Ez a húsvét előtti utolsó hittanos hét. A kicsikkel arról az új életről beszélgettünk, amelyet Jézus adott nekünk a halála és feltámadása által. Ehhez hoztam példának a kis hernyó történetét.
Együtt rajzoltunk. A történet lényege, hogy volt egy kicsi hernyó, aki élt-éldegélt, de a szívében érezte, hogy nem lehet ez minden, amit ő ott a faágon tapasztal. Tudta, hogy a szíve egy szebb, boldogabb életre vágyik. Ezt meg is beszélte a bölcs, bajszos, szemüveges hernyóval is, aki segítette a kicsi hernyót a továbbiakban a földi életben, hogy képességeihez mérten jó hernyó legyen. Aztán a kicsi hernyó élt éldegélt, majd meghalt. Vagyis begubózott, de mindenki azt hitte róla, hogy meghalt, vége, soha többé nem fog életre kelni. De aztán a kis hernyó új, egy szebb, teljesebb életre kelt, egy még szebb testben. Pillangó lett belőle. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy most még mi is kis hernyók vagyunk. Gézu ügyesen megfejtette, hogy az öreg hernyó jelképezi a papokat és a pápát, akik segítenek nekünk a földi életben, és irányt mutatnak nekünk. Mi mind arra vágyunk, hogy pillangókká váljunk – vagyis a Jézus adta örök életre.
Ezért mi is pillangókat gyártottunk.
Ami lemaradt a fotózásból, az a gubó, vagyis egy papírhenger, amire ráírtuk: “Jézus új életet adott” Ebbe a gubóba bele lehet hajtogatni a pillangót, mint amikor bebábozódik a hernyó. A kis fa pálcikával lehet könnyen előhúzni a pillangót a gubóból.
