tábor – Oldal 2

Szabadtéri játék – Sárkány, hercegnő, herceg

Újra itt! 😀 Kezdésnek egy jó kis szabadtéri/tornatermi játékot hoztam, amit a napközis táborunkban tanultam a nálunk gyakorlaton lévő kispaptól. Már tíz fővel is jól játszható, kell hozzá megbeszélés, kompromisszumkészség, gyors reakcióidő és egy kis futás…Meg egy jó nagy terület, mondjuk egy tornaterem vagy rét.

Két csapatot alakítunk. A játékterület két végén van a „ház”, mondjuk egy-egy fa. Itt beszélik meg a csapatok a taktikát, vagyis hogy mivé fognak változni. A két csapat nem tudja egymásról, hogy mivé változik a másik. Három lehetőség van: sárkány, hercegnő vagy herceg.

Tulajdonképpen olyan ez a játék, mint egy nagy közösségi kő-papír-olló. A sárkány legyőzi a hercegnőt; a hercegnő a herceget (elrabolja a szívét-ez a romantikus rész :-D); a herceg legyőzi a sárkányt.

Mindhez tartozik egy mozdulat:

SÁRKÁNY – karjainkkal csattogunk, mintha a sárkány hatalmas szája lenne; közben lehet hangosan üvölteni is, ez általában kérés nélkül megy a gyerekeknek.

HERCEG – előrántjuk a kardot, vagy legalábbis elmutogatjuk; közben azt kiáltjuk: En garde! („angard”)

HERCEGNŐ – hát itt minden csajos mozdulat jöhet; mi egyik kezünket csípőre tettük, a másikkal meglibbentettük a hajunkat (a fiúk csak virtuálisan :-P) De lehet pl. puszit dobni vagy ilyesmi. Mindegyik mozdulat lényege, hogy kábé egy másodperc alatt rá lehessen jönni, kit jelképez.

Mindkét csapat tehát testületileg eldönti, hogy kik lesznek. A két fa között félúton a két csapat feláll egymással szemben, sorban. Egyvalaki számol: három, kettő, egy! Hirtelen mindkét csapat elkezdi a saját mozdulatát. Pl. „A” csapat sárkány, „B” csapat a hercegnő. Abban a pillanatban, hogy rájött a két csapat, mit csinál az ellenfél (ez 1-2 másodperc csak) FUTÁS! A vesztes csapat (ez esetben a „B”) rohan a saját „házába”, hogy megérintse. A győztes „A” csapat pedig fut a vesztesek után. Ha még a „ház” előtt elfognak valakit a vesztes csapatból, akkor az az emberke átkerül az „A” csapatba. Nálunk volt olyan, hogy az egyik csapatban már vagy 15-en voltak, a másikban pedig csak 2-en. 😛

Ha mindkét csapat mondjuk a herceget választja, akkor nincs semmi, új kör jön és új karaktert kell választani. Nagyon jó móka, kicsik-nagyok egyaránt élvezték, én meg örültem, hogy tanultam egy ilyen kis szuper játékot. Ti ismertétek? 🙂

Képírás – Hittantábor

Idén egy ici-pici településre, Vénekre mentünk táborozni, összesen 51-en. A legkisebb résztvevő 8 éves, a legidősebb 60 éves volt, de pont ez tette színessé és izgalmassá az egész hetet. Év közben is törekedünk arra a plébánián, hogy eltűnjenek a korosztályok közötti falak, és a templom ne kisközösségek gyűjtőhelye legyen, akik szinte idegenként működnek egymás mellett, hanem egy színes társaság Isten tenyerén. Most néhány fotón keresztül szeretném bemutatni, milyen jó dolgunk is volt Véneken. 🙂

Az idei tábor jelmondata, logója a Szűzanya volt: Őrá figyeltünk, az Ő életéről, szerepéről elmélkedtünk. Fő téma Mária, mint égi édesanya, illetve a helyes Mária-tisztelet volt, erre szerettük volna a gyerekek figyelmét irányítani. Ehhez készítettem el a szokásos tábori zászlót. Nemtom, pontosan mekkora, de kb. 150 cm magas. A mintát projector segítségével a vászonra vetítettem, majd megrajzoltam a kontúrokat. Végül kifestettem.

Idén is íródott tábori dal, és koreográfia is készült hozzá. Győrben is előadtuk a Széchenyi téren, meg éjszaka, világító karperecekkel a táborhelyen, illetve itthon a szülőknek is. Dalszöveg-puska a gitáron 🙂

A lelki napon a kisebbekkel az Lorettói litánia Mária-neveit virágokra írtuk fel és fűztük össze.

Majd az örvendetes rózsafüzér titkait papírmozaikkal alkották meg a gyerekek. A középen lévő fa kereszt a tábor saját „tartozéka”. Talán ezért is találtuk elsőre szimpatikusnak ezt a helyet 🙂

Minden nap volt imádság. Zsolozsma…

Szentmise…

Rózsafüzér…

Közelünkben volt a természet is. Bár a táborhely Véneken belül található, mégis úgy érezhettük, hogy egy erdő közepén, mindentől távol lakunk. Hajókáztunk a Mosoni-Dunán:

A véneki öko-strandon ilyen csodaszép tündérrózsák nyíltak:

A kicsik idén is minden szöcskét begyűjtöttek:

Többször is láthattuk a szivárványt, amelyet Isten a felhők közé helyezett a szövetség jeleként:

Voltak őrült pillanatok is…mint pl. beragasztani három nagyfiút a lakókocsiba ragasztószalaggal…ehj-ehj…lökött fiúk 😛

Belekóstoltunk néhány finomságba is: langalló a strand kemencéjéből.

Győrben pedig a táborvezetők úgy döntöttek, ennyi kényeztetés jár nekik, amíg a fiatalok a városismereti vetélkedőn dolgoznak… 😛

De a legjobb akkor is az, amikor magunknak főzünk, bográcsban!

Voltunk tehát Győrben is. Négy csapatba osztottuk a fiatalokat, és egy füzet alapján fel kellett keresniük Győr nevezetességeit. Minden helyszínen volt egy fotótéma illetve néhány kérdés az adott hellyel kapcsolatban. Az infókat vagy a helyszínről kellett leolvasni, vagy a helyiektől, járókelőktől megkérdezgetni. Nagyon jó móka volt, a gyerekek nagyon pozitívan jeleztek vissza. Volt, aki úgy jött haza, hogy a szüleinek azt mondta: muszáj a családdal is elmenni Győrbe, mert annyira szép város 🙂

A képeket még ott előhívattuk és elrendeztük a lepedőre megrajzolt Győr térképen.

Sokat csobbantunk a táborhoz tartozó strandon:

Az első este persze a VB-ről szólt: este meg kellett nézni a döntőt. A lányok a kedvenc csapat színeiben pompázó köröm- és arcfestést készítettek, és rengeteg szotyi elfogyott. A végeredménynek sokan örültek, de volt egy kis legény, aki könnyek között búcsúztatta Messit és az argentin válogatottat.

Íjászkodtunk is. A céltábla közepe, illetve a céltábla tetejére állított alma eltalálása fagyit ért, ketten el is nyerték ezt a különdíjat! Itt éppen én próbálkozom…

A legnagyobb keresztje a tábornak a töménytelen mennyiségű szúnyog volt…Szóval ha ide mentek táborozni, nem árt jó pár flakon szúnyogirtót és 1-2 tubus Fenistilt is vinni.

Vének védőszentje Nepomuki Szent János, a gyónási titok szentje. Megvan az ideje a szólásnak, és megvan az ideje a hallgatásnak, mint megtudtuk…

Szuper kis hetünk volt! Deo gratias! 🙂

Tábori kézműves – avagy ember tervez…

Visszatértünk az idei hittanos plébániai táborból. Hála Istennek, egy nagyon jó kis hét áll mögöttünk, ahol azt érezhettük mi, szervezők, hogy megérte a sok fáradság, mert a programok jól sikerültek, a gyerekek szép élményekkel lettek gazdagabbak.

Minden táborban van legalább egy kézműves program is. Idén a batikolást választottuk. Mit ne mondjak, ötven gyerekkel/fiatallal nem annyira lazulós program, legalábbis azoknak nem, akik levezetik a foglalkozást („Mennyi telt el két perc óta”, ugyebár…aki érti, az érti :-)) Aztán a végén persze mindenki boldog (mi is, mert végre az utolsó póló is a szárítókötélen, és a gyerkőc is, mert szép lett a végeredmény). És akkor jön az a rész, hogy „Isten végez”… És hatalmas özönvíz-szerű eső, jégeső és szélvihar zúdul a táborhelyre pont akkor, amikor a győri városnézős napról buszozunk vissza a szálláshelyünkre… A csodaszép pólók a földön, a sárban landolnak, majd összegyűjtjük őket és egy sarokba levágjuk az összeset, hiszen a házat is elönti lassan a víz. Szóval a frissen festett, még sérülékeny pólók szinte kivétel nélkül tönkrementek, de legalábbis összefogták egymást, és kioldódott a színük. 🙁

De mutatok pár képet még a friss, csodaszép és épségben lévő pólókról. Legalább ennyi megmaradt belőlük 🙂

Táborzászló

A táboros zászló, már mondhatom, hogy hagyománnyá vált. A funkciója nem más, mint hogy szemünk előtt tartsa a tábor jelmondatát. Ezért arra a helyre szoktuk kitűzni, ahol a tábori imádságok és liturgiák is folyni szoktak.

Ahogy idén semmi sem, ami táboros, ez sem adta könnyen magát. Amíg kész nem lettem, nem is voltam vele kibékülve, de végül is belopta magát a szívembe.

Táboros kézműves – nemez, nem az

Idén sokat agyaltam a hittantábor kézműves foglalkozásán, nagyon nehezen jött a „megvilágosodás”. Egy táboros kézműves legfőbb szempontja, hogy olyan legyen, amit itthon, a vasárnapi Közösségi Délelőtt keretében nem tudunk megvalósítani (pl. idő hiányában, vagy mert túl „maszatos”). És nem utolsó sorban: legyen izgalmas. Tavaly magasra tettük a mércét, mert külsőst hívtunk a kézműves levezetéséhez, így tudtunk agyagozni, korongozni. Na már most, ha ezt nem is tudom űberelni, legalább alulról súrolni kéne azt a lécet!

Táborunk jelmondata ez volt: „GYERE, LÉGY IGAZI BÁRÁNY!” Addig addig forgattam ezt a bárány dolgot a fejemben, amíg beugrott: GYAPJÚ. És akkor már tudtam, hogy nemezelni fogunk. Sikerült is találnom egy olyan helyet, ahol kilós kiszerelésben is lehet nemezgyapjút venni. Rendeltem hát 2 kg-ot (ezt kb. 60 főre számoltam ki, de végül is nem kézműveskedtek annyian, ebbe ugyanis tényleg MINDENKIT beleszámoltam, nem csak a gyerkőcöket).

A legegyszerűbb nemezelési „gyakorlatot” választottam: a labdakészítést. Nem vagyok egy gyakorlott nemezelő, de egy nemezlabda-készítést nagyjából bárki le tud vezényelni (kis túlzással). A szappanos-vizes nemezelésnek ez az alfája.

Szappan, meleg víz és nemezgyapjú. Ennyi eszköz kell. Persze nem árt, ha udvaron, 40 fokban látunk hozzá, mert úgy még izgalmasabb! 🙂

Alapnak natúr színű gyapjút használtunk. Kezdésnek tépkedjünk egy jó maréknyi gyapjút, majd még száraz kézzel gömbölygessük egy csomóba. Nyomjuk egy pillanatra a vízbe, és enyhén szappanos kézzel kezdjük formálni a golyót. Egy idő után érezzük, hogy a gyapjú kezd összeállni, filcesedni, tömörödni. Nem baj, ha még inkább hasonlít egy „mókusagyhoz” (értsd: még egyenetlen a felülete), mert később ez még alakul.
Itt látszódik, a gyerekek mennyi szappant használtak. Nem kell 😛 Nem a szappantól áll össze, hanem a gyúrástól és gömbölygetéstől, a szappan csak a könnyebb formázáshoz szükséges. Ha már viszonylag jól összeállt az alap gombóc, tépjünk egy vékony, hártyaszerű réteget a száraz gyapjúból, és simítsuk a labdánkra. Újabb relaxáló gömbölygetés következik. Persze a gyerekek nehezen veszik be, hogy türelem és kitartás kell ehhez a munkához.
Mókusagy
Ha már szépen ránemezelődött a hártya a labdára (tehát nem „mászik le”, nem csúszkál, hanem eggyé vált az alappal), akkor vagy újabb natúr gyapjúfátyollal hizlaljuk a golyót, vagy színes gyapjút simítunk az alapra. Ismét gömbölygetjük, tömörítjük. Rugalmasnak, de nem összenyomhatónak kell lennie.
A tűző napon hamar megszárad 🙂 Kész. Egy délelőttnek a nyakára léptünk! 😀

Jövőre mást kell kitalálni…bár amennyi gyapjú maradt, még a következő táborra is elég lenne! 😛

Zászló rendelésre

Kleri barátnőm hittantábort szervezett, mert megkérték rá, és ő olyan, hogyha megkérik valamire, akkor azt megcsinálja. Ezért is kérték meg őt 😛 Ő pedig megkért engem, hogy fessek neki egy zászlót, én pedig olyan vagyok, hogyha megkérnek valamire, teljesen kimegy a fejemből…aztán rám szólnak, hogy kértek valamit, mi a helyzet? Én meg utolsó pillanatban összekapom magam. Hinnétek, hogy kettőnk közül nem én vagyok a szangvinikus? Pedig nem én vagyok! 😀

Szóval holnap tábor, én meg tegnap festettem meg a zászlót. Végül is, időben elkészült 😛

A tábor témája a HIT FORRÁSAI lesz. Négy témakör köré építik majd a napi előadásokat: Jézus Krisztus, Szentírás, szentségek és szentek. Ilyen lett:

Két, égből nyúló kéz, amely egy kagylóból forrásvizet önt, a hit forrásait. Először eléggé megijedtem, mert a kék háttér megfestésével kezdtem, és a vízzel kicsit felhígított festék úgy megfutott a vásznon, hogy a kezek a tenyér közepéig kékek lettek, mint valami Hupikék Törpike…de szerencsére a testszínű festék elég jól fedett, így nagyjából sikerült elfednem a kékséget.

Klerinek nagyon tetszett, és ez a lényeg. Holnap már a táborhelyen fog díszelegni a zászló.

Tábor tabló

Lassan vége a nyárnak, így ideje a hittantábort néhány fotóban összefoglalni. Remek hetet zártunk, és már egy hónapja csak emésztjük a sok csodás élményt és látnivalót! 🙂

Mivel magunkat szeretném továbbra is inkognitóban hagyni, csak néhány pillanatképet mutatok, egy-egy apró szeletet. Annyit azért elárulok, hogy Vinyén voltunk. Vinye egy aprócska település Bakonyszentlászlótól 5 km-re. A szállásunkat egy turistaszálló biztosította.

Volt sok zene és éneklés:

Egészen közelünkbe jött a természet:

Alkottunk:

Láttuk a teremtett világ csodáit:

És természetesen voltak lelki programok is:

Hálásak lehetünk, hogy ilyen remek táborozásban lehetett részünk! Mindenben számíthattunk Rá! 🙂

Hittantábor

Nem is tudom, mikor váltam én táborozóból táboroztató, de szinte észrevétlenül. Az egyik nyáron már azon kaptam magam, hogy a „nagyok” közé tartozom, akik már a tábor előtti hetekben is csak a táborral tudnak (kénytelenek?) foglalkozni: szervezés, feladatkészítés, nyomtatás, fénymásolás, egyenpólók, nyakkendők készítése, vasalása, imádságok összeállítása, táborhely előfelderítése, bevásárlás… Volt, amikor én voltam a segítő bal kéz (mert a segítő jobb „kéz” mindig a Szentlélek), aztán volt olyan év is, amikor nekem voltak segítségemre mások.

Mióta én hittanos táborokra emlékszem, mindig volt valami alap jelmondat, mottó, amire épült a tábor tematikája. Ehhez általában feladat is kapcsolódott.

Ez a nagy plakát például tavaly előtt készült. Előrajzoltam egy templom kontúrját, a tetőt és talajt kiszíneztem, a feliratot öntapadós betűkből ragasztottam. A plakátot aztán a táborhelyszínen az ebédlőben kiragasztottuk a falra, a közelében pedig tollat, Szentírást és öntapadós jegyzettömböt helyeztem el. Mindenki kereshetett egy szentírási idézetet, amit felírt a jegyzetpapírra, majd – mint egy kis téglát – „beépítette” a templomba. A hét végére felépült a kis lelki templomunk, csupa szentírási versekből.

Tavaly jelmondat igazán nem volt (nem tudom miért, ezúttal kimaradt), viszont volt lelki feladat, amihez az ötletet ITT találtam. Nem kell hozzá más, csak papír és spatula. Utóbbit szorgalmasabbak és édesszájúak jégkrémekből, kevésbé gyűjtögetőek pedig patikából szerezhetnek. Mi a szárnyakra imaszándékokat írtunk, az angyalokat ragadós gyurmával (blutech) erősítettük a nagy kartonra. Ezt a plakátot aztán elvittük magunkkal a szentmisére és az oltár elé helyeztük. A hét további részében az előszobát díszítette, hazaérkezésünk után pedig itthon, a templomban is kiragasztottuk.

Idén a jelmondatunk: SZÁMÍTHATSZ RÁ!

Egy hatalmas zászló is készülőben van:

Szent Bigyó

A nyár kellős közepén (főleg ilyen „kellemes” hőségben) aktuális a táboroztatás. Kicsit szomorú vagyok, mert sajna egyre nehezebb úgymond „lenyűgözni” a gyerekeket akár táborban, akár más közös rendezvényen – vagy csak „simán” egy hittanórán. Manapság már annyi mindent megkapnak, annyi minden közül választhatnak, annyi „high tech cucc” veszi őket körül, hogy néha úgy érzem, nem tudom tartani a lépést ezekkel a dolgokkal. Az, hogy a táborban rendezünk egy közös fagyizást, amit a táborvezető fizet mindenkinek, már nem versenyképes azzal a zsebpénzmennyiséggel, amivel néha elengedik a csemetéket a szülők. Hiszen ha a gyerek a strandon úgy gondolja, hogy ő még három jégkrémmel megfejeli az ajándék fagylaltot – hát megteheti, hiszen van miből. Csak így elvész a varázsa az ajándéknak, az csak egy fagyi lesz a sok közül…

Természetesen nem keseregni akarok, de az tény, hogy néha nehéz VALÓDI ajándékot, meglepetést szerezni. Sokszor küzdök magamban a „Bárányvásárok” idején, hogy mit vegyek nekik a választható ajándékok közé, ami nem „gagyi”. De, hála Istennek, a „Szent Bigyók” valahogy mindig sikert arattak.

Jó pár éve Olaszországban volt szerencsém egy bevásárlószatyornyi kagylót-csigát-kavicsot gyűjteni, és ez a mennyiség a mai napig kitart még. Még általános iskolás voltam, amikor az egyik nyári hittanos táborban mindenki kapott egy nyakláncot: egy bőr szíjon egy kis tengeri kagylót, a kagylóban egy szentírási idézetre mutató rövidítéssel, amit aztán mindenki magának kikereshetett. Ez a gyerekkori ajándék ihletett meg tavaly előtt, s édesapám segítségével kb. 30 darab ilyen nyakláncot gyártottunk le.

Mindegyikbe más-más idézet hivatkozása került, amit tűhegyű alkoholos filctollal írtam a kagylók belső felébe. A tábori Szentségimádást követően minden résztvevő választott egyet – rábízva a Szentlélekre azt, hogy neki milyen szentírási vers jut. Bár, ha jobban belegondolok, elsősorban a selyemszalagok színe befolyásolta a döntést 🙂 Jó volt látni, hogy a legtöbben a tábor idején végig, sőt, még utána is sokáig hordta ezt a „Szent Bigyót”. Bízom benne, hogy a bennük lévő bibliai vers még évek múlva is irányt adó lesz mindegyikük életében.