Én, a kém! – Szent Erzsébet

Jah, hát igen…ez most csak úgy jött, mert egyébként vizsgára kéne készülnöm, de ez sokkal jobban leköti a fantáziámat, és ez még esős időben sem fáraszt 😛

Inkább nagy ovisoknak, vagy első osztályba készült, ahol már ismerik a számokat. Azért Szent Erzsébet, mert nálunk ő a favorit szent, nem véletlenül. Az ötletet ITT találtam, és, mint látjátok, kábé bármilyen témához felhasználható. Szerintem fog még ehhez hasonló születni nálam is 🙂

hid-tan_i_spy2015

 

Letölthető, színezhető. Én, a kém! – Szent Erzsébet PDF

Mennybemenetel

Hétvégén Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, és hittanból is ilyenkorra már pont kimerítettük az összes feltámadás utáni történést. Közeledik az év vége, a gyerekek is fáradnak, én is fáradok…épp ideje már, hogy nyár legyen 🙂

Oviba általában zsírkrétát viszek. Gazdaságosabb. mint a filc vagy a ceruza, mert ha megsérül, és csak egy centis, akkor is lehet vele még dolgozni. Nem kell hegyezni, nem fogy ki. Ma viszont FILCTOLLAT vittem az oviba, mert tőlük már elbúcsúzom erre a tanévre, nem lesz már velük hittanom. Így ez volt az év végi ajándék, hogy most kivételesen filccel dolgozhattak. Volt is örömködés 🙂

20150514_170205 20150514_170227

Ajánlom figyelmetekbe ezeket a vigyorgó apostolokat 😀

20150514_170333

 

Alább letölthető a feladatlap. Azért teszek egy lapra több Jézus figurát, hogyha nagyobb csoportban használjátok, akkor ne darabonként kelljen fénymásolni. Így gazdaságosabb. De egy feladatlaphoz természetesen csak egy Jézust kell felragasztani. 😉

Jézus a mennybe megy PDF

Természetesen egy-egy rajz kiegészült még pár extra elemmel, mint pl.: repülő teknősbékák, nyuszik és hasonlók, illetve kékszakállú herceg helyett kékszakállú Jézus, de születtek piros, vagy egyszerre többszínű (lila, kék, zöld és sárga együtt) frizurával rendelkező apostolok is.  A narancssárga szemeket meresztő tanítványokról meg ne is beszéljünk 😀

 

Örömút

Életemben először Dunaszentmiklóson találkoztam ilyennel, hogy Örömút. Pár éve ott táboroztunk, és pont akkor tavasszal készültek el a kis katolikus templom körül a stációk. Az Örömút, a Keresztúthoz hasonlóan 14 állomásból áll, csak a nagyböjti verzióval ellentétben, itt a feltámadás utáni eseményeken elmélkedik. Nincs még fixen megállapítva (milyen szépen, magyarul fogalmaztam meg), hogy konkrétan mely 14 eseményről szóljanak az elmélkedések, de azért van már egy általánosan elfogadott, nemhivatalos verzió.

  1. Jézus föltámad halottaiból
  2. A tanítványok látják az üres sírban hagyott lepleket
  3. Jézus megjelenik Mária Magdolnának
  4. Jézus megjelenik az emmauszi tanítványoknak
  5. Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben
  6. Jézus megjelenik a tizenegy apostolnak (Itt a gyerekek reklamáltak, hogy igazából csak TÍZ apostol volt ott, mert ugyebár Tamás másfelé kószált éppen. És igazuk van, nem? Mátyás még nem volt velük akkor…)
  7. Jézus hatalmat ad tanítványainak a bűnök bocsánatára
  8. Jézus megjelenik Tamásnak
  9. Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál
  10. Jézus átadja a főhatalmat Péternek
  11. Jézus tanítványait a világba küldi
  12. Jézus a mennybe megy
  13. Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét
  14. Krisztus elküldi a Szentlelket

Ez a leginkább elterjedt forma, külföldi oldalakon is nagy valószínűséggel ezt fogjátok megtalálni. Én itt találtam az Örömúthoz (vagy Fény útjának, Via Lucisnak is szokták nevezni) képeket: Look to Him and be Radiant

Illetve már magyarul is található kis imakönyv, Barsi Balázs atyának köszönhetően: Barsi Balázs-Húsvéti stációk PDF

E kettő felhasználásával mi is tartottunk az alsós csapattal egy Örömút imádságot az udvaron. Kinyomtattam és magyarra átírtam a kártyákat, majd saslikpálcára celluxoztuk, hogy földbe szúrható legyen.

Hid-tan_vialucis2015 (1) Hid-tan_vialucis2015 (2) Hid-tan_vialucis2015 (3) Hid-tan_vialucis2015 (4)

 

A magyarra átírt verzió letölthető innen: Örömút magyarul PDF

Legeltesd juhaimat!

A Jó Pásztor vasárnapja környékén általában a kisebbekkel pont elérkezünk Péter apostol megbízásához a Tibériás partján. Ilyenkor szoktam Péter elsőségéről és röviden a pápaságról, a pápáról és feladatairól beszélni. Ehhez készült ez a legújabb kézműves, ami most kivételesen nem bárányos lett. 😛

Letölthető, és két verziót tartalmaz a dokumentum: egy színeset, ha nem akartok színezni…és egy fekete-fehéret, hogy kedvetekre alakíthassátok. Nálam született egy rózsaszín öves pápa is…pedig higgyétek el, elmondtam, hogy a pápa fehér ruhát visel. Még képet is mutattam nekik, de hát… 😀

Ht_legeltesdjuhaimat2015 (1) Ht_legeltesdjuhaimat2015 (3) Ht_legeltesdjuhaimat2015 (2)

 

Az elkészítés nem bonyolult, csak nyomtatni, (színezni) kivágni és ragasztani kell.

Ht_legeltesdjuhaimat2015 (4)

 

Innen letölthető: Legeltesd juhaimat PDF

Ezt nem találod meg máshol! A forrás megjelölésével felhasználhatod osztályban, hittanon, megoszthatod saját blogodban vagy a Facebookon.

Itt pedig egy korábbi bejegyzésem, ahol egy remek célba dobós játékot találtok: Legeltesd juhaimat! – JÁTÉK

Ht_barietetes003

 

 

Idegen tollak Nagyhétre

Háááát igen, sajna én az a típus vagyok, akinek kevés saját ötlete van, viszont szereti kicsit a saját ízlésére formálni azokat az ötleteket, amiket másoktól „nyúlt le”. 😛 Ez az ötlet is egy ilyen „lopott” fajta. A Gyereketetőn találtam, és a hírlevélből le is töltöttem ezt a szupi kis füzetet. Kinyomtattam, aztán hirtelen felindulásból újra is rajzoltam. Egyrészt azért, hogy A/5-ös formátumú legyen, másrészt, hogy ne kelljen túl sok instrukciót adni a gyerekeknek a ragasztás miatt. Így minden oldalt csak ki kell vágni, színezni, és a végén én tűzőgéppel mindenkinek összetűztem.

Szóval íme (a képek minőségéért elnézést, már eléggé este van egy jó fotó készítéséhez):

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (2) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (3) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (4) Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (5)

 

Nem volt időm/energiám teljesen kiszínezni, a címlap mégis úgy megtetszett az egyik gyerkőcnek, hogy szinte 100%-os hűséggel másolta a színezési technikát. A végén én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy melyik az enyém és melyik az övé 🙂 Alapvetően sikert aratott a kis füzet, bár volt olyan fiú is, aki tüntetőleg szétnyirbálta az egészet aztán kijelentette, hogy ő nem csinálja meg (igen, ez az a bizonyos „nehéz eset” osztály, akikről már más fórumon szóltam). Hát mindegy. Remélem, ti azért nagyobb becsben tartjátok majd 🙂 Innen letölthető, nyomtatható.

Nagyhét füzet színező

Illetve innen letölthetitek még a nagy sikert aratott ÓRIÁS HÚSVÉTI SZÍNEZŐT, valamint a FELTÁMADÁS HABCSÓK receptjét:

Húsvéti ÓRIÁS SZÍNEZŐ

 

Húsvéti feltámadás habcsók RECEPT

Korábbi NAGYBÖJTÖS bejegyzések a Híd-tanon:

NAGYBÖJT

 

Ezt meg csak úgy, mert találtam és cuki 🙂

Ht_Nagyhet_tunnelbook2015 (1)

 

Betűsaláta a kánai menyegzőn

Az utolsó, gyógyitalos bejegyzésem óta már túl vagyok egy gyenge influenzán (vagy hasonlón), úgyhogy innentől nem tűnik túl hitelesnek ez a dolog… 😀 Persze lehet, hogy a megelőzésben nem, de a gyógyulásban segítségemre volt, ezt nem tudom. Mivel régen jelentkeztem, kárpótlásul álljon itt egy LETÖLTHETŐ, nyomtatható feladatlap.

Ismeritek a betűsalátát? Nem, ezt nem lehet megenni, viszont BÁRMILYEN témához elővehető az iskolában. A lényeg, hogy egy látszólag értelmetlen betűsorozatból ki kell húzni a feleslegesnek megjelölt betűket, így sorban összeolvasva egy értelmes mondatot kapunk a maradékból. Ezen az elven alapul az alábbi feladatlap, amit szabadon letölthettek 🙂

hid-tan.kanai_2015

Kánai menyegző PDF

Ez egy saját készítésű feladatlap, ezt máshol nem találod meg! 😉 Kérlek, mindig jelöld meg a forrást, ha felhasználod az itt talált dolgokat! Köszönöm!

A GALÉRIA hamarosan átalakul, ahova TI is feltölthetitek majd saját ötleteiteket, vagy az itt talált kézműves feladatok alapján elkészült alkotásokat! Így segíthetünk egymásnak az ötletelésben, felkészülésben, tanításban! 🙂 Ehhez nem kell mást tenned, mint regisztrálni a GALÉRIÁN belül!

A naimi ifjú…

…vagy kis átalakítással Jairus lánya is lehet 🙂 Oviba rajzoltam az alábbi kis kreatívkodni-valót.

IMGP3647

UPDATE! Letölthető a feladatlap! 🙂

Naimi ifjú PDF

Mint látható, a hordágyon fekvő fiú fel tud ülni, s ha félbehajtjuk a lapot a szaggatott vonal mentén, olyan, mintha az özvegyasszony és Jézus mellette állnának. A hordágyon bejelöltem azt a kis részt, amit be kellett ragasztózni (azt, és CSAK azt a részt engedtem), így a fiút elég volt csak ráfektetni a hordágyra. Azt azért még nem ártott elmondani, hogy a feje a párnán legyen. Biztos, ami biztos.

IMGP3633

 

A ragasztás után lehetett színezni.

Tegnap volt az első alkalom az új ovis helyszínen. Az egyik kisfiú pár perc után nekem szegezte a kérdést: „Hol van a pap?”
„Ő most nem jön” – feleltem.
„És akkor ki fog nekünk Jézusról mesélni?!” – kérdezte a fiúcska megrökönyödve.
„Majd én!” – válaszoltam, nem kevésbé meglepve. Ezen az órán persze még nem tanultunk semmi hittanosat, csak ismerkedtünk, játszottunk, rajzoltunk. „És ma nem is mesélsz Jézusról?” – kérdezte csalódottan ugyan az a kisfiú a hittan végén. Egy újabb kis csalódás…na nem baj, jövő héttől már csak Jézusról fogok „mesélni” 🙂 Csak a végén meg ne unja 😀

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. (Mt 5,6)