad a dolgozat… Hogy jó munkát kapunk…

Ha hiszünk Istenben, bátran remélhetünk jó dolgokat.

Kézműves:

Fehér lapra fehér zsírkrétával vagy gyertyával rajzolj valamit. Látod? Nem? Olyan, mintha semmi nem lenne rajta! Most fesd át színes vízfestékkel! Előtűnik a rajzod! Bár Isten terve nem látszik mindig elsőre, ha remélünk Benne és az Ő terveiben, hamar látható lesz a kép!

Híd-tan feladatlap kisebbeknek:

Isteni erények – REMÉNY

Drága Istenem! Köszönjük, hogy bízhatunk Benned! Tudjuk, hogy Te mindent jóra tudsz fordítani! Segíts, hogy ezt soha ne feledjük el! Amen.

 

.

.

.

.

Felhasznált irodalom: Nyisd ki a szíved! Harmat Kiadó, 2016

 

Erények – HIT

Ezt a feladatlapot kb 2 éve készítettem, de valamiért nem is került éles bevetésre, legalábbis nem emlékszem. Most viszont megosztom veletek. Az erények felismerése és gyakorlása talán a legfontosabb jelen helyzetben. Nagyobbakkal is lehet ezekről beszélgetni. Ha van kisebb testvér, együtt játszani.

Mit tegyünk?

Beszélgessünk a gyerekekkel:

  • Szerinted mi a hit? Mit jelent hinni?
  • Mi a különbség a hit és a hiszékenység között?
  • Tudtok-e olyat mondani, amit nem láthatunk, mégis hisszük, hogy van? (pl. rádióhullámok, wifi, baktériumok (jajj), érzelmek stb.)
  • Istent hogyan fedezhetjük fel? Láthatjuk-e Istent? — Jézust láthatták, hallhatták, tapinthatták a kortársai. Nekünk az evangéliumok tanúságtétele maradt. DE! Jézus közöttünk maradt az Oltáriszentségben! Amíg mehetünk templomba, és áldozhatunk, gondoljunk erre: most megtapinthatom Őt, hiszen csak kézbe áldozhatok! Érezzük át ennek a jelentőségét: én, mint teremtmény a Teremtőt, az Istent tartom a tenyeremen!

Játszunk:

  • Bekötött szemmel tapogassunk meg különböző tárgyakat, és próbáljuk felismerni, mi lehet az?
  • Üljetek egymásnak háttal! Egyikőtök vegye kezébe a szörnyecske-rajzot, a többiek üres papírt és ceruzát, de ők ne láthassák a rajzot! Akinél a rajz van, kezdje el elmondani, mit lát. A rajzolók az ő elmondása alapján igyekezzenek minél pontosabb rajzot készíteni. Ha kész, hasonlítsák össze az eredetivel! Kép letöltése: Szörnyecske rajzok PDF

 

Feladatlap kisebbeknek: 

Isteni erények – HIT

Mennyei Atyánk! Köszönjük neked a hitünket! Köszönjük azokat az embereket, akik eddig a hit útján vezettek minket: nagyszüleinket, szüleinket, papjainkat, hitoktatóinkat, barátainkat! Add, hogy ezekben a nehéz időkben hitünk ne apadjon el, hanem még erősebb legyen! Amen.