Szentháromság és Szent Patrik

Bár Szent Patrik ünnepe hazánkban nem kap különösebb jelentőséget, mégis most pont ” kapóra jön” ennek a szentnek az ünnepe. A hétfői plébániai csoport nagy része idén lesz elsőáldozó, így a Szentháromság kérdését épp ideje volt megbeszélni. S úgy gondoltam, ha Szent Patriknak sikerült egy háromlevelű lóherével elmagyarázni a pogány uralkodónak a Szentháromság mibenlétét, talán nekem is menni fog 🙂 Ezt készítettük hozzá:

IMGP3698

 

A sötétzöld alap lóherét egyben ki lehetett vágni, ezt ragasztották a fehér papírra. A világoszöld szíveknek csak a csücskét ragasztóztuk be, így illesztettük a helyére. Felülre a három isteni személy, alulra egy-egy jelkép került (korona, kereszt és galamb).

IMGP3701

 

A lap aljára egy rövid leírás került.

IMGP3699

 

Egy kicsit sutább magyarázat (és nyilván nem Szent Patriktól eredő) a 3in1 kávé. Vaaagy a három kanócú gyertya. Persze minden példa sántít egy kicsit. De ettől csodálatos a Jó Isten, hogy nem lehet Őt emberi szavakkal megfogalmazni. Csak ilyen sután. Lóherével. Vagy kávéval. 🙂

IMGP3702