Angyalka Mindenszentek ünnepére

Ismét közeledik Mindenszentek és Halottak Napja. Erre az alkalomra is elkészíthető az alábbi kis papírpohár angyalka. Tavaly nagy sikert aratott a műanyag angyalka lámpás. Ezúttal egy saját, de hasonló ötletet hozok. Mivel a múlt héten vasárnap az Evangélium az imádságról szólt, ezért került az angyalka kezébe a NE FELEJTS EL IMÁDKOZNI! felirat, de bármi más szöveg is az angyal kezébe illeszthető.

ht_angallh20161027

LETÖLTHETŐ angyalka sablon PDF

A tetejére pont elfér egy teamécses. Én minden gyereknek adtam elemes mécsest, hogy megelőzzük a lakástüzeket 🙂 Ha igazi mécsest használtok, semmiképpen ne hagyjátok őrizetlenül!!!

ht_angallh20161027b ht_angallh20161027c

Gyújtsatok gyertyát szeretteitekért, és kérjétek a szentek közbenjárását! Áldott, békés megemlékezést kívánok!

All hallows’ eve

Mivel október 31-e szombatra esik, már most egy témába vágó kézművessel készülök holnapra, így jövő héten vasárnap már halottak napját helyezhetjük középpontba. Világító töklámpás helyett azonban világító angyalkákat fogunk készíteni.

Eredeti ötlet forrása ITT
Eredeti ötlet forrása ITT

Az eredeti ötlet linkjét és magát a leírást a kép alatt találjátok.

Ami kell hozzá:

  • 2 dl-es műanyag pohár
  • a nyomtatható sablon: Világító angyal sablon PDF
  • színes ceruzák v. zsírkréták
  • filctollak
  • olló
  • ragasztó
  • LED mécses

Korábban úgy gondoltam, hogy a LED-es mécsesek a világ leghaszontalanabb találmányai közé tartoznak, giccsesek és ez a gyertya, mint tárgy megcsúfolása…nekem azoktól a templomban elhelyezett, pénzbedobásra felgyulladó “gyertyáktól” is feláll a szőr a hátamon. Nnnna…most, hogy mindennek elhordtam ezt a találmányt, idén vettem belőle tízet. Ugyanis be kellett látnom, hogy vannak dolgok, amihez viszont pont jók ezek a vackok. Ilyen pl. az olyan lámpások készítése, amik alapvetően gyúlékony anyagokból készülnek, ezzel az elemes mécsessel azonban biztonságosan használhatók. Már hobby boltokban is kaphatók, én ALDI-ban és TESCO-ban szereztem be belőlük párat. Szerintem karácsony közeledtével ismét a polcokra kerülnek majd.

20151024_181313

A lényeg tehát, hogy a műanyag pohár alá bátran behelyezhető, mivel nem gyullad fel, nem melegszik át, nem igényel oxigént a “működéshez”, pusztán egy gombelemet. Meleg fényt áraszt, és még remeg is a lángocska (láttam már olyan LED-es mécsest is, ami viasz gyertyatestbe van beszerelve, és valami érzékelővel fújással is “eloltható”…az enyéimen csak van egy pöcök ON/OFF felirattal 😛 ).

Néha, ha nagyon ráérek, készítek táblarajzot az elkészítéshez. Így is sok “most mit kell csinálni?????” kérdést kapok, de ilyenkor (hacsak nem ovis az illető) csak simán a táblára mutatok, hogy tessék csak elolvasni 😉

20151024_182754

Jó lenne, ha a keresztény családok inkább ilyen, vagy ehhez hasonló lámpásokat, és nem a pogány szokásokat hirdető Jack O’ Lantern-t (töklámpást) készítenének. Ezek a világító angyalkák emlékeztessenek arra, hogy az elhunyt lelkek nem bolyongnak a világban céltalanul, hanem Isten színe elé kerülnek. Mindenszentek ünnepén pedig azokat a lelkeket ünnepeljük és köszöntjük, akik már a szentek közösségében vannak, és ahova nekünk is vágyakoznunk kell.

A tökfaragás valóban jó móka, és ha nem akarjuk/nem tudjuk kikerülni, legalább ne rémisztő ördögfejeket faragjunk belőle. Erre a kép alatti linkre kattintva találtok szuper ötleteket.

Saint-O-Lanterns
Saint-O-Lanterns

És végül egy rövid kis videó a működésről. Nagyon hangulatos fényt áraszt, akár őrangyalként is “működhet” azoknak a gyerekeknek, akik félnek a sötétben elaludni.

Halloweenről – ismét

NO HALLOWEEN!!!

Tegnap a szentmisén volt egy nagyon fura és rémisztő pillanatom. Ott kezdeném, hogy sajnos a felsősökkel nem volt lehetőség külön kitérni a Halloween-Mindenszentek-Halottak Napja témakörre, mert – mea culpa – elfelejtettem belekalkulálni október 23-át a számításba, így egymás után 2 hittan is elmaradt november 1. előtt. És tegnap a misén rájöttem, hogy milyen kár, hogy ez elmaradt.

Már a szentmise vége felé jártunk, Plébános atya a hirdetéseket olvasta, és természetesen kihirdette, hogyan alakul a mise- és gyóntatási rend az ünnepek alatt. A hirdetés szövege valahogy így hangzott: “November 1-jén Mindenszentek ünnepe lesz, 2-án pedig elhunyt szeretteinkre emlékezünk Halottak Napján” Erre az egyik ministránsom felvillanyozva, félhangosan hozzátette: “És halloween!” Istenem, gondoltam, mégiscsak fel kellett volna eleveníteni a tavaly tanultakat erről az “ünnepről”…!

Eleve elszomorít, hogy minden ünnep előtt le kell szögezni a valódi tartalmat: hogy Húsvétkor nem a nyuszit, Karácsonykor nem a fenyőfát, december 6-án nem a lappföldi télapót ünnepeljük… Nem beszélve a Valentin-napról és a Mindenszentekről.

Sokszor vádolják az Egyházat, hogy igazából a keresztény ünnepek nagy részének egy pogány ünnep az alapja (főleg Karácsonykor hozakodnak elő ezzel), és hogy mi csak nyakon öntjük ezeket az ünnepeket keresztvízzel. Az, hogy egy-egy keresztény ünnep miért esik egybe ősi, pogány ünnepekkel, úgy gondolom, mindössze pasztorációs megoldás volt hajdani pápáink részéről. Már meglévő keresztény ünnepek időpontját direkt helyezték át egy-egy pogány szokás idejére: így nem volt kérdés, hogy egy kereszténynek melyik ünnepet kell tartani. Mindenszentek ünnepét IV. Gergely pápa helyezte november 1-re. Ekkor a megdicsőült Egyházat, a szentek közösségét ünnepeljük, beleértve azokat a szenteket is, akiket név szerint nem ünnepel az Egyház – vagyis akár közvetlen családunk elhunyt tagjait is, akik már megtisztultak a tisztítótűzben.

Halloweennek egyetlen köze van a Mindenszentek ünnepéhez: a neve. All hallow’s eve, vagyis Mindenszentek előestéje. Ennek a rövidítése a Halloween.

“Mi is ez a Halloween? A Mindenszentek előéjszakáján, október 31-én ünneplik és a neve az All Hallow’s Eve-ből származik, mely jelzi a Mindenszentek ünnephez való kötődését. De ha elolvassuk a Wikipédia szócikkét (vagy az angol nyelvű Wikipedia szócikket) ezzel találjuk szembe magunkat: “A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe…”. Semmi köze tehát a megdicsőült Egyház ünnepléséhez. Mihez van hát köze? “…valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.” (Forrás: Manka Blogja)

Tudjuk, hogy a Tisztuló, a Megdicsőült és a Vándorló Egyház között szorosabb a kapcsolat, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen imáinkkal összekapcsolódunk és segíthetünk, illetve segítséget kérhetünk egymástól. Az elhunyt lelkek tehát kapcsolatban vannak velünk, illetve mi is velük – de nem úgy, ahogy azt a halloween és az újpogányság mondja. Az a lélek, aki már Isten színe elé került, nem vágyik vissza a földre, nem bolyong és nem rémisztget az élők között, és nincs szüksége lámpásokra, és főleg nem ételáldozatokra. Az elhunytak lelkének egyetlen dologra van szüksége: imára. Amikor mi gyertyát gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére, akkor a fény Krisztust és az örök élet világosságát jelképezi. Azokat a lelkeket pedig, akik már eljutottak az örök dicsőségbe (a szentek), mi kérhetjük, hogy járjanak közben értünk, földön vándorlókért. Első számú segítőnk pedig a szentek közösségében a Szűzanya. Mert ha valaki bolyong itt a földön, az nem a szellemek, hanem mi magunk. 😛

A halloween keresztény alternatívájára szintén Manka blogjában találtam egy remek ötletet:

 

A Fény éjszakájáról Cirko blogjában olvastam, és nagyon megtetszett. Végre egy pozitív dolog, amit tehetek a Halloween ellen, és amellyel tanúságot teszek az én Uramról!
Idézem Cirkotól:
 
Sajtóközlemény
For immediate release – 12 October 2010
Gyújts fényt, és tégy tanúságot keresztény hitedről
Hívunk minden keresztényt  Angliaszerte arra, hogy tegyenek fényt az ablakukba Október 31-én este, hogy ezzel adják tanújelét, hogy Jézus Krisztust követik.
A kezdeményezés, melynek neve: A Fény Éjszakája (Night of Light) Damian Stayne-től a Cor et Lumen Christi alapítójától ered. “A Fény éjszakája esemény egy nemzetközi kezdeményezés, hogy Halloween ünnepét egy örömteli keresztény ünneppé tegyük – mondta D.S. Világszerte több országban gyermekeknek rendeznek ünnepet, mely kapcsán összegyűlnek imádkozni és fényt gyújtanak az ablakukban, ezzel hirdetve a Krisztushoz tartozásukat szomszédaiknak és barátaiknak.
Október 31-ét Halloween ünnepének tarjuk, mely az All Hallows Eve (Minden szentek estéje) kifejezésből ered, s amely ünnepi előestje Mindenszentek ünnepének – amely ünnepen a katolikusok Isten dicsőségét és minden mennyei szentjét ünneplik, és Isten világosságnak a győzelmét minden szentjének életében  a sötétség felett. Jézus a világ világossága. A szentek ebben a világosságban éltek és ezáltal kortársaik irányfényévé váltak. Jézus napjainkban mindenkit hív, hogy a világító fény legyen mások számára.”
Amennyiben lehetséges, az alábbiakat javasoljuk azoknak, akik be akarnak kapcsolódni a Fény Éjszakája kezdeményezésbe:
-mindenszentek ünnepe előesti miséjén való részvétel
-egész éjszakán át tartó Szentségimádásban való részvétel
– gyermekeknek való elfoglaltság szervezése, pl. öltözzenek be szenteknek, vagy közös tűzgyújtás
– fény kihelyezése az ablakba, jelezve ezzel a járókelőknek, hogy a ti háztartásotok keresztény háztartás és a ti világosságotok Krisztus
– aki gondolja vegyen fel fehér ruhadarabot hűségének szimbolizálásra, Krisztus a Mi Világosságunk iránt
Kieran Conry püspök (Arundel and Brighton ), Chair of the Department for Evangelisation and Catechesis, kijelentette
Holloween ma a legnagyobb fogyasztói ünnep karácsony és húsvét után, itt az idő hát, hogy emlékeztessük a keresztényeket ennek az ünnepnek az eredetére. Ez az ünnepnap fontos a katolikus kultúrában. Október 31-e estéjén csináljunk valami olyat, amely tanúságot tesz hitünkről,s amely hallható és látható. Gyújts egy gyertyát, vagy más fényt, amely Krisztust szimbolizálja. Ez erőteljes jele lehet annak, hogy megmutassunk az embereknek, hogy mi Krisztusba és nem magunkba vetettük a reményünket. A fény kérdéseket fog provokálni, s ezáltal lehetőségünk nyílik Krisztusra mutatni. Mindenkit bíztatok a részvételre.
 
Vincent Nichols érsek pastoralis körlevelet küldött egyházkerületének.: A hit láthatóvá tétele egy olyan küldetés, amelyet a Mennyei Atya bízott ránk. A Fény éjszakája kezdeményezésben való részvétel egyfajta válasz erre a küldetésre.
További ötletek az éjszaka ünnepléséhez itt taláhatók: http://www.nightoflight.org
 
Remélem, ezt végigolvasva ti is kedvet kaptatok gyertyát gyújtani október 31-én este és az ablakba tenni. 
Itt az ideje, hogy felvegyük a kesztyűt! Harc folyik minden egyes lélekért. Vegyük tudomásul ezt. Ez az igazság. Mi magunk is szellemi harc részesei vagyunk. Harcoljunk együtt a jóért imával és jócselekedetekkel, elfogadva Krisztus győzelmét a Gonosz felett! Gyújtsunk gyertyát és hirdessük Krisztust!

Remélem, ez a kezdeményezés hamarosan elterjed nálunk is! Ha már mindenáron át akarunk venni valami külföldi szokást, vegyük át ezt, ne a halloweent! 🙂