A cselekedve szemléltetés nem igazán az én asztalom (ebben Plébános atya a mester), néha azért sikerül nekem is. Ez most nem kézműves lesz, csak egy apró ötlet. 😉
6. osztályban mi a tízparancsolatot vesszük – kisebb-nagyobb sikerekkel. A 4. parancsolathoz kinyomtattam egy fotót anyukámról. Óra elején mindenféle technikai dolgok megbeszélésére hivatkozva kábé teleírtam a táblát, de a törlőszivacsot még az óra előtti szünetben eldugtam – direkt.
Mondtam, hogy ma a tiszteletről lesz szó, volt néhány bevezető feladat, fogalomgyűjtés, stb. Aztán megmutattam a gyerekeknek a fényképet édesanyámról. Megnézegették, dicsérték, ahogy azt kell…mondom okés, haladjunk tovább… kéne nekem a tiszta tábla… de hol a szivacs? A gyerekek persze nem tudták, hogy én dugtam el.
És itt jött a szemléltetés: kezemben volt a fénykép anyukámról. Mondom, mint akinek most jut eszébe, hogy nem baj, ha nincs szivacs, letörlöm a táblát ezzel – és nekiálltam ledzsaszatolni a táblát anyukám fotójával.
Waaaa! Lett nagy felháborodás!!! A gyerekek kiakadtak, hogy képzeled ezt Janka néni!!! Én megvontam a vállam: “Most mit izgultok, ez csak egy darab papír, le lehet ezzel is törölni a táblát, nem?” Na erre volt, aki odarohant, és a saját ruhája ujjával kezdte törölni a táblát, hogy inkább azt koszolja össze, de anyukám fotóját hagyjam békén. Más pedig anyukám telefonszámát követelte, hogy felhívhassa és elmondhassa neki, hogyan bántam én a fényképpel!
Szóval elértem a kívánt hatást. 😉 A tisztelethez ugyanis az is hozzátartozik, hogyan bánunk a szeretteinkhez köthető tárgyakkal – akár egy fényképpel. Bár valóban, csak egy darab papír, de fontos, akit ábrázol.
És… Bocsi, Anyu 😉
