Jó régen írtam már…De most itt vagyok ismét! A plébániai hittanórák nagy részét a farsangi műsorra való próbák vitték el, és bár igyekeztem a témákat is tartani, nem mindig sikerült. Az ovis hittanokon is volt némi kavarodás, és az is előfordult, hogy az iskolában a kötelező hit- és erkölcstant a folyosón kellett megtartanom, mert nem volt üres terem…
Az ovisokkal a szamariai asszony történetét vettük, kisebb-nagyobb csúszásokkal, de legalább most már mindegyik csoport ugyan annál a témánál tart.
Hajtogattam sok-sok (több, mint 30) kis vödröt. Nem bonyolult, első osztályosok már elég ügyesen megcsinálják.
Ez után készítettem egy alap rajzot, amin az asszony látható, és bejelöltem a helyet, ahova a gyerekeknek fel kell ragasztani a vödröt. Érdemes egy pötty ragasztóval leragasztani a vödörke “fülét”, különben a gyerekek elkezdenek kombinálni, hogy mit hova hajtsanak, pedig nekik igazán nincs már dolguk vele a felragasztáson kívül 😛
Mindenki kapott még egy szentírási idézettel ellátott vízcseppet is, amit egyszerűen beletettek a vödörbe. Természetesen felolvastam nekik, mit írtam a vízcseppre.
Van egy kisfiú, aki sosem hajlandó hazavinni az elkészült munkáját, általában az övét fotózom le utólag. Nem tudom, miért nem akarja hazavinni, egyszerűen nem tudom rábeszélni.
Az ovis mentalitáshoz viszont egyszerűen lehetetlen hozzászokni, mindig meg tudnak lepni. 😀 Valamelyik nap pl. épp egy történet közepén voltam, amikor az egyik csak úgy közbeszólt: “De szép a fülbevalód!” Hát köszi, gondoltam 😀 Legalább ezt érdekesnek találta, ha már a hittan nem kötötte le… Persze kit érdekel a hittan egy 8 négyzetméteres, 30°C-ra befűtött, játékokkal telezsúfolt logopédiaszobában, délután negyed 5-kor… Valószínűleg, csak engem 😛