Mária és Erzsébet – OVIS

Mint tudjátok, Karácsony környékén nem nagyon volt időm és energiám a bloggal foglalkozni, de természetesen azért születtek feladatlapok bőven 🙂 Most ezek közül csepegtetek ide is néhányat, habár nem aktuálisak pillanatnyilag, később hasznát vehetitek 🙂

Nagyon szeretem Mária és Erzsébet találkozásának témáját, annyira szép, ahogy a két kismama örvendezik Isten rajtuk keresztül véghezvitt csodáin. Bár még nem vagyok anyuka, így nekem ebben nem volt még részem, de bízom benne, hogy minden kismama hasonló örömmel gondol ilyenkor magzatára és örvendezik a teremtés csodáján. Kimondottan irritál az a kifejezés, hogy „terhes”. Szoktam is szólni emiatt a gyerekeknek, hogy ha lehet, ne ezt a szót használják. Mennyivel szebb az, hogy várandós, vagy az, hogy áldott állapotban van. Vagy csak simán annyi, hogy babát vár. Nem tudom, ki találta ki, hogy ezt a szót, hogy „terhes” a gyermekvárásra használjuk, de szerintem csúnya ez a kifejezés.

maria hidtan ovi

Mária meglátogatja Erzsébetet ovis PDF

Ez egy ovis feladatlap, el kell vezetni Máriát Erzsébethez, és a megfelelő szimbólumot berajzolni a megfelelő helyre. Saját használatra ingyen letölthető, természetesen a forrás megjelölésével 😉

Mária látogatása Erzsébetnél

Meggyógyult a blog, és most már épp ideje, hogy feltöltsek ide valami újat, mert így nem élünk meg…

Facebookon már mutogattam ennek a kézművesnek a fotóit. Karácsony előtt készült 1-2. osztályos hittanosokkal. A lényeg, amire e történet kapcsán mindig rá szeretnék világítani, hogy az anyaméhben lévő kis magzatok is számítanak, hiszen ők is ott vannak, sőt, reagálnak a külvilágra – János felujjong Erzsébet méhében! Így ezzel a kézművessel picit bekukucskálunk… 🙂20151209_184107

Mária látogatása Erzsébetnél PDF

Az elkészítés roppant egyszerű: nyomtassuk ki a mintát műszaki rajzlapra vagy kartonra. A pocakok kivágásánál segíts a kisebbeknek. Színezzétek ki a rajzokat. Arra figyelni kell, hogy a ruhák színe egyezzen mindkét körön. Milton kapoccsal rögzítsétek egymáshoz a két kört.

20151209_184045 20151209_184100 20151209_184132