Nem vagyok benne biztos, hogy bárkinek is eszébe jut szilveszterkor I. Szilveszter pápa, hiszen a világi körítés és zajongás szinte teljesen elfeledtette velünk az ünnep névadó szentjét (csak úgy, mint Valentin-napon). Bár Szilveszter pápának azon kívül, hogy ünnepe a polgári év utolsó napjára esik, semmi köze nincs az óév-búcsúztatáshoz, mégis – vagy talán pont ezért – fontos róla megemlékezni. Már csak azért is, mert kis hazánkban Szilveszter neve egyben köznév is, így nevezzük az új év előestjét, vigíliáját.
I. Szilveszter pápa a konstantini fordulat korában került Szent Péter székébe, s így sokban elősegítette az Egyház megszervezését az új történelmi helyzetben. Követei részt vettek az első egyetemes zsinaton, és a legendák szerint a szerény pápa súlyos betegségből gyógyította meg Nagy Konstantin császárt.
Idén úgy gondoltam, ha már a plébániai barátaimmal töltöm a szilvesztert, illik a dekorációban is megemlékezni Szilveszter pápáról, hiszen mégiscsak katolikusok vagyunk mind 🙂
A dekoráció alapja színes papírtányérok.
Az egyik ilyen tányérra ragasztottam egy internetről nyomtatott KÉPET.
Hogy kicsit kiemeljem az arcot, és hogy eredetibbé tegyem, arany akrilfestékkel átfestettem a glóriát. Olyan, mint egy igazi ikon 🙂
Mivel szilveszter estéjén az idő múlása a központi motívum, ehhez illő rágcsálnivalót is készítettem. Igen, már most, mert ez addig is jól elvan. Az ALDI-ban lehet kapni ezt az amerikai kekszet, ami tulajdonképpen nem más, mint Pilóta keksz…majdnem. Csak a Pilóta keksz finomabb 😛 Az amerikai verzióra csak a színei miatt csaptam le.
Megláttam ugyanis bennük az idő múlását! De tényleg! A kekszeket egyenként egy kés segítségével félbeszedtem úgy, hogy az egyik felén rajta maradjon a fehér krém. A másik, üres kekszet el lehet rágcsálni kávé mellé 🙂
Gőz fölött csokit olvasztottam, majd zacskóba téve számlapot rajzoltam…
Kész is a szilveszteri süti! 🙂