Húsvéti óriás színező

Azt hiszem, megérdemli az óriás színező, hogy ennyi év után saját posztot kapjon. Már csak azért is, mert konkrétan én magam sem tudom már letölteni arról a felületről, ahova annak idején feltöltöttem, és nem tudom, hogy másnak mennyire elérhető…Viszont, mivel nagyon népszerű, szeretném ilyen módon is még elérhetőbbé tenni 🙂

A fotó forrása a 777blog.hu, azóta sem tudom, ki készítette ezt a fotót, és kik színezik éppen a színezőt, de nagyon meglepett, hogy ha közvetve is, de a Híd-tan is szerepelt a 777 blogon 😛

Innen le tudjátok tölteni a színezőt:

Ha elkészítettétek, oszd meg velem! Látogass el a Híd-tan Facebook oldalára 🙂

Függődísz Nagyhétre

Egy nagyon egyszerű kézművest hoztam, így a Nagyhéthez közeledve. Én ezt most 1-3. osztályosaimnak küldtem el feladatnak, remélhetőleg nem fog ki rajtuk. Igazából csak színezni és vágni kell, meg némi ügyeskedés kell a madzaggal.

A korongok hátuljára felírtam az adott nap nevét is.

Nagyhét függődísz PDF

 

Egy kis torna Húsvétra

Elég izgő-mozgó 1. és 2. osztályaim vannak, nekik találtam ki ezt a kis feladatot, és írtam meg hozzá a szöveget: én felolvasom a húsvét történetét, ők pedig, ha számot hallanak, tapsolnak, ha pedig személynevet, akkor leguggolnak. Nálam nagyon élvezték, a 2. osztályosok talán még jobban, mint a kicsik (mondjuk 2. osztályban csak a számoknál tapsultunk, mert sajnos egy túlzsúfolt könyvtárban tartom nekik a hittant, ahol még ülni is alig fér el az ember, nemhogy még tornázzon…) Szóval jó móka volt! Ha lehetőség van rá, más mozdulatokat is lehet tenni, pl. ugrás, fejünk fölött tapsolni, dobbantani, stb. Ezt rátok bízom 🙂

Ismétlésnek is jó lehet a szünet utánra. Innen letöltheted:

Húsvéti mozgatós történet PDF

Szent háromnap diorama

Ez a kis nagyheti diorama az igazat megvallva súrolja a plágium határait, bár alapvetően csak az alap ötletet “nyúltam le”, minden mást újrarajzoltam a saját ízlésemnek megfelelően. Természetesen, közlöm az eredeti forrást is, és egyben ajánlom figyelmetekbe a honlapot, mert rengeteg kiváló ötlet található rajta. Nekem csak egy “problémám” van vele, hogy a figurák nem igazán az én ízlésem, ezért szeretem újrarajzolni őket. Credit

Az én kis makettem a nagyhét eseményeit dolgozza fel, három kis jelenetet kiragadva.

Az elkészítését vagy családosan ajánlom, vagy inkább nagyobb gyerekekkel, mert elég aprólékos. A középső 3D-s kereszt leírását (illetve néhány gyakorlati tanácsot az egész makett elkészítéséhez) az eredeti bejegyzésben találjátok ITT.

Innen letöltheted Híd-tan verzióját:

Nagyhét diorama PDF

Ha kérdezik, hol találtad, ne felejtsd el megemlíteni 😉

Gyufásdoboznyi Szentsír

Az Ecclesia első osztályos tankönyvében van egy gyufás skatulya Betlehem. Ezt minden évben megcsinálom a gyerekekkel, szerintem nagyon aranyos, s mindemellett egyszerű is. Ennek mintájára elkészítettem egy húsvéti verziót. Mindenben megegyezik az eredeti ötlet elkészítésével, csak a grafika más – az saját, és húsvéti 🙂

Először az asszonyok jönnek az üres sírhoz…

…aztán az apostolok.

Innen letölthető: Gyufásdoboz Szentsír PDF

 

Nagyhét jelképei LAPBOOK

Ahogy ígértem, itt a nagyhét jelképei lapbook!

A Facebookon meghirdetett “játék” nyertese ti vagytok, immár 676-an, aminek én végtelenül örülök! Nagyon jó érzés, tényleg sok lendületet ad nekem! Alig 2 nap alatt több, mint száz új tag csatlakozott az oldalhoz! Isten hozott Titeket!

Nagyheti lapbook

Nagyhét jelképei lapbook 2. PDF

Nagyhét jelképei lapbook 1. PDF

Félbehajtott kartonra vagy gyorsfűzős mappába is elkészíthető. Használjátok egészséggel! 🙂

Idegen tollak Nagyhétre

Háááát igen, sajna én az a típus vagyok, akinek kevés saját ötlete van, viszont szereti kicsit a saját ízlésére formálni azokat az ötleteket, amiket másoktól “nyúlt le”. 😛 Ez az ötlet is egy ilyen “lopott” fajta. A Gyereketetőn találtam, és a hírlevélből le is töltöttem ezt a szupi kis füzetet. Kinyomtattam, aztán hirtelen felindulásból újra is rajzoltam. Egyrészt azért, hogy A/5-ös formátumú legyen, másrészt, hogy ne kelljen túl sok instrukciót adni a gyerekeknek a ragasztás miatt. Így minden oldalt csak ki kell vágni, színezni, és a végén én tűzőgéppel mindenkinek összetűztem.

Szóval íme (a képek minőségéért elnézést, már eléggé este van egy jó fotó készítéséhez):

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (2) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (3) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (4) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (5)

 

Nem volt időm/energiám teljesen kiszínezni, a címlap mégis úgy megtetszett az egyik gyerkőcnek, hogy szinte 100%-os hűséggel másolta a színezési technikát. A végén én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy melyik az enyém és melyik az övé 🙂 Alapvetően sikert aratott a kis füzet, bár volt olyan fiú is, aki tüntetőleg szétnyirbálta az egészet aztán kijelentette, hogy ő nem csinálja meg (igen, ez az a bizonyos “nehéz eset” osztály, akikről már más fórumon szóltam). Hát mindegy. Remélem, ti azért nagyobb becsben tartjátok majd 🙂 Innen letölthető, nyomtatható.

Nagyhét füzet színező

Illetve innen letölthetitek még a nagy sikert aratott ÓRIÁS HÚSVÉTI SZÍNEZŐT, valamint a FELTÁMADÁS HABCSÓK receptjét:

Húsvéti ÓRIÁS SZÍNEZŐ

 

Húsvéti feltámadás habcsók RECEPT

Korábbi NAGYBÖJTÖS bejegyzések a Híd-tanon:

NAGYBÖJT

 

Ezt meg csak úgy, mert találtam és cuki 🙂

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (1)

 

Újabb hagyomány születik?

Azt hiszem, újabb sütemény kerül fel a nagyheti/húsvéti repertoárba. A nagypénteki délután a gyerekek számára elég hosszú, hiszen délután 3-kor szabadtéri keresztút, utána szinte rögtön ministránspróba, majd este a nagypénteki szertartás. Este 8-ig a templomban vannak, ezért egy kis uzsonnával készültünk számukra. Én ezzel a töviskorona-kenyérrel járultam hozzá az agapéhoz, bár a munka nagy részét anyukám végezte 🙂

Ht_toviskorona004

 

Az ötlet INNEN származik. Az alap egy kenyértészta (tehát nem édes kalácstészta), amit mi kenyérsütő gépben dagasztottunk-kelesztettünk.

Ht_toviskorona002 Ht_toviskorona003 Ht_toviskorona005

 

A legvégén a már megsült, meleg koszorúba szurkáltam be (egy evőpálcika segítségével) a ropi-töviseket. A keresztút után, még a próba előtt szeleteltem fel, nagy sikere volt.

Jézus bevonul Jeruzsálembe

Kicsit izgultam, mit fognak szólni a gyerekek, ha ugyan azt a feladatlapot viszem be nekik ebben a témában, mint tavaly, de szó nélkül dolgoztak rajta. Persze azért kis módosítást vittem a feladatba, és az egyetlen “kritika” az volt, hogy Jézusnak nincs orra.

TAVALY:

Ht_hozsanna001

 

IDÉN:

20140324_161730

 

Tavaly kis kezemmel vágtam ki sok-sok-sok levél és ruhaformát. Idén először is az jutott eszembe, hogy IGAZI textilt is ragaszthatunk, így anyagmaradékból vágtam ki kis csíkokat.

20140324_125123

 

Utána pedig mérrrrhetetlen mennyiségű pálmalevelet készítettem a vágógéppel.

20140324_12555520140324_12505020140325_144603

 

Volt aki kisebb dzsungelt kreált Jézus köré, és biztos, ami biztos, Jézusra is ragasztott néhány textildarabot. 🙂 A feladatlapot megtalálod a tavalyi bejegyzésemben (link fentebb).

Húsvéti utórezgések

A nagyhét elég pörgős szokott nálunk lenni, ezért sem volt nagyon lehetőségem blogot írni. Először is a nagyok hittanos alkotását mutatnám meg: ugyebár mindhárom plébániai csoportommal készítettünk egy-egy nagyhéthez köthető alkotást. Tulajdonképpen a három csoport a három szent napot jelenítette meg.

Az első ugyebár az utolsó vacsora volt a legkisebbekkel, Nagycsütörtökhöz kapcsolódva:

Ht_utolsovacsora003

 

A legnagyobbakkal Nagypéntekhez készítettünk egy plakátot. Kezünk lenyomatával keresztet formáztunk. Ó igen, nem csak a kis gyerkőcök szeretik összemaszatolni a kezüket a művészetért, hanem a kamaszok is. 🙂

Ht_sztkereszt001

 

A kis felsős csoporttal pedig a Szent Sírt készítettük el, utalva a Nagyszombatra. Nagyon izgultam, hogy a zsázsamagok kizöldüljenek Nagycsütörtökre! A borús, hideg idő nem igazán kedvezett a kis magoknak, ezért hétfőtől csütörtök délutánig melegebb helyen tartottuk, és csak vízpermettel “öntöztük”.

Ht_szentsir01

 

A sekrestyében való “teleltetés” nagyon jót tett neki 🙂

Ht_szentsir02

 

A szent három nap pedig nem másért volt mozgalmas, mint a szertartások miatt. Számomra ezzel válik teljessé az ünnep, hogy mind a három napon nem csak részt veszek, de ministrálok is. Nagyon gazdag ennek a három napnak a szimbólumrendszere, s nagyon megragadó, hogy szinte minden mozdulatnak jelentősége, jelentése van. És a legszebb, hogy a gyerekekben is megmozdul ilyenkor valami, és ha nem is fogják fel, vagy érzik át teljesen az egészet, mégis vannak pillanatok, amikor közelebb vannak a lényeghez, mint mi, felnőttek. És persze a gyerekszáj is működik.

Nagycsütörtökön a lábmosás szertartása közben a kórus az ilyenkorra előírt énekeket énekelte. Ezek többsége szentírási idézeten, zsoltárokon alapul, így nem verses a formája. Ez nyilván feltűnt az egyik ovis kislánynak, aki az első padból figyelte, hallgatta az énekkart, majd a beálló csendben méltatlankodva jegyezte meg: “Ez nem is rímelt!”

Ht_labmosas01

Egy nagyon megindító momentum Nagypénteken a keresztúton volt. Jézus halálának órájában, három órakor kezdtük az imádságot. A hetedik állomás után csak azt vettem észre, hogy a ministránsok egy része nagyon körbepátyolgatja a legkisebb ministránslányt. Kérdeztem, mi a baj. A legkisebb nagy, fájdalmas tekintettel rám nézett: “Meghalt Jézus…” Azonnal elszorult a szívem, mert erre a válaszra nem számítottam!

Ht_keresztut001

A szertartás után, amiben Jézus halálára emlékezünk, és valószínűleg a legmegrendítőbb liturgia az egész évben, az egyik ministráns gyerkőc hozzám bújva csak ennyit kérdezett: “Ugye ennél már nem lesz szomorúbb?” Megnyugtattam, hogy nem, holnap este már jön a feltámadás. Erre megkönnyebbülve felkiáltott: “Halleluja!”

Ht_husvethetfo002

 

Az itthoni dekoráció része az alábbi bárányka. Az ALDI-ban lehetett kapni ezt a piskótabárányt. Nem tudom, mi lehet benne, amitől még mindig puha és friss (legalábbis tapintásra), pedig virágvasárnap vettük. Na, de ami a lényeg, hogy keresztény asztali dekoráció legyen belőle, barkácsfilcből győzelmi zászlót készítettem, és a bárány lábaihoz szúrtam.

Ht_husvethetfo001

 

 „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.”