Arra gondoltam, hogy ezt az Őrangyalt akár a hittankönyv/füzet elejébe is be lehet ragasztani, hogy amikor kinyitja a gyerkőc, az angyalka mindig előbukkanjon. De persze a sablon alapján külön képeslapként is elkészíthető, akár így tanév elején, vagy később, amikor az angyalok, mint az Atya láthatatlan teremtményei témakör lesz.
Az alábbi fotók segítségével (remélem) könnyen elkészíthető 🙂 Innen tudjátok letölteni a sablont:
A képen látható módon hajtogassuk meg a hajtásvonalak mentén az angyalkát.
Az egyik oldalra a pontozott részhez ragasszuk oda a megfelelő szárny csücskét. Ez után a másik oldalon is ragasztózzuk be a jelölt részt, és egyszerűen csak hajtsuk rá a lapot az összehajtogatott angyalra. Így fog kialakulni ez a térbeli, “pop-up” hatás.
Akár keresztelőre, elsőáldozásra is el tudom képzelni, mint üdvözlőlapot. Ezt már rátok bízom 🙂
Ezt a kézművest még a kezdet kezdetén osztottam meg, sablon nélkül, amikor még azt gondoltam, elég, ha megmutatom a kész munkát, eszembe se jutott, hogy ez bárkinek is kelleni fog. 😜
(a fotó is milyen retró már 😂)
Bevallom, nagyon hiányzik, hogy alsósoknak hittant tanítsak, és nemrég elkezdtem rendbe tenni a sok év alatt felhalmozódott rajzot és feladatlapot. Így került elő ez a kánai menyegzős sablon, amit most itt végre megosztok 😊
Ez a Mikulás elég kaotikus körülmények között készült, az iskolai covid-tesztelés közben, s mire kész lettünk, karanténba is tették az osztályomat. Hála Istennek, nem én lettem pozitív, és a kollégám is jól van, nagy eséllyel hamar átvészeljük ezt az időszakot. Azért még a Mikulások kikerültek a tanterem falára, bár nem fogja ezt nézegetni most senki. Ez egy ilyen év, csak azt sajnálom, hogy így az összes kézműves tervem kútba esett, amit az adventi időszakra terveztem. Annak viszont örülök, hogy ezzel legalább elkészültünk.
Azt kérlek, nézzétek el nekem, hogy nem püspök figurát készítettünk. Ha kimondottan hittanosokkal csináltam volna, nyilván úgy rajzolom meg, de nektek szabad rajta módosítani, tegyétek meg bátran!
Az elkészítése nagyon egyszerű: Egy lapon két Mikulásfej van, hogy gazdaságosabb legyen a nyomtatás. Vágjuk ki, színezzük ki. A sapi/püspöksüveg eredetileg piros tépkedett papírral lett volna mozaikszerűen kirakva, de mint mondtam, kaotikus volt a helyzet, így rájuk hagytam, hogy elég színezni.
A szakáll adja a különlegességet: a szaggatott vonalnál be kell vagdosni, majd egy ceruza segítségével felpöndöríteni. Így egy A/5-ös színes lapra tökéletesen ráfér.
Mint azt tudjátok, szeptembertől új vizekre eveztem, a hitoktatást (főállásban) abbahagytam, és 1. osztályban lettem tanító néni. Itt rajzot, technikát és erkölcstan tanítok a saját osztályomban.
Természetesen a hittan nem tűnt el az életemből, az iskolámban egy 7. osztályos csoportot kaptam meg, és nagyon élvezem a velük végzett munkát, rendkívül nyitottak, közlékenyek 🙂 Az oviba viszont a járványhelyzet miatt nem járhatok be, és a plébániai vasárnapi kézműves foglalkozásokat sem tarthatom meg, így az igazi hittanos Híd-tanos bejegyzéseket egyelőre nélkülöznötök kell…
Szóval elsős osztály… 🙂 Egész múlt héten elég szutyok idő volt, keveset tölthettünk az udvaron, és amikor kint voltunk, akkor se volt kellemes. Eredetileg vésztartaléknak szántam ezt az ötletet, de aztán a mai technika óra kerekedett ki belőle.
A figura alapja papírguriga, erre ragasztjuk rá a kiszínezett, kivágott testet és fejet. Bár ez a fotón nem látszik túl jól, a hátára került két falevél, szárnynak. Ezt én tűzőgéppel rögzítettem.
Ősztündér sablon
Nem mondom, azért néha az ősztündér helyett az angyalka szó valahogy automatikusabban jött a nyelvemre 😛
Egy nagyon egyszerű kézművest hoztam, így a Nagyhéthez közeledve. Én ezt most 1-3. osztályosaimnak küldtem el feladatnak, remélhetőleg nem fog ki rajtuk. Igazából csak színezni és vágni kell, meg némi ügyeskedés kell a madzaggal.
A korongok hátuljára felírtam az adott nap nevét is.
Belegondoltatok már abba, hogy Szent Józsefnek egyetlen mondata sincs a Szentírásban? Nem sok, amit az evangéliumok közölnek róla, és egyszer sem szólal meg. Ezért is szívbemarkoló számomra Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél c. verse, annak is az utolsó három sora:
“Te vagy az atyja — én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.”
A másik érdekesség, hogy őt mindig álmában szólítja meg az Úr angyala. Ezért is szerettem bele az alvó Szent József szoborba, amit Fatimában vettem. Ennek mintájára készült el az alábbi egyszerű kis kézműves:
Ezt a Szent Erzsébetet a hétvégi templombúcsúra készítettem, a kézműves foglalkozásra. Ezt készíthetik majd el a gyerekek az ünnepi szentmise után. Nagyon egyszerű, bár némi ügyességet igényel a pontos vágáshoz. A tárcsa forgatásával Szent Erzsébet kötényében a kenyerekből rózsa lesz!
Szent Erzsébet nálunk nagy sztár, mivel Ő a templomunk védőszentje, ezért így november közepe táján kiemelten is foglalkozunk az életével, példájával. Mivel a régebbi ötleteim lassan már tényleg szembejönnek velem az utcán (nagy teher ám a népszerűség, hahahaha 😀 ) ezért hoztam most egy új, ovisoknak való feladatot. Nagyon egyszerű, és picit kell csak előre dolgozni, ha kisebbek is vannak a csoportban, és nem akarunk ollót adni a kezükbe.
Nagyon örülök, ha megosztod! De kérlek, mindig jelöld meg a forrást, és ne távolítsd el a feliratot a feladatlapról sem! Köszönöm, ha becsben tartod a munkámat! 🙂
Hát nem volt egyszerű, de kisebb-nagyobb zökkenők után itt a Híd-tan DOBBLE! Kriszta, a nyertes már kezében is tarthatja a kinyomtatott, kivágott verziót. Most ti is elkészíthetitek magatoknak!
Én 300 g-os papírra nyomtattattam, így ez egy elég masszív kártyapakli lesz. Az eredeti Dobble nálunk nagy siker, ezért régóta foglalkoztatott már a dolog, hogy egy hittanos verziót is készítsek, de nem tudtam, hogyan kalkuláljam ki a kártyákat, hogy tényleg működjön. Viszont néhány héttel ezelőtt találtam egy oldalt, ami, ha feltöltöm a megfelelő számú képecskét, elkészíti a kártyákat. Egyik délután neki is álltam a rajzoknak, Káplán atya álla le is esett, hogy amíg ő térült-fordult, én megrajzoltam kb. 20 figurát 😀 Szóval a rajzok elég hamar elkészültek. Beszkenneltem és feltöltöttem, a Dobble generátor pedig elkészítette.